Pápa és Vidéke, 20. évfolyam 1-52. sz. (1923)

1923-07-29 / 30. szám

A pápai ker. szoc. párt előkészületei a nagy­gyűlésre. A magyar Kereszlényszociálista Párt, mely pünkösdkor Budapesten orszá­gos kongresszust tartott, s azon a fővárosi és vidéki pártszervezeteket uj csatasorba áliltotta, atz újonnan választott vezetőség irányítása mellett, az egész ország területén megkezdte a komolyabb, szervező munkát, hogy e lerongyolódott ország keresztény millióinak kizsákmányolását meg­akadályozza. Győr, Szombathely, Pécs után a pápai ker. szoc. párt is az aktivitás terére lépett, hogy a gazdasági anarchia posványában fuldokló or­szágot a siberek, az országrontók karmai közül kimentse, a krisztusi erkölcstan alapján álló kereszlény­szociálista programmot a mai gaz­dasági és politikai életbe bele vigye. A pápai Kereszlényszociálista Párt vezetősége a fenti célok megvalósí­tásának érdekében f. hó 24 én ér­tekezletet tartott, amelyen a párt­mozgalom erőteljesebb megindításá­nak részleteit vitatták meg. Az értekezleten Szalay Lajos szak­szervezeti titkár ismertette a párt programmját és szervezeti szabályait, mely szerint a pártrak tagja lehet minden választópolgár, aki a párt programmját elfogadja, annak meg­valósításán közreműködik, a pártot erkölcsileg és anyagilag támogatja. Majd a mai gazdasági és politikai helyzettel foglalkozva, azon nézeté­nek adott kifejezést, hogy a ker. szoc. párt nem elégszik meg a kor­mány folytonos ígérgetéseivel, mialatt a drágaság meg ezerszereződik és a dolgozó keresztény nép helyzete nap­ról-napra elviselhetetlenebbé válik. Mi az ország békéjének és rend­jének megóvását abban látjuk, ha kenyeret adnak, munkát biztosítanak a dolgozni akaróknak, megakadályoz­zák a kizsákmányolást, letörik a drá­gaságot, megrendszabályozzák a tőzs­dét, az Üzérkedő bankokat. Ez az egyetlen eszköz a magyar faj védel­mére, a szociális elégedetlenség meg­szüntetésére, — ha nem csak a kis tolvajokat csukják le, hanem a na­gyokat is. Az értekezlet elhatározta, hogy szeptember 9 én nyilvános nagy­gyűlést tart, melyre Haller István pártelnököt, Griger Miklóst, Szabó Józsefet és még számos keresztény­szociálista vezető férfit és képviselőt meghívnak. M I ü Iá §€* •• Aranymise. A mult pénteken mondotta el Czelldömölkön arany­miséjét Schurmann Szörény nyugal­mazott bencés tanár. Tanítványai, tisztelői és jóbarátai nagy számban keresték föl a közszeretetben álló jubilánst őszinte jókivánataikkal. Az aranymisés, aki testi és lelki erejé­nek teljes frisseségében érte meg ritka és szép évfordulóját, hosszú időn keresztül Sopronban, majd Komárombantanárkodott, 1911 óta pe­dig Czelldömölkön van nyugalomban, Anna-bucsu. A szokott buzgó részvét mellett folyt csütörtökön az Anna-kápolna búcsúja. A szentmisét Miklós József káplán mondotta. Ugyancsak ő mondott szép ünnepi beszédet is. Aranylakodalom. Megható ün­nepség folyt le a helybeli bencés templomban a mult csütörtökön. MJlils István, a pápai polgári tár­sadalmunk köztiszteletben álló tagja és neje aranylakodalmukat ülték. A gyermekek, unokák és dédunokák nagy száma vette körül a jubiláló házaspárt, akiket fiuk, Marosi Arnold székesfővárosi cisztercita tanár meg­ható beszéd kíséretében részesített az egyház áldásában. szállásadó sok minden okból nem tudja ezt eltakarni, másrészt a tanuló hamarosan észreveszi, elveszti bi­zalmát szállásadójában s így meg­szűnik a szükséges kapocs s teher lesz a további együttlét. A másik megnyilvánulását ennek a jelenség­nek az úgynevezett „jó" helyeken látjuk. Itt a tanulónak mindenben kedvébe járnak, számára korlát, is­kolai rendszabály szállásán nem lé­tezik, mert ellenkező esetben az úr­finak eszébe juthat a panaszkodás. Szükséges, hogy a kosztadó csa­ládot vallásos szellem hassa át, hogy a családban kicsiny és nagy egy­aránt teljesítse vallásos kötelességeit. A legjobb indulatú ifjú is rászorul szelíd figyelmeztetésre, jóakaratú támogatásra ezen a téren. Azt hiszem, nem szükséges fejtegetni hosszasan, hogy aki nem mozdítja elő az ifjú­nál, hogy az életben valósággá, gyakorlattá váljék amit mi elhinte­getünk szivébe, vagy esetleg lerontja, az a legnagyobb kincstől fosztja meg a rábízott növendéket. A szállásadónak vagy szülőnek arra is kell gondolnia, hogy deákjai közé ne vegyüljön olyan, aki veszélyezteti a többi erkölcsét. Itt különösen azon ifjakra gondolok, kik ok nélkül gyakran intézetet változtatnak. Ezek vándorlásukban felszednek, eltanul­nak minden ravaszságot, iskolai for­télyt, s minthogy az ilyen .világlátott 8 tanulókat bizonyos nimbus veszi körül, ezen tekintélyükkel felsőbbsé­get gyakorolnak társaikra, s oly vi­lágot nyitnak meg azoknak ártatlan lelkében, melyről eddig fogalmuk se volt. Az ily deáktársak hatásaként tapasztaljuk, hogy egy-egy jó és szorgalmas fiú szemmellálhatóan el­hanyatlik, egy-egy szelidlelkü tanuló makrancos, durcás, feleselő lesz. S mi lesz akkor, ha ilyen romlott fiú többekkel együtt van szálláson? Hány vétkes hajlam talál itt alkalmat a kitörésre, mely szerencsésebb kö­rülmények között örökre eltemetve maradt volna. Milyen fontos szerepe van itt a szülőnek, szállásadónak! (Folyt. köv. Véres verekedés. Özv. Viola Józsefnét f. hó 23 án súlyos sérü­léssel az Irgalmasrend kórházába szállították. Az azonnal megindult nyomozás a kővetkezőket állapította meg. Özv, Violáné már évek óta rossz viszonyban élt a házában lakó Bar­barits Józseffel és feleségével f Fenti napon Barbaritsné édesanyjának Csa­torna- uícán levő lakásában találkoz­tak össze, ahol szóváltás támadt köztük, melyből veszekedés lett, közben Barbaritsné annyira ingerült lett, hogy özv. Violánénak támadt, s úgy Összeverte, hogy kórhizba kellett szállíttani, A gyorsan alkalmazott operáció megmentette az életnek, s valószínűleg hamarosan fel is fog gyógyulni, Az eljárás alatt Barbarits és felesége őrizetbe vétettek, kihal­gatásuk után azonban szabadlábra lettek helyezve. A bencés cserkészcsapat jó­kedvben, vidám hangulatban élvezi a táborozás örömeit. A mult vasár­nap Marczaltő, csütörtökön pedig Szany vendégei voltak. Mindkét helyen szép énekükkel emelték az istentisztelet fényét. Most vasárnap Várkesző község látja őket vendégül. A Tisztviselő-Kertváros Egye­sület e hó 3l-én, kedden este hét órakor a kért házhelyek ügyének előbbre vitele érdekében az áll. po!g. leányiskola rajztermében rendkívüli közgyűlést tart, melyre az érdekelt tagokat tisztelelte! meghivja az el­nökség. A Debreceni országos mé­hészeti kiállítás elmarad. Győ­rött augusztus 29-től szeptember 5. között lessz a méhészeti kiállítás. Ertesírjük a Kamaránk területén levő összes méhészegyesületeket és kö­röket, hogy a debreceni országos méhészeti kiállítást közbejött akadá­lyok miatt nem fogják megtartani. Azonban Győrött a Falufejlesztési kiállíttassál kapcsolatban f. évi augusztus 29-től szeptember 3-ig Ka­maránk egész területét felölelő mé­hészeti kiállítás meg lesz tartva és amint az előjelek mutatják, nagy­szabásúnak Ígérkezik. A győri és győr­vidéki méhészegyesület agilis veze­tősége Kamaránkkal karöltve vette kezébe a méhészeti kiállítás rende­zését. Felhívjuk ennélfogva mindazon méhészeket, kik a kiállításon méhek­kel, mézükkel, viaszukkal, kaptár és egyéb eszközeikkel, általában a mé­hészettel kapcsolatos dolgaikkal (prö­perátur, képek stb.) résztvenni óhaj­tanak, sürgősen jelentsék ezt Pádtr Ferenc győrvidéki méhészegyesületi elnöknek (Győr, Dunántuli Sertés­hizlaló telep), ki a bővebb informá­ciókat megadja. Táncmulatság. A pápai össz­vasutasok 1923 aug. 5-én, vasárnap a vasúti vendéglő kerthelyiségében nyári táncmulatságot rendeznek. Tánc kezdete este 8 órakor. Rossz idő esetén is meg lesz tartva. Belépő­díj : személyjegy 500 K, család jegy (3 személyre) 1000 K. A tiszta jöve­delmet a Vasutas Otthon alapra for­dítják. Szobrot emeltek Júdásnak. A francia forradalom őrjöngéseinél is megdöbbentőbb hirt olvasunk az egyik budapesti lapban, Kochler Halling dán író elbeszélése szerint egy Kazánhoz közelfekvő faluban szobrot emeltek az áruló Júdásnak. A helybeli szovjet sokáig tanakodott, vájjon Lucifernek, Kainnak vagy Júdásnak emeljen -e szobrot. Végül is Júdás lett a győztes ... Ugyan mit fogunk még megérni? Meghívó. A Ker. Szoc. Párt szervező bizottsága f. hó 30-án, hét­főn este8 órakor a Szent Ilona utcai helyiségben értekezletet tart, melyre pontos megjelenést kér a vezetőség. Csik József a földmunkáso­kért. A nemzetgyűlés keddi ülőién Csik József keresztényszociálísta kép­viselő az indemnitás vitája során szóvá tette a földmunkások általános, szociális helyzetét és rávilágított azon eszközök alkalmazására, melyekkel a földmunkások helyzetén sürgősen segíteni kell. Követelte a kormánytól, hogy az aratás nélkül maradt mun­kások hatósági lisztellátásban része­süljenek. Kimutatta azt is, ho*y a munkások kereseti viszonya helyen­kint napi 7—8 száz korona között mozog, ami éppen 1 kg. kenyérnek az ára. Ostorozta a kormányt, hogy a ker. szoc, földmunkások szervez­kedését ne gátolja meg, mert ha tovább is ezt a politikát folytatja, a ker. szoc. munkásság elkeseredésében a szociáldemokraták karjaiba veti magát. Több végzést olvasott fái annak bizonyítására, hogy egyes hatóságok a gyűléseket kérelmező bejelentéseket egyszerűen visszauta­sítják. Értesítés. A gimnázium első osz­tályába jelentkezett tanulókat aug. hó folyamán a felvételi vizsgára elő­készítem. Jelentkezni lehet a belvárosi elemi iskolában aug, 2 és 3-án d. e. 9—10 óráig Pados Antal tanítónál. Dohánygyári munkások régi vágya ment teljesedésbe akkor, amikor a „Dohánygyári Munkás" a ker. szoc. munkáslap megjelenését a hatósági engedély megérkezése lehetővé teíte. A lap, a közeli napokban már meg­jelenik és bekopogtat minden dohány­gyári munkás lakásába. Fogadják szeretettel, megértéssel, hogy a nyom­tatott betű hatalmával is erősítsük azt a küzdelmet, melyet a keresztény dolgozók érdekében megakarunk valósítani. Munkaadók figyelmébe. Te­kintettel azon körülményre, hogy a havi 5000 K-t, meghaladó bármi­nemű fizetés adóköteles, felhivatnak tehát mindazon munkaadók, kiknek alkalmazottai fizetésként járó termé­szetbeni ellátásban részesülnek és ez ideig bármely oknál fogva be­jelentve még nem lettek, hogy alkal­mazottaikat az illetmények után járó általános kereseti adó (erőhatása céljából f. évi julius hó 1-től kez­dődőleg illetményjegyzéken annál is inkáb jelentsék be, mert eljárásuk ennek elmulasztása esetén az 1922. évi 180.000 sz. végrehajtási utasítás

Next

/
Thumbnails
Contents