Pápa és Vidéke, 16. évfolyam 1-222. sz. (1921)

1921-04-03 / 75. szám

2. PAPA ÉS VIDÉKE 1921 április 14. M\ népbiztost msgBItBbBu da pest, ápr. 2. Tarnopolból jelentik: A Rother Milicionaer szerint majdnem minden éjjel meglepik a kommunista és vörös csapatokat. Kiev és Pétervár elővárosában március első felében ilyen módon két népbiztost megöltek. paasre

ini !•—iniii

ntnnwiii

ii

niiww

gari

Hi'iiiii

—aMii

ni

Mi • ••••!••• i

miiii

niiwi A városi képviselőtestület közgyűlése. Pápa város képviselőtestülete tegnap délelőtt dr. Tenzlinger József polgármester elnöklésével közgyűlést tartott a városháza nagytermében, amelyre szép számmal jelentek meg a képviselőtestület tagjai. A polgármester a „Hiszek egy Istenben" nemzeti imá:ával megnyitotta a közgyűlést, megtette az elnöki bejelentéseket, amelynek során rámutatott arra, hogy a közgyűlés összehívását azért kellett halogatnia, mert a közgyűlési terem a hadikölcsönök nosztrifikációs munkálatai miatt a legutóbbi időkig el volt foglalva. Bejelentette azt is, hogy Tóth István rendőrkapitány hivatalát a legutóbbi közgyűlés óta újból elfoglalta. A bejelentést a közgyűlés tüntető lelkesedéssel vette tudomásul. Hajnóczky Béla indítványozta, hogy a közgyűlés ne csak egyszerűen tudomásul vegye ezt a tényt, hanem örömének is adjon kifejezést afölött, hogy mint szimpatikus, kötelességtudó, közbecsülésben álló hivatalnokot újra hivatala élén látja s ről Tóth István a közgyűlési határozat egküldésével értesitse. A közgyűlés az ilványt egyhangú lelkesedései magátette. Majd »áttértek a napirend 'yalására. omogyi József indítványára a köz__ ülés ez eredeli tárgysorozat megváltoztatásával a r. kath. plébánia-hivatal kérelmének tárgyalására tért át, amelyben a nagytemplom három, a háború alatt elrekvirált harangjának beszerzéséhez megfelelő segély megszavazását kérte. Ugyancsak elrekvirált harangjának beszerzésére az evangélikus gyülekezet is segélyt kért. A városi tanács javaslatával szemben, amelyben a nagytemplom harangjaira 30 ezer, az ev. gyülekezet harangjaira 10 ezer korona megszavazását ajánlotta, a közgyűlés a nemes lelkesedés közepette Somogyi József, Hajnóczky Béla felszólalása és Gyurátz Ferenc nyug. ev. püspök lelkes, a keresztény felekezetek békéjét dokumentáló felszólalása után Keresztes Gyula indítványára kimondotta, hogy a nagytemplom harangjaira harangonként 20—20 koronát, összesen 60 ezer, az ev. gyülekezet harangjára 20 ezer koronát szavaz meg. A közgyűlés ezután megszavazta a főkertész és kocsisok fizetésemelését, tudomásul vette a közigazgatási bizottságnak Schnobel Ferenc számtiszt fegyelmi ügyében 1000 korona pénzbüntetést megállapító határozatát, tudomásul vette nyugdíjazását, a fegyelmi alatt visszatartott illetményeinek kifizetését azonban megtagadta. Majd helyesléssel vette tudomásul, hogy a tanács két, házhelyek céljaira alkalmas terület áruba bocsátása alkalmából fölterjesztéssel fordult a belügyminiszterhez, hogy ezekre az ingatlanokra a miniszter házhelyek céljaira elővásárlási jogát gyakorolja. Nagyobb vitát idézett elő Nagy Zoltán volt közélelmezési vezető kérelme, aki költözködési költségeire 5000 korona megszavazását kérte, amihez a közgyűlés nem járult hozzá. A vitában Hajnóczky Béla kitért a pápaiak régi sérelmére s kérte, kövessen el mindent a város, hogy a pápai és bánhidai vonal menetrendjét ugy változtassák meg, hogy a környék a hetivásárokra bejuthasson Pápára. Több kérelem letárgyalása után a közgyűlés hozzájárult az állandó dijnokok számának kettővel való szaporításához, egy nyomozó altiszti áHás rendszeresítéséhez, valamint a szervezeti szabályrendelet olyan irányú módosításához, hogy a változott viszonyokra való tekintettel a tanács utalványozási joga 25 ezer koronára, a polgármesteré pedig 5000 koronára emeltessék fel. A hirdetési és építési szabályrendeletek módosításának elfogadása után áttértek az irgalmasok kórházának nyilvános jellegű kórházzá való átszervezésének ügyére. Csoknyay főügyész ismertette a kórházügyet, azokat a tárgyalásokat,amelyek a város és az irgalmas rend vezetősége között az irgalmasok pápai kórházának nyilvános jellegű kórházzá való fejlesztéséről folytak s végül a kórházügy kidolgozására kiküldött ad hoc bizottság javaslatát, amelyet lapunk hasábjain ismertettünk s amelyek alapján a kérdést véglegesen rendezik. A közgyűlés a javaslatot elfogadta. Úgyszintén hozzájárult a kövezetvám és helypénzszedési dijak fölemeléséhez némi vitaután, amelyben Darányi Ágoston Keresztes Gyula és Bornemissza Jó„sef azon aggodalmuknak adtak kifejezést, hogy vájjon az nem fog-e károsan viszszahatni a piacra és igy a közélelmezésre. A felsővárosi gazdaközönség kérelmére a közgyűlés 20.000 koronát szavazott meg a Csordahajtó-ut megjavítására. Végül újjáalakították az iskolaszéket, az ipar- és kereskedelmi felügyelő-bizottságot és az ovoda felügyelő bizottságot. Az interpellációk során Keresztes Gyula kérte, hogy az interpellációk a jövőben az eddigi szokástól eltérőleg napirend előtt legyenek előterjeszthetők. Nagy Sándor a tapolcaföi kavicsbánya megnyitása és a gazdaközönség apaállatainak eltartásához a város részéről hozzájárulás megállapítása iránt interpellált. A közgyűlés a polgármester válaszait tudomásul vette s ezzel a közgyűlés negyed 2 órakor véget ért. Dienes és a pofon. Lapunk pénteki számában „A hamu alatti forradalom" cimü hírünkben kitértünk arra a fölötte jellemző esetre, hogy vagy harminc, a kezünkbe került fővárosi és vidéki lap — volt ezek között keresztény és zsidó, legitimista és szabadkirályválasztó, kisgazda, keresztényszociálista, demokrata, forradalmi és ellenforradalmi multu — Károly királyról vegyest „IV. Károly király.", „IV. Károly", „A király", vagy „Őfelsége IV. Károly király" néven tett említést s csak egyetlen lap akadt az országban, a „Dunántuii Hazánk", amely Károly ex-királyról irt, amivel 1918. októberének a királyt ex-szé tévő őszirózsás álláspontja mellett vallott szint. Szóltunk arról is, hogy a lap közleményéből, amely a hivatalos komüniké erős árnyalati megmásitása volt, a cenzúra kénytelen volt sok kérdő és idézőjelet törölni, amelyek a miniszterelnököt és a kultuszminisztert alaptalanul azzal gyanúsítják meg, hogy részük volt a király Szombathelyre érkezésében. — Természetes, hogy a Dunántuii Hazánknak ez a különös eljárása sok visszalelszést és itt-ott megbotránkozást szült. Dienes Sándor, a lap szerkesztője jónak látta azonban mégis lapja április harmadiki számában „Áprilisi tréfa" cimen lapunk ellen kirohanni. Ebben az áprilisi írásban — mit is lehetne mást várni — egymást éri a ferdítés és a közönséges gyanúsítás. Igazán nagyszerű áprilisi tréfa, ahogy megállapítja, például, hogy a „Pápa és Vidéke" kenyéririgységböl irta ezt a cikket. Hát ez a legközönségesebb gyanúsítás, amit Dienes ur írásművében elkövetett. Érezzük magunkat olyan erőseknek és olyan jövő előtt állóknak, hogy kenyéririgység ne bántson bennünket. Dienes ur szerint ezt még a vak is láthatja! Örökre hálásak leszünk, ha Diener ur csak egyetlen egy ilyen vakot mutat nekünk — maeán kivül. Mert hogy vak, azt már-már hinnünk kell. Megállapítja ugyanis cikkében, hogy én nekirontok a lap felelős szerkesztőjének, Zsilavy Sándornak, elmondván őt „kommunistának", „lelkes októbristának" — Idézőjelek közé teszi ezeket a kifejezéseket, amiből olvasni tudó ember azt hiszi, hogy én tényleg irtam ezt Zsilavyról. Hát ez a leglehetetlenebb ferdítés! Ha Dienes ur komolyan állja, hogy cikkemből ezt olvasta ki, akkor vak, mert írásomban ezeket a kifejezéseket igy meg nem találja soha! De ugy látszik, hogy Dienes ur megbánta már a nagy oldalgőzt, amivel Károly királyt megtette ex-királynak, mert most már ugy állítja be, hogy az az ex tendencia és jelentőség nélküli dolog. Szóval olyan — töltelék! Hát szeretném látni azt a szellemi vakkoldust, aki ezt elhiszi, különösen ha végiglapozza a Dunántuii Hazánk régi számait, ahol ismét rá akad az ex-re I És mindez jelentőség nélkül! Nagyon sokszor kell emlegetni az ex-et annak (a borospohár fenékig való kiürítésekor szokás ex-et mondani), aki jelentőség nélkül csökönyösen használja. Ezzel meg is feleltem volna Dienes ur Írásművére, csík még a — csattanója van hátra. Dienes ur ugyanis írásából kifelejtette a csattanót, de nekem már előzetesen beígérte — pofon alakjában, ami tudvalévőleg csattanni szokott. Történt ugyanis, hogy a Dienes ur által olyannyira fájlalt cikkünk megjelenése napján a Dunántuii Hazánk szerkesztőségéből felhivott engem Dienes ur telefonon s miután jelezte azt, hogy Károly királyt ő tette meg .ex-királynak, tudomásomra hozta azt is, hogy cikkemért, mint tartalékos főhadnagy, pofonnal fog rajtam elégtételt venni. Hát kedves Dienes ur, kedves főhadnagy ur a tartalékban, erre volna pár szó válaszom itt: Bár fiatal vagyok, de azért mégis elég jelentős ujságirói múltra nézek vissza. A tollamat sohasem kíméltem s az igazságot, ha az illetőknek fájt is ugy, hogy ordítottak bele, megírtam. Akkor is a legélesebben harcoltam egy neves Balatonmelléki — izé. Irta : Vándor Deák. (Folytatás.) * Az a „Valaki", aki gnómszerü formájával gyakran feltünedezett Olgácska lelki szemei előtt, egy hetivásáros alkalommal a valóságban is megérkezett. Igy nem jött ugyan teljesen váratlanul, mégis zimankósan hatott, mikor Spriccerbergerné bejelentette:. — Itt van az ideje leányom, hogy férjhez menj. Egy nagyon érdemes fiatalember érdeklődik utánnad: Buxbaum Izsó, ócskavasnagykereskedő. — Még ráérek, mama, hiszen lány is alig voltam — vetette ellen Olgácska abban a hitben, hogy így talán könnyű szerrel elháríthatja a készülő veszedelmet. De csalódott. — Hova gondolsz? — A lányságért nem lehet elszalasztani ilyen nagy szerencsét. Nincs célja, hogy a praxik fecsegéseit hallgasd továbbra is. Kitűnő üzletember az illető, jól keres, a hozományodat megsokszorozza és megalapítói lehettek egy nagy üzleti háznak. Jó dolgod lesz, ragyoghatsz mellette, mehetsz fürdőre, csináltathatsz szép ruhákat. És, ami ugyan nem fontos, nem éppen csúnya fiu. — De nem is ismerem, mama! — Az nem baj. Én sem ismertem édesapádat előzőleg. Elintézték a szülők. Különben holnap meglátogat bennünk, megismerheted. Fogadd szívesen és barátkozz nieg a gondolattal, hogy Buxbaum Izsóné leszel. Olgácska összeszorította a fogait, nehogy kiszaladjon ajkán a szó, ami úgy elkívánkozott belőle: — Soha! Szájának sikerült is parancsolnia, de a lábacskáinak már nem, tiltakozóan topogtak azok és sötét szemei cikázva szórták a S.:ulamitli villámokat. Ha csak egy ilyen tekintet éri is Buxbaumot, meg sem áll hazáig. Különben ki tudja? — Vannak férfiak, akiknek a tekintet, a szó nem elég, rúgás vagy korbács szükséges Gyurka kutyakorbáccsal járt... Spriccerbergerné abban a hitben, hogy a hallgatás beleegyezést jelent, előnyösen elintézettnek tekintette a fontos családi ügyet és a jól végzett munka után nyugodtan fogott hozzá az ozsonnakávé elfogyasztásához. Pedig a jelenben a hallgatás szörnyen az ellenkezőt bizonyította. A leány nem örökölte fajának túltengő üzleti érzését, mely minden magasabbrendűt : Istent, hazát, eszményt háttérbe szorít és nem ismeri a szerelem mélységeit, magasságait; de örökölte SZÍVÓS, minden akadályt legyőző akaraterejét s litván földről elszármazott ősei révén, talán folydogált ereiben néhány csepp lengyel vér is, mely ha szerelmes női szívben lüktet és ideálok hevítik, akkor lobogóra gyullasztja a szemeket, amik nem látnak mást, csak a kitűzött célt. Olga látta a célt; tudta, hogy viszontszeretik s ez a tudat erőssé, a veszély óvatossá tette. Nő volt és szerelmes ; feltalálta magát az élet színpadának különböző szerepeiben és nem árulta el az érzelmeit. Megalázottnak érezte ugyan inagáí abban a tudatban, hogy vele csak mint export áruval akarnak bánni, de nem fogta el a tehetetlen keserűség, inkább szánalmat érzett azok iránt, akiknek ott kezdődnek a szerelem szépségei, ahol másoknak már a kevésbé szép következik... Sajnálta az anyját, amint szánalommal nézte tavasszal a virágos fák között azt, amelyik virágtalanul maradt. — Mond, mama, sohase voltál szerelmes? — tette fel a kérdést, hogy még jobban beleláthassoh abba a sötét világba, melynek sivárságát éles szemei már látták. Az anyját váratlanul, érte a kérdés, letette a fmdsát, melyből élvezettel halászta ki a csokoládés-kalács darabkákat, maga elé meredt, mint aki a messze távol horizontján keresi az emlékek pásztorlüzeit; de csak egy pillanatra, mert azután zavartalan kanalazott tovább: — Szerelmes? Hogyne! Megjött az a házassággal . . . Azután, mintha mégis ráemlékezett volna valamire, ellágyult kissé az arca: — Csak a hajamat sajnáltam, mikor levágták. Ilyen szép, hosszú volt, mint a tied. — A hajadat, anyám ?! — kiáltott fel rémülten Olga, majd hirtelen eszébe jutott, hogy igen, az ő rítúsuk szerint esküvőkor levágják a menyasszony haját. — Barbárság! — mondta reszketve és magára hagyta az anyját, mert érezte, hogy a könnyei, amiket úgyse értene nieg, végigfolynak az arcán. Arra gondolt, hogy az ő haját, az ékességét, amelyet ugy szeret Gyurka, képesek volnának levágni! Ez több volt, mint amit könnytelen szemekkel elbírt, Lecsurdultak a könnyei, de már csak ugy, mint vihar után a fák leveleiről az esőcseppek: az első napsugár felcsókolja őket. Szobája nyitott ablakán a virágzó akác illatos, fehér fürtjei kandikáltak be reá álmodozva s úgytetszett, mintha hívták volna: Jöjj közénk, a mi ál munk is olyan, mint a tied. Megértette a virág szavát, letörölte a könnyeit, melyeknek a helyére egy nála szokatlan kifejezés ült: a gyűlöleté. Most máinem szánta, hanem gyűlölte azokat, akik a szépet, a szabadakaratot, az érzéseket a vallásos erkölcs álarcával rútítják el azért, hogy a máz alól ne lássék az erkölcstelenség. A megnyílott réseken belelátott ennek a világnak a sötétségébe, csillagkereső tekintetét» elfordította róla, fojtogatta dohos levegője és fényt, napsugarat, illatot szomjúhozó lelke elvágyott belőle. Feltette piros-szalagos panama-kalapját és ment Gyurka elé. Most már jönnie keilett, itt volt az • ideje, az alkony. A csókos, simogató, halk suhogásu alkony volt az övék. Ma különösen várta az eljöttét, ugy megtelt a lelke túláradó érzésekkel, hogy — érezte — hangot kell nekik adnia, mert másként kinzó sirásba csuklanak. Utja a szőllők közt kanyargott keskenyen a város felé, a fűben virágok nyíltak s ringtak-rengtek körülötte a margaretták, mint urnapi körmönelben az aranyhajú, fehérruhás lánykák. A májusi szellő a szivek illatát hozta a Balaton felől és bclecsókolt a lelkébe, a szivébe, az arcába. Nagyot sóhajtott: visszacsókolta a ragyogást, az illatot, az életet. Elfeledett minden rosszat és csak egy gondolat töltötte be egész valóját;