Pápa és Vidéke, 16. évfolyam 1-222. sz. (1921)

1921-03-20 / 65. szám

192,1 március 20. PAPA ÉS VIDÉKE 3. Gábor, Tocsik és Mika, dr. Domonkos Géza, Ajer István (Kishegy), a dárdai polgári iskola növendékei egyezer koronát és a Kath. Leánykör egyik estélyének jövedelmet 1500 koronát juttatták a nemes célra. - Itt jegyezzük meg hogy a harangok megrendelése megtörtént Tóth Árpád veszprémi harangóiitó cégnél. Az eddig befolyt összeg: 100.000 korona a harangöntőnek átadatott. A hátralevő szükséges 407 000 korona összeg erejéig azonban még mindig számitanunk kell Pápa város kath. társadalmának és az illetékes tényezőknek áldozatkészségére és nemes ügybuzgóságára s ha ez meglesz, akkor nemsokára négy harang hirdeti a főtemplom tornyaiból Isten dicsőségét. — Herczeg Ferenc képes irodalmi folyóiratának, az Ujldők-nek hatodik száma Herczeg Ferenctől, Bársony Istvántól és Hevesi Józseftől közöl elbeszélést. Sztrókay Kálmán az Einstein elméletet ismerteti vonzóan és népszerűen. Lörinczv György pedig a Pósa asztalról szóló kedves feljegyzései során ez alkalommal Dankó Pistáról emlékezik meg. Verset Nil és Vértesy Gyula irt ebbe a számba, amely számos aktuális kép, cikk és fejléc mellett beszámol az Uj Idők novellapályázatának eredményéről is. Az Uj Idők folytatólagosan közli Surányi Miklós érdekes, mély és finom regényét A mester-t és a Cinege II. cimü vidám detektívhistóriát. Előfizetési ára negyedévre 60 korona. Mutatványszámot kívánatra ingyen küld a kiadóhivatal: Budapest, VI. Andrássy-ut 16. Balaton mellé ki — izé. Irta: Vándor Deák. II. Keszthelyen túl, ahol a házak megritkulnak és elmaradoznak egymástól, mint erdőszélben a fák és a sikság felfelé tör, hogy beleláthasson a Balaton szépségeibe, a szőllők, gyümölcsösök végében őrt álló villák sorában van a Spriccerberger-csárda. A gyümölcsfák árnyékából csak kiugró verandája látszik s villának nézhetné bárki, ha az országútról iiyjló ajtója felett csigákba göndörödő gyaluforgácsok nem himbálna a szellő. Nagyon szívesen jártak ide a gazdászok. Es pedig nem az öreg, kissé bicegő Spriccerberger, nem is a hajdanában szép felesége kedvéért, hanem — mint az a városban nyilt titok volt — leányuk: a szép Olgácska vonzotta őket. — Hogyan is lehet ilyen szép lánya ennek a csúnya embernek? — tűnődött el Zúgó Gyurka, az öreg praxi, akkor régen, mikor még fiatal praxi volt és először vetődölt el a csárdába. De nem sokáig tűnődött ezen, tudta nagyon jól, hogy ilyen titkok nyitogatáaával jobb nem vesződni, ehelyett zavartalanul gyönyörködött Oigácskában. Kezdetben ritkán, majd mind gyakrabban járt el a kecses lábakon ringó, sötét szemű, ében hajú leányban gyönyörködni, végre minden napos lett a kis csárdában. Jó kéknyelűt is mértek ott, ami tédvalévőleg nagyon kívánja a paprikás szalonnát, csakhogy amelyet Sp-iiccerbergeréknél nem lehetett kapi, mivel az etélék élvezetét megtiltotta — Mózes. Gyurka ugy segített hát magán, hogy a hazulról kapott pörzsöit, pirosra paprikázott szeletből vágott ozsonua tájon egy darakát, zsebre tette és ment a csárdába. Olgácskát is megkínálta. — Nem szeretem, olyan barbár étel az. — Pedig nagyon jó — és hogy bebizonyítsa, már ette is olyan jóizüen, hogy a végén Olgácska kért: — No, adjon egy falatot, had kóstolom meg. Gyurka adott egy falatot, csak ugy: késhegyre bökve. A szalonna igy jó. Olgácska kinézett előbb az ajtón: nem jön e Spriccerberger papa, mert alighanem rossz vége lettt volna a szalonna evésnek, s csak azután harapott belé. — De jó! — mondta rágicsálva — Adjon még I Gyurka adott és ő ette a szalonnát. Ettől kezdve ugy megszerelte ezt „a barbár étket", hogy ha egy nap véletlen elmaradt Gyurka, akkor már hiány ott a paprikás szalonna. De Gyurka nem igen maradt el. Szobafogságra itélt vizslája, ha takarításkor megtudott lépni az ablakon, egyenest a csárda felé tartott s itt mindig megtalálta gazdáját. Legfeljebb az történt meg, hogy még nem volt ott, a kutya várt hát hűségesen Olgácska szobája pamlagán, amit neki besározni is szabad volt. Spriccerberger ugyan tiltakozott az ilyen merényletek ellen, persze hiába, mert Olgácska, ha nem szólt is, a szemei azt mondották: — Az ebet a gazdájáért! Spriccerberger is ezt tartotta, csakhogy megfordítva. És egyszer, midőn a huíya álmosan pislogatva nyújtózkodott a pamlagon és várta a gazdáját, taglóval akarta onnét elhessegetni. Énnek a szerszámnak a kezelését még fiatalkorában tanulta meg, amikor iagja volt a nemes mészáros céhnek és azóta is ott tartogatta alkaimi használatra a söntésben. Ám a vizsla átlátott a szitán, egy ugrással Olgica mellé húzódott. — De papa I Nem szégyelnéd bántani ezt a védtelen állatot! ? — mondta és szeretettel simogalta végis a hűséges állat okos, szép fejét. i Az öreg Zúgó, ha néha berándult Keszthelyre, megnézni, mit csinál a fia, sohase találta a lakásán. De egy alkalommal otthon találta a vizsláját, mely a félig nyitott ajtón boldogan szökött meg. A kutya nyomán elindult az apa s a csárdában reá tálát a fiára. Joviális ember lévén s talán eszébe jutott rég tovatűnt gazdász kora is, amikor ő se volt különb ama Deákné vásznánál, nem fogta fel a helyzetet tragikusan. Kedélyesen megölelte zavarában az elsülyedést óhajtó fiát, bor rendelt, azt megdicsérte, Olgácska láttára nagyot csettintett a nyelvévél, őt még jobbn megdicsérte — azután nem következett az esetnek folytatása. Mégis, a jóbarátok és jóbarátnők jóvoltából, hatványra emelve futott hire a dolognak és ettől kezdve csak ugy hivták Gyurkát a városban : „a Spriccerbergerék praxija". Az akadémia verebeitől megtudták a tanárok és hogy ők is erről csicseregtek, hamarosan meghallotta Gyurka. Olgácska gyakran biztatta a fiút: tanuljon, vizsgázzon. A hosszas biztatásnak végre eredménye leit és elhatározta, hogy ha nein vizsgáz is, iegalább kollokvál. A csárdából a lakására menet találkozott Smülével: —Édes, kedves öregem, holnap kollokválok ... Aki azt hiszi, hogy Smülének ehhez semmi köze sem volt, nagyon téved, mert neki mindenben szerep jutót. — Igen, lesz kérem — felelte készségesen Smüle. Ő megértette a rejtjelkulcsos beszédet és anélkül, hogy a gyereket nevén nevezték volna, ami elvégre sokszor kellemetlen, tudta, hogy a kotlokváláshoz zsakett kell. Lett is. Gyurka másnap beleöltözött és fényesen kihúzva megjelent a növnytani kollokviumon. A tudós botanikus, Répa professzor, arcán a pedagógusok ecetes mosolyával, tette fel a kérdést: — Mondja meg, kérem, mi az a protoplazma ? Ha azt tudta volna Gyurka I — A protoplazma... A protoplazma... — nyögdécselte — növényi eledel . . . állati táplálék . . . Valami nagyon jó dolog lehet... — vélte. — Köszönöm — szólt a professzor — elég lesz — és az ecetes mosolynak gunyorossá való változtatása mellett jegyezte meg. — Nem olyan jó dolog az, mint Spriccerbergerék spriccerje . . . Ilyen lesújtó eredmény után hiába biztatta jó soká Olgácka a fiút, az feléje se ment az akadémiának. Igy történt, hogy az akadémia jött az ö helyébe. Gyurka volt ugyanis a praxi-seregnek akkoriban az, aki Hegedűs Lóiánd az országnak ma: kifogyhatatlan felkutatója a pénzforrásoknak. A kollégáknak pedig pénzre mindig szükségük lévén, Gyurkának több hállgatója akadt a csárdabeli törzsasztalnál, mint némelyik tanárnak az akadémián. Örömmel is dörzsölgette a kezeit Spriccerberger: — Jól megy az üzlet s ez a fő! — Bizony én nein bánnám, ha nem járna ide ez a sok léhűtő — vetette ellen Olgácska és utánna gondolja : — hanem csak maga Gyurka . . . — Nincs benned semmi üzleti szellem — pattant föl az apa. Nem értem, mintha nem is az én leányom volnál . . . — Van benned elég, papa, minek legyen bennem is? mondta Olgácska félhangon és hesuhant a fiuk közé. A szobában, ahol Gyurka és barátjai olyan szivesen időztek, nem emlékeztetett semmi más a szokásos korcsma-szobákra, mint a középen a fehér abroszos ebédlő asztal, mely kőié csak azok a kiváltságosok ülhettek le, akikről tudta Olgácska, hogy tiszteletben tartják az ő kis világát. Egy tekintet a bútorokra, elárulta, hogy leány a gazdájuk, aki szereti a finomabb szineket, a csipkét, a kézimunkát, a festményeket, a zenét Olgácska világa volt ez a kis szoba, az ablakban sok virággal, előtte varró-asztalkával s a háttérben, mint egy darab régmúlt, húzódott meg az egyszerűségében is művésziesen faragott magyaros mintájú vászon-menynyezetes ágy, amilyent már csak nagyon régi, falusi csalidoknál lehet elvétve látni. A készítője, valami félbenmaradt művész, akit a balsorsa otthon marasztott a falujában és egész élete munkáját belefaragta egy ilyen ágyba, néha szekrénybe, melyet azután néhány forintért elkótyavetyélt. Cimbalom tette tulipán virágos, magyaros hangulatuvá a kis szobát s a falon finom vonalú tájképek mutatták, hogy Olgácska ügyesen kezeli az ecsetet. Aint belépet a fiuk közé, körülvették: — Cimbalmozzon, Olgácska! — kérték. Szívesen játszott. Neki is, mint a legtöbb, lelkiéletet élő leánynak, a hangszere volt a legigazibb barátja. Ez vele örült, ha tul áradt a lelke és vele sirt, ha alfogta néha a bánat és nein mondhatta el senki másnak, csak a cimbalmának, hogy miért ? . . . Most is szépen játszotta rajta a legszebb magyar nótákat. A fiuk csendben hallgatták. Gyurka gyönyörködve szivta magába a melódiákat, nézte Olgácskát és Cigány Panna jutott az eszébe . . . Álmodozásából a krónikus pénzzavarban szenvedő Keleesényi Pista zavarta fel: — Kérlek — mondta suttogve és reménytelenül — bocsáss meg, hogy zavarlak, de csak te segíthetsz rajtam. Nagy baj van . . . Gyurka tudta már, hogy mi az a nagy baj, mivel akkor tájban csak egy nagy baja lehetett a keszthelyi praxinak : az üros zseb. Sok-sok év múlva ugyan ennél egy nagyobb baj is adódott elő: a szesztilalom, amikor hihetetlen méretekét öltött a bay-rum és az eau-deCologne fogyasztás, de ezt az igazán szomorú időt Gyurka már nem érte Keszthelyen, végre ö is megtanulta: mi az a protoplazma s igy ezek a jóféle alkoholok nála nélkül fogytak el. Az ő idejében a szesztilalom nevezetű őrültséget nem találta fel semmiféle félbolond vagy egészgazember, szerencséjére is, mert azt a praxik alighanem Hóra és Kloska jól megérdemelt sorsára juttatták volna, — igy hát künynyen kitalálható volt: mi az a nagy baj? — Mennyi pénz kellene? — kérdezte Kelecsényitől. — Sok ! ötven forint I A becsületes forint egyedül is nagy pénz volt, gazdász nyelven legalább is négy litor jó bort jelentett, hát ötvened magával I — Vakmerően sok! — jegyezte meg Gyurka és kis gondolkodás után tovább érdeklődött Keleesényi intim dolgai után: — Hány bricseszed van ? — Ami rajtam van. — Ez baj. Hát a szalon ruhád? — A Smüle tudja . . . — A puskád? — Szintén Smüle intézte el . . . — Az órád? — Az sincs kéznél. — Hát mid van ? — Semmim-! — Az se baj pajtás, azért nem kell öngyilkosnak lenned. Figyelj ide. írsz az Aufrecht és Goldschrniedt, nagyszabású részletfizetésekre berendezett budapesti cégnek („Kár, hogy megszűnt I* — sóhajtják a mostani praxik) és havi két koronás részletekre megrendelsz egy Göerz-féle fényképező-gépet, egy húszas iankasztert ejektorral és távcsővel és szükség esetén még a Aáagyar Remekírókat ötven kötetben. A többi Smüle dolga és a jövőé . . . Mire perelnek úgyis földesúr leszel s megfizeted. Az eddig búskomoran hallgató Keleesényi örömrivaligva botult Gyurka nyahába: — Nagyszerű I Köszönöm Gyurkám I Még ma irok Aufrecht és Goldschmiedtéknak . . . — Oda ird ám a predikátumodat is! — figyellueztettc Gyurka az örvendező kollégát — mert ez fontos a szemükben. — De ezt már alig hallott Keleesényi, boldgségában nem látott mást, mint a megrendelendő árukat és az ötven forintot, ainit Smüle szerez értük... és, mintha máris zsebében lett volna a pénz, olyan hangon kiáltott ki az ajtón: — Spriccerberger bácsi! Kérek a 903 as badacsonyiból öt üveggel! . . . (Folyt, köv.) Nyilt-tér. (Az • rovatban közlöttekért nem vállal felelősséget a Szerkesztőség.) Reflex. A „Pdpa és Vidéke" e hó 17-én megjelent számában a „Válasz" cimü s Grdczer János ig.-tanitó és szövetkezeti elnök által aláirt közleményt olvasva, az egész ügyre és ennek kezelésére reávilágitandó, mint akit az ügy szintén érintett, az alábbiakat közlöm. Annakidején a „Hatkerekü" malom vizikerekének készítésére vonatkozó pályázati hirdetményt olvasva, a legnagyobb megütközéssel azt tapasztaltam, hogy ez a pályázati hirdetmény vagy tudatlanságból vagy szándékosan ugy van összeállítva, hogy az a tisztességes versenyt már előre is teljesen kizárja. Ennélfogva felkerestem Gráczer János ig.-tanitó, szövetkezeti elnök urat és feltártam előtte a pályázati hirdetmény lehetetlen voltát. Valósággal tiltakoztam az ellen, hogy ilyen szerencsétlen feltételekkel tegyék lehetetlenné, talán meddővé a pályázatot. Indítványt tettein arra nézve, hogy miként kellene módosítani a feltételeket, (amit kevés jóakarattal meg is lehetett volna tenni), de akármit is mondtam, az elnök ur mosolyogva csak a fejét rázta. — Végre azt mondtam, hogy ilyen feltételek mellett arra más nem pályázhat, csak Fa Mihály (t. i Fa Mihállyal végeztették a legutóbbi munkálatokat). Erre Gráczer elnök úrtól szószerint ezt a választ kaptam: „Az nem fontos (t. i. hogy a munkára más is pályázik-e vagy sem), de mivel közvagyonról van szó, pályázatot kellett hirdetni." Tehát a szövetkezetnek akár az igazgatósága, akár az elnöke a pályázatot a szóban forgó munkára nem azért hirdette, hogy abban más, hasonló szakértelemmel biró iparos is részt vehessen, vagy abból talán a szövetkezetnek anyagi előnye legyen, — dehogy — csak a forma kedvéért. Ez a 100%-os árkülönbözet története. Azt hiszem, hogy ehhez nem kell magyarázat. Pápa, 1921 március 17-én. Czifra József építési vállalkozó. Anyakönyvi kivonat. Születtek: Márc. 11. Grünberg Móric kereskedő és na]« Klein Hermina, leánya : Mária, rk. Márc. 12. Süle János inolnársegéd és neje Sebestyén Erzsébet, leánya: Mária, rk. Márc. 14. Szalai Ferenc gulyás és neje Bognár Katalin, fia: Ferenc, rk. — Karner Rezső takarékpénztári könyvelő és neje Jung Anna, leánya : Gabriella, rk. — Patonai Máiia kórházi ápolónő, leánya : Juliánná, rk. — Bolla Sándor lakatos és neje Németh Lujza, fia : Zoltán, ref. Márc. 15. Mácz Sándor állanivasuti tisztviselő és neje Legény Margit, fia: Béla, rk. — Kalmár István gyárimunkás és neje Szedlmayer Anna, leánya : Erzsébet rk. Márc. 16. Fried Jenő cukorkereskedő és neje Krausz Eszter, leánya: Olga, izr. — Téringer Pál kovács és neje Polgár Eszter, leánya : Ida, ev. — Studringer Ferenc cipész és neje Kramarzyk Erzsébet, leánya : Margit, ev. Márc. 17. Lévai Katalin napszámosnő és neje Szabó Rozália, fia : József, rk, Meghaltak: Márc. 12. Hermann István, rk., 17 napos, veleszületett gyengeség. Márc. 13. Dekovics Ferencné Németh Juliánná füldmivelőnő, rk., 62 éves, tüdőlob. Márc. 14. Kovács Istvánné Nemes Mária földmivelőnő, ref., 52 éves, rák. Márc. 15. Czugmann József bádogos, rk., 43 éves, tildővész.