Pápa és Vidéke, 16. évfolyam 1-222. sz. (1921)
1921-09-16 / 209. szám
Tizenhatodik évfolyam 519. szám Csütörtök 'ápa, '921 szeptember 22. KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP. Előfizetési árak: Egész évre 400 K, fél évre 200 K, negyed évre 100 K, egy hóra 35 K, egyes szám ára 2 K. A ma erkölcse. Rettenetes látvány, vesztegetés, csalás, hamis üzérkedés ott is, hol a törvényeket végrehajtják. A magyar becsület lassankint már csak a mult legszebb emléke lesz, lejtőn vagyunk, erkölcsi nivónk sűlyedőben, ezt éreznie kell minden becsületes magyarnak. Panamákról, vesztegetésekről máskor is, régebben is olvastunk, emlékezzünk a sópanamákra, de a proletárdiktatúra legsötétebb napjai jutnak eszünkbe, ha képzettség nélküli, rovottmultu miniszteri titkárról hallunk olvasni, ki egy magyar földmivelésügyi miniszter bizalmasaként hangos párt-jelszavak mellett, egy tettrekész társaság bűnös segítségével, milliókat lophatott annak a magyarállamnak a kárára, mely ma pénzügyileg is. az önvédelem harcának legkeményebb napjait éli. Mennyi keserű csalódást vált ez ki azokban a becsületes magyar földmives lelkekben, kik a jelszavak mögött jellemeket, komoly, becsületes, önérzetes magyar munkát akarnak, akik az eszmét, a gondolatot, a jelszót önmagáért szeretik, akik egy becsületes kisgazda politikával, az ujabb ezer éves magyar állam pilléreit remélik lerakhatni. Mennyi elnyomott keserűség tódul a sokat koplaló és nélkülöző tisztviselő- és munkásosztály ajakára, ha olvassa, ha látja, hogy sok milliókat lehet rabolni politikai köntösben annak a lerongyolódott magyar államnak a bőrére, mely évek óta csak alamizsnát ad alkalmazottainak, mert mint annyiszor mondja, több nem telik. Hány tisztviselőt fog el az igazságos undor, ki tán már egy életen át állta becsülettel a harcot és soha tán még gondolatban sem élt vissza a tisztviselő jogkörével, hogy illegitim haszonhoz jusson. Akarjuk hinni, hogy nagyatádi Szabó Istvánnak nincsen legkevesebb része sem bizalmasának és titkárjának bűnös manipulációiban, de könnyelműséggel vádoljuk őt, történt az bármiképpen, hogy olyan embernek becsületére bizta legbizalmasabb ügyeit, ki a „földi u címért jutott törvénytelen módon olyan jogkörhöz, melyre őt sem képzettsége, sem labilis hivatali előélete nem predesztinálta. A földmivelésügyi miniszternek Esküdi „titkár" ur múltját, kivel hét hónap e ölt egy dobogón láttuk a pápai Eő-téren, feltétlenül ismerni kellett. Tiszta közéletet követelünk az állami élet mii den vonalán, fokozott ellenőrzést ott is, hol a vesztegetésnek csak árnyéka kisért, gyök. res intézkedéseket a magyar közélet megtisztítására, ba ez áldozatokat követél is az államtól, mert korrupciómentes tiszta közéletet csak ott teremthetünk, hol' megelégedett és állásához méltóan dotált tisztviselőosztály dolgo/ik. Akkor nem fogunk hallani és látni magas állami hivatalokban miniszFelelős szerkesztő: HORVÁTH JÓZSEF < aneríL.vwK»MR.\ we teri tanácsosokat, méltóságos címükhöz igazán nem illő, koldusnyomorban, de nem fogunk találni közöttük felserdült, milliomosokat sem, amilyeneket a legújabb idők elég szép számban produkálnak. Ezt értsék meg Szerkesztőség: Török Bálint u. 1. (Telefon: 11.) Kiadóhivatal: Fő-tér 12. (Telefon: 61. sz.) végre mindazok, kik ennek a nemze'nek sorsáért a jövő nemzedék előtt komoly felelősséggel tartoznak, csak a tisztult erkölcs lehet a talpköve, a mi sokat szenvedett, jobb sorsra érdemes nemzetünknek is. Ultimátum a magyar kormányhoz — Blokád alá veszik az országot? A Neues Wiener Tagblatt londoni jelentése szerint ott ma is az a hir járja, hogy a nagyköveti konferencia a magyar kormányhoz ultimátumot intéz, melyben követeli, hogy azonnal vonja ki a csapatokat Nyugat-Magyarországból. A lap szerint bécsi ántántkörökben a nagyköveti konferencia ilyen szándékairól mit sem tudnak, de az ultimátumot nem tartják valószínűtlennek. A nagyköveti konferencia állítólag a következőkben állapodott meg: 1. Bevárják Magyarország válaszát. 2. Ha válasz kitérő lesz, ultimátumot intéznek a magyar kormányhoz. 3. Ebben az ultimátumban kényszer rendszabályokat helyeznek kilátásba, 4. Ezeket a kényszer rendszabályokat gazdasági szankciókkal hozzák összefüggésbe, melyeket az utódállamok hajtanak végre, amennyiben Magyarországra kimondják a teljes zárlatot. 5. Ha ezen gazdasági rendszabályok eredménytelenek maradnának, ugy katonai lépéseket vesznek igénybe. A jegyzéket a hét folyamán hirszerint már átadják. Szerbia Magyarorszá ? Grác, szept. 15. A Tagespostnak jelentik Belgrádból: Itteni politikai körökben a magyarországi és az albániai események miatt válságosnak látják a helyzetet. A minisztertanács állandóan együtt van, de határozatait titokban tartják. Hir szerint a kormánynak eltökélt szándéka, hogy egyik kérdésben sem enged. Ami a magyar kérdést illeti, a jugoszláv kormány ragaszkodik ahhoz az álláspontjához, hogy Magyarországnak teljesítenie kell a békeszerződésben foglalt összes rendelkezéseket. Az albán kérdésben Jugoszlávia szintén nem engedhet, még akkor sem, ha Olaszország fenntartja álláspontját, mert Jugoszlávia és Albánia között egyedül a mostani határ nyújt stratégiai biztonságot. Grác, szept. 15. A Tagespost belgrádi értesülése szerint illetékes helyen megcáfolják külföldi lapoknak azt a hirét, hogy az ántánt a magyar kérdésben mandátumot adott Jugoszláviának. Kijelentik azonban, hogy ha demarsra kerülne a sor, akkor ezt Jugoszlávia a kis-ántánt többi államaival teljesen egyetértve hajtaná végre. Letartóztatások a kiviteli engedélyek ügyében Nagyatádi Szabó István veje a letartóztatottak között Az államrendőrség félhivatalos jelentése szerint a kivitéli engedélyek körül elkövetett megvesztegetés büntette és az erre való felbujtásban való részesség miatt a rendőrség előzetes letartóztatásba helyezte Forbáth Róbert tőzsdebizományost, Tankovics Miklós magánhivatalnokot, Márton Jánost, a zalamegyei kisgazdapárt elnökét, Szabó Lajost, ugyanennek a pártnak a titkárát, Felmár Mór kereskedőt és nejét, született Grosz Erzsébetet. Az ügyben eddig már letartóztatott tizenöt személyt átkisérték a budapesti királyi ügyészség fogházába. Az ügyészségre átkísért Esküdt Lajos és tizennégy társa további fogvatartása ügyében az iratok áttanulmányozása után hozzák meg a döntést. Az ügyben szereplő Tankovics Miklós, akit most előzetes letartóztatásba helyeztek, nagyatádi Szabó István földmivelésügyi miniszter veje.