Pápa és Vidéke, 16. évfolyam 1-222. sz. (1921)

1921-09-13 / 206. szám

c 9 PAPA ÉS VIDÉKE 1921 szeptember 13. névre szóló behivó paranccsal katonai szolgálatra hivta be. A MTI. ezekhez a hírekhez a következő kommentárt filzi: A bécsi sajtó, ugy látszik, már kezd kifogyni a maga rágalmazási arzenáljának fegyvereiből és végső szorultságában nem tud mást kitalálni, mint hogy Magyarország mozgósítását kürtöli világgá. Hogy mennyire légből kapott valótlanság a négy korosztály Budapest, szept. 12. Bethlen miniszterelnök a nyugatmagyarországi helyzetrőr a következő szenzációs kijelentéseket tette: Két oldalról támadnak bennünket. Az egyik, hogy a magyar kormány összeköttetésben van a felkelőkkel, a másik, hogy a magyar kormány nem akar ez ellen teljes erővel eljárni. Az első vádat könnyű megcáfolni. Mindenki tudja, hogy Friedrich István a magyar kormány ellenzékének legintranzingensebb vezére és a jelenlegi kormányt mindenképen diszkreditálni és megbuktatni akarja. Ezenkívül az is ismert, hogy Friedrich a magyar kormány hivatalos álláspontjával szemben Karlista, nagyon groteszk tehát azt áíiitani, hogy a magyar kormány ezzel a politikussal vagy társaival akárminő összeköttetésben is állhatna. Ép oly kategorikusan kell azt a vádat is visszautasítanunk, mintha a magyar kormány nem akarna a rendzavarókkal szemben erélyesen eljárni. TÁ RC A. >e< ŐSZI MESE. — Napló töredék. — Ősz van, az ő hajához hasonló selymes, aranyos hosszú ősz. A nap édes-búsan mosolyog, mint a mult meséin eltűnődő férfi, kinek a lelkében már nem égnek sebek, a fájást elcsitította a szelíd emlékezet. Az enyhe verőfényben hallgató fákról lassan peregnek az elsápadt levelek, mint muzsikaszó közben az emlékfakasztotta könnycseppek. A kék hegyek tetejét menyasszonyi mirtuszkoszoruként lenge ködök koronázzák, a kertekben nyílnak, szépek és fehérek az őszirózsák, akár a húgom lelke. A rózsafák bus, panaszos szóval utolsó szirmaikat hullatják; elnézem, hogy feslik le egyik szirom a másik után: mint az álmok, a vágyak, a remények, melyek a muló évekkel hullnak egymás mellé a semmibe . . . Elnézem . . . közben megreszket, kínosan feldobog fájdalmában beteggé lett szivem. A beteg szív mindenre reagál. Éjjel is gyakran ébredek szivdobogásra. Az ilyen kínos, álmatlan éjszakákon behallatszik hozzám a csalogány éneke, az ablakom alatti cédrus bokorból, amint hattyúdallal búcsúzik a tovasurranó nyártól. Szép a dala, de szivet fájdító. Átérzem, ha sajnálja a nyárt és soká eltűnődtem az éjjel is; vájjon miért, hogy a természetben megismétlődik a tavasz, a nyár, mig az ember életében csak egyszer van? Soknak meg éppen egyszer sem jő el . . . behívásáról szóló hír, ennek bizonyságául eleg csupán arra az egy körülményre utalni, hogy Budapesten szövetségesközi katonai ellenőrző bizottság működik, amelynek elsősorban kellett volna tudomást szereznie ilyen intézkedésekről, ha ezek valójában megtörténtek volna. A mozgósítási hír épp oly rövid életű mese lesz, mint a többi rágalom, amely a bécsi sajtóban már eddig is gazdagon felburjánzott. Mindenki tudja, hogy már előre is mindent megtettünk, hogy megakadályozzuk az oda nem való elemeknek Nyugat-Magyarországba való özönlését. Hogy ez nem sikerül teljesen, annak az ottani erdős terep és a sokoldalú vasúti hálózat az oka. Csak igy volt lehetséges, hogy ezek a rendzavaró elemek az ottani elkeseredett lakossággal együtt helyi ellenállást fejtettek ki. Azt megállapították, hogy a csendőrségünk által megszállva tartott második zónában ily szervezetek már nincsenek, sőt azok vezérei már el is távoztak. Ferrárió tábornok is konstatálta, hogy a kirchschlagi támadást is csak a falu fegyveres lakossága csinálta és ezért azt a hazug állítást, mintha ebben magyar katonaság is résztvett volna, a legerélyesebben meg kell bélyegeznem. .Ez a válaszunk azokra a felháborító rágalmazásokra, amelyeknek Van egy csillagom, gyermekkorom óta szobám ablakán át ragyog rám, az éjjel is fényével kisérte a csalogány énekét. Eddig mindig melegített, biztatgatott, de most ugytetszett, hideg volt a fénye, mint a szívtelen asszony mosolya. Pedig ugy vágyom egy kis melegségre! . . . De vájjon hol van meleg? Hiszen őszre jár az idő, nemsokára tél lesz, leesik a hó . . . Talán a kék hegyek alján van még verőfény? A doktorom is siettet, biztat, hogy menjek oda, a kék hegyek közelébe, ahol a lelkem belefürödhetik az emlékek hullámzó arany tengerébe. Megyek. Érzem, ott felmelegszem, mégegyszer, utoljára; tudom, igaza lesz a doktoromnak: ott egészen meggyógyulok . . . Újra itt vagyok a kék hegyek lankáján szerényen meghúzódó hajlékban, ahonnét elindultam az Életnek nevezett nagy útra, melyet azóta tengernyi vészen, viharon keresztül megjártam; ahonnét elűztek az emlékeim, s ahova most fáradtan visszatértem. Elindulás, jövés-menés, csalódás és visszatérés: ez az Élet. . . Itt ülök |a verandán, melynek vadborostyánjából neki vittem el az utolsó virágot, s megnyugvást kereső tekintefein sorra járja azokat a kedves helyeket, melyek fölé fantáziám színekben dus szivárványt képzel. Nézem a felém csillogó pásztortüzeket, mint lobognak fel hirtelen, égnek egy kicsit, s alszanak ki végképp. Már gyermekkoromban sokszor elnéztem égésüket és ugy szerettem volna sírni, mikor kialudtak, meg tavasszal — sajnos — az összes európai államok, sőt volt' szövetségeseink is hitelt adnak. A ' magyar kormány jól ismeri a nagyhatalmak felfogását, hogy azok békét és rendet akarnak és minden békezavarást súlyosan elitélnek. — Ezért öngyilkosság volna olyasmit tenni, ami a világot ezen szerencsétlen és ugy is rettenetesen üldözött ország ellen felheccelné. — Csak azért is tartottuk megszállva a második zónát, hogy biztosítsuk Ausztriától nekünk járó követeléseinket. Őrültség lett volna országos akciónkat zavargásokkal és bandákkal összekötni. Kijelentettük, hogy mindent megteszünk, ami a hatalmunkban van, hogy a nemzetközi katonai misszióval együtt megtisztítsuk az egész területet, még azt is, amelyet már kiürítettünk. Többet nem kívánhatnak tőlünk. Minden őszinte ellenfélnek el kell ismernie, hogy a magyar kormány békét akar és szigorúan betartja a trianoni békét, csak azt kéri, hogy jogait előítélet nélkül ismerjék el. amerikai kölcsön Szerbiának. Páris, szept. 12. A Havas ügynökség jelenti Belgrádból: Pasics miniszterelnök fogadta az amerikai pénzemberek egyik képviselőjét. Hatmilliárd dináros kölcsön lekötéséről van szó. M osztrák kancellár európai bonpdaimai jósol. Páris, szept. 12. A Temps bécsi táviratot közöl, amely szerint Schober szövetségi kancellár a lap íudósitójának kijelentette, hogy az antant nagyhatalmak erélyes fellépésének halogatása a magyar kormányt minden pillanatban olyan tények elé állithatja, is, ha virágszedés közben zöld réten hamuhintette, feketés foltokra, tüz helyére lelten», melyeken hiába kerestem virágot, ugy elfogott a síró bánat. . . Akkor nem tudtam: miért ? Ma tudom már, amit akkor csak éreztem, hogy a kialudt tüzeket semmi fel nem szítja, tudom már, hogy a tüz helyéit nem nyílik több virág . . . A tüzek kialszanak. A könnyek elapadnak. A tüz égette sebek beforrnak, de a helyük érzékeny marad. A sebhelyek is begyógyulnak, de látszanak... A Multak visszajárnak néha . .. Tutto trapassa e nulla puö morir.. . Alkonyodik. Fölöttem vándorló madarak szállnak a Cél felé. Elnézem a szárnyalásukat, mig csak a véges tekintet elől el nem nyeli őket a végtelen. Útjukban a magam sorsát látom. Egyszer, régen, én is mentem a Cél felé ... Közben vihar ért, bevert egy házhoz, ahol jó szívvel fogadtak, felmelegítettek, azután — utraeresztettek. A szivek, mert hát temberszivek voltak — kihűltek. S én támolyogtam tovább betegen a viharban. Nézem a tájat, a le-, fölkanyargó hegyi utat, melyen egymásmelleit haladó árnyékaink összeértek az októberi este teleholdsugarában, megértést szomjazó leikeink egymásba fonódtak, hogy soká-soká elválhatatlanok legyenek. Ámde az árnyék azért árnyék, hogy elváljon, eltűnjön, s az élet is mi más, mint találkozás és elválás. Az éleBethlen gróf a nyugat-magyarországi kérdésről A kormány szigorúan betartja a trianoni békét