Pápa és Vidéke, 16. évfolyam 1-222. sz. (1921)

1921-07-15 / 158. szám

2. PÁPA ÉS VIDÉKE 1921 julius 15 minden, orvos nincs, aki segítsen, és várjuk a szabadulást. Tudomásunk szerint Pétervártól Irkutzkig igen sokan osztják sorsunkat. Ablaktalan, sötét pinceodukban aszfalton feküsznek a hadifoglyok. Ruházatunk nincsen.— Felolvasom egy hadifogoly naplójának kivonatát, aki kijelenti, hogy a vöröskereszt elnöke a Kerenszky kormány idejében mit mondott a vöröskereszt gyűlésein. Felolvassa egy pétervári börtönben levő tisztnek levelét, aki skorbutban szenved és leirja a rémes állapotát. U'oljára felolvassa egy külföldi urnák hozzá intézett levelét, aki leirja, hogyan vitték őket kényszermunkára. Megnevezi azokat a kommunistákat, akik a legrosszabbul bántak a hadifoglyokkal. Ezek között van egy Káldor és Gross nevü. Hadifogoly három kategória van: Az elsőbe tartoznak azok, akik ellen semmi elvi és gyakorlati nehézség nincsen, akik, ha akarnak, hazajöhetnek. Ezek a kommunnak kedvesek. A másodikba egy 6000 főből álló tábor tartozik. Ezek mint túszok vannak fogva. Patacsi Dénes közbeszól: Az emberiség örök szégyene. A harmadik katagóriába mindenféle szétszórt hadifoglyok tartoznak. A magyar kormánynak mindent el kell követnie, hogy egy ujabb szerződés megkötésével segítse a hazajövetelt a többiek számára. Adjunk oda bármit, ha bünt követtek is el. Nekünk azonban az a kötelességünk, hogy a folyamatban levő egyezség és kicserélési akció eredményességét az európai közvélemény segítségével biztosítsuk. Csak arra szeretnék még hivatkozni, hogy itt a magyar nemzetgyűlésen szintén fel kell emelni szavunkat a Felvidékről, Erdélyből, Jugoszláviából származó hadifogságban maradt szenvedőkért, mert mindenki, aki a magyar hazából rabul esett, egyformán kedves nekünk. Elmondja ezután, hogy a proletárdiktatúra kimondása előtt egy dunántuln földmives átadott neki egy naplót, a nevére nem emlékszik, de a nemzetgyűlésből hivja fel, hogy jelentkezzék. Leirja ez a földmives, hogy 640.000 magyar hadifogoly milyen hősiesen tagadta meg a cári rezsim idejében azt a kényszerítést, hogy Magyarország ellen muníciót gyártsanak. Ha elteledjük mindazt, ami ebben a pillanatban erre az ezer éves nemzetre mellékes, mert miránk fel van vetve a lét és nemlét kérdése, akkor össze kell fognunk, mindent el kell taposnunk, ami ezt az erkölcsi együttműködést lehetetlenné teszi. Halott nemzet vagyunk, ha ezekben a rettenetes pillanatokban nem tudták megértetni velünk, hogy nekünk nincsen a világon barátunk, hogy Magyarország egyedül csak a maga munkájával kaphatja vissza hadifoglyait. Kérném, hogy a nagy, szent cél érdekében fogadják el kiáltványomat és legyen ez szent fogadalom, hogy a hősök iránti kegyeletből magunkba szállva a haza érdekében együtt fogunk munkálkodni. (Lelkes éljenzés és taps.) Prohdszka Ottokár: Ugy látom, hogy ez a nap a halottak napja, egyúttal az élő halottak napja is, akik szenvednek és még a nemzettől várják szabadulásukat. Vannak szenvedések, amelyeket az ember megért. A mi rettenetes helyzetünk az, hogy nemcsak elesetteink, rokkantjaink, vérszegényeink, hanem foglyaink is vannak, akik rabokból túszok lettek. Most itt az ideje, hogy ezzel a kiáltvánnyal foglalkozzunk, ezt a kiáltványt az összes nemzetekhez, az emberiség egyeteméhez kell intézni. Meg vagyok győződve, hogy az emberiség nem térhet ki ezen kötelességteljesítés elől. Az emberiségnek volt lengyel kérdése, örmény kérdése, legyen most magyar kérdése. Szabadítsuk fel ezeket a hadifoglyokat rettenetes szenvedéseikből, hallják meg odakünn jajkiáltásunkat és segítsenek rajtuk, mert nem mi vesztettük el a háborút, mert, ha ez a sötétség még tovább tart, az egész mai kultura vesztette el a háborút. A kiáltványt teljesen magamévá teszem. — Kéri a nemzetgyűlést, hogy terjessze a kiáltványt Ö Szentsége elé. A Szentszéknek erkölcsi tekintélyére van szükségünk. (Lelkes éljenzés és taps.) Kis Ferenc: A mai napon egy olyan kötelesség háramlik reánk, amelynek tetjesitése elől ebben a Házban nem térhetünk ki. Ez a nagy, legelső, lélekbevágó kötelesség, amely reánk háramlik, hadifoglyaink mielőbbi hazaszállítása. Megnyitása a börtönajtóknak, amelyekken ezer és ezer apa és fiu vivja utolsó harcát az örüjettel és az éhhaláilal. A világ összes protestáns egyházaihoz és egyesületeihez és intézményeihez beszélek és őket hivom fel, hogy segítsenek bennünket ebben a működésünkben. — A kiáltványt elfogadja. Tardnyi képviselő saját hadifogságának élményeit beszéli el. Ugrón Gábor a demokraták nevében szólal fel. Majd Szilágyi Lajos rámutat arra a körülményre, hogy Németország területén még mindig vannak orosz hadifoglyok és TÁRCA. Lelkem! elküldelek! Kínoktól véres, könnyektől ékes, megszabdalt, jajgató, börtönben bús lakó, lelkem! te nyugalmat nyugtalan kutató: köveinek küldelek kínoktól fulladó, maradék magyarok szomorú szivéhez. Küldelek reménynek, gyógyító kenetnek, küldelek siratni, amerre temetnek, küldelek nagy szónak aluvók fülébe, küldelek kínpadra a testvéred helyébe, korbácsnak áruló, meggörbült hátakra, rettentő igának sok, kemény, gaz nyakra. Vad viharmadárnak küldelek titokban, bombának, amely majd váratlan kirobban ; egekig fölcsapó, nyargaló tűzvésznek, villámos viharnak, ragálynak, dögvésznek, rablóknak vérére szomjazó, vad, részeg bosszúnak küldelek! Lelkem! elküldelek! Pozsonynak azt mondod : tartson ki, reméljen, Kassának megsúgod: dacoljon keményen! Váradon szent László piacán megállassz s hirdeted: nem késik soká már a válasz. Kolozsvárt a remény harangját meghúzod, a bosszú óráját Erdélynek megsúgod. Biztatón ráhajolsz Aradnak szivére, $ azután megtudod, Temesvár remél-e? Bánátnak megmondod: bő termést ne adjon, Sopronnak: magyar és hűséges maradjon! S azután? . . . Azután kiáltasz tépőn és dühödten s zúgsz, mig a bősz bosszú madara kiröppen. Fizető kezekben rettentő kard leszel, öldöklő angyal; s a gazoknak gyászlepel; rab magyar sziveknek uj hajnal zászlaja, hogy szűnjön meggyötört testvéred száz jajjal Lelkem! Elküldelek! Küldelek fölcsapó, nyargaló tűzvésznek, villámos viharnak, ragálynak, dögvésznek, rablóknak vérére szomjazó, vad, részeg, . bosszúnak küldelek! Gyarmat. Németh /. Pannonhalmi benyomások. Midőn a budapesti Sacré Coeur kapuja bezárult mögöttem s vele becsukódott gyermek-éveimnek boldog kora, a karjaiba viszszafogadó családom minden tagja kigondolt számomra egy-egy kedves meglepetést. Ezek között volt egy utazás az Adria partjaira, Abbazia, Fiume, Trieszt, Velence. Visszajövet Győr-Szabadhegyen egy kedves látogatás rokonoknál. Akkor ébredt föl először lelkemben a vágy Pannonhalma után. De a vágy csak vágy maradt, tovább nem jutottunk, mint a jó öreg P. Ollingerhez egy kedélyes délutánra. Évek multak, messze elvittek hazámból s újra visszahoztak. S végre teljesedett kívánságom, eljutottam Pannonhalmára. Jó volt ez igy. Mert a tavasz nyárrá fejlődött bennem is. Lelkem két nemes hajtása, a vallás és hazaszeretet bimbóból virággá fejlődött. S valahogy ugy érzem, mintha Pannohalma teljes megértéséhez, teljes értékeléséhez nyár kell, a lélek nyara s a természet nyara, arany kalászaival, arató népével. Arról a szent Hegyről lenézünk arra a szent magyar földre, mely ugy terül el, mint egy tenger, a valódi magyar tenger, az aranykalászos magyar anyaföld. Kimered a tengerből Pannonhalma mint szikla. Non praevalebunt! A magyar történelem kilenc zajongó, hullámzó, csapkodó, döngető százada verte ezt a sziklát, mely abból a talajból, abból a gránitból való, mint szent Péter sziklája s nem ingott meg a múltban s nem inog ma sem! Ha valamit látunk, ami nagy hatással van ránk nézve, emlékezetünkben kutatunk hasonló benyomások után. Amint megláttam először Pannonhalmát, bennen is visszatért előbbi emlékek képe. A svájci bencések Mária Einsiedelnje, az osztrák bencések Göttweingje, a bajor bencések Etíalja mind a három remek alkotás. De Pannonhalma egyetlen a maga nemében! A középkort visszaáhnodó meseszép Neuschswanstein is kibontakozott emlékeimből s újra föltűnt lelki szemeim előtt. De csak mint egy fátyolkép lebegett Pannonhalma képe mellett. Végre kitört lelkemből a legrokonabb fogalom neve: Grálvár! A magyar Grállovagok vára, hol évszázadok óta őrzik a szent Grált: az Egyház kincsét a hazafiság színarany kelyhében. Valahogy az a román stílből a góthba átalakuló torony visszavezet abba a korba, melyben egy Eschenbachi Volfrám lantja megörökítette Parsival époszát s talán magyar szent Erzsébet a Vartburg termében révedező tekintettel hallgatta, mig lelke ide visszaszállt a magyar haza földjére. Ha fönt állunk a torony magaslatán s tele szívjuk lelkünket a magyar föld szépséfével, a magyar levegő zamatjával, megcsendül bennünk egy hang : itt élned, halnod kel. De nemcsak itt és akárhogy, hanem ezért a hazáért és igy az öröh igazságok fényében, melegében! Gamerra Alberta Mária bárónő.