Pápa és Vidéke, 16. évfolyam 1-222. sz. (1921)

1921-05-15 / 109. szám

2. PÁPA ÉS VIDÉKE 1921 április 170. A székelyek Nagyasszonya. Magyarország végső keleti határán, az Erdélyi-Kárpátok legvadregényesebb szögletében, távol a világ zajától van a székelyek szentélye. Magas hegyek, siirü erdők rejtegetik féltett kincsünket: a Csiksomlyói szent Szüzet. Gyermekkori emlékeimmel szorosan egybe vannak fűzve bérces hazám hegyei, erdői, mezői. Elválaszthatlanul belé van szőve a Királyhágón túli kegyhgly is. Mintha a természet maga is, már az oda vezető uton különösebb módon diszbe, pompába öltözött volna, akár vasút vigyen oda Brassón, Tusnádon keresztül, akár kocsi Székely-Udvarhelyen s a vadregényes Homorod fürdőn át. Ez utóbbi ut talán még szebb. Órákhosszat vezet őserdők magányán keresztül. Hányszor mesélte nagyanyám, hogy hatlovas hintón bizonyos remegéssel keltek át ezen rengetegen, amelyben akárhányszor rablók támadták meg a békés utazókat, azért nevezik még ma is „Tolvajosnak." Kiérve az őserdőből megkapó látvány az égnek meredő Hargitta, még a nyár delén is hófödött csu csávái. Julius havában is bundában tanácsos az utat megtenni. Csíkszeredától alig negyedórányira kocsin, terül el Csiksomlyó. A székely nép nagy kegyelettel veszi körül Csiksomlyó csodaképét. Nagyobb Mária-ünnepeken az egész környéken lehetetlen szállást kapni, még a padlások és kocsiszínek is tul vannak' tömve zarándokokkal. Gyönyörű látvány TÁRCA. Kúriák felé . .. Mérsékelt gyorsasággal haladó vonat' II. osztályú fülke, beszélgető nyárspolgárok ... A kupéban minden piszkosszürke, ottkünn minden zöld, üde, mosolygó . . . Szarkafészkes nyárfák, nyugalmas faluk, távolbanézö templomtornyok máradoznak el, hegy, völgy, erdő, mező hullámzik a szemhatáron . . . Bakterházak, mint bakák a vártán, álldogálnak feszesen a sinek mellett; a jelzőtáblát az anyai gondokba belerutult bakterné tartja, az ura a tehenekre vigyáz valahol a pálya mentén. Állomás ... Szikár előljáró zordon, tábornoki pózzal tiszteleg a paklikocsinak, de barátságosan mosolyog a vonatvezetőre, mihelyt az „főnök ur"-nak szólítja. A falombok közé rejtett állomás ablakain vasutas kisasszonyok nézegetnek ki sóváran : várják a gavallérjaikat. De a gavallér nem jött meg, igyekeznek hát" összekokettálni valakivel az utasok közül. Akad vállalkozó és megkezdődik a szemjáték a kupé perronján álldogáló, leszerelt t. hadnagy és az állomás ablakaiban viritó rózsaszál között. A leszerelt t. hadnagy ur azt hiszi, hogy még mindig uniformis van rajta — pedig csak egy átalakított csukaszürke zakó — és mérgesen néz mellette egy „civil"-re, aki több sikert ért el a szemezgetésben. A forgalmista — ugylátszik — észevette és megirigyelte a szikratáviratozást: a kezével mondja a vonatvezetőnek: — Mehet! — A vonat megindul, a forgalmista hátat fordit és büszkén, mint ggy tengerészkapitány, feltiszteleg a kisasszonyoknak: — Kezeiket csókolom 1 — Azok mérgesen néznek reá, kígyóként sziszegik: — Jónapot — és elmondják magukban bikficnek, tökfilkónak a forgalmistát, akit meguntak már, mert mindennap látják és mivel nem tud má be-sról szélni, csak arról, hogy mennyit késik az 1301-es.,, a székely népviseletben megjelenő Máriatársulatok fölvonulása nemzeti szinti zászlókkal és Mária lobogókkal. így volt a háború előtt! S a háború alatt? Mikor már a' székely vér patakokban elfolyt a haza oltalmában, elfolyt a szövetségesek védelmén, a. bocskoros oláh, aki ravaszul lesben állt, figyelvén, mikor folyt már annyira el a székely vér, hogy régen kinézett prédájára, a meseszép Erdélyre ráteheti sárga karmait, — berontott. De nem volt még mind elfolyva a székely vér, . még volt aki ellenálljon. Lélegzetvisszafojtva figyeltem... „Csiksomlyói szent Sziiz segíts!" Nem volt könnyű dolga az oláh árulónak. De mégis, mégis hatol tovább . . . Hisz njncs már több székely v honvéd. Elvérzett, vagy még messze) messze külföldön ontja drága életét. Már közeledik a sárga ellenség Csiksomlyó felé. „Nagyasszonyunk, csak nem engeded meg ezt a szentségtörést?!" S csakugyan — nem engedte meg. Az oláhok Csiksomlyó előtt visszaverettek. Mária segitett. Következett egy a háborúnál iszonyabb korszak. Az ég a számunkra egészen elborult, egészen elsötétedett, mint akkor a Golgotán, midőn az áruló tanítvány szolgáltatta ki az Igazságot az igazságtalanságnak. Találkozott véreink közt áruló, aki a hazát kiszolgáltatta . . . De a Kálvária' magaslatán a keresztfa tövében állott Mária is, egy hű tanítvány és néhány gyenge A vonat vészesen sipoló tüdővel másik állomásra liheg, nagyot zökken, schrechlich-re fakasztja egy termetes kazár-hölgy ajakát és inogva megáll. Agáríestü gentrik szállnak ki, kis ujjal kezet fognak a hajlongó-mosolygó állomásfőnökkel és tova jukkereznek. Az állomás előtt a -segédjegyző sétálgat ugy, mintha keszthelyi praxi volna, a tanitókis^sszonnyal, aki figyelemmel hallgatja a vicenótárius meséjét a kezében tartott lovagló ostorról, melyet a napokban Egerszegen tört el, a kávéházban, egy hencegő városi uracson. A tanitókisasszony elhiszi, hogy igy volt (a tanitókisasszonyok, no meg a postások általában hiszékenyek) s ugy néz a segédjegyzőre, mint egy középkori lovagra, mellékesen azonban a vonat utasait figyeli, akik között — észrevette már — akad néhány jól öltözött, sima arcú férfi ... A kistanitó a távirdásszal sugdos az iroda ajtó előtt, azt újságolja titokzatosan, hogy csinos pesti lány érkezett látogatóba a faluba, csakhogy — teszi hozzá lemondón — az uraság fia udvarol neki , . . Valamelyik kupéból ideges hang hallatszik: — Kérem, kalauz ur, miért késünk ilyen soká? — Kezel a vonat! — adja meg a kalauz borfályolos hangon és vasutas nyelven a kurta válaSzt. Félóra múlva megismétlődik a kérdés: — Még mindig kezel, a vonat? — Erre már fütty-, kürtszó hallatszik és döcögve megindul a vonat, hogy a következő állomáson tovább „kezeljen" . . . Közben besötétedik, a nyárspolgár utasok horlyogásba kezdenek, mások előveszik a gyertyát és mimelik az olvasást. A vonat ablakán át a szemaforok piros-kék világa fénylik messziről, elmosódott tájak látszanak és az állomások ablakaiban bodros leányfejeket világit meg a lámpafény: itt még mindig várnak valakire. És nem hiába, mert alighogy liörögve megáll a vonat, édeskés leányhang örvendezik fel: — Isten hozott, Karcsi! Szervusz, Karcsi!... Megjött a Karcsi i asszony. S ezek látták a föltámadást! * Egy régi legenda meséli, hogy a török háborúk korában, a győztes törökök magukkal akarták vinni a csiksomlyói szent Szűz szobrát, de csodásmódon annyira megnehezedett, hogy nem birták megemelni. Rémülten megfutamodtak. Jön még egy kor, amikor a a székelyek Nagyasszonya ugy megnehezíti az oláhoknak Erdély elemelését, hogy rémülten megfognak futamodni. Gamerra Alberta Mária bdrónS. A nyomorúságnak és ínségnek a boldogoktól el sem képzelt fokán sínylődnek Pápán emberek, kik állati sorba sűlyedve várják a megváltó halált, hogy megszabadítsa őket a föld minden kínjától és szenvedésétől, amely örömnélküli életüket elviselhetetlenné teszi. A* hivatalos statisztika ezt nem tudja, a kifejezetten jótékony és kitűnő ankétokat rendező társadalmi szervezetek erről nem számolnak be évi jelentésükben, mert ez nem parádés nyomor, ahol a jótékonyság dicsőségét az egész világ előtt élvezni lehetne. Mert ez titkos nyomor, amely öl és lelkét rabol, amelyről csak egy apáca elejtett szavaitól, vagy egy-egy áldottlelkü úrinő, könnyekig maghatott előadásából értesül véletlenül az ember. Hogy vannak itt a mi kis városunkbán is, hol még a nagyvárosi nyomor frázisával sem lehet' védekezni, emberek, kiknek insége minden képzeletet felülmúl. 1 Van itt pl. egy odúban, hol penész és dohos vizgőz terem, egymás mellett Én is hazaértem. *** Zöldbe borult falu . . . Megvénült kúriák ... , A falusi kertek virágja, a labdarózsa hajlik be lágy-simogátóan az ablakokon - a barnult gerendás szobába, ahol a pujitéros almárium tetején arasznyi biblia őrzi a családi genealógiát; a falon Kossuth Lajos képe emlékeztet a legendás időkre és Petőfi Sándoré, aki keszkenőt lobogtatva búcsúzik a szülői háztól ... A gádor előtt hosszúszőrű, beszédes szemk komondorok kapdossák heverészve a legyeket és hosszú sorban oleánderek virítanak; a fehérek ugy, ,mint a sápadt, hajlékony városi lányok, a rózsaszínűek meg,, mint a barna-piros, gömbölyded falusi kisaszszonylcák. A mezőkbe szaladó kertben, a szilvafák árnyában, szüretre szánt bárányak roszogatják a haragoszöld fiiveí és bicegetve rázogalják meg néha kakasharangos nyakukat: de jó ez a fű! — A nádfödelü méhes körül enyvesszegffi, kakukfü, levendula terjeszt fűszeres ihatott, méhek zsongnak-bongnak álomba ringatón, mint az altatódal, melyet dajkánk dúdolt valaha régen a bölcsőnk felett. A sürü lombú szederfák alatt, a malomkő asztalnál, a Kossuth-szakállas, selyem-nyakravalós nagyuram beszélget a borpiros-arcu jegyzővél a ruha drágaságáról, a gabona olcsóságáról, közben vizespohárból iszszák a homokit, csak ügy tisztán: a Kinos zsidó, a korcsmáros, úgyis hozzáadta már a felerész vízmennyiséget. A ház előtti virágos kertben labdarózsa gömbölyüségü, pipacs pirosságu ifjú lány babusgatja a társait: a virágokat; elnézi a szirmait álmodozva hullató vén akácot, az ég alatt tova szárnyaló fecskéket és -irigyli a madarakat, mivel oda szállhatnak, ahova vágyódnak. Börtönnek képzeli a kis virágos kertet, dohosnak érzi a levendulaszagu kúriát, porszagunak az akácillatos falut és elvágyódik belőle messze-messze, talán oda, ahol egy nyurga, dushaju két embernek született élő lény, egy férfi és egy nő, kiknek semmi más közük nincs egymáshoz, mint az, hogy a nyomor egy vacokba rúgta bele őket, kik közül az egyik — egészen öreg férfi — hitvány padon fetreng betegen, a másik, a nő pedig uri szemétdombokon összeszedett rongydarabokon hányja-veti egyetlen ócska és leszakadt férfi kabáttal fedett lázas, vén testét, amelyet férgek borítanak el. És betegek és tehetetlenek, éheznek és ha valaki ennivalót visz nekik, orditásban törnek ki, mint az állatkert vadjai, ha őreik koncot dobnak nekik. A város pedig százezrekkel segit évente a nyomorúságon, de az ilyen igazi nyomorról nem is álmodik! Van egy szegény-ápoldánk, ahova néhány pápai születésű és nem tudom, milyen származást igazoló szegényt felvesznek, ha kétezer koronát lefizetnek a2 intézmény számára. Akinek 20Ó0 koronája van, az nem szegény, mikor olyanok is Vannak, akiknek 2 fillérjük sincs! - Ez nem segítség, ez csak formalitás, amely mellett az igazán nyomorult féreg éhen is elpusztulhat. A női kórház épülete, amely arra a célra volt szánva, hogy összegyűjtsék áz ínségeseket, ma tiszti lakás, pedig aligha lenne nagyobb a lakásínség Pápán, ha még ezt az egy lakást a nyomorultaknak adná a nemes város! Kínlódni és szenvedni kell mindnyájunknak, mert ez a sorsunk itt, de mért legyenek emberek az állatnál rongyabb helyzetben a »humánus érzés századának csúfolt kufárkorszakban, hiszen bűnük nekik nincs több, mint mindnyájunknak : hogy embereknek születtek!, Dr. S. D. ,Csonka Magyarország — néni ország, Egész Magyarország — menyország". diákgyerek föl és alá szaladva tanulja Newton tételeit; vagy még messzebbre : a flörtben uszó, hamis fényben hivalkodó nagy városba, ahol koplalnak az emberek, hogy színházba méhessenek és azért olyan sápadtak, mert keveset alusznak, hogy többet élhessenek .. . Még nem tudja a kislány, hogy jobb itt, a virágok között, ahol méhek szedegetik a mézet, vadvirágosak, illatosak a rétek s az erős-karu legényeknek barnára sült az arca és kackiás

> a bajusza ; még nem tudja, hogy szépen szól a mezőkről hazatérő gulya niélabus kólompja; azt sem tudja, hogy szép a bordó-holdas nyári estéken az aratók ajkáról elhangzó nótaszó és ünkénytelen imára hivő, üde, tiszta az esteli harangszó . . . A tanitókisasszony tudja már, milyen szépek az aranybóbitás margaretták, a pillangós/árnyú pipacsok, a kökényszemű búzavirágok; milyen jó a hamisítatlan, fr.iss tej, amivel minden délután színültig tölti a fehérmázos bögrét a szomszédasszony; és a fehér, puha kenyér, amit komlóval, no meg „kakas tejjel" sütöttek .. . Szépnek találja fehérre meszelt szobáját is és nem gyűlöli a gyerekeket, mint a tintásujju posr táskisasszony, hanem örül nekik, mikor látja, hogy derengő koponyájukban megfogamzott a tudás palániája. Nem unalmasnak, inkább nyugalmasnak mondja a falut, ahol nemcsak ányoslaci-féle kuplékból ismerik ta holdvilágot, hanem valóságan is bekukucskál a szoba falára; lombsusogásos misztikus az éjszaka és olyan a hajnal, mint a La-franze-rózsa feslő bimbója . . . Május van ... A kúriák táján galambok csókolódznak, gólyák kelepelnek, feslik a bazsarózsa, hull az akácszirom, álmodoznak a lányok és várják a szivük lovagját ... A kertben szarkák csörögnek : — Vendég jön — mondják reménykedve ... Talán a várva-várt álomlovag ? . . . (p. i.)