Pápa és Vidéke, 16. évfolyam 1-222. sz. (1921)

1921-05-01 / 98. szám

1. PÁPA ÉS VIDÉKE •1921 május -8. B szegedi fMbi ügye. Szeged, ápr. 30. Low Immanuel dr. szegedi főrabbi ügyében, aki ellen felségsértés, izgatás és kormányzösértés miatt vádiratot adott ki a királyi ügyészség, a védői által a vádiratra beadott kifogásokat május 20-án tárgyalja a szegedi törvényszék vádtanácsa. H románok megszüntették a távirat- és levél-cenzurát Budapest, ápr. 30. Aradról jelentik : A román kormány Erdélyben megszülhette a távirat- és levél-cenzurát. Ezemúl lehet Magyarországba is táviratokat és leveleket akadály nélkül küldeni. g német kormányválság. Berlin, ápr. 30. A birodalmi kormány kommünikét adott ki, amely szerint a birodalmi elnök Simons dr. német külügyminiszter lemondását elutasította, mert a kormány az Amerikával való tárgyalások folytatásának tervét jóváhagyólag helyeselte és mert a birodalmi nemzetgyűlési vita megmutatta, hogy a közvélemény épen kívánja, hogy Simons dr. újból folytassa a tárgyalásokat. Lengyelország Fetoü-izüézia megszállására készül. — Németország Eiésziil az ellenállásra. — Varsó, ápr. 30. Párisból jelentik: A franciák Felsőszilézia egész területét a lengyeleknek akarják átadni. Ez esetben az ipartelepeket az antant venné igénybe és a jövödelem egy részét a jóvátétel céljaira fordítanák. Bécs, ápr. 30. Berlinből jelentik: Hogyha a lengyelek betörnek • FelsőSziléziába, nem lehet elkerülni, hogy komoly természetű események ne álljanak be. A felső-sziléziai német lakosság a lengyelekkel szemben meg fogja kísérelni az erőszakos ellenállást. Ha a lengyelek a legfelsőbb tanács megbízása nélkül járnak el, vagy ha Lengyelországnak csak az antant egyes államai adnak megbízást, akkor a német kormány minden hatalmában álló eszközzel ellene szegül a lengyelek benyomulásának. Szmirnáf a görögök birtokukba veszik. London, ápr. 30. (M. T. I.) Athénjelentik, hogy Gunarisz miniszterelnök és a kormány néhány tagja Szmirnába utazott, hogy a várost a görög kormány nevében birtokába vegye. Üzenet.* — A pápai Kath. Leánykörnek ajánlom. — Irta : Németh István, (Magyar virágok, szent Ígéretek, Gyöngyként vegyétek ezt az éneket.) Nektejj az élet pelyhes, puha párna, nektek a hajnal, csak mosolyog, Szivetek édes, pajkos kis madárka, tiétek a kincses mosolyok. Nektekhakadnak : rózsa, szekfü, jázmin, nektek a gond még nem keserű, pillangószárnyon szálltok tova játszin, amerre a fény van és a derű. De a magyar rét bánat csodarétje, de a virág itt most szomorú, Ki járt a réten ? — tőlem ki se kérdje ; Szóljon a gyász s a magyar ború! Szóljon a Fátra, Tátra, kincses Erdély, Szóljon a Fertő s a csillagok, Szóljon helyettem minden síró testvér, Szóljanak a bús, rabmagyarok! Szóljon Kolozsvár, Pozsony, büszke Várad, beszéljen Kassa s aztán Arad 1 Kiáltson minden megkötözött bánat Kin és könny a Hargitta alatt. . . . Most a magyar rét bánat awdarétje, itt a virág most bús, szomorú . .. Bánatvirágból magyar lány fejére illenék-e nászi koszorú ? Nektek az élet pelyhes, puha párna, de a magyar kín tövise rajt'. Nagy munka vár minden magyar lányra, ha üt az óra zúgva majd 1 (Magyar leányok, szent Ígéretek, Gyöngyként vegyétek ezt az éneket.) * Bemutatta a szerző a Kath. Leánykör április 24-iki estéiyén. „Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország főltámadásában. Amen." Hői felsőruha-varrási tanfolyam. Ismételten megírtuk már, hogy a Kath. Növédőegyesillet háziipari szakosztálya női felsőruha-varrási tanfolyamot rendez. Az egyesület^ vezetősége, hogy minél többen vehessenek benne részt, a kurzus tandiját nagyon szerény összegben állapította meg. A tandíj a 3 hónapig tartó tanfolyamra 700 korona, még pedig ugy, hogy az első hónapra 300 korona, a másik két hónapra 200 —200 korona fizetendő. A kurzus megnyílik május 2-én délután 2 órakor a ni. kir. állami polgári leányiskola épü letében és tart augusztus l-ig naponként délután 2-től 6 óráig. A tanfolyamot özv. dr. Krasovietz N -né vezeti, aki elsőrendű szakértő. Jelentkezni lehet Wohlmuthné Galamb Ilonánál (Jókaiutca .34.) naponként délután 5—7-ig. — Reméljük, hogy a tanfolyam, amely fontos szociális érdeket szolgál, nagyon látogatott lesz ! HÍREK. Munkában a házhelyrendező bizottság. Megírtuk már, hogy a házhelyrendező bizottság hétfőn délelőtt véglegesen megalakult s azóta dr. Fürst Sándor vezető járásbiró elnökletével nap-nap után folytatta munkáját. Egyelőre a házhelyek kijelölésére igénybevehető területek megszemlélésével és kijelölésével foglalkozik a bizottság s előreláthatólag csak a jövő hét folyamán kerül sor a további munkálatokra. A bizottság munkáját illetőleg illetékes helyről a követkeő információt kaptuk: — A kijelölések befejezése után, előreláthatólag .már a jövő hét végén sor kerül arra, hogy a bizottság meg-* kíséreljen egyezséget létrehozni a házhelyek tulajdonosai és a házhelyigénylők Jrözött a kijelölt házhelyek téritési áránrVonatkozólag. Azonban már most előre látható, miután a tulajdonosok meglehetősen magas téritési árt követelnek, viszont a házhelyre igényjogosultak alacsonyabb téritési ár megállapítását remélik, hogy a bizottság munkája e tekintetben a legtöbb esetben nem fog eredményre vezetni. Ez esetben a bizottság a megállapított felsőbb fórumhoz fog fordulni, hogy az a téritési árt az összes viszonyok figyelembevételével végérvényesen állapítsa meg. Ez természetesen hosszabb időt fog igénybe venni. — Azok a kisbirtokosok, akiknek a város belterületén fekvő földjeik házhelyek céljaira igénybe lesznek véve, természetesen idegenkedéssel fogadják földjeik igénybevételét, különösen azért, mert az előreláthatólag megállapítandó téritési árakkal nem tartják megfelelő kártérítésnek. Az ő törekvésük az — és ez a törekvés visszhangra talál a házhelyrendező bizottságban is — hogy kisajátított földjeikért másutt megfelelő földterülettel kártalanittassanak. — A bizottság munkáját szerfölött »megnehezíti az a körülmény, hogy az igényjogosultak egy része — azt remélve, hogy az általuk kiszemelt földterületért csak nagyon alacsony téritési árt kell fizetniük vagy esetleg ingyen kapják — olyan területnek házhelyek céljaira való kijelöléséhez ragaszkodik, amely kivül esik a város közüzemi hálózatainak vonalán s nem foglal helyet a városrendezési tervben sem. A város érdeke az lenne, hogy minden igénylő olyan belső terulelen kapjon házhelyet, amely máris beleessen a már megépített, valamint a tervezett (csatornázás, vízmű, stb.) városi közművek hálózatába, mert ezen területeknek a városi közmüvekbe való bekapcsolása sokkal kevesebb kiadást jelent a városra, mintha a városi közművek hálózatán kivül eső helyeken létesülnek uj házak. — Ez a megjegyzés áll különösen azokra, akik a tókerti házhelyekhez ragaszkodnak. A tókertek fekvése olyan, hogy ott építkezés esetén nagyobb terjedelmű alapépilkezésre van szükség, mint másult. Ez óriási kiadás-többletet jelent az építkezőknek. De másrészt a tókerteknek a városi közmüvekbe való bekapcsolása a városra jelentene óriási kiadásokat, mert egyrészt például a szennyvíz eltávolítására szükségessé válna egy uj szivattyuüzem létesítése és annak állandó működtetése, ami horribilis költségeket jelentene és természetesen a város közönségére hárulna vissza. Remélhető azonban, hogy ebben a kérdésben is megfelelő megegyezés jön létre. Itt említjük meg, hogy a városi tanács elhatározta, hogy négy rokkantnak a város területéből ingyen juttat házhelyei, akiket a városi tanács a 10D és 8i) százalékos rokkantak közül fog kiválasztani. TÁRCA. Életutakon .. .* Irta : Porkoláb István. r Sokszor elnéztem gyermekkoromban és később is, mikor életutaitnon való járáskelés közben hazatértem, a szülői ház eresze alatt egy kicsi fecskefészket, benne csicsergő niadárfiókákat, amint szeretettel gondozía, szájából etetgette, majd egy bucsucsókos napon szárnyra eresztette őket az édesanyjuk. Láttam szárnyalásuk útját is: az egyik célhoz ért, uj fészket vert, a másikat vihar érte s hiába vergődött a földporában, tört szárnyakkal nem tudott repülni. A madár sorsa: az ember életútja. Születünk . . .; szeretettek felnevelnek, egy kicsit dédelgelnek bennünk . . .; azután a szülői ház melegéből elindulunk az Életnek nevezett árnyas, fasoros, vagy enyhet nem adó, csenevész bokrok közt kanyargó országúton és megyünk virányos, vagy sivár tájakon keresztül csalogató Célok, hívogató Fé nyek fele . . A messze távol horizontján meleget ígérő pásztortüzek égnek, csillognak; színpompás muskátlivirágos ablakokból kedves arcok integetnek, mosolyognak reánk sok-sok illatot ígérve : megyünk feléjük. És mikor közelükbe jutunk, tudjuk csak meg, hogy a muskátlivirágnak nincsen illata és a pásztortüzek is, melyeknek melegére sóváran vágyódott a didergő lélek, mire odaértünk, kialudtak: helyükön hamu maradt ... Uj fények, uj muskátlivirágok felé megyünk azután tovább, egyre messzebb, míg valahol be nem kanyarodik életutunk a temető kapuján . . . A Célok, Fények fele vivő utakon * A szerzőnek ilyen cimü novella ciklusából. sokfelé bolyongtam. Tavaszi időben, ha a magnóliák titkon összesúglak s virágba zsendültek mindenütt a fák és őszi időben is, mikor az avartól nem látszott a lábnyom s hulltak a lévelek, mint a fájó könnyek: vándormadár lelkem bolyongni késztetett. És akármerre jártam: délen Szemendriánál, északon Makovicza romjainál, kelelen az eresztevényi temetőben, nyugaton Lánzsér váránál és túl az ország határain: mindenütt a hazámat tanultam szeretni. Felém lobogó Fényei soha nem csaltak meg, mindig lelkesítettek, amint édesanyáin csókja sohase égetett, de mindenkor gyógyított s a szülői ház szerelete, mely felmelegített, ha fáztam, egyhet adott, ha forróság gyötört. Mert a hazaszeretet ősforrását: a történelmet, nemcsak a könyvek tanítják, a magyar nemzet dicső múltjáról és halhatatlanságáról nemcsak írott betűk regélnek, — hanem azok a behorpadt honvédsirok, romjaikban is büszke várromok, a hősök poraiból nagyra nőtt öreg fák és pirosvirágos csalaterek is, melyek mellett lépten-nyomon eivisz az utunk, elibénk állnak és azt mondják: „Szeresd a hazát!" . . . Utjártamban elhallgattam hazát szerető szivek dobogását, fehérhajú daliák regélte legendákat, csatatereken szántóvető magyarok lelkes szavait, amiket déli pihenés közben mondtak nekem és én a lelkemben őrizgettem, mint emlékvirágokat az iinakönyvem lapjai között, hogy soha-soha el ne felejtsem. A hallottakat most elmondom, hogy hallják és érezzék a Jelen megfáradt, csüggedő fiai a haza földjének minden atomjából felénk áradó szózatot: „A magyar nemzet volt, van és leszi" —• Én hiszem. Hallgassátok meg a legendákat és hinni fogjáiok ti isi A ruthén. Egy messze őszön volt: mentek a vándormadarak, mentem én is. A Verhovina földjén vitt keresztül az utam Lengyelország felé. Kísérőmmel, egy szálas, erős csontú ruthénnel, amilyent az észak hegyvidéke a fenyőhöz hasonlóra nevel, órák hoszszat mentünk hegyekre fel, mire elértük a Sztoj másfélezer méter magas csúcsát. Szótalan, vigyázva haladtunk, nem volt tanácsos a beszédre rcáfeledkezni: alattunk irdatlan mélységek tátongtak, melyeknek fenekén mázsás sziklákat, százados fatörzseket hömpölygelő áradat zúgva figyelmeztetett, hogy egy félrelépés és — nincs tovább. A természet láthatatlan magasságaihoz és feneketlen mélységeihez nem szokott tekintet szédült, ha felnézett, szédült, ha lenézett: szám hallgatott, szentem az ösvényre meredt. Csak, ha útközben lélekzetet venni megálltunk, szemlélhettem a zordságában is fenségesen szép panorámát: hegyek és hegyek sorakoztak körképszerüen egymás mellé, amerre a szem ellátott, csúcsaikon hó csillogott, oldalaikon legelők zöldeltek, apró, fehér pontoknak feltűnő nyájak legelésztek és a pásztorkunyhókból, mint áldozati ollárról, szállt a füst a Magasság felé ... És szállt a szemlélő lelke is az Egek Urához, kinek a jelenlétét itt oly közel érezte. Nagyon messziről, inkább a képzelet, mint a valóság látóhatáránál, kezdeti kisimulni a hegyvidék síksága, ahonnét megindultak valaha Esze Tamás ruthén kurucai a Nagyalföld felé harcolni a magyar szabadságért . . . A Sztoj tetején sokáig pihentünk. Tekintetem a máramarosi bércekről a lengyel síkra kalandozott el, kisérőm is arra fele nézett, ugy, mint aki keres valamit, majd hirtelen levette nagy karimájú kalapját és északra mulatotl: — Uram, — mondta olyan hangon, mely a tárogató akkordjaira emlékeztet — arra ment el a mi urunk: Rákóczi!... — és ugy nézett a Vereckei-szoros felé, mintha azt várla volna, hogy kigyúljon a tábortüzek fénye a Beszkidek alkonypír aranyozta ormain . . , A Verhovina földjén ott élt akkor Rákóczi halhatatlan lelke s a ruthén ma is várja az ő Ura visszatérlét. A Beszkidek bércein nem aludtak ki a kuruc tábortüzek: a hamu alatt szunynyadoz a parázs ... A Latorcza völgyében, a Borsova mentén ma is sir a tárogató s apáról fiúra száll a legenda a „mi urunk, Rákócziról..." A sikon őt siratja a tilinkó, feljebb róla susogn k a hársak, a hegyekben a bükerdők s ahol már nem tenyész más remény-zöld, ott a fenyők beszélnek a magyarság misztériumáról és a ruthén mutalja az oda vetődöttnek : — Arra ment el Rákóczi! . . . — és hozzágondolja —: Onnét kell jönnie!... A Verhovina földjét most ellenség Iába tapossa: cseh martalócok danájatói hangos a sík, de a hegyek némák: a rulhénnek daltalan az ajka, mint a madáré, melynek szentségtelen kezek feldúlták a fészkét és sötét a tekintete, mint a fenyőké, melyek közt él. A kunyhóját nem hagyja el egész nap, csak este néz ki az ajtón egyre türel metlenebbül, figyeli: mikor gyúlnak már ki a tábortüzek a hegyek tetején ? . . . Csak egy kis szikra kell, hogy lángra • lobbanjon és a tarpai jobbágyok késő unokái lejönnek a síkra, ahol most cseh rablók ülnek Rákóczi örökében és akkor a rulhén vért iszik! . . . A ruthén, aki most is várja, szent hittel várja Rákóczit!. , .