Pápa és Vidéke, 15. évfolyam 1-113. sz. (1920)

1920-05-15 / 19. szám

1920 május 15. PÁPA ES VIDEKE 3. Ker. szoc. pártélet. Intézőbizottság ülése. A ker. szoc. párt 100-as intézőbiaottsága szerdán este 7 órakor tartott ülésén foglal­kozott várospolitikai kérdésekkel is és a tár­gyalás során azon határozatot hozta, hogy megszervezi a városi politikai bizottságot, melynek egyetlen feladata az lesz. hogy a város ügyeit, figyelemmel kisérje ahol eddig— mondjuk meg őszintén — sok mulasztást és kevfc szociális érzéket tapasztaltunk igen sok esetben. Azért hát nyíltan és bátran rá­mutatunk az orvosolható hibákra is és éppen ezért volt szükséges egy erős, várospolitikai bizottság megszervezése, hogy a város ügyei­vel bensőségessebben fdglalkozzunk. A ki­küldött szervező bizottság megválasztása után Grátzer Jánost ügyv. elnöknek választotta meg az intézőbizottság. A titkári jelentés és egyéb fontos ügyek letárgyalása után az ülés véget ért. Kávéházi és éttermi alkalmazottak Ker. szoc. szakszervezete f. hó 10-én tar­tottak meg havi rendes taggyűlését melyen az alkalmazottak súlyos anyagi helyzetüket beszélték meg. Tárgyalásuk során élénk vita tárgyát képezte azon általános panasz, hogy a szállodai és éttermi munkások min­den főnökénél különiböző fizetés feltételek vannak meghonosítva és ezen rendszertelen állapotnak csak úgy és akkor tudnak véget vetni, ha a szakszervezet, mint egységes testület lép fel a tarthatatlan állapottal szem­ben. A munkások ezen kívánságaik rende­zése tárgyában a napokban ismét taggyűlést tartanak, hogy végleges megállapodás után komoly lépéseket tegyenek a fennforgó kérdések tisztázására. A jelenlegi nehéz vi­szonyok nagy kihatással vannak a kávéházi és éttermi munkások helyzetére is, de hisszük, hogy a gazdasági helyzet javulásával a mun­kásság szervezettségének erejével nagyobb eredményeket lehet majd biztosítani. Felhívás. A keresztényszocialista földmunkások pápai szervezete f. hó 16-án, vasárnap d. u. 3 órakor a Kaszinó termében taggyűlést tart. Testvérek I Egyesíteni kell az erőinket, hogy a jövőnket szebbé tegyük és boldogságunkat megalapozzuk. Miért is felhívjuk az összes földmunkás testvéreink figyelmét, hogy minél nagyobb számban jelenjenek meg. Az elnökség. Iparosok gyűlése. A szervezkedő keresztény iparosság ország­szerte tevékeny munkát fejt ki, hogy egysé­ges frontot alkotva a siker biztos reményében vehesse fel a harcot mind az ellen, ami az iparosság boldogulása ellen tör. Ilyen lontos kérdés a most szőnyegre kerülő ipartörvény revíziója is, melyben ki kell domborítani a kézniűiparosság azon kívánalmait, hogy ipar­űzéssel csak azok foglalkozhassanak, kik szakképzettségükről bizonyságot tettek. Nem kevésbbé fontos kérdés az is, hogy az iparos­ság özvegyei, kik férjük halála után leg­löbbször önállóan flzik az ipart, hogy ezen családok az új ipartörvény intézkedése szerint is biztosítva legyenek arról, hogy kenye­rüktől megfosztva nem lesznek. F. hó 9-én d. u. 3 órakor a Kaszinó termében tartott iparos gyűlésen foglatkoztak e kérdéssel is és a pápai iparosság a többi szövetkezeteknek igenis arra kell törekedni, hogy nyers anyagot szerezzen be és olyan iparcikket hozzon for­galomba, mely egyedül a zsidóság kezében van, mint például a bőr- fa- és rövidáru. A tagfelvételek után a gyűlés kimondotta, hogy lehetőleg hétköznapokon tartsunk gyűléseket, miért is felhívjuk az iparosság figyelmét, hogy f. hó 14-én, pénteken este fél S órakor össze­jövetelt tartunk, melyre pontos megjelenési kér az elnökség. Textil munkások szakszervezetének választmánya csütörtökön d. u. fél 4 órakor választményi ülést tartott, melyen a gyár megindulásával járó tárgya­lások részleteiről számolt be a vezetőség. A szövőgyári munkások szakszervezete a munka­adóval megkötött szerződést s annak minden egyes rendelkezéseit megfogja tartani, de el­várja a gyár vezetőségétől is azt, hogy ezen megállapodásokhoz ő is alkalmazkodjék és minden olyan kérdésben, mint bér és munkás felvételi ügyek csak a munkások megbizottai­val tárgyaljon. Mi a lojalitás legmeszebb határáig elmentünk csak azért, hogy komoly munkakészségünket bebizonyítsuk, tehát a munkaadó itteni képviselete is tartsa ezt tisz­teletben, ha azt akarják, hogy a békés munka fennakadás nélkül tovább folyhasson. Mint értesülünk a közeli napokban Lilien József központi titkár is megfogja látogatni a pápai szövőgyári munkások szakszervezetét, hogy egyes vitás kérdésekben személyesen járjon közben a munkásság érdekében. Meghívó. A pápai ker. szoc. szakszervezetek vezérlő bizottság f. hó 17-én, hétfőn este 7 órakor a Kaszinó termében fontos ügyben gyűlést tart, melyre az egyes szervezetek kiküldöttjeit ez uton is meghívja a szakszervezetek tit— . kársága. Vidéki gyüléBek. Szűcs Dezső a pápai választókerület nem­zetgyűlési képviselője pünkösdi ünnepek alatt, tnint értesülünk sorra látogatja a kerület nagyobb községeit, hogy a választó közön­séget a politikai helyzetről tájékoztassa. Neve­zetesen; Salamon, Mezőlak és Mihályházán lesznek gyűlések. Munkaközvetítés. Alldst kapnak: 2 asztalossegéd, 6 bognár 1 konyhaleány, 12 téglagyári munkás, 1 kocsi­fényező, 1 kocsigyártó, 2 vasöntő, 3 szabó, 30 útépítő földmunkás, 1 kovács, azonkívül a Győri Hatósági Munkaközvetítő keres még: 65 hidépitő és utjavító földmunkást. 1 férfi és női rövidáru elárusító nő. Alldst keresnek: 1 házvezetőnő, 1 gazda­asszony, 2 urasági v. szobainas. A Hangya Pápai Áru­raktár közleményei. Kérelem! Pápa városának a szövetkezetekben tömö­rült a szövetkezésben rejlő óriási erőt már felismerő tagjaihoz azon kéréssel fordulunk, hogy ha valamelyik szövetkezeti tag tudo­mással bir olyan üresen álló, vagy rövid időn belül megüresedő lakásról, melybe a Hangya pápai áruraktára céljaira Barát-utca 2. sz. a. bérelt épületből 2 család átköltöz­tethető lenne, vagy ilyen lakások esetleg tulajdonában vannak, legyen szives ezt velünk a jó ügy érdekében azonnal közölni. Mert hat hónapos kálváriás vergődés után helyiség hiányában még a legszükségesebb admi­nisztratív munkára sem vagyunk képesek berendezkedni, bár a helybeli lakáshivatal mindent elkövet, hogy e szociális intézmény megfelelő elhelyezést nyerhessen. Ha a szövetkezetek tagjai nem jönnek segítségünkre, már azon a ponton állunk, hogy kiküldetésünkre adott megbízatásunkat vissza adjuk igazgatóságunknak, ami az áru­raktár működésének feltétlenül megszűnését vonná maga után. Ennek kárát ismét csak a keresztény fogyasztó közönség látná, mert messze kiható árszabályozó mivoltunkat nem tudnánk érvényesíteni, melynek fontosságát ugy hisz­szük nem kell külön ismételnünk. Épen ezért kérjük fenti szives támogatásukat. „Hangya" kirendeltsége. Szinház. Mdj. 6. „Aranyember." Rogoz 1. mint Timár Mihály pompás alakítást nyújtott. Senki szi­getének bájos leányát M. Nádasi Mici ját­szotta megértéssel. Timea szerepe a szin­lapon B. Király Boriskának volt kiirva, de ezt a szerepet Szigethy Ilonka játszotta, a tőle megszokott tudással. Inkább szeretjük őt nem ilyen komoly szerepben látni. Mdj. 7. „Gül Baba." A zenekar az elő­adáson mutatkozott be először pompás játé­kával. Az előadás alatt azonban az énekkar és a zenekar között még nem volt meg a teljes taktusharmonia, ami bizonyára a próba hiányosságának tudható be. Az elő­adás máskülönben épen a zenekar miatt amely ennél a darabnál szinte pótolhatatlan volt jól sikerült, s láthatólag a színészeknek is r.agy örömet szerzett a zenekar. A cím­szerepet Érckövi K. játszotta a tőle meg­szokott rutinnal. Leányának Leilának (Szi­gethy I.) kellemes de gyenge hangja a zene­kar fortéjában majdnem elveszett. Juhász Margitnak gyönyörű virágcsokrot nyújtottak át és virágesőt is kapott a fess Oábordiák szerepének kellemes megjátszáeával. Telekán Valér mint Ali basa szép csengő tenorban énekelt. Mdj 8.. „Svihákok. Blitz Fritz (Békefi L.) és felesége Berta (Szigethi I.) hercegnek adják ki magukat és az igazi herceggel (Faragó D.) sok helyzet komikum származik, ameiy komikum azonban igen gyenge vénáju. Az ideges festőt Rogoz I. alakította, Mimi táncosnőt Palánkay M. játszotta nagy ügy­buzgalommal. A darabnak azonban a meg­magyarosítás dacára is idegen zagyva zenei hatása van, amihee a sok de kevés értékű esemény még jobban hozzájárult. Mdj. 9. d. u. az „Aranykakas" este pedig „A tót leány" került szinre mind két elő­adáson telt ház előtt. A tót leány élethű kreálója Szigethy I. volt s a tót família többi tagjai is élethű tótok voltak. Brobolyát Tábori Einil szemétlyesítette meg ki mint öreg tót sok kacajt csalt ki a hálás publikumból. Igen jók voltak Rogoz I., Homokai Q., Érckövi K., Faragó D. és Kallós Józsefné.

Next

/
Thumbnails
Contents