Pápa és Vidéke, 15. évfolyam 1-113. sz. (1920)
1920-03-12 / 10. szám
1920 március 12. PÁPA ÉS VIDÉKE. 5. _ A Belvárosi Kath. Kör s a Kath. Leánykör múlt vasárnap tartotta második böjti estélyét. Magasszinvonalu, gyönyörű est volt. Vonzott is akkora publikumot a bencés díszterembe, amekkorát ebben a teremben még nem igen láttunk.« Élőképpel, Krisztus Belhániában, kezdődött a programm. Meleg, megkapó kép volt, gyönyörű keretbe foglalva, festői háttérrel. Az élőképet Udvardy Kala, Turcsányi Rózsi, Kohányi Viri, Süle Baba, Gaál Erzsike és Ella, Sütő Baba és Csendes Laci alakították, a keret és a háttér, valamint az összeállítás Boksay Endre bencés főgimn. tanár fényes munkája. Élénk emlékezetünkben van még a bencés főgimn. decemberi gyönyörű szinielőadása, amelyhez a hátteret ugyancsak felelős szerkesztőnk készítette. Szép volt, megkapó volt mindkettő. A programm második pontja Pataki M. és Gáty M. fuvolakettőse, Kiss Rózsika zongorakiséretével. A fuvolakettős és a kiséret is elegáns, finom volt. Virágh Teofil bencés tanár a lelkekbe nyúló, mélyenszántó beszédet mondott elsőrendű szónoki készséggel. Majd ismét élőkép következett: Munkácsy Krisztusa, Udvardy Kató alakításában. Nagyszerű illusztráció volt Virágh beszédjéhez. Kohányi I. a tőle már megszokott sikerrel, Gaál Irénke simuló, temperamentumos, szép zongorakiséretével melodrámát adott elő. Balogh Dezsőné ércesen csengő, meleg hangjában gyönyörködtünk ezután: egy szép Ave Maria-t (dr. Hermann László kompozíciója), Schubert és Mozart egy-egy dalát énekelte. Az elegáns kíséretet v dr. Hermann László adta. Élőkép a bűnbánó ^Magdolna, az előbbiek alakításában zárta be a gyönyörű műsort. A rendezőknek: dr. Szijjártó Antalnénak, Gaál Irénkének és Okolicsányi Arankának szívből, melegen gratulálunk 1 — A liget tatarozása. A városi tanács foglalkozott a városi főkertész javaslataival, amely ligetünk jókarba helyezését, csinosítását szolgálja. A javaslat szerint a liget elején és a Tizes-malom szomszédságában levő területet parkírozni csak akkor lehet, ha az megfelelő számú kocsi föld odahordásával feltöltetik. Azonkívül a liget őrzésére is megállapodtak abban, hogy egy rendes őrt szegődtetnek havi 300 K fizetéssel, kinek kötelessége lesz a ligetre felügyeli. Nyugtázás. Meisel apát úr temetése alkalmiból Kauker Ferencné koszorugyüjtéséböl fennmaradt 468 K-t küldött be hozzánk, mely összeget rendeltetési helyére juttattuk. — A Kath. Leánykör szombat délutánjai. A múlt szombat délutánján Varga Sebestyén bencés tanár tartott magas szinvonalu, ér1 .ékes előadást az életről, amelyet hallgatósága feszült figyelemmel kisért. Utánna a munkásnapra szóló gyüjtőiveket osztották ki. E helyen hívjuk föl a Kath. Leánykör tagjait, hogy jövő szombaton, március 13-án este 6 órakor a]szokott helyen fontos megbeszélés lesz a munkásnapra vonatkozólag. Az összes tagok megjelenése kívánatos. — A „Hadifogoly Újság". Mindazok, kiknek rokona, hozzátartozója hadifogságban van s tájékozást és felvilágosítást óhajtanak a hadifoglyok helyzetéről, fizessenek elő a .Hadifogoly Újság- cimü lapra. Előfizetési dlj negyedévre 12 K. Előfizetni lehet Ruttner főhadnagynál laktanya, 68. szoba. — Az ipartestület folyó hó 6-án tartotta rendes havi gyűlését, ugyanakkor felszabadult 6, beszegődött 12 tanonc. A szabadulókhoz Czifra József építész intézett a magyar becsületről, tisztaságról, a magukat tovább képzéséről és a magyar munkás kötelességéről magvas és hazafias beszédet. A szegődőket Mészáros Károly buzdította szorgalomra és vallásosságra. A napirend több apró ügyének letárgyalása után tudomásul vette a választmány a mult évi zárszámadást, mely 5400 K előirányzattal szemben 11.87350 K kiadást mutat fel. Továbbá a jelen évi költségvetést tárgyalta, mely 1111 K jövödelmet irányoz elő, a kiadás ezzel szemben 20.10L78 K. A hiány fedezetéül szolgáló tagjárulék a testület tagjai közt III. osztályú adóalapjuk után 40%-ban lett megállapítva, amelyet tagsági díj cimén fizetnek be. A testület rendes évi közgyűlését folyó hó 25-én tartja a városháza nagytermében. — Fiatalon letört élet. A helybeli bencés főgimnáziumnak gyásza van. Egy kedves, szorgalmas, jeles tehetségű tanítványát, Kocsis Sándor III. oszt. tanulót rövid szenvedés után elragadta a durva, kegyetlen halál, mély sebet ütve gyászoló szülei szivén. Utolsó útjára elkísérték volt tanárai és tanulólársai. — A színház. A helyettes polgármester jelenti, hogy folyó évi április hó 3-án megkezdik a színházban az előadásokat a színészek, Bodonyi színigazgató vezetése alatt. A színház tehát e naptól kezdődőleg a társulaté, így műkedvelői előadások tartására a színház nem lesz átengedhető. — Adomány. Wittmann Mihály 5000 K-t küldött a város legnagyobb nyomorában sínylődő lakosainak gyors segélyezés céljaira. — Új bélyegek. Legközelebb új 20, 40, 60 filléres és 1 K-ás postabélyegek kerülnek forgalomba, melyek a hármas halmon álló kettős keresztet ábrázoló vizjeggyel vannak ellátva. — A „Pápavidéki Gazdák Szövetsége" közgyűlése. A „Pápavidéki Gazdák Szövetsége" folyó hó 26-án, pénteken délelőtt 10 órakor Pápán, a városháza közgyűlési termében közgyűlést tart, melynek napirendjén az elnökválasztás és a módosított alapszabályok tárgyalása szerepelnek. Kéretnek a tagok minél nágyobb számban megjelenni. — Az arany ára. A pénzügyminisztérium utasítására egy kg. aranyért ma 100.000 K-t fizet az állam. A tiszta arany értéke a háború előtt 3280 K volt. A 14 karátos 550-es finomságú aranytárgyakért a fémbeváltó hivatal grammonként 55 koronát ad. Az ezüst ára 5500 korona. A pénzeknek az értéke a következő: egy drb. 10 K-ás arany ára 300 K, a 20 koronásé 600 K. Az egy koronás ezüst pénz ára 21 K. A két korona ára 42 K. A régi egy forintosé 58 K. Az öt koronás pénz darabja pedig 115 K-t ér. Az ékszerarany grammja 55 K. Az ékszerészek és a kereskedők ezzel szemben csak 42 K-t kínálnak egy gramm ékszeranyért. így tehát az aranyés ezüsttárgyak és pénzek eladásánál ne forduljunk zugkereskedőkhöz, üzérekhez, hanem az állami fémbeváltó intézet utján adjuk el értékeinket. — Köszönetnyilvánítás. Pártunk vezetősége ez úton is köszönetét fejezi ki a gróf Esterházy, a járiföldi bencés uradalom és Molnár István felsővárosi kisgazdának a farkasgyepüi erdőről egy, illetve két kocsi fának ingyenes hazaszállításáért. — Viráglopás. Ez is megtörténik ma. Csak legalább ne a temetőből lopnák a virágot. A Kálvária-temetőből apát úr sírjáról és a többi sírokról is egymás után tűnnek el az odahelyezett virágok. Minő kegyeletsértés! Nagy lelki eldurvulásnak jele ez! — A gyepmester dija. A városi tanács a városgazda javaslatának elfogadása mellett a gyepmester fuvardíját minden 12 akós hordó után 50 koronában állapította meg. — A Kath. Nővédőegyesület f. hó 12-én, pénteken délután 5 órakor tartja rendes havi összejövetelét a bencés főgimn. dísztermében. Előadó Blazovich Jákó bencés tanár. Az összejövetelen beszélik meg a további teendőket a munkásnapra vonatkozólag. Az összes tagok megjelenését kéri az elnökség. — Csehországgal a további intézkedésig a postai forgalom szünetel. — A magyar államadósság esedékessé váló szelvényeinek beváltása. A magyar pénzügyminisztertől kiadott rendeletek szerint ezideig a következő államadósságok szelvényei válthatók be a hivatalos szelvénybeváltó helyeknél: az 1917. évi május 12. keleltel kibocsátott 6%-os járadékkölcsönnek (VI. hadikölcsön), az 1917. évi nov. 15. 6% járadékkölcsönnek (VII. hadikölcsön) 1920 február 1-én esedékessé váló szelvényei; az 1918. évi junius 12-én kibocsátott 5 7,,%-os járadékkölcsönnek (VIII. hadikölcsön) 1920 márc. 1-én esedékes szelvényei. Ezen utóbbi (VIII. hadikölcsön) 50 K-ás névértékű kötvényeinek szelvényei nem most, hanem szept. hóban kerülnek beváltásra. Ugyancsak beválthatók a 4°/ 0-os magyar aranyjáradékkölcsön, a 3 7,%-os magyar koronajáradék és az 1916. évi november l l-én kibocsátott 5 '/»'/»•os magyar állami pénztárjegykölcsön 1920. évi január I-én esedékes szelvényei. | 861/1920. iktsz. Hirdetmény. Pápa r. t. város képviselőtestületének 20/ 1920. kgysz. jogerős határozata alapján közhírré teszem, hogy a város tulajdonát képező felső=hosszu=utcai korcsma és az abban gyakorolható italmérési jog a városháza kis tanácstermében 1920. évi március hó 24-én délelőtt 9 órakor megtartandó közigazgatási árverésen 1920. évi május hó 1-től, 1926. évi április hó 30-ig terjedő hat évi időtartamra a legtöbbet ígérőnek, illetőleg a képviselőtestület által szabadon választható ajánlattevőnek bérbe fog adatni. Kikiáltási ár eddigi évi bérösszeg 1500 K, melynek 10%" a a z árverezők által az árverés megkezdésekor bánatpénzül leteendő. A közelebbi árverési feltételek a városi jegyzői irodában a hivatalos órák alatt betekinthetők. Pápa, 1920. évi március hő 3-án. Dr. Uzonyi h. polgármester. Kiadótulajdonos: A Pápai Keresztény Szociálista Oazdaságl Párt. Pápa, 1920. Póiskolai nyomda.