Pápa és Vidéke, 15. évfolyam 1-113. sz. (1920)
1920-08-07 / 58. szám
2. PÁPA ÉS VIDÉKÉ 1920 augusztus 7. hat. lövés dördült el. Az első, lövés haslövés volt. Tisza megtántorodott és hátraesett. Hogy mi törlént ezután, azt ő sem tudja, csak egy ütést érzett és odaesett az élettelenül heverő Tisza mellé. Mikor felébredt, már nem volt ott senki, csak Tiszáné feküdt ott ura jobb oldalán. A biróság most elrendelte Almássy grófnő szembesítését a tettesekkel, amely izgalmas lefolyású volt. Hiittnerre nem emlékszik pontosan, ellenben Dobóban és Stanovszkyban határozottan fölismeri Tisza gyilkosait. — Majd elmondja a temetés érdekes részleteit. A biróság ezután elrendelte a grófnő megesketését. Utána a többi tanú kihallgatását kezdték meg. — Lapzártakor a tanúvallomások tartanak.— MlliaillHaiMRRIMIHKIHMMHillUflHiaMIIMJ Hagy vita a gabonarendelet körül a nemzetgyűlésben. R miniszterelnök Kun Béla megszöktetéséről. Budapest, aug. 6. A nemzetgyűlés mai ülését negyed 11 órakor nyitotta meg Rakovszky István elnök. Az elnöki előterjesztések után megkezdték a napirend tárgyalását. Elsőnek Huszár Elemér képviselő szólalt fel és megindokolta indítványát a termésrendelet módositása tárgyában. Többek között azt szeretné tudni, hogy hogyan kerülhet a gabona beszállítása és kezelése 240 koronájába az államnak. Kerekes Mihály szerint az árvizsgáló-bizottságok egyáltalán nem töltik be azt a szerepet, amelyre hivatva volnának. Határozati javaslatot terjeszt be, hogy az Ipari cikkek maximális árát, úgyszintén a kereskedői hasznot husz százalékban állapítsák meg. Ezzel egyidőben minden búzát maximáljanak 500 koronában, az ellátatlanok részére 100 koronában, a fejadagot emeljék föl T2 kilogrammra. — • Több felszólalás" után Gaál Gaszton válaszol Szabó Józsefnek a termésrendelet módositása tárgyában tett indítványára és szemére veti, hogy megállapításaiban egyoldalúan csak a fogyasztók, a munkásság és a tisztviselők érdekeit tartja szem előtt. Pallavicini György őrgróf indítványt nyújt be, hogy a termésrendelet revíziójával bízzanak meg egy kilenc tagu bizottságot. — Több fnlszólalás után Teleky Pál miniszterelnök válaszölt a Kun Béla megszöktetése ügyében elhangzott interpelláción. Kijelenti, hogy a magyar kormányt Kun Béla megszökése ügyében mulaszlás nem terheli, a felelősség Kun Béla szabadon bocsátásáért egyedül a német kormányt terheli. A nemzetgyűlés ülése hét órakor véget ért. A holnapi ülésen folytatják és befejezik a termésrendelet vitáját. aa aaaa aaaaaaaaaaaaaflBBBaBBBBeaaaaaaaag—aawaaaa HÍREK. Péntek, augusztus 6. — Személyi hlr. Tenzlinger József dr. polgármester ma éjjel a város ügyeinek elintézésére Veszprémbe utazik, ahonnan csak hétfőn tér vissza. — A dötnölki apát Pápán. Jdndi Bernardin celldömölki bencés apát tegnap rövidebb tartózkodásra városunkba érkezett. — Itt említjük meg, hogy az uj apát benidikálása 15-én lesz Pannonhalmán. Az uj apát székhelyét csak szeptember első napjaiban fogja elfoglalni. — A proletárdiktatúra bukásának évfordulója alkalmából vasárnap ünnepélyes istentisztelet lesz a nagytemplomban „Te DeünV'-mal. Az ünnepi szent misét fényes asszisztenciával dr. Kocsis Lénárd főgimnáziumi igazgató tartja; a szentbeszédet Blazovich Jákó bencéstanár mondja. — A Kath. Leánykör kőszegi kirándulása. A Kath. Leánykör hétfőn Blazovich Jákó bencéstanár vezetésével kirándulást rendez Kőszegre, ahol a kiránduló társaság megszemléli a város nevezetességeit és festői szépségű környékét, a „Hét forrás" vidékét, a Hermann kutat stb. Indulás a hétfőn reggel Szombathely-felé induló vonattal; a kirándulók éjszaka érkeznek vissza. Résztvenni szándékozó hölgyek jelentkezhetnek még az uradalmi kertészet virágüzletében (Kossuth Lajos u.) — Be kell szolgáltatni a kivetett termést. Az alispánokhoz körtávirat érkezett a közélelmezési minisztertől. A távirat igy szól: A fővárosi hadsereg és az ellátatlan lakosság rövid napok múlva kenyér nélkül áll. Az alispán táviratilag és távbeszélőn utasítsa az összes községeket, hogy a kivetést, ha még nem történt volna meg, 24 óra alatt eszközöljék. Ha valamely község a termés átlag megállapítása ellen felebbezéssel élt, a termelők egyelőre a kivetett mennyiség kétharmad részének leszállítására kötelezendők. A községek a gátló akadályokat az alispánnak jelentsék, aki ennek elhárítása végett az Áruforgalmival lépjen érintkezésbe s az intézkedéseket a minisztériumhoz is jelentsék. A készletek átadása előtt eladás nem eszközölhető. E rendelkezés betartására a termelők hatósági uton kényszeríthetők. — Buza, rozs, kétszeres piaci árusítása azonnal betiltandó. — A gazdák és a rendőrség. Az államrendőrség a termésbetakarulás alkalmával szigorúan ellenőrzi, hogy a gazdák betartják-e az alispánnak azirányu rendelkezését, hogy az osztagokat a lakó- és gazdasági épületektől a gazdák legalább 50 méterre rakják föl. Minthogy a degtöbb gazda ezt a rendelkezést nem tartja be, a rendőrség eljárást indit ellenük. A gazdák most a városhoz fordultak egy kérvénnyel, amelyben előadjákV frogjrfezt á távőlságot'márcsak azért' semtarthatják meg,mert alegtöbbjüknekakkora hely udvarában nem is áll; rendelkezésére. Azért azt kérik, hogy ezt a távolságot, amint az más években is történt, a viszonyok figyelembe vételével redukálják. A rendőrség kívánta közös szérűt annak egyéb hátrányaitól eltekintve már csak azért sem lehet megvalósítani, mert mig idebenn a pséplést villanyerővel végzik, addig a szérűn gőz- vagy benzinmotort kellene áram hiányában használni, ahhoz azonban sem szenet, sem, benzint nem lehet beszerezni. — A városi tanács álláspontja ebben a kérdésben, az, hogy a viszonyok figyelembevételével az előírt távolságot a lehetőség határáig redukálni kell, — Meghivó. A pápai Kath. Kör f. évi augusztus 8-án (vasárnap), részben saját könyvtára, részben az orosz hadifogságban sínylődő véreink hazaszállitási költségei fedezésére saját kerti helyiségében tekeversenynyel, világpóstával és tánccal egybekötött kerti mulatságot rendez, melyre a kör igen tisztelt tagjait és a nagyérdemű közönséget tisztelettel meghívja az elnökség. Belépődij személyjegy 10 korona, családjegy 3 személyre 20 korona, több személyre 30 korona. A tekeverseny délután 2 órakor kezdődik. I. dij 3 üveg bor, II. dij 2 üveg bor, III. dij 1 üveg bor. 3 dobás ára 2 korona. Este 9 órakor kezdődik a tánc, melyhez a zenét Füredy Kálmán jóhirnevü zenekara szolgáltatja. Felülfizetéseket köszönettel fogadunk. — A gazda árpája meg a majsztram csizmája. (Piaci séta.) A mai hetipiac meglehetősen élénk és forgalmas volt. Különösen ludból és récéből volt a szokottnál nagyobb felhozatal szárnyasokban, mig a főzelékfélék közül burgonya volt sok; azonban az árak tekintetében ez sem hozott semmiféle csökkenést. A gyümölcs felhozatal ma a szokottnál gyöngébb volt még a szezongyümölcsökből is. Itt-ott rendőri asszisztenciára is szükség volt. Az árak egyébként a következők voltak : Gyümölcsfélék: alma 4—6 kor., körte 5—8,. szilva 4—5, ringló 5—6, dinnye 6 korona. — Zöldségfélék: burgonya 2—2*50 kor., paradicsom 5—4, hagyma 5—5*50 korona kilónként, egy csomag zöldség 1—1*50 K, paprika 25—30 fillér darabonként. — Hus félék: marhahús 68, borjúhús 68, sertéshu80 korone kilónként; szárnyasok: csirke 60—100, kacsa 95—130, liba 120—300 K. — Különfélék: tojás 2*60—3 kor., vaj 100, turó 50 kor., méz 100 korona. — A piacon az árpa ismét megjelent; ma már nagyobb volt az érdeklődés iránta, de tekintettel a 800 koronás árakra, a vételkedv nagyon lehűlt. Egyáltalában a vevők várakozó álláspontot foglalnak el. Szem és fültanúi voltunk egy, a mai helyzetre s a jövő áralakulásokra jellemző esetnek: egy csizmadiamester árpát vett, mert már nem volt mit etetnie a jószágaival. Leszurkolja nagy sóhajtozással a 800 koronát, de azután kivágja: „Szakadjon le a kezem, ha ezután tízezer koronán alul csak egy csizmát is csinálok! — Ami mindenesetre jó vigasztalás a jövőre. — Egy szekér káposzta is volt a^piacon Zsuppán uram jó voltából, de vevője nem akadt, mert például egy másfélkilós káposztáért 9 koronát kért az eladója (az árak a káposzta torzsájába tintaceruzával voltak beírva.) Vevője igy nem akadt a káposztának, de annál több áldója Zsuppán uramnak. Meg akarjuk még jegyezni, hogy az alispán rendelete ellenére rozs is adódott el. Hiába volt rendőr, azt falnak állították azzal, hogy a malomba yiszik, csak előbb a többi áiut adják el a kocsiról. Ugy látszik, hogy az aiispáni rendelet is csak arra jó, mint a többi — hogy legyen mit kijátszani. EnB.id.BUfi B BBB MaififiOB .Mffil Ufidfif ififin» • Felelős szerkesztő : Boksay Endre. Főszerkesztő: Blazovich Jákó. Laptulajdonos: A Ker. Szoc. Párt. Kiadó: Ker. Nemzeti Nyomdavállalat. Magán- felvételi és pótvizsgálatokra sikeresen előkészít Nemcsics középiskolai tanár Szemináriuma, jelentkezni lehet naponként d. u. 2—3-ig Jókai Mór u. 23. sz. Azonnali elfoglalásra bútorozott szobát feeriaeh, esetleg teljes ellátással. ^-Cim a hiadéiiiuataiban. jaS: FÉRFI-ÖLTÖNY jutányosán eladó Széchenyi-utca .16. sz. a /cséplést vrllrlok %\ ! '•" . • • B * • B B . 6 lóerős HofFer és Schranz Bözcséplö-készlettel, elevá1 torral, valamint benzin- s motorral a.ionnal csép= lést vállal s | £3 Híítter Vilmos \ 3 a • részeséplo vállalata Pápa, Főtér 17. / BBBBBBBfiaaM BBBSBaaMBM« KSBBBBBBBBea tt** Hirdessen aPáPflÉSVIDÉHÉ-ben!