Pápa és Vidéke, 15. évfolyam 1-113. sz. (1920)

1920-01-22 / 3. szám

1920 február 13. PÁPA ÉS VIDÉKE. 3. a martiromiágot, mert mig mi, a többiek, a harctéren voltunk, ő itthon hadimillomogodótt)". Eddig a részlet! Nem is kellene többet irni! Mégis ne felejtse el, hogy ön is pap volna, jóllehet — mint hirlik — valami fegyelmi vizsgálatot is kértek ön ellen. Ne vállalkozzék hát a politikai Augusztok (a bohócokat nevezik igy) szerepére. Ami végül az önről szállongó s lapjában is közölt jó és rossz híreket illeti, azokkal ezek után igazán nem is érdemes foglalkozni. Befejezésül csak annyit, hogy ön dr. Ruperthez — mint 6 állítja — .naprólnapra szívességekért fordult, felmentési és egyéb ügyekben". Hogy a közérdek kárt ne szenvedjen, s önnek is alkalma legyen a .rágalmazóknak" utánnajárni, megírjuk Önnek, hogy Mihályházán egy felmentett kanári madár arról csicsereg, miszerint sokalja egy ember a felmentési pénzt; Nyárádrél ide tévedő viharos szellő pedig egy nyárádi gazdának csendes mormogását hozza (talán éppen Mohácsi úr hitsotsosa), mert valaki tőle jó néhány ezer koronácskát kért a felmentésért; a verebek a háztetőkön azt csiripelték, hogy a Károlyi-kormány idejében a hadi özvegyek és árvák javára valakinek átadott 10.000 koronácskáról nincs pontos leszámolás; egy békási özvegyasszony meg azon kesereg, hogy egy náluk járt Messiás előszeretettel a papok földjét osztogatta (csak a magáét nem), s hogy egyszer elment Marczalgergelyibe egy apostolhoz gabonáért, de r. kath volta miatt nem kapott. Lelkész Úr I A közmondás azt tartja, hogy ne feljebb varga a kaptafánál I Mi is ezt mondjuk önnek! Különben is, több szót nem vesztegetünk Önre I A pápai Ker. Nemzeti Egyesülés Pártja vezetősége. Komoly emberekhez. Mindig dicsőségemnek tartottam, ha olyan emberek haragusznak rám, kikre komoly, józan ember nem sokat ád. Igy mindig haragudtak rám a szociálisták és Mohácsi, aki ismételten azon kitüntetésben részesít, hogy beleszerkeszt a saját családi lapjába. Persze úgy, ahogy magam is óhajtok nála szerepelni: dühös átokszitok között. Isten mentsen meg engem attól, hogy Mohácsi dicsérjen. Az azonban kellemesen érint, ha ét pukkadozni látom — csekélységem miatt. Most is nagy bajt okozhatok neki, mert nagy dühösen harap belém. Számára nekem válaszom nincs. Sohasem tartottam őt komoly embernek, de mióta a saját elismerése szerint „idegrendszere teljesen tönkre ment", ami pedig a beszámíthatóság alapja, azóta épen nem tartom annak, akivel érdemes volna szóba állani. De mivel igaz lehet az a közmondás, hogy egy bolond százat csinál, amit én lehetőleg megakadályozni szeretek, a józan eszükkel gondolkodó embereknek mondom el a következőket. Mohácsi csodálkozik, hogy én még lelkipásztori munkámban is ellene dolgozom. Nem lennék jó lelkipásztora híveimnek, ha ezt nem tenném. Nem az-e egy lelkipásztor kötelessége, hogy hiveit mint bárányait óvja a farkasoktól? No én Mohácsit olyan veszedelmes farkasnak, üres lelkű, önző, szószátyár népbolondítónak ismerem, mint szomszédja, hogy ellene a becsületes, egyszerű népet megvédeni elsőrangú lelkipásztori feladatomnak tartom és tartsa is minden jó lelkipásztor. Nem kell nekem először a pártja. Bármibe fogadok, akár az életembe is, hogy a kerület minden nem komoly gondolkozású zsidaja az ő pártjára s így Mohácsira fog szavazni. Ez az egy mindent megmagyaráz. A cifra koporsó is kivül tetszetős, de belül szagos, Ilyen a Mohácsi kisgazda pártja: a név megtévesztő, de belül: olyan szagos mint a kvárgli. Igen-igen magyarok, keresztények, ha kinek van gusztusa arra, hogy velük egy akolban legyen és nekik e szegény hazát továbbra is átadja, az birka módra csak menjen a kisgazda pártba. Majd lesz szolga tovább is a mohácsiaktól elbolondított keresztény magyar. Előbb a szociáldemokrata pártra fogták rá, hogy a szegény emberek, a munkások pártja. Nem volt igaz, mert a hazafiatlan zsidók pártja volt. Most a „kisgazda" subába bújnak S erre fogják, hogy a földmivesek pártja. Hát ha a földmiveseké, akkor miért hivjacsalogatja a vasutasokat, póstásokat, iparosokat, urakat, tiz és százezerholdasokat? Ha ezek mind elférnek benne, akkor hol maradnak a kisgazdák? Hol van akkor már a kisgazdapárt? Sehol, azaz a keresztény nemzeti pártban, de a Mohácsi kisgazda pártja igazában a nemzetközi zsidók pártja. Ez a színigazság. Mivel pedig én azt akarom, hogy ez a még megmaradt kis Magyarország a keresztény magyaroké legyen és itt a szegény kis emberek minél nagyobb jólléthez jussanak, ezért óvom én híveimet a kóser „kisgazda" párttól és annak rajongó dervisétől, Mohácsitól. De óvom híveimet Mohácsi személyétől is, mert ellene alapos kifogásaim vannak. Arról nem is szólok, mennyire nem igaz az, hogy ő a „kisemberek lelkes barátja, szószólója, védelmezője". Erre felelnek az ilyen kis esetek, mint pl. a következő: Beállít hozzá egy I vinári kisgazda, hogy hát, nagytiszteletü úr, hallottam, hogy a kisgazdák nagy jóakarója, nézze, elrekvirálták a szénáj mat, vigye ki, hogy ne vigyék el. Igy a jóhiszemű kisgazda. — Jó, kijárom, ha nekem ád belőle olcsón. Igy az önzetlen kisgazda-szószóló. Aztán futott is az ügyben, de a szénát elvitték s így a potya kisgazda-széna fuccs lett. N» meg azt hiszem, nem ok nélkül dalolja a nép: .Mohácsinak disznaja van, Szerezte a háborúban", stb. »tb. Különben Mohácsi ócska egyéniségét teljesen hűen mutatja családi lapjának január 17. számában megjelent „A kapcabetyár Sobri Jóska" kezdetű „cikke". Ugy-e, a tűzhányó lávát hány ki magából, mert az van benne. S Mohácsiban mi van? Olvassátok el ez irását. Annyi rondaságot, annyi lelki gennyet (evességet) okádott össze itt, hogy az ember döbbenve kérdi: állásban levő lelkész ez, valóban? De ez még csak lelkének durvasága. Hát az az arc, illetve pofa, mellyel ez az ember tagad, hazudik és vádol ő, aki a kerület békéjét felforgatta, másokat vádol azzal, hogy nem kell nekik a rend és nyugalom. És ki lehet az a hazug huncut, aki Mohácsira ráfogta, hogy nagy „zsidóellenes"? Ilyen valótlanságot senki sem mondhatna róla, mert ez már példátlan hazugság volna. De hogy a katholikus egyháznak gyűlölő ellensége, ez igaz, ezt hiába tagadja. Szóban és írásban kimutatta ezt — hiába tagadja. Bármikor bebizonyítható — hiába tagadja. Ha másnak nem, a katholikusoknak kell Mohácsit megbuktatni!!! Lehet-e bárányt farkasra bizni ? Lehet-e a katholikus egyház sorsát a képviselőházban egy Mohácsira bizni? Gyurátzra rábíznám. Kapi Bélára is. Szűcs Dezsőre is. De Mohácsira? Soha, soha. Se én, se egyetlen öntudatos katholikus sem. Mint „újságot" közli a hirek között, hogy — bámuljatok! — öt á vati plébános „megrágalmazta" azzal, hogy azt mondta róla: „megvették a zsidók". Szörnyű újság! Mintha már hónapok óta nem vágták volna szemébe nyíltan: „megvettek szőröstől-böröstöl"! S mintha ezt nem tudnák még a verebek is! Azzal fenyegeti a vati plébánost, hogy — majd — átadja a bíróságnak. Ne neked szegény vati pap, most lóthatsz-futhatsz a bizonyíték után. De a vati pap^iem lót-fut. Akkor se tette, mikor először fenyegette meg, hogy „följelenti". Máig is jelenti. Akinek vaj van a fején, az nem mer a napra menni. A „rágalmazó plébános" igen boldog lenne, hogy a bíróság előtt is beigazolhatná, hogy nem rágalmazott, de igazat mond ő is és bárki más, aki azt mondja, hogy megvették Mohácsit szőröstől-bőröstől. Végül, ami a nevemmel elkövetett szellemeskedést illeti, kijelentem, hogy az ősrégi nemes göcseji Czigány famíliából származom. Magyar és nemes apai és anyai ágon. Elmondhatja-e ezt az a Mohácsi, akinek azelőtt Mohacsek volt a neve és 50 krajcár lefizetése után a „esek" helyett először „i"-t irt, most pedig az i-t y-ra hamisította, s akinek az ereiben nem magyar, hanem cseh-szltvák, jugoszláv vér keringőzik? Szentgyörgyi Ignác kUlsörati plébáno». Nemesszalókon Szalóki Józsefné volt vendéglősnél több korcsmai berendezés 3-i s kíeiebb- nagyobb hordók eladók.