Pápa és Vidéke, 14. évfolyam 1-46. sz. (1919)

1919-10-03 / 30. szám

2. PÁPA ÉS VIDÉKE. 1919 szeptember 30. árulják a jót. Nem hiszem, hogy a tanítóság nem keresné lázasan a politikai vásáron ezt az igazi eladót. Megtalálni azonban nem találta még meg. Ezen a vásáron is azonban itt van annak a pártnak is a sátra, amely egyedül képes a tanítóság igényeit kielégíteni. Ez a sátor a ker. szoc. párt sátra. A tanítóság ide bátran bemehet, mert itt elsősorban megtalálja azt, amit a tanítóság nagy zöme keres. Itt van a kereszt, itt van a haza és itt van a szociálizmus. Eddig azonban még semmiféle lépés sem történt, hogy a tanítóság az ő hatalmas tömegével ide bevonuljon. Pedig itt van a helye és sehol másutt. A tanítóságot csak ez a párt moshatja fehérre, mert, hogy a tanítóságot a kommün agyon kompromittálta, azt mindenki tudja. A tanítóságot bemocskolta a szociálizmus szó, ennek a szónak kell őt tisztára mosni azzal, hogy elvesszük ennek a szónak minden bűzét s az így ledesztillált vizet még külön megillatosítjuk, olyan balzsamos illatokkal, mint Krisztus, Haza. Igen, ez várna reátok tanítókra a ker. szoc. pártban, megtisztulnátok. Ehhez azonban először meg kell alakítanunk a tanítók ker. szakszervezetét. Ki kell bontani valakinek itt Pápán is a zászlót, mert az nem elég, ha egyenként teszünk is valamit. Tömörülnünk kell egy egységes, megbonthatatlan tömegbe. Szilárdan össze kell fognunk, mint az öntvénynek, hogy dacolhassunk minden veszéllyel. Hogy van-e célja annak, hogy ismét szakszervezetbe tömörüljünk, az azt hiszem, nem is képezheti vita tárgyát. Oly sok fontos ügye van a tanítóságnak, hogy ezt csak egy egységes nagy táborban tudja megvalósítani. Itt vannak és lesznek a gazdasági problémáink. Itt lesz letárgyalva és eldöntve minden tanítói ügy. Tisztogatnunk is kellene s ezt külön-külön állva nem végezhetjük el. Alakítsuk meg tehát a tanítók ker. szakszervezetét s ennek folyományakép a tanítók ker. szakszervezete lépjen be a ker. szoc. pártba. Adjunk súlyt, tekintélyt ennek a pártnak, majd akkor nem fogjuk hallani azt a fülsiketítő éktelen piaci zsivajt, hogy hét, minden darab hét. Fel tehát a munkára ker. tanítóság! Azt megtanulhattuk a múltból, hogy a szervezetben van erő. A tanítóságnak erre az erőre szüksége van, ha a gazdasági harcban nem akar elmaradni. A ker. tanítók szakszervezeti megalakulását tehát meg kell kezdenünk, mert ezt kívánja tőlünk a társadalom is. Meg kell tentünk, hogy lemoshassuk a keresztény szakszervezeti életben azt a sok szenynyet, amit a kommunizmus és a szociáldemokrácia reánk tapasztott. Érezze át ezt minden tanító, tanár, hogy erre szükség van, mert jóllehet a kedélyek már egy kissé, ha le is csillapódtak, de azért a tanítóságnak még most is szemlesütve kell járnia. Ne a mellünket verjük, hanem gyerünk ki a tettek mezejére, alakítsuk meg a ker. tanítók szakszervezetét, hogy ne csak a most köztünk járó emberek között járhassunk felemelt fővel, hanem utódainkra is tiszta, becsületes nevet hagyjunk hátra. Ezt kivánja a tanítóság múltja, jelenje és ezt kivánja a jövője. A köz= és magántiszviselők gyűlése. Hétfőn délután tartották meg a köz- és magántisztviselők a városháza tanácstermében gyülésüket, melynek lefolyásáról a következőkben számolunk be. A gyűlést a keresztény szociálista párt hivta egybe, s talán ennek tulajdonítható, hogy sok hivatalt, azoknak vezetőit nem láttuk ott. Bezzeg a kommunisták szavára hogy gazsuláltak a hivatalok, úgy paríroztak, mint a karikacsapás. Éretlen zsidó kölykök barátságát fölébe helyezték mindennek, nekik kedvére jártak, eszméiket, sőt még gondolataikat is ellesték s azt rögtön megvalósították. Azt gondoltuk, hogy a köz- és magántisztviselők sokat szenvedtek a kommunizmustól, hogy lelkesedve jönnek majd a ker. lobogó alá, amelyet a ker. szoc! párt elsőnek bontott ki az országban s itt Pápán. Csalódtunk, keservesen csalódtunk a köz- és magántisztviselőinkben. Mit akarnak, nem tudjuk, de leszögezzük azt a tényt, hogy a hétfői magatartásukkal sehogysem igyekeztek szolgálni a keresztény eszméket, ügyet, hanem elősegíték az erők ellanyhulását. Kit akarnak a köz- és magántisztviselők támogatni, hisz már annyi párt van, hogy az ember ki se ismeri magát. Nem ismeri fel a köz- és magántisztviselők nagy tábora, hogy neki csak ebben a pártban volna a helye ? Pedig most egy egységes, nagy tömeggé kellene összeforrni a keresztény magyarságnak, hogy vezető szerepét megtarthassa. A gyűlést Fábián Károly, a ker. szo. párt főtitkára nyitotta meg. Üdvözölte a megjelent tisztviselőket s ismertette a szükségét annak, hogy a tisztviselő tábornak a szociálizmushoz ragaszkodnia kell azért, mert a tisztviselő, a munkás jóllétét egyedül ez az irány tudja biztosítani. A tisztviselő csak a szociáldemokráciában csalódott, de a nemes, az emberszeretetet hirdető krisztusi szociálizmus zászlóját követnie kell, hiszen csak ez alatt a régi háromszínű zászló alatt harcolhat minden keresztény magyar a szebb, boldogabb jövőért. A megnyitó beszéd után Szűcs Dezső, pártunk egyik ügyvezető elnöke emelkedett szólásra. Mindjárt beszéde elején felhívta a jelenlevők figyelmét arra a beteges vonásra, amely a közelmúlt évtizedeiben az egész magyar közéletet jellemezte. Valami szomorú határozatlanság — mondotta —, ingatagsá, gerinctelenség uralkodott nemcsak politikai és gazdasági életünkben, de társadalmi és erkölcsi életünk mezején is. Egyik téren sem volt tapasztalható a küzdelmes munkának az a határozott, világos célja, egyenes és megingathatatlan irányzata, amelyek legszorosabb, szerves kapcsolatban állottak volna a nemzeti szellemmel, fajunk jövőjével, a keresztyén élet- és világnézettel. Mintha az egész keresztyén magyar társadalom a lassú haldoklás utolsó óráit élte volna, sőt élné még ma is. Mig a tespedés, a közönyösség, az ingatagság és tétovázás, a legvadabb önzés és színlelt őszinteség halálos fertőjében hánykolódott a keresztyén magyar társadalom, mig ennek a társadalomnak tagjai a liberálizmus hamis köntösében egymásnak csak bókoltak s kifelé alázatosan meggörnyedtek, addig az ellenséges tábor határozottan, nyíltan a fülünkbe dörögte: Harc a nemzeti öntudat, küzdelem a keresztyén egyház ellen 1 Vezető embereink — igen csekély kivétellel — nem helyezkedtek nyiltan szembe a veszedelmes áramlattal. Nem tekintették az országnak, a nemzetnek jövőjét, hanem legtöbbször a saját önző érdekeiket. Mig egymás között marakodtak, addig az ellentábor eredményesen tört céljai felé, meghódította a munkásosztály legnagyobb részét. A közelmúlt betegségéből ma ki kell gyógyulni minden keresztyén magyar embernek, ha részt akar venni az országot építő és neirv zet fejlesztő munkában. A nagy feladatok megoldásában ma, amikor a kormány — hálás elismerés neki — nyiltan zászlójára irta a keresztyén nemzeti irány túlsúlyának a biztosítását, egyik legfontosabb szerep vár a keresztyén magyar tisztviselői karra. (Élénk helyeslés és taps.) A keresztyén magyar társadalom minden rétege méltán elvárhatja e tisztviselői kartól (úgy van!), hogy nemcsak oda fog állani nyiltan és elszántan a keresztyén nemzeti irány zászlaja alá, hanem szellemi vezére lesz annak a munkásosztálynak, amelyet a múltban annyiszor félrevezettek. (Élénk tetszés és taps.) A múltnak tanulságai arra indítanak ma bennünket, hogy csak olyan embereket ismerjünk el vezérekül, akik nem félnek a szót kimondani s nem húzódoznak a tettektől. A ker. szoc. párt ilyen elvekkel szállt küzdelembe s az ország jövőjét, a nemzet érdekét szolgálja akkor, amikor a keresztyén magyar társadalmat táborába akarja gyűjteni. A zajos tapsokkal kisért s a mult hibáit élesen kidomborító beszéd után Blazovich Jákó rámutat arra, hogy a tisztviselőknek is szervezkedniük kell akkor, amikor a társadalom minden rétege szervezetekbe tömörül. (Úgy van!) Ez a szervezkedés az elmultak után nem történhetik szociáldemokrata alapon, hisz megláttuk, hogy azokat az őserőket, amelyeket nemzetiségünk és kereszténységünk rejt magában, sem nélkülözni, sem helyettesiteni nem tudjuk. (Élénk helyeslés.) De szociális alapon kell történnie: ez a fejlődés iránya. Ezért hívjuk a tisztviselőket a ker. szoc. zászló alá. Ez a párt nem a felekezetieskedés üszkét akarja beledobni az úgyis felborult magyar közéletbe, csak a keresztény etikára akarja reállítani jövőnket. Majd rámutat a sajtó óriási fontosságára jövő fejlődésünk szempontjából. A magyar sajtónak nagy bűnei vannak a mi összeomlásunkban. A redákcióknak is meg kell telniök az igazi keresztény és nemzeti gondolattal; ez a legszebb vezeklés a mult bűneiért. A magyar intelligenciának félre kell tennie azt az indolenciát, amelyet eddig a sajtó-kérdéssel szemben tanúsított. Blazovich tanár beszéde után ismét Szűcs Dezső szólott. Röviden összefoglalta az elhangzott beszédek tartalmát. Kijelentette, hogy a keresztyén magyar társadalom egységét létrehozó tömörülésre okvetlen szükség van. (Élénk helyeslés.) Amikor az ilyenirányú munkához segítő kezet kérünk, akkor — mondotta — Pápa városában is azt látjuk, hogy a keresztyén, magyar tisztviselői kar-