Pápa és Vidéke, 14. évfolyam 1-46. sz. (1919)

1919-09-30 / 29. szám

2 PÁPA ÉS VIDÉKE 1919. szeptember hó 12. legi és jövőbeli bajait, a piaci árak­nak szabályozását, a munkaalkalmak szaporítását, a költségvetést. Azután itt vannak az esetleges indítványok, interpellációk, amelyek mind életet visznek be a jelenleg élettelen város­házára. Reméljük, hogy a képviselő­testület részéről megértéssel fog talál­kozni ez a helyzetfestés s rövidesen összehivatják a közgyűlést, mert ma­holnap mi leszünk mindenben a leg­utolsók. Ez mindenkinek szól... Kezünkbe akadt a katonai parancs­nokság egyik körrendelete, amelyből a következőkre hívjuk fel olvasóink fi­gyelmét: „A nemzeti hadsereg minden egyes tisztje és katonája tudja haza­fias kötelességének, hogy ismerősei és a maga társadalma körében, apellálva azoknak a nemzeti eszmékhez minden­kor hü és áldozatkész voltára, minden­kit szólítson fel arra, hogy azokhoz a jelvényekhez, amelyek végre igazán megalakulni kezdő nemzeti hadsereg tagjait külsőleg is megkülönböztetni fogja, minden tehetségével, tudásával, anyagával és pénzével, ki-ki tehetsé­géhez mérten járuljon hozzá. Ehhez szükséges első sorban posztó, cérna, gombok, arany és sárga cérna, illetve sujtás és nemzetiszínű szallag, vala­mint pénz is". Mindnyájan, kik hazánk jövendő védőiért, katonaságunkért aggódunk, megértjük, hogy mit akar a katonai parancsnokság körrendeletével ? Segítsük felruházni hadfiainkat, mert ők most egészen a miénk. Ki-ki adja azt, amit adhat, ha nincs aranyzsinórja, paszomántja, vagy zöldposztója, sárga, vagy bárminemű cérnája és nemzeti szinü szallagja, ajánljon fel pénzösszeget, akinek az sincs, ajánlja fel két munkálkodó ke­zét, hiszen női segítő kézre oly égető most a szükség. A katonai parancs­nokság szivesen ad e tekintetben irá­nyítást, csak forduljanak honleányaink bizalommal az állomásparancsnokság­hoz. Pártunk irodája és lapunk lelkes kiadóhivatala pedig a legnagyobb kész­séggel nyújtja ki segítő jobbját. Min- ; den beérkező adományt, pénzbeli se­gélyt szivesen juttatja el a katonai állomásparancsnoksághoz. „ Kétszer ad, ki gyorsan ad!" Iskolás leánykák, honleányok, jó asszonyok segítsetek katonáinkon! Mint követő példát fel kell említe­nünk a kedves pápai irgalmas nővére­ket, kik intézetükben már is ily irány­ban megindították a mozgalmat. Élje­nek a példát követők Pápán és vidé­kén! Keresztény szociálista vagy ? Elő­fizettél-e már a Pápa és Vidékére? Ker. szoc. pártélet. Szövőgyári szervezett munkások gyűlése. E hó 28-án este 7órakora keresztény önse­gélyző-iroda helyiségében a szövőgyári keresz­tény szociálista szervezett munkások gyűlést tartottak, melynek tárgya volt a munkanélküli­ség enyhítése és a volt szociáldemokrata és kommunista munkásokkal való együtt­működés lehetősége. A gyűlést László Mihály vezette, ismer­tette a munkásokkal a ker. szoc. szakszer­vezetek központjának újabb értesítését, ter­vezetét a szakszervezetek együttes működé­séről. A munkanélküliség enyhítésére a ker. szoc. párt közbenjárása folytán a férfi munkásokat vasúti munkára, a női munkásokat pedig mezei munkára sikerült elhelyezni, s ily mó­don a munkásság sanyarú helyzetén némileg segítve lett. Nagyobb vita tárgyát képezte az eddig még nem keresztény szociálista érzelmű munkásokkal való együttműködés. Sokakra az a durva bánásmód, amit ők annak ide­jén a ker. szoc. érzelmű munkásokkal el­követtek, még mindig rossz hatással van. László Mihály felszólalásában arra kérte a munkásokat, legyenek tekintettel arra, hogy azok a munkások, akik a kommün alatt annyira verték a mellüket, nem a saját eszük, hanem holmi üzleti szellemű seftelő egyének sugallata folytán cselekedtek. Bizonyíték erre az is, hogy özv. Pauer Gyuláné szül. Szűcs Eszter, ki jelen van a gyűlésen, személyesen kiván erről nyilatkozni. Szűcs Eszter meghatottan mond köszönetet azon nem remélt bánásmódért, amely a ker. szoc. munkásság részéről éri, kijelenti, hogy amig él, többé más úton nem fog haladni, mint keresztény alapon szervezett munkásokkal. Bocsánatot kér az összes mun­kásságtól az elkövetett hibáiért, tudja nagyon jól, hogy hibákat követett el, de ennek egye­düli oka Molnár Árpád volt, aki őt mindig irányította. László Mihály erre kijelenti, hogy ő saját részéről megbocsájt mindenkinek, noha őt érte a legtöbb támadás, azt ajánlja Szűcs Eszternek, ne menjen senkihez sem bocsánatért, hanem menjen a templomba és kérje az Isten bocsánatát és ezzel el van in­tézve minden. Ezzel a gyűlés véget ért. Famunkások gyűlése. A pápai ker. szoc. érzelmű famunkások f. hó 30-án, este 7 órakor Flórián-utca 12. szám alatt, a volt ker. szoc. egyesület helyi­ségében szakgyülést tartanak, melyre fa­munkás testvéreinket meghívjuk, hogy legye­nek ott azon a gyűlésen, melyen a munkás­ság gazdasági érdekeiről lesz szó. TÁRCA. D Xrénkének hivta mindenki a községben, még a jó öreg bácsik és nénikék is Irénkének szólították. És ő szivesen vette, pedig már nem volt fiatal. Az Irénke név különben nagyon illett az alakjához, modorához, fájdalmas moso­lyához, egész lényéhez. Termete kicsi volt, arca nem szép, de megnyerő, szemei élénkek és beszédesek. Mindenütt ott volt, ahol baj adta elő magát a községben. Keresztelőknél rendesen ő töltötte be a keresztanyai tisztet s így nem csoda, ha egy csomó keresztgyermeke és komája volt a községben, pedig hát nagy volt ám a falunk. Hát még a templomban? Na nélküle az a szegényke kis templom nagyon elhagyatott lett volna, de így nagyon gazdag volt tisztaságban, csínban és díszben. Irénke takarítgatta, díszítette és csinosította az „Istenke házát", mint ő szokta mondo­gatni. Az első ibolya, gyöngy- és orgona­virág „Istenkéé" volt és csak azután került az ő szobájába a csokor, a virág, az ibolya és gyöngyvirág s onnán a temetőbe egy sirhantra. Különben ott lakott Irénke a templom­utcai emeletes házban, ahol édes apja és valamikor nagyszülői laktak. Korán vesztette el anyját és így a gyer­meklányra nehezedtek a háztartás nehéz gondjai. Nemsokára reá apjai is bucsut vett Irénkétől örökre. Egészen árva lett tehát Irénke. A neki maradt vagyonkából élt azu­tán. A gazdaságot ő vezette, kis birtokát ő kezelte, ő a „kisasszony" lett anyja helyett a „község nagyasszonya". Panaszra sohase nyíltak ajkai, de boldog­ságról se mesélt soha és ha néha-néha nap­ján ő is menyasszonyt jött nézni a templom­térre . .. könnyek csillogtak szempilláin és arca elkomolyodott. Nem szólt ilyenkor sokat, de azért követte a gratulánsokat és csak annyit mondott: „legyen boldog... de nagyon boldog . . . boldogabb, mint én !.. " — Szegény jó lélek, miért mondogatja ő mindig ugyanazt? — kérdezgettem sok­szor magamtól. A választ azután egyszer megadta . . . egy szép májusi napon a májusi ájtatosságról hazajövetkor a hegyről lefelé menet éppen arról beszélgettünk, ha jól emlékezem, hogy azt prédikálta a kis papunk: „több bánat­könny pereg le a szempillákon, mint öröm­könny". — Mondja csak Irénke — kérdeztem, — mi az oka annak, hogy ha boldogságról beszél, vagy hall, mindig elkomolyodik. Lássa, ma is csillogó könnycseppeket láttam a prédikáció alatt szempilláin. Miért van ez? Irénke rám nézett, azután csendesen, szag­gatottan ezeket mondogatta: — Soha senkinek se szóltam erről . . . Magának is csak azért mondom el, mert hiszen magának is van egy kedves sirja, mely drága halottat rejt... így talán meg­ért engem . . . Ismerte a Jancsit, ki ott nyug­szik a nagytemetőben a nagy kereszt mellett? Látta sírján az ibolyákat, gyöngyvirágot, az orgonafát, amely fejfája mellett áll? — Láttam,- Irénke — válaszoltam, — de nem értem. — Majd megérti — folytatta. — Évek óta szerettem Jancsit . . . Sohase mutattam, hogy szeretem, de valahányszor láttam és beszéltem vele, boldog voltam .. . Azután jött a háború ... azt tudja, hogy fogságba esett... azt is tudja, hogy mikor tért haza meggyötörten, betegen ? . . . Egy este, talán márciusban volt, meglátogatott. Ott ültínk

Next

/
Thumbnails
Contents