Pápa és Vidéke, 14. évfolyam 1-46. sz. (1919)

1919-02-02 / 5. szám

2. PÁP A ES V1DEKE 1919 január 26. embert, mint a tokaji bor. Egész vörös­tengert képezne a vér, amelyet az em­beriség a szabadságért ontott, nem remélhető tehát, hogy erről a nagy kincsről a jobb koszt reményében le­mondana. Ugyanily halálos Ítéleteket mondott rólatok öreg és mindenkivel csak jótevő patriárchájával: Gyurátz püspök úrral az élén a kereszténység — a mult vasárnap. Kimondotta a zsidóság nélkül — pedig beh szerettük volna, ha a »magyarok« mind együtt lettek volna! A halálos ítélet azonban — jog­erős így is! T. = A Keresztény Központi Népiroda (Flórián-u. 12) ingyen tanáccsal és felvilá­gosítással szolgál. Magántermészetű ügyekben reggel 8 órától déli 12 ig Agitációs ügyekben pedig d. u. 2—5 ig. Az iroda egy több évi gyakorlattal biró gazdatisztet ajánl. Érdek­lődni lehet Írásban vagy személyesen a hiva­talos órák alatt. Dr. Kalmár Simon levelet küldött a Pápa és Vidéke szerkesztő­ségének, amelyet a maga egész terjedelmében a legszívesebben leközöltünk volna, ha a Munkás Újság meg nem előzött volna ben­nünket. A Kis Piszkost mindazok olvassák, kiket érdekel az, hogy mit mond — Dr. Kalmár Simon. — A levél veleje az, hogy ő azért lépett ki a szociáldemokrata pártból, mert a párt elárulta a kisgazdák jogait, ami­kor »a választójogi blokkba« belépett. Ez a blokk u. i. mindenkinek adott választójogot, csak a földmives munkásnak és a földmives asszonyoknak nem. Csak egyetlen párt volt széles ez országban, mondja Kalmár úr, amely becsületesen kitartott a kisgazdák ügye mel­lett s ez volt — a ker. szoc. néppáit. Ezért tárgyalt ő velük — szociáldemokrata alapon. — Kalmár úrnak ezen gazdák iránti hő sze relmét nagy örömmel tudomásul vesszük, de legyen szabad megkérdeznünk, hogy mit csinál Kalmár úr majd akkor, ha a szociál­demokrata párt megint elárulja a kisgazdák érdekeit. Melyik pártba lép majd be akkor ? Nagy szerelme miért nem vitte be őt már is — Kisgazdapártba? Mit keres ő a hadimilli­omosok pártjában ? Mindenesetre tudomásul vesszük, hogy Kalmár úr is elismeri, hogy múltban csak a ker. szociális néppárt volt az, amely a kis­gazdák jogaiért küzdött. Ami pedig a »heves« és nem »korcs« antiszemita nézeteit illeti, s azon megjegyzé­sét, hogy ő volt az, aki a ker. szoc. néppár­tot le akarta téríteni az antiszemita útjáról, csak azt kérdezzük, miért csatlakozott ép — a Vermes féle osztályhoz? Még egy megjegyzésére kell reflektál­nunk és ez az, hogy a ker. szoc. néppárt »örökös harcban állott a hivatalos ker. vezető körökkel« t. i. püspökökkel. Ebből t. i. az látszik, hogy ez a párt nem főpapok pártja, hanem igenis a keresztény népé. Soha és most sem védi a főpapi vagyont! Színház. A héten előadott darabok a következők: Szombaton délután mérsékelt helyárak­kal Ohnet remek színművét a »Vasgyáros« t adták másodszor közkívánatra. Este »Modern estély« volt. Az est műsorán voltak tagad­hatatlanul szép műdalok, tűrhető kabarészá­mok, de néhányat Ízléstelensége miatt bátran elhagyhattak volna. Nem okvetlen szükséges egy estén az egész társulatot szerepeltetni. Igen helyes volt Antal Nusi műdala, Benkő Ilona szavalata, Benedek Jolán kabarédala, Heltainé Zombori Ilonka és Érckövi L. tánca, Heltai Hugó tréfás dalai, Vajda Gyula komi­kus nótái, Dalnoky Tessza s Érckövy duettja, Császár Gyula szép dalai s Kállay Jolán magánéneke. A Gróf c, életkép nagy tetszést nyert, úgyszintén a Modern Iskola c. bohózat, melyben különösen Vajda sokat megkacag­tatia a hálás közönséget. Vasárnap d. u. a »Kórista lány« t, este a »Piros bugyelláíis«-t játszották telt ház előtt. A főszerepek Kállay Jolán, Császár Gyula és Máté László kezében voltak, kik természetes játékukkal újra sikerhez juttatták Csepreghy darabját. Heltai Hugó (Peták), továbbá Érckövy (Pernás) és Vajda (Hájas) képviselték a jóizű magyar humort. A kö­zönség, melynek lelkéhez közelebb állnak az ő életéből vett népies darabok, mint a figu­rákkal, bábokkal megrakott operettek, lelke­sen tapsolt minden szereplőnek, különösen Kállaynak és Császárnak szép énekükért. Hétfőn Jakoby szép zenéjü operettje, a már ismert »Szybill« került szinre. A fősze­repet Kállay Jolán játszotta a tőle már meg­szokott precizitással. A darab sikeréhez hozzá­járultak még Antal Nusi, Antal Lajos, Csá­szár Gyula és Érckövy László. Kedden Gábor Andor vígjátéknak el­keresztelt darabját »A Princ« et adták. A szereplők iparkodtak a darab e hibáját feled­tetni. Kitűnő volt ezúttal is Antal Nusi, ki­nek csak azt ajánljuk, hogy szokjon le a gyots beszédről. Méltó partnere volt Máté László Tibor szerepében. Vajda Lajost is dicséret érdemli a néki nem való szerep pompás megjátszásáért. Igen jó volt még Benkő Ilonka és Császár Gyula. Szerdán Farkas Imre kedves operettjét adták harmadszor »Tul a nagy Krivánon«-t az előbbiekhez hasonló siker mellett Csütörtökön és pénteken »Császár és Császár« c. 3 felvonásos énekes bohózat ke­rült szinre Faragó Jenő fordításában. Ugy a darabról, mint a szereplőkről elismeréssel kell nyilatkoznunk. Dalnoky Tessza, Érckövy László, Máté László, Antal Lajos járultak hozzá az est sikeréhez. Vajda Lajost azon­ban figyelmeztetjük arra, hogy ismerjen ha­tárt mókázásaiban. Ne tegye gúny tárgyává a kereszténység szent jelét, a feszületet, mert emiatt kellemetlensége is történhetik. Ne csak a karzat, hanem az igazi, nemes művészet is lelkesítse! Főként az utóbbi! Heti műsor. Hétfőn: Urasági inas ke­restetik. Kedden: Érczkövy Károly felléptével Lilli (operett). Szerdán: Érczkövy Károly felléptével Tul a nagy Krivánon (negyedszer). Csütörtökön: Rákosi Jenő drámája Magdolna. Péntek, szombat, vasárnap, hétfő: Pacsirta (operette-újdonság). Szombat d. u.: Hotel Imperial. Vasárnap d. u.: A bajusz. Koppantó. Csak egy feleletet és egy kérdést a Kis Piszkosnak! A ker. közp. Népirodáról van szó. Élcelődik nem minden szellem nél­kül s kérdi, hogy az a »jóérzésű közönség«, amely az irodát felállította, hol volt a háború alatt. Felelet: — a lövészátokban! S önök kedves elvtársak? Nemde itthon az — iro­dákban ! A kérdés. A Kis Piszkos sehogyan sem tudja elolvasni ezt a rövidítést: »ker«. Eről­ködik, káromkodik, majd »kerületi«-nek, majd »keresztyén«-nek olvassa, de sehogyse passzul. Nos, hát én nem tanítom meg ol­vasni, de megkérdezném tőle tisztelettel, ezt a rövidítést el tudják-e olvasni odaát: izr. -— Amilyen az »adjon Isten«, olyan a »fogadj Isten«. Még egyszer a kisiparosokról. A kis vörös szajkó jan. 26 án megjelent számában az iparosokról írt cikkében arról kesereg, hogy hol voltak a keresztény szo­cialisták és miért nem harcoltak 20 évvel ezelőtt is a közérdekért. Ugy látszik nem is az fáj a kis piszok­nak, hogy a keresztény szocialisták 20 évvel ezelőtt nem voltak még ily erősek, mint rtia, hanem afölötti bánat okoz keserűséget neki, hogy a kisiparosok nem hajlandók bedőlni a szoc.-demokraták vörös jármába. Hogy pedig a keresztény szociálisták akkor erősödnek, amikor a szociáldemokrata párt pünkösdi királyságát üli, — ez annak a jele, hogy nemcsak a kisiparosok, hanem az egész ország dolgozó munkássága meg­csömörlött és kiábrándult a vörösök által igért földi paradicsomtól. Arra vonatkozólag pedig, hogy kik akarják a kisiparosságot a társadalom heréi­nek szolgálatába állítani, jó lenne, ha szét­nézne a kis piszok a saját elv- és hitsorsosai között, mert az iparosok tönkretevő uzsorásai, az árúelrejtők, a lánckereskedők hitvány ügynökei nem a keresztény társadalom réte­geiből kerülnek ki. Mull püspök temet . . . Meghalt egy szegény asszony ... üt is úgy temették volna, mint a többit . . . Csak­hogy pechje volt . . . Pont Muli elvtárs a sógor! A vallás magánügy lévén Muliék asz­talos műhelyében is, ahol különben most már csak vasárnap folyik a munka, futja t. i. a pártkasszából is..., elgondolkodtak az elv­társak s rájöttek, hogy egy idő óta szabad­ság és egyenlőség »vóna vagy mi a fene...« Hát miért ne lehetne egy elvtárs — pap is »Ha bemegyek a csuhásokhoz — füs­tölög magában Muli úr — küldenek a nya­kunkba egy káplánt s eltemetik a sógor­asszonyt, úgy mint a többit. Mint a többit... Egyenlők vónánk és szabadok, miért ne lehetnék én pap vagy püspök. Leszek hát püspök és temetek. Püspök ? Hol a papi segédlet? Itt van Varga Lajos és Kerekes János, ők minisztrálnak. Hárompapos temetés. No sógorasszony ezt is a forradalom vivta ki! Olyan lesz a temetésed, hogy a herceg­prímást sem temetik különben«.

Next

/
Thumbnails
Contents