Pápa és Vidéke, 14. évfolyam 1-46. sz. (1919)
1919-12-24 / 45. szám
1919 november 30. PÁPA ÉS VIDÉKE. 173. — Az ipartestület szinielőadása. A pápai ipartestület a hadiözvegyek és árvák javára f. hó 20-án és 21-én a városi színházban igen jól sikerült színielőadást rendezet. Szinre került Tóth Ede 3 felvonásos népszínműve, a „Tolonc". E régi, kitűnő népszínmű valamennyi szereplőjét a rendezőség nagy gonddal váltogatta meg, minek eredménye lett az a precíz összjáték, mit műkedvelőknél ritkán tapasztalhatunk. A szereplők mindegyike tudása legjavát nyújtotta, külön is kiemeljük a két főszereplőt Horváth Terust (Liszka) és Bornemissza Józsefet (Miklós), kik nemcsak szerepeiket játszották meg igen jól, hanem. pompásan is énekeltek. Kitünö volt Mravcsák szerepében Turul Veremund. Wandlik K., Mika E., Buday M. is jók voltak. A színdarab előtt Pék Margit sümegi úrleány, a sümegi s keszthelyi hangversenytermek kedvence, üde, kedves szopránján egy Schumann, Kerner s Fráter műdalt énekelt el a közönség nagy tetszése mellett. A zongorakiséretet Kecskés Lajos szolgáltatta. A közönség mindkét estén teljesen megtöltötte a színházat s amellett, hogy jótékony célra áldozott, igen jól szórakozott is. — Alexius. A bencés főgimnázium Mária kongregációjának fenti cimü színjátékának referádájából saját hibánkon kivül kimaradt egy igen kedves női szerep, amelyet Jankó Micike, Jankó László' képezdei tanár bájos kis leánya kreált, mint a szent által meggyógyított Glaucusnak kis nővére. Oly kedvesen, ügyesen mozgott és oly sok megértéssel játszott a színpadon Jankó Micike, hogy hallgatni és látni gyönyörűség volt. — Itt említjük meg, hogy mindazoknak, akik bármiképen hozzájárultak ahhoz, hogy akár ruhákkal, akár egyebekkel előmozdították a darab sikerét, a legmélyebb köszönetét fejezi ki a rendezőség, — a bencés főgimnázium Mária-kongregációja. — Pártunk karácsony estélye. Szerdán d. u. fél 4 órakor a kaszinó nagytermében fogjuk az ünnepélyt megtartani, mely alkalommal a szegények részére összegyűlt adományokat is szét fogjuk osztani. Az ünnepi beszédet Szűcs Dezső ügyv. pártelnök fogja tartani. Jelenjünk meg minél többen. — A MOVE nemes céljának érdekében a fenti cim alatt heti folyóiratott indított. Katonai, külpolitikai, nemzetgazdászati, szépirodalmi, népegészségügyi és más olyan aktuális közlemények látnak ebben napvilágot, amelyek szoros kapcsolatban vannak a haza megmentésének magasztos feladatával. Nem üzlet, vagy a hatalom hajszolása vetette felszínre, hanem a nemzet egyesítésének parancsoló szükséksége. Irányjelző tűz az éjszakában, amely egyetlen társadalmi egyesület, iskola vagy ifjúsági egyesület asztaláról sem hiányozhatik. Az ára egész évre 96 K, félévre 52 K és negyedévre 26 K. Rendelések a MOVE helyi osztályánál is leadhatók. Helyisége a Griffszállóban van. — Táncmulatság. A ker. szoc. párt Szilveszter napján, a keresztény sajtó-alap javára, a Griff-száiló nagytermében világpostával és szépségversennyel egybekötött nagy táncmulatságot tart, melyre tagjainkat ez úton is meghívja pártunk Vigalmi Bizottsága. — A korcsolyázás egészséges és szórakoztató sportjának kellő kihasználási céljából már minden előkészületet megtett a Pápai Sport-egylet. A közönség rendelkezésére kényelmesen berendezett, fűtött helyiségek fognak állani s a jég szakszerű kezelése is biztosítva van. A szezon műsora is készen áll. Jégünnepélyek, 5 órai teák, hockey játék, versenyek fogják váltogatni egymást. Csak jég kell tehát. Az idényjegyek már most is megválthatók. Tagok 5 K-t fizetnek. Idegenek 25 K-t. Tagok gyermekei s középiskolai sport-egyletek igazolt tagjai 8 K-t, más gyermekek és tanulók 15 K-t. Napi-jegy felnőtteknek 2 K, tanulók és gyermekek részére 1 K lesz. Jegyeket váltani az Erzsébet-ligeti telepen lehet. Belépni szándékozók is itt nyerhetnek bővebb felvilágosítást. — Színielőadás. A pápai ker. szoc. párt műkedvelő gárdája karácsony napján és másnapján a bencés főgimnázium dísztermében karácsonyi színielőadást tart. Szinre kerül a „Győzedelmes szeretet" cimü karácsonyi dráma 3 felvonásban. Kezdete esti 6 órakor. Helyárak: Ülőhely I—V. sor 10 K, VI—X. sor 7 K, a többi sorok 6 K; állóhely 4 K. A tiszta jövödelem a ker. sajtó-alap javára fordíttatik. Jegyek válthatók a pártirodában. — A távbeszélő díjak felemelése. A kereskedelemügyi miniszter a távbeszélő előfizetési és beszélgetési dijakat 1920 január hó 1 -tői kezdődőleg felemeli és pedig az első díjövben 2 K-ra, a másodikban 4 K-ra, a harmadikban 6 K-ra. Az előfizetési díjakat Pápán 600 koronában állapították meg. Ha valaki a most megváltoztatott díjtételek mellett távbeszélő állomását megtartani nem kívánja, f. évi december hó végére írásban felmondhat, mely esetben az állomás leszerelése iránt a postahivatal intézkedik. x Schenk Jenő, a világhírű szuggesztőr és telepatikus fenomén nyolc hónapig tartotta lázban Budapest közönségét és naprólnapra a leghihetetlenebb kísérleteket mutatta be. Nyolc zsúfolt háza volt a budapesti Vigadó nagytermében és három hónapig debütált a Fővárosi Orfeumban, mint attrakció. Szereplése alatt valóságos verekedések folytak a jegyekért. A művész, engedve a külföld unszolásának, világkörüli turnéra indul, előbb azonban Magyarország nagyobb városaiban mutatja be csodával haláros képességeit. Győrött és Sopronban valóságos Schenk-láz tört ki és mindenütt újabb és újabb előadásokat kellett közkívánatra tartania. — Amint halljuk, Pápára érkezik el dunántúli turnéján és megjövendölhetjük, hogy nálunk is olyan elemi erővel hatnak majd produkciói, mint mindenütt, ahol szerepel. Jegyek 10—20 koronáért Kapitány Gyula cukrásznál már kaphatók. Tanácsos a helyekről előre gondoskodni. — Vidámságok. Pápaiak Pesten. Az alábbi jóizü eset történt meg nem régiben Pesten. A szokásos túlzsúfolt villamoson utazott a kis pápai társaság, amikor a kalauz hozzájuk érve, a szokásos pesti stílusban kérdi: „Egyenest?" Erre odasúg az egyik pápai atyafi a másiknak: „Mi a szösz, hát itt görbe jegyet is lehet kérni ? I* A kis társaság, jó keresztényekhez illően, reggel egy közeli templomba is elment. Épen a Bakács-téri templomba tévedtek be s mikor a templom hirtelen feltűnt a társaság előtt, az egyik utcakanyarulat elhagyása után az egyik atyafi boldogan kiáltott fel: „Ni, hisz ez az Anna-téri kápolna". — Műkedvelői színielőadás. A Kath. Legényegylet f. hó 25-én és 26-án, karácsony napján és másnapján este 6 órakor az egylet helyiségében jótékonycélú színielőadást rendez a házalap javára. Szinre kerül: „Angyalszivek karácsonya" karácsonyi kép egy felvonásban és „Krisztus és Heródes" pásztorjáték egy felvonásban. Jegyek előre válthatók Bakos Sándor I. dékánnál és este előadás előtt a pénztárnál. — A lakáshivatal figyelmébe! Felhívjuk a lakáshivatal új vezetőjének, Szokoly Viktor városi aljegyzőnek szives figyelmét Szállás Pál nagy családos szabóiparos egészségtelen, túlzsúfolt lakására. Számtalan esetben járt már ő a hivatalos közegeknél, hogy a saját házában egy szobát, mely azelőtt is az ő használatában volt, visszakapja, de ezideig senki sem segített rajta. Sirt a szivünk, mikor panaszát elmondotta, hogy az orvos megmondotta neki nyíltan, valamennyi gyermeke tüdővészt fog kapni a rossz lakás miatt. Uraim, hol marad a gyermekvédelem, ha ilyen fontos sérelmet azonnal nem orvosolunk. Bizunk benne, hogy a lakáshivatal új vezetőjénél nem talál süket fülekre. — A ker. szoc. párt vigalmi bizottsága folyó hó 18-án tartotta alakuló gyűlését a kaszinó nagytermében. Szabó József párttitkár nyitotta meg a gyűlést, beszédében rámutatott a bizottság feladatának fontosságára, majd a tisztikar megválasztására került a sor és pedig a következők választattak meg: Elnök: Schlamadinger Vendel bencés tanár, főrendezők: Szabó József és Tomor Vince, választmányi tagok: Árki Rózsika, Mika Milike, Bors Annus, Farkas Rózsika, Domonkos Imre, Horváth Sándor, Fóris József és Brunner Jenő. Több indítvány került még napirendre, melyeknek letárgyalása után Szabó titkár a gyűlést bezárta. A legközelebbi gyűlésről a vigalmi bizottság tagjai meghívók utján lesznek tudatva. — Németország hadserege. Hogy mi az igazság a jelenleg Németországban fegyverben álló emberekről, azt a következő angol forrásból eredő hír mondja meg: A békeszerződés csak egyszázezer embert engedélyez, mig a valóságban hétszázezer emberre becsülik a német fegyveres erőt, ha ugyan nem éri el az egy milliót. Egy éles megfigyelő képességű angol két fegyveres szervezetet különböztet meg a reguláris német hadseregen kivül. Ebben a két alakulásban van a dolog misztériuma, ezek jól felszerelt hadseregek és hogy számra nézve is nagyok, bizonyítja az a tény, hogy a legutóbbi hamburgi zavargásoknál 30000 főnyi karhatalom vonult ki. A német nemzeti hadsereg kb. 4000 tisztet tarthat a békeszerződés szerint. A reguláris német hadsereg felszereléséhez bővebb kommentárt fűzni felesleges. A közbiztonsági alakulatok, kb. 100.000 ember, kiszolgált katonákból és régi tisztekből vannak összeállítva, katonai fegyelem alatt, jó fizetés mellett barakkokban laknak. Fegyverzetük ugyanaz, mint a gyalogságé. Ezek nagyobb városokban éjjeli járőrszolgálatot látnak el, zavargásoknál mint karhatalom szerepelnek. Noske polgárőrsége önkéntesekből alakult, kik fegyverzetüket lakásukon tartják állandóan kéznél. Ez a polgárőrség olyan elemekből alakult, akik nem igen vannak meg-