Pápa és Vidéke, 14. évfolyam 1-46. sz. (1919)

1919-11-23 / 40. szám

1919 november 23. PÁPA ÉS VIDÉKE. Fonyó Adolf, Földes apósa is, Kéttornyulakon van Reichmann zsidó intéző. Ezekkel szemben itt vagyok én Varjuvölgyön a feleslegessé vált állásban s még egyelőre eszköznek Borsosgyőrön egy keresztény ember. Vádpontok. a) A nemzeti hadsereg elleni izgatás. Egypár cseléd mostanában önként be akart állni katonának, Földes és Schneer lebeszélték őket, mondván: „Bolondok, ne menjetek, nem érdemes most katonának menni rongyos 5 koronáért, nem úgy, mint előbb 30—40 koronát adtak". b) Kincstári tulajdon eltitkolása. Petenden Földes egy lopott kincstári lovat dugdosott már tavasz óta s a nyárádi lószemle elől eldugta. Én a csendőrségnek jelentettem az esetet, de a ló még ma is ott van. c) Közélelmezési kihágások. Az országunk éhezik, de ezek oly jó gazdák, hogy nem sajnálták 12 hold burgonyát alászántani, holott részben a község népe és a cselédség szivesen kiszedte volna d) Kommunista elvek. Földes, hogy szintén hü kommunista érzelmű volt, arról meggyőződtem akkor, amikor egy társaság előtt előadta a kommün elveket s magyarázta, hogy mily szép és gyönyörű eszme, ez nehezen keresztülvihető ugyan, de rajta leszünk. Apósa, Fonyó Adolf még a mezőlaki állomáson is agitált a kommün mellett. Ezek után maradtam teljes tisztelettel: Endrődy Sándor intéző, Varjuvölgy. * Magát a vádlevelet két részre kell osztanunk. Be kell látnunk, hogy az eddigi magyar törvények jóvoltából sok olyan dolog van e levélben, amelyhez az ügyészségnek semmi köze. Érezzük, hogy itt a törvényeink hiányosak, de nem tehetünk semmit. Talán majd még megérjük, hogy a magyar nemzet is fog hozni olyan törvényeket, hogy ilyesmi eló ne forduljon. Az ügyészségnek tehát nincs mit kifogásolni azon, hogy kit fogad fel a borsosgyőri uradalom és kit bocsájt el. Sajnos, hogy ez még az ilynemű uradalmaknak a jó magyar törvényeken nyugvó törvényes cselekedete. Azonban a másik része a levélnek a súlyosabb. Az a része, amely az egész társaságot, mint a kommunista elvekért rajongó társaságot mutatja be, amely rajongást most a bosszúval elégítik ki. Az a súlyos része, amelyben a jelenlegi törvényes rend ellen, izgatnak a nemzeti hadsereg ellen. Tűrhető ez akkor, amikor a nemzetnek olyan gigászi erejébe kerül ezt a hadsereget megszervezni és fenntartani ? Tűrhető ez a hang és viselkedés akkor, amikor mindenünket arra a kockára tettük fel, hogy van nemzeti hadseregünk? Ezzel élünk és halunk. Türhető-e, hogy a kommünvilágban exponált emberek itt Igy rontsák nemzeti életünket és még magoknak jogot vindikáljanak, tiszta lelkű embereknek a nyakát szegni? — Ha itt nem folyik le a teljes, • nagyarányú, pártatlan s minden pressziótól ment vizsgálat, akkor. .. akkor nem állunk jót semmiért. Itt jegyezzük meg, hogy az elbocsijtott béresek, tisztek száma meghaladja a tizenötöt. Egyházi élet. Kath. hívek figyelmébe! Az 19)9—20. évi iskolai és hitközségi adókivetés foivó hó 24-től kezdve 15 napon át közszemlére tétetik ki a plébániai hivatalban, ahol d. e. 9 órától kezdve d u. 5 óráig bárki megtekintheti s amennyiben adókivetését sérelmesnek találja, azt szóváteheti. Pápa, 1919. évi november hó 21-én. Sllle Gábor gondnok. Jóváhagyás. Dr. Rott Nándor megyéspüspök jóváhagyta a helybeli rk. iskola és hitközség költségvetését s szép szavakban fejezte ki elismerését a hitközség tagjainak áldozatkészsége felett. 1 ————— Van munka, de nincs aki dolgozzék. A munkanélküliség kérdésének megoldása ; képezi most a kormány és a hatóságok legfőbb gondját, hogy a dolgozni akaró munkásságot kenyérkeresethez juttassa és az élet nehéz gondjait a munkához való segítséggel megkönnyítse. Ez irányban Pápán is megindult a mozgalom és a város h. polgármestere, valamint a ker. szoc. párt is többszöri felhívással fordult a több, mint 800-ra tehető munkanélküliekhez, hogy a közmunkák elvégzésére jelentkezzenek. Hogy miért, miért sem, a munkanélküliek nem jelentkeztek és ott állunk, hogy munkáskéz hiányában a város közellátására nélkülözhetetlen famennyiséget sem tudja a város feldolgoztatni, mert nincs, aki dolgozna az általános nagy munkanélküliség dacára sem. Ha azonban a mélyebb okait keressük ennek, azt tapaszlaljuk, hogy a kommunizmus a munkanélküli segélyek osztogatásával kiölte az emberekből a munkakedvet és inkább lesznek árfelhajtó, csempész uzsorások, amihez nem kell munkaerő, csak lelki| ismeretlenség, fifika, hogy egy kiló sót 20 koronáért, a cukor kilóját 100 koronáért varrják a megszorult embertársaik nyakába. Maholnap ott tartunk, hogy senki sem fog dolgozni, mert szégyen és butaság gzániba megy, ki becsületes munkájával keresi kenyerét. Az árdrágítás, uzsora, lopás, csalás pünkösdi királyságát üli most. S ez a lelketlenség teszi elviselhetetlenné az életet, melyet le kell törni; meg kell fojtani, akasztófára kell húzni néhányat azokból, kik az iparost, a tisztességes kereskedőt s vele a nagyközönséget megrabolják. A gyári munkás és havi fizetéses kis hivatalnok, a tanitó és tanári kar a szó teljes értelmében nyomorog, mert pénz az nincs És ha volna is, a Krözusoknak, meg Dáriusoknak, avagy a Rotschildoknak kincseire volna szükség, hogy a szédületesen magas csempészárakat megfizetni tudják. Az élethez egyformán joga van mindenkinek, de ki-ki tegye a maga hivatását és ne legyen kontár, uzsorás, rabló és ne fossza ki a másnak szomorú helyzete folytán megszorult felebarátját. Azért a kormány és a közigazgatás mindent kövessen el az uzsora letörésére. Mindenek előtt munkát és tisztességes díjazást kell adni, hogy abból a munkás megélni tudjon és ha akkor sem fognak munkára jelentkezni, el kell zárni a lehetőségét is annak, hogy kereskedésnek nevezett rablásból tudjon bárki is megélni. Jól mondotta Horthy fővezér: aki irni tud, irjon, ki ásni tud, az ásson, hogy a rend, nyugalom és becsület jellemezze a jövő Magyarországát. Ezt azonban nem akarják sehogysem megérteni és a fölkínált munkaalkalomra egyetlen egy munkás sem jelentkezik. Ezt tapasztaltuk a csütörtöki munkanélküliek gyűlésén is, mikor ezerféle kifogásokra hivatkozva vonakodtak munkát vállalni. Itt áll a város egy szál fa nélkül és 200 munkást tudna foglalkoztatni a fakitermeléssel, ha munkások volnának. Ezzel a szomorú jelenséggel foglalkozni kell az illetékes tényezőknek, ha azt nem akarjuk, hogy a magyar nép munkaszeretete végkép ki ne haljon. A munka legyen kötelező és úgy legyen honorálva, hogy abból aztán meg is tudjon a munkás élni I Válasz a Pápai Hírlap cikkírójának. igen tisztelt Szerkesztő úr! A Pápai Hírlap folyó hó 15-én megjelent számában „Levél a szerkesztőhöz" cimmel cikk jelent meg, melyben a névtelen cikkíró úr a város közellátásával foglalkozva, többek között arról elmélkedik, hogy a város igyekezzék sertést vásárolni, ahogy tud s ha némileg magasabb árak mellett is, tartsa fönn a hatósági husszékeket. Ez eddig rendben is volna, sőt kötelessége is a városnak arról gondoskodni, hogy a legszegényebb embernek is tegye lehetővé azt, hogy a zsirszükségletét tisztességes árban beszerezhesse. Azonban a cikkíró úr tovább megy és azt proponálja a hatóságnak, hogy maximáltassa le a hentesek magas árait jóval alacsonyabbra és szigorúan hajtsa végre a kormány rendeleteit a pénznemekben való válogatás tekintetében is. Helyes. Ez ellen sincs semmi kifogásunk, sőt mi husiparosok szeretnénk legjobban, ha a kormány és a hatóság sarkára állna és 10 évi börtönnel sújtaná azokat, kik a postapénz helyett a régi kékpénzt követelik. Azonban a cikkíró úr egyoldalú nézetének ad kifejezést akkor, amikor a hentes kisiparosokat nevezi meg, mint olyanokat, kik magas áron és csak kékpénzért adják áruikat. Ha már maximálásról beszél a cikkíró úr, ám tessék maximáltatni a termelőnél is és szigorú büntetés terhe alatt kötelezni őket is arra, hogy mindenféle pénzt elfogadjanak. Mihelyt ez megtörténik, mi hentesiparosok a legmesszebbmenő minimumra szállítjuk le árainkat. De addig, amig a termelők 38—40 koronáért adják élősúlyra a sertést és csak „kékpénzért", addig mi kisiparosok nemcsak hogy nem tudjuk az árakat leszállítani, de képtelenek leszünk a jelen tűrhetetlen magas árak miatt iparunkat beszüntetni. Nézetem szerint a cikkíró urat távolról sem érinti a drágaság oly keservesen, mint a szegény munkásosztályt, kiknek érdekében a husiparosok is, no meg a ker. szoc. párt is igenis tesz és dolgozik és hogy nem úgy megy minden, ahogy kellene, higyje el tl cikkíró úr, ennek sem a ker. szoc. párt ám az oka. Mi jó tanácsokkal el vagyunk látva és ebből igazán nem kérünk. Tenni kell és nem kritizálni I Mi már eddig is — ha nem is sokat, de mégis csak tettünk a szegény népért is valamit, anélkül, hogy ebből reklámot csinálnánk. Pék Jenő kisiparos. I