Pápa és Vidéke, 13. évfolyam 1-52. sz. (1918)
1918-06-02 / 22. szám
2. PÁPA ÉS VIDEKE 1918 junius 2. voltak tr.ég Kriszt esperes, Alasz ugodi plébános, Korbély aranymisés és mások. A püspök öltöztetésénél, kézmosásánál és vetkőztetésénél segédkezett még a püspök haszárja is. A kóruson vasárnap férfikar, hétfőn női kar működött. S habár a püspök csak csendes misét mondott, első napon a latin, második napon a magyar szövegű dallamok az egyes miserészekkál pontosan fedték egymást. A bérmálás. A szentmise, illetve a prédikáció és némi kis időt igénybevevő rendezkedés, azaz a bérmálandók felállítása uián a megyés püspök ur fényes kisérette! megjelent a főoltárnál s a Szentlélek lehívását célzó, előirt imákat végezte, majd megkezdődött az egyes bérmálandók egyenkinti megbérmáltatása. A megyéspüspök a lecke, a segédpüspök az evangélium oldalán kezdte meg a sort kevéssel 9 óra után. Vasárnap fél 12 órakor, hétfőn fél 11 órakor befejeződött a bérmálás. A püspökök mellett különböző munu sokban Ádám Iván főesperes kanonok, Hanauer c. apát, továbbá a miseasszisztenciában résztvetteken kivül még a vidékről beérkezett papok is segédkeztek-, azonkívül tisztséget vállaltak még Kurbély Vince és Schlamadinger Vendel pápai bencés tanárok és P. Fehér István szentferencrendi áldozárA bérmálás alatt, melynek egyrésze, különösen vasárnap a piactéren folyt le, a legpéldásabb rend uralkodott s semmi zavaró incidens nem fordult elő. A kóruson karénekek, magánszólamu ének- és zeneszámok hangzottak el, melyek között az orgonajáték képezte az összekötő kapcsot s egymáshoz való átmenetet. Különösen áhitatgerjesztő volt a r. k. tanítónőképző teljesen preciz előadása, nemkülönben Pfrognerné és Gárdos A. diszkrét szólója; a zeneszámok közül pedig gyönyörűen hangzott Pataki Maurus bencés tanár művészi fuvolajátéka. Vasárnap Kemény Béla, mindkét napon Hermann és Szita hegedűszólója hozott igen jóhatásu változatot a liturgikus szövegek karban való előadásában fáradhatlan tanulóifjúság éneke közé. A megbérmáltak száma 2760, melyből 925 férfi és 1835 a nő. Nem hagyhatjuk megemlítés nélkül, hogy egyes jobbmódu, jámborabb családok, különösen a szülők, szivesen vállaltak 1 — 2nél több bérmagyermeket. Voltak, akiknek 10, sőt 19 bérmagyermekük akadt, de a legnagyobb rekordot bizonyára Mika Tivadar pápai kereskedő érte el, aki nejével együtt e két napon 30 bérmagyermek vállára tette a kezét, valamennyit megvendégelte és megajándékozta. Látogatások. A megyéspüspök szombaton d. e. a zárdában iskolát látogatott, benn volt a képző és polg. iskola mindenegyes osztályában, feleleteket hallgatott meg, ő maga is kérdezett. Aztán a plébániára ment, hol nemcsak az esperest, hanem a káplánokat is külön meglátogatta. Majd a város többi felekezetének lelkészeit látogatta meg, nemkülönben Gyurátz Ferenc, ny. ev. püspököt is. Délután Ádám kanonokkal Pápakovácsiba utazott Wallis grófnéhez. Vasárnap délután a csóti fogolytábort tekintette meg a püspök, aki este már részt vett a zárdában rendezett ünnepségen, melyen a Máriakongregációk szerepellek. Ezeken kivül még több helyen volt, igy a bencéseknél, Kai lovitznál, ahol estebédeken is részt vett, továbbá Wüest és Kalmár urad. főtisztviselőknél. / A püspök távozása. A megyéspüspök hétfőn d. u. fél 4 órakor hagyta el városunkat. A várkastélytól a templomig, sőt még a piacon át a Griff-szálló sarkáig sűrű sorfalat képeztek a népek. Kivonultak ismét a zárdai növendékek is. A kocsikon egy-egy zászlótartó polgár. A hosszú kocsisor, amint a püspököt vivő grófi fogat a váiból megindult, először lassan, később trappban megnyitotta a menetet. Elől a helyetteskapitány kocsija haladt, majd sorba jöttek a főszolgabíró, Martonfalvay, Kriszt esperes, a papok, az uradalmi tisztek kocsijai, végül a püspök, oldalán a v. főjegyzővel. A hivek kalaplevéve, éljenzéssel vettek bucsut jóságos íőpásztoruktól, kit a kocsikon ülök a nagy harang bugása mellett a Tappjezafő irányában levő városhatárig, a zavarj malomig kisérték. Itt mégegyszer megköszönte Kiiszt esperes a püspöknek a szives fáradozását, mire a püspök kegyesen válaszolt s kijelentette, hogy igen jól érezte magát köztünk s legközelebb ismét eljön. Harsány éljenzés mellett azután a járási főszolgabíró, Bélák Lajos kíséretével Farkasgyepüre hajtatott a püspök', aki onnét másnap székhelyére tért vissza. Gyászrovat. — Elhunyt ezredes. Nagy egyházi és katonai dísz kifejtése mellett temették el mult hétfőn Pápán Kozina ezredest, aki ott, a Törzsök-hegyi villájában máj. 25-én délben meghalt. A család a következő gyászjelentést adta ki: Özv. kozinai Kozina Győzőné szül. ferenci Ferenczy Paula úgy a maga, mint az egész rokonság nevében fájdalomtól megtört szívvel tudatja, hogy a forrón szeretett férj, testvér, vő és rokon kozinai Kozina Győző m. W. honvéd huszár ezredes, különiéle katonai érdemrendek tulajdonosa folyó hó 25 én d. e. 11 órakor, áldásos életének 67 ik, boldog házassága 17 ik évében hosszas szenvedés után elhunyt. A felejthetetlen drága halott földi maradványa f. hó 27 én d. u. 5 órakor fog a gyászházbúi (Fő-utca 26. sz.) a r. kath. vallás szertartása szerint az alsóvárosi sii kertben örök pihenőre helyeztetni. Az enegesztelő szentmise áldozat folyó hó 29-én délelőtt 9 órakor fog a plébániai nagytemplomban a Mindenhatónak bemutattuk Pápa, 1918. évi május hó 25-én. Áldás és béke lengjen drága, porai felett. Özv. Wimmer Sándorné szül. Kozina Irma, dr. Nagy Jánosné szül. Kozina Terézia testvérei, Dr. ferenci Ferenczy Bernátné anyósa. Özv. Erdélyi Zoltánné szül. ferenci Ferenczy Irma (első férje után özvegy Oláhné. Szerk.), Vághó Jánosné sógornői. Dr. Nagy János, Vághó János őrnagy, Unger Ervin huszár kapitány sógorai. Unger Ervinné szül. tolmácsí, lanzséri, varanó- és hosszumezei Oláh Rózsiira unokahuga. A temetési szertartás, mely a Főutcának • a Tisztviselőtelephez vezető lejárata felőli sarkánál (nagytőzsde), az utcán folyt le, ezernyi népet vonzott. Ember ember hátán igyekezett közel férni a díszes ravatalhoz, mely körül az előkelő családtagokon kivül a város és vidék legmagasabb rangú tisztjei állottak, nevezetesen az ihászi parancsnok, a csóti tábor parancsnoka, a pápai helyőrség, az allomásparancsnokság, a katonai kórház parancsnokaival az élén csaknem a teljes tisztikar. Kivonult 3 szakasz gyalogos honvédhuszár és Csótról megjött a tábor orosz fuvózenekara. A szertartás végeztével a színtársulat férfikara elénekelt egy gyászdalt, mire a menet a temetési kar zsoltáréneke és fúvózenekar játékának a váltakozó hangjai mellett megindult a temetőbe. Itt egy diszszakasz diszlövést adott, mire a zenekar elját szotia a himnuszt. Ny. b! (Kegyelet.) — Elhunyt katona. Mohácsek Feienc 31 éves pápai földmives, aki a mozgósítás óta fegyverrel szolgálta hazáját, a harctéren szerzett tüdőbajban a pápai katonakórházban (polg. leányiskolában) meghalt. Temetése ma d. u. fél négy órakor lesz az irgalmasok kórházából. R. i. p! — Özv. Somog-yi Jánosné szül. Kögel Anna, Somogyi József, pápai dohánygyári ügyelő szeretelt anyósa 77 éves korábari meghalt Pápán. Ma d. u. fél négy órakor temetik a Felsőhosszu utca 7. sz. gyászházból. Ny. b! — Rapoch Ármin pápai vaskereskedő, aki 82 esztendőt élt, s kiben Rapoch Vilmos, tekintélyes pápai vaskereskedő szeretett apját, Grósz Lajos dr. pápai orvos pedig apósát gyászolja, meghalt. Tegnap d. u. temették igen nagy iészvét mellett. — Elhunyt g'azdatiszt. Kárász Géza, fehérmegyei származású 46 éves nős gazdatiszt, Pápán Vörösinarty-u. 2. sz. lakásán meghalt. Ma d. u. 5 órakor temetik a kálváriái kápolnából. R. i. p! Püspöki körlevél. A veszprémi püspök ez évi hatodik, u. n. pünkösdi körlevele s/ól a békeájtatosságról, az egyházi műemlékek megőrzéséről, a gyermeknyaraltatásról, a hazatérő foglyok érdekében tartandó iskolai gyűjtésről, az idei papszentelésről (junius 23 án u. i. 8 végzett teologus lesz felszentelve), a szemináriumi konkurzusról, az uj egyházi törvénykönyvről, Péler Pál apátkanonok és Mórocz Antal ny. plébános elhalálozásáról s végül személyi változásokat tartalmaz, úgymint Supka Márton barcsi káplán a szentgyörgy vari plébániát kapta, Machovits József ny. tábori főpap jáscli adminisztrátor lett, előde Horváth Ferenc dr. bevonult t. lelkésznek; Kaszás Márton Rájinond karmelitaatya átvétetett az egyházmegyébe és Hahótra küldetett káplánnak; káplánokul áthelyeztettek: Koncz János Szentgyörgyvárról Barcsra, ifj. Kovács Imre Hahótról Zalaszentbalázsra, Zarka József Nagygantiáról Felsőiszkázra és Köves János felsőiszkázról Nagygannára.