Pápa és Vidéke, 13. évfolyam 1-52. sz. (1918)

1918-05-19 / 20. szám

4. PÁPA ÉS V1DEKE 1918 május 19. — A Keresztény Munkásegyesület f. hó 20 án, azaz Pünkösdhétfőn két előadást tart ugyanazon műsorral, még pedig d. u. 4 és este 7 órakor. Felolvasó: Németh Imre. Belépődíj: tagoknak 60 fill., nem tagoknak 1 korona. — A Stefánia-Szövetségről. Az Or­szágos Stefánia-Szövetség, mely tudvalevő­leg az anyák és csecsemők védelmét irta zászlajára, hogy sikerrel valósithassa meg ter­vét, vidéken is szervez fiókegyesületeket még pedig Veszprémvármegye területén Veszp­rém székhellyel, s ennek előkészítő bizott­sága, melynek az élén dr. Rainprecht Antal, vármegyénknek minden jóra és nemesre min­dig készen álló agilis főispánja áll, lapunk utján is kér mindenkit, hogy abba belépni s e szándékát dr. Tóth Béla, veszprémvár­megyei árvaszéki ülnökkel közölni szívesked­jék. Az alakuló közgyűlés idejét és helyét kellő időben közölni fogjuk. — A Kath. Munkásnők Egyesületé­nek holnapi (este 7 órai) előadását Szilágyi Oszkár bencéstanár ünnepi szentbeszéde fogja megnyitni, melyet szavalat követ. Azután a tagok a Május királynője virágjátékot adják elő. Helyárak: az első 4 sorban 3 K, további 6 sorban 2 K, a többi sorban 1 K, de ta­gok csak a felét fizetik. Felülfizetéseket szive­sen fogadnak és hirlapilag nyugtáznak. — A jótékony egyesületek közös bi­zottsága hétfőn tartott gyűlést Galamb Jó­zsefné és dr. Antal Géza elnöklete alatt. A gyűlésen Galamb Józsefné beszámolt a hó elején tartott utcai gyűjtés eredményéről, mely majdnem 4000 K-ra rug s melyből 3900 K-t a Hadigondozó céljaira a bizottság befizetett, amiért Martonfalvay Elek, a hadigondozó el­nöke, meleg átiratban mondott köszönetet. A bizottság a maga részéről legteljesebb köszönetét nyilvánítja mindazok iránt, akik a gyűjtésben résztvettek vagy annak sikerét bármi módon előmozdítani szíveskedtek s ma­gának a közönségnek is, amely ennek a fé­nyes eredménynek elérhetését lehetővé tette. — Megszűnt intézet. Országos hire volt a soproni Laehne-intézetnek, melynek nevelőintézettel és internátussal kapcsolatos főgimnáziumába egy messzf vidék minden részéről iratkoztak be növendékek, akik más intézetekben boldogulni nem tudtak és ál­landó felügyeletet és serkentést igényeltek. Ez az intézet, miután tulajdonosa és igazga­tója, Laehne Vilmos, k. tanácsos meghalt, mint hírlik a tanév végével megszűnik. — Az intézet épülete, kertje és a hozzátartozó földek értékét egy soproni lap egymillió ko­ronára becsüli, azt azonban egyelőre még nem tudja, hogy milyen sors vár ezekre. — Tanitógyülés. Azokra, akik azt állit­ják, hogy a háború alatt nem szabad tanitó­gyülést tartani, alaposan rácáfol a veszprém­egyházmegyei r. k. tanítóegyesület zircz ma­gyarszombathelyi köre, mely e hó 16-án tar­totta Zirczen rendes tavaszi közgyűlését. Újra ajánljuk, hogy e hó 28-án, a pápai országos vásár alkalmával legalább értekezletre jöjje­nek össze a pápa-csóti kör tagjai. — A Hadiárva-nap alkalmából Ester­házy Jenő gróf úr Őméltósága 500 koronát juttatott a hadigondozó céljaira Karlovitz Adolfné kezeihez. A nagylelkű adományt hálásan köszöni a hadigondozó bizottság. — Hevesy József, táb. lelkész, a Ferenc­Józsefrend lovagja pénteken este többheti szabadságra hazaérkezett Pápára. — Színházi hirek. A színigazgató a jövő hétre érdekes és nagysikerű reprízek felújítását vette tervbe. Kedden lép fel elő­ször a szezonban P. Bihari Böske Szirmai operettjében, a Mágnás Miskában. A kedvelt művésznő már tavaly nagy sikert aratott e gyönyrű alakításával, és most is a legjobb és legtökéletesebb. Marcsában fogja a közön­séget gyönyörködtetni. Szombaton Huszka Jenő felejthetetlen »Bob hercege» és vasár­nap este Kálmán Imre gyönyörű zenéjü »Cigányprímása« kerülszinre. Szerdán a drá­mai személyzet bemutatja Drégely Gábor pályadijat nyert vigjátékát a Kisasszony férjét. Ezt a pompás, elejétől végig rendkívül mu­latságos vigjátékot Európa összes színpadain előadták és külföldön ugyanazt a szenzációs sikert érte meg, mint nálunk a Magyar Szín­házban. Pénteken negyedszet Fali Leó slager­opperettje a Sztambul rózsája kerül szinre. Jegyek az összes előadásokra hétfőtől váltha­tók a pénztárnál. — Adóhátralékosok. A városi adóhi­vatal felszólítja mindazokat, akik adótartozá­sukat e hó 15.-ig be nem fizették, hogy azt befizessék. Egy 30 éves jobb nő ajánlkozik plébániára vagy magános úrhoz ház vezetőnek. Az illető a háztartás minden ágában jártas, jól főz. Cime megtudható e lap nyomdá­jában. M. kir. anyakönyvi kivonat. Házasságot kötöttek : április 11-től május 7-ig. Benkő János szíjártó rk. és Kobzi Te­rézia dohánygyári munkásnő rk. — Hege­dűs Sándor kötélgyártó ev. és Szarka Lidia cseléd ev. — Nagy János földmives rk. és Badics Gáspár Erzsébet szakácsnő ev. — Süle János molnársegéd ev. és Sebestyén Erzsébet cseléd rk. — Vlcsik József bádo­gossegéd rk. és Polusa Ilona rk. — Fábián Ferenc iöldmives ev. és Nagy Mária dohány­gyári munkásnő rk. Szerkesztői üzenet. Tanitó. Turner Nándor -junius elején ér Pápára. UzIet-áthelyezés. Tisztelettel értesítjük a n. é. közön­séget, hogy Főtéri üzletünket e hó folyamán ugyancsak Főtér, volt Eisler-féle helyiségbe helyeztük át. Eddigi szives bizalmukat hálásan kö­szönve, azt továbbra is kérve, maradtunk kiváló tisztelettel Kardos Henrik ésTársa festék és fényképészeti cikkek szaküzlete. Pápa-ngodi hitbizományi uradalom igazgatósága részére kerestetik egy keresztény vallású gépiró • / rr vagy gepirono, ki a gyorsírásban is jártas. Pályázók személyes bemutatkozás végett az uradalmi igazgatóságnál jelentkezhetnek. A bérmáláskor legszebb és legkedvesebb ajándék az imakönyv és bérmálási emléklapok (képe k). Kaphatók: r Hajnóczky Árpád könyvkereskedésében. Cséplést vállalok. jó karban lévő benzines cséplő készleteimmel. Előjegyzéseket feladni lehet Hütter Vilmos részcséplési vállalkozónál Pápa, Főtér 17. szám. Kurtz Gyula ajánlja most érkezett UJ KITŰNŐ UJ ZONGORÁIT. Kívánatra jutányos áron kölcsönöz, javit és hangol zongorát és pianinót Pápa, Főtér. Egy ház a Fő-utca legforgalmasabb helyén eladó Bővebbet e lap nyomdájában. Kondor János bognár, épület- és bútorasztalos ———— Ny árad ———— (Veszprémmegye.) Elvállal és a legjobb, legpontosabb kivitelben gyorsan készit és szállít mindennemű bognármunkát, mint teljesen uj kocsikat, kocsiátalakitást,. kocsifényezést s minden e szakba vágó­ja vitást, továbbá mindennemű épület- és bútorasztalos munkát olcsón és jutányosán. Nysmatott Stern Ernő könyvnyomdájában Pápán, 1918.

Next

/
Thumbnails
Contents