Pápa és Vidéke, 13. évfolyam 1-52. sz. (1918)

1918-09-15 / 37. szám

XIII. évfolyam. Pápa, 1918 szeptember 15. 37. szam. PAPA ES VIDEKE Szépirodalmi, közgazdaság é» társadalmi Hetilap. A paoai Katholikus Kör es a Daoa-csóthi esDeresi Kerület tanítói körenek hivatalos iap|a. Előfizetési ár: Egész évre 14, fél évre 7, negyedre 3.50 K. Egyes szára ára 30 fillér. A lap megjelenik minden vasarnap Kiadótulajdonos A Pápai Katholikus Kör. A szerxesztésért felelős Szentgyörgyi Sándor. Szerkesztőség: Főtér 10. házszám, t kiadóhivatal vezetője: Pados Antal, Csatorna-utca 8. házszám, ahova az előfizetési- és hirdetési-dijak küldendők. Előfizetéseket és hirdetéseket felvesz Hajnóczky Árpád könyvkereskedése és lapunk nyomtatója Stern Ernő. A háború és az iskola. Ezen b. lap f. évi aug. hó 25-én megjelent 34. számában »A jövó' kertje« cimen arról panaszkodik — és méltán — hogy ifjuságunk mindinkább a züllés útjára tér, hogy egyik legszebb nemzeti ünnepünkön : István király napján, ahelyett, hogy templomba mennének, félreeső helyeken pénzre játszanak s rendőröknek kell beavatkozni, hogy ezen tiltott játékot ne folytassák. Szomorú fordulása ez az időknek! Talán egy téren sem idézett elő ez a nagy világégés akkora eltolódást, mint éppen a népoktatás terén. A jobb, a nemesebb lelkek nem csoda, ha aggódnak jövőnk mikénti fejlődése felett. Akié az ifjúság, azé a jövő. Ifjuságunk nevelésétől pedig a jövő Magyarország kialakulása függ. Épen azért, ezen ifjúság hatékonyabb nevelés-tanitása szempontjából kell, hogy az illetékes körök minél nagyobb gondot fordítsanak a népoktatás rendes menetére; hogy minden iskolában a rendes időben megkezdődjék a rendszeres munka, a nevelés-tanitás fenséges munkája; hogy minden magyar népiskolának legyen magyar tanítója, mert eddig sok helyütt nem volt. Tudom, hogy ez, a maga ideális valóságában, a mai viszonyok mellett lehetetlen, de az is különös, hogy vannak egyes intézmények, ahol ezrével vannak felmentve a zsidógyerekek, amikor a magyar tanítóság, a magyar nemzeti műveltség ezen alapmunkásai sok száz meg száz népiskolából a fronton küzdenek. Mondja meg nekem bárki a magyar társadalomból, melyik elsőbbrendű érdek, a magyar népiskola zavartalan munkája-e, avagy a háború alatt összetákolt tudom is én milyen központ munkája-e?! Pedig a központoknál ezer számra lógnak a felmentettek, amikor a magyar népiskolát számtalan helyen bezárták. Mondja meg nekem bárki a magyar társadalomból, hova fog ez vezetni?! Mivé fejlődik ez az ország, ha ez igy tart még egy pár évig?! Nevetséges! Az aktív tanítóság jórésze a frontokon küzd; az itthon levő nyugdijasoknak, mint helyetteseknek pedig akkora fizetést adnak, amennyit egy ipari munkás — nem mondok sokat — de hét nap alatt megkeres. Természetes, hogy ezek sem vállalkoznak ilyen honoráriumért a munkára. Ilyenformán áll elő az az eset, hogy sok iskolába már évek óta nincs tanítás, vagy ha van is, nem sokat ér, mert egy tanító végzi azt, amit máskor három, esetleg négy. Hogy ifjuságunk elromlik, az általános tünet. Ezt tapasztaljuk naprólnapra. A háborús évek alatt ez különösen szembeötlő. A szülő sem fordíthat annyi gondot gyermekei nevelésére, mint a béke rendes éveiben. Az iskola munkája is hiányosabb a tanerők hiánya folytán. A beiskolázást sem lehet teljes egészében keresztül hajtani. Ilyenformán azután a pedagógusok lelkét méltán tölti el az aggodalom ifjuságunk erkölcsi eltévelyedései felett. Különösen a beiskolázást kell szigorúan keresztül hajtanunk. A választójogi törvényjavaslat tárgyalásánál hetekig beszéltek honatyáink a 4 elemi és a 6 elemi kérdéséről akkor, amikor szép fővárosunkban ezrekre ment azok száma, akik elemi iskolába egyáltalán nem jártak. Uraim! ez nem népoktatás! Addig ne beszéljünk értelmi censusos választójogról, amig szép Magyarországban minden tanköteles gyermek be nincs iskolázva. Addig nem lesz igazi népnevelés! Ez a fundamentum, enélkül épiteni tovább nem lehet! Hogy népiskolai rendszerünk reformokra szorul, hogy nevelés-tanitási szempontból sok a teendő az elemi népoktatás terén, azt szabadjon majd egy másik cikkben elmondanom, egyejőre ennyit óhajtottam hozzátenni a jelen tanév küszöbén a 34. számban megjelent »A jövő keitje« cimü cikkhez. Várkesző. Papp Sándor kántortanító. A Székelygyors ügye. Egyizben már felirt Vasmegye közigazgatási bizottsága a kereskedelmi miniszterhez a Székelygyorsvonat visszaállítása érdekében, egyben pedig elhatározta, hogy az érdekelt törvényhatóságok és városok bevonásával monstreküldöttséget indít Budapestre. Az utazási viszonyok tényleg napról-napra rosszabbodnak s kilátásaink még mindig nem kecsegtetnek reménnyel a vasúti összeköttetés javulásával. Ma már olyan a helyzet, hogy az is alig mer utazni, akinek fontos dolga volna. Az egyetlen vonatra, amely Budapestig közvetlen összeköttetést biztosít, az éjjel fél 2-óraira, alig lehet felfurakodni. A monstreküldöttség még nem ment el, csak a felirat, de az elutasító válasz hamarosan leérkezett Vasmegye közig, bizottságához, többek között ezzel az érveléssel ütvén el jogos és méltányos kívánságunkat, hogy »gyorsvonatok ezidőszerint csak igen kis számban és csak a legfontosabb viszonylatokban, leginkább ott közlekednek, ahol azok járatását elsősorban katonai szempontok indokolják«. Most azután igen fontos, hogy e leirattal szemben kifejtessenek az ellenvetések és a feliratot a szervezendő küldöttség nyújtsa át a miniszternek, továbbá, hogy ez a küldöttség minél előbb elmenjen a miniszter elé s kiszorítsa a közlekedés megjavítását, mert tűrhetetlen a mai állapot.