Pápa és Vidéke, 13. évfolyam 1-52. sz. (1918)

1918-08-11 / 32. szám

2. PAPA ES VIDEKE 1918 szeptember 29. megkezdődik a részvény árának, illetve részleteinek a befizetése. íme a levél: Tekintetes Szerkesztőség! Engedje meg, hogy becses lapjában néliány szerény, az iparostársainkhoz intézett alábbi soraim napvilágot lássanak. Szívességét ugy az író, mint az olvasók nevében előre is megköszönöm. Fenekestül felfordult világunk kikezdi már a kisiparos néhány évi munkájának a gyümölcsét (amit különben háborús konjunktúrának szeretnek nevezni). Ezt a (háborús konjunktura által) szerzett vagyonkánkat a semmittevés könnyű foglalkozásával akarják elütni tőlünk, kis- és nagykereskedők által féken tartott kis emberek a konjunktura nélküli évek keserves fillérjeit gyűjtögethettük, melyek most mind-mind szépen az ő zsebükbe vándorolnak. S most, amikor a bőriparosoknál a konjunktura megszűnt, szinte már a teljes összeroppanás elé állította a kisipar sorsát. E sorok irója, ki mindig hirdetője voltam az egyesülés eszméjének, az egyesülésben rejlő erőnek, előkaparásztam újra a már egy évtized előtt elásott szövetkezeti eszmét s most újra a nyilvánosság elé, nevezetesen a kisiparosok közé vetettem e szót: szövetkezzünk! Gyűlés gyűlést követett, melyeken tények felsorolásával bizonyítottam, érvekel támogattam ama állításomat, hogy minket, a kisipart semmi más, csakis a szövetkezés menthet meg. A széthullott láncszemnek a zörgését ugyebár nem hallani meg ? Össze kell tehát szedni a láncszemeket, összeforrasztani, majd akkor lesz nekik hangjuk, mint a harangnak, melynek hangját nemcsak a közelben állók hallják, hanem a távolban levők füléhez is elhat a hangja, sőt hallik fent is. Igen, fent is, ahol a kisiparos jajszavát meg is tudják érteni akkor, ha az a jövő nagy gazdasági átalakulásának láncszemei közé bele tud helyezkedni. Hiszen ez a lánc lesz hivatva Magyarország iparát a külföldi versennyel szemben megvédeni, sőt nemcsak az

1 ipart, hanem a fogyasztó közönséget is, mert egyedül ez a lánc tudja útját állni a — lánckerereskedelemnek is. Ha megtartjuk a kormány intézkedéseit, lehetővé tesszük iparosaink becsületes megélhetését, de csak ugy, ha szövetkezünk, mert a kormány a szövetkezet alapszabályaiban megleli a garanciát. Hiszen a kormány szándéka a mi céljainkkal egyezik! Lám, az én eszmemenetem, az én fejtegetéseim sem térnek el pl. Dóczi Sámuel dr.-nak, az Ipartestületek Országos Szövetsége igazgatójának a Budapest f. hó 4.-i számában Iparosok anyagbeszerzése című szép cikkétől, melyből egy bekezdést bátor leszek idézni: »Más a helyzet — irja Dóczi — a készletek elosztása dolgában az utolsó fokon. Itt az autonom tevékenységnek már most is és sokkal tágabb hatáskört kell biztosítani és legfeljebb arra nézve kell biztositétékokról gondoskodni, hogy az elosztott készlet tényleg az igazolt célra fordíttassák. A helyes elosztást és a helyes felhasználást csak az biztosithatja, ha az érdekeltség nyilvánosan ellenőrizhető szervezetekbe tömörül. Igy történt ez a nagyipart illetően eddig is, ez a gondolat adja a gyáripari kényszerszindikátusok rendszerének lényegét.« Azt hiszem, hogy Dóczi ur cikke a szövetkezeti eszme diadalrajutásához segit, s hogy a cipész és csizmadia, illetve lábbeli készítő iparosokat még nagyobb arányokban arra fogja buzdítani (eddig u. i. mintegy 30 an jelentkeztek csak), hogy. mindén halogatás és tétovázás nélkül megalakítsák a lábbeli készítők szövetkezetét, melybe egytől-egyig belépnek. Ma, amidőn a kereskedelmi kormány fejének minden egyes szavából az csendül ki, s minden egyes ténykedéséből az tűnik ki, hogy Magyarország jövő berendezkedésének itt a legfőbb ideje, a szövetkezeti eszme megvalósulásának is ütött az órája. Ha már a kormányhatalom propagálja a szövetkezés eszméjét, s egyébként is meg van a kényszerűség, viszont kezünkben a hozzávaló alkalom és kellék, akkor ennek a szép és nemes ügynek éppen az érdekeltek nemtörődömsége folytán elbuknia nem szabad! Nem szabad, T. Iparostársaim, megfeledkeznünk azokról, akik e vérivó időben mindnyájunkért küzdve millió és millió szenvedéseket állanak ki, s elébb-utóbb csak hazakerülnek: ezeket várjuk mi a saját édes otthonuk mellett egy másikkal, a megélhetés otthonával! Ezt, édes Barátaim, meg kell csinálnunk nekünk, hogy azok elé, akik a háborúnak csak a szevedéseit érezték s majd hazajönnek, felemelt büszke fővel állhassunk s őket azzal fogadhassuk: >Ime, gondoskodtunk Rólatok is!« Teljes tisztelettel Tamás József. Nincs mit hozzátennük. A levél minden sorából kiérzik az átérzés melege, mely miután szakmabelinek a gondolatmenete, bizonyára sokkal közvetlenebbül hat az érdekeltekre, mint ha ugyanazt a szakkörükön kivül eső oldalról kapnák meg. Nem is kételkedünk benne, hogy a tömörülés, mely hiszen már kezdetét vette, egységes lesz, s hogy legközelebb már a szép sikerről adhatunk számot. Az osztrák gyermekekből Pápára is jutott 144 szál a papíron, 4U0 pedig a természetben. Szombat délutánra, amikorra érkezésük jelezve volt, sok népen kivül a tekintélyes fogadóbizottság, továbbá Füredi Kálmán teljes zenekara várta a gyermekeket hozó vonatot és Kemény Béla, a fogadóbizottság felkérésére úgyis mint németül tudó helyettesrendőrkapítány németnyelvű fogadóbeszéddel készült a vendégek elé. A vonat azonban csak késett, csak késett, először a cigányok unták meg a várakozást, majd a közönség hagyta ott a pályaudvart, a fogadóbizottság tagjai nagyrészt szintén eltávoztak s mire több órai várakozás után a vonat meghozta a vendégeket, a várt 144 gyermek helyett 400, s a 6 felügyelőnő helyett 16 felügyelőnő szállt ki Pápán. Az általános konsternáció és zűrzavar közepette elmaradt a német beszéd s mindenki lótott-futott olyan megoldás után, hogyan lehetne ezt a nem várt sokaságot legalább ideiglenesen ellátni élelemmel és fekvőhellyel. Végre is az egész éhes és fáradt vendégsereget az áll. óvodába vitték, hol a várt 144 osztrák gyermeket és a 6 felügyelőnőt a már jelentkezett szállásadók átvették és elkalauzolták. A többieket azután Kemény tanácsos, miután elébb a neje őnagysága szives segítségével gyorsan összerekvirált tejjel és kenyérrel úgy ahogy jóllakatta, elhelyezte a zsidó iskola és az állami ovoda termeibe hozatott szalmán, ahol a gyermekek végre kipihenhették az utazás fáradalmait. Másnap azután még vagy 150 gyermeket hamarosan elszállásoltak magánházakba, azonkivül Marton Kálmánnak Podárra is kiadtak saját kérelmére 15 öt, a fenmaradt s immár elhelyezhetetlen 85-öt pedig megfelelő számú felügyelőnő kísérete mellett továbbították Sásonyba, Márkóra, Nádásdladányba stb. Azóta minden rendben van. Reméljük, hogy a 300 gyermek jól érzi magát nálunk, magyaroknál, legalább is jobban, mint a magyar 'gyermekek az osztrák tengerparton érzik magukat. Megérzed-e ? Megérzed-e a szellőben sóhajomat, A borongó fellegekben bánatomat, Hányszor sirom el az éjbe a te neved, Megérzed e, hogy a szivem téged szeret? Fejem felett ezer halál kaszája sir, Lábam alatt ezerfelé tátong a sir, De ajkamról feléd szállnak a sóhajok, Megérzed e, megérzed-e, ha meghalok? KÍs Pál. ->•• Hivatalos hirdetmény. Pápa r. t. város adóhivatala értesiti mindazokat, akik az 1917. évre 100,000 K vagy ezt meghaladó jövedelem után lettek jövedelem-adóval, illetve 2,000.000 K vagy ezt meghaladó vagyon után lettek vagyonadóval megadóztatva, hogy jövedelem- és vagyonadó vallomásukat f. évi szeptember 15-ig a v. adóhivatalnál adják be. Ezzel a vallomással egyszerre adandó be a hadinyereségadóra vonatkozó vallomás is. Egyben értesíti a hivatal mindazokat, akik az 1917. évre jövödelemi és vagyonadóval meg lettek róva, hogy adóiknak 1918. évre leendő helyesbítését f. évi aug. 31-ig benyújtott, illetve postára adott kérvényben kérhetik s a kérvényhez szabályszerű vallomási ivet is tartoznak csatolni.