Pápa és Vidéke, 12. évfolyam 1-53. sz. (1917)

1917-06-17 / 25. szám

2. PÁPA ÉS VIDEK.E 1917 junius 17. A kanizsai hangverseny. A nagykanizsai honvédezred pótzászlóaljparancsnokságától felkérettünk a következők közlésére: A 20i houvédgyalogezred nagy művészestélye. A 20. honvédgyalogezred nagy művészestélye iránt széles körökben a legnagyobb érdeklődés nyilvánul meg. A pótzászlóalj parancsnoksága az estély védnökségét felajánlotta Szurmay Sándor honvédelmi miniszternek, a 20. honvédgyalogezred volt parancsnokának, ki azt nemcsak örömmel elfogadta, hanem az estélyen való esetleges részvételét is kilátásba helyezte. A zalai, illetve veszprémi arisztokrácia a megyei főtisztviselők s egyéb notabilitások is a legmelegebb figyelemmel kisérik az estély ügyét s igy a nemes cél, melynek érdekében az estély rendeződik, már is biztosnak látszik. A 20. honvédgyalogezred rokkant-alapja, mely eddig meglehetős szerény összeget reprezentált, az estély révén előreláthatólag tekintélyes összegre emelkedik s számokban is demonstrálja azt az elismerést, mely Zala és Veszprém vármegye közönsége a 20-asok hősi haditettekben, áldozatokban oly gazdag ezred iránt mindig szivesen hangsúlyozott. Az estély arányai Nagykanizsán eddig rendezett összes estélyeket felülmúlják. A rendező bizottságnak sikerült a már említetteken kivül még több budapesti művészt megnyerni s művészeink előkelő gondolkodására vall, hogy az estélyen való önzetlen szereplők sora még nincs lezárva. A jegyekre való előjegyzés már java folyamatban van, a drágább helyek jórésze elkelt, azért célszerűnek tartjuk kérni városunk közönségét, hogy a jegyek lefoglalását ne az utolsó napokra halogassa. A helyárak a következők: emeleti páholy 150 K, földszinti páholy 100 K, támlásszék az elsősorban 25 K, további sorokban 20, 15 és 10 K, állóhely 5 K. Előjegyezni lehet levélben, vagy telefonon (telefon szám 115) a 20. honvéd pótzászlóalj parancsnokság segédtiszti irodájában. A csatári apátság. Az újonnan kinevezett veszprémi püspök egyik legelső dolga lesz hozzájárulni a csatári apátság küszöbön álló adományozásához. A Zalaegerszeg szomszédságában fekvő csatári apátság ugyanis, mely régente a bencéseké volt, ujabban azonban a veszprémi egyházmegyéhez tartozik, néhány száz holdnyi szántóföld-, rét- és erdőségből álló birtokkal rendelkezik, s igy reális abbatia, melynek utolsó apátja Hengge Alajos pinkamiskei (vasmegyei) plébános volt, aki 3 évtizeddel ezelőtt nyomtalanul eltűnt. Ez az apátplébános most 30 éve egyszer egy szerdai napon felutazott Budapestre azzal, hogy szombat estére megjön. Szombaton a nagyszentmihályi állomáson kocsija várta az apátot, s mivel az esti vonattal az meg nem érkezett, a vasárnap hajnali vonathoz újra kiment érte a saját fogata. Az apát azonban ezzel a vonattal sem jött meg, mire a kocsis a nagyszentmihályi esperesplébános lakása elé hajtatott s Illés Ferenc esperesnek (a későbbi szombathelyi nagyprépostnak) jelentést tett. Az esperes mindenekelőtt káplánját küldte ki Pinkamiskére misézni, majd a szombathelyi püspöknek és a felsőőri közigazgatási hatóságnak jelentést tett. A pinkamiskei jegyző is azonnal táviratozott Budapestre. Hiába volt azonban minden. A fővárosban már csak annyit tudtak megállapítani, hogy az apát az egyik szállóban töltötte a szerda és csütörtök közti éjszakát, másnap megreggelizett, fizetett s a szállóból távozott. Hogy hová ment, hol tűnt el, erről 30 év után sem tud senki semmit. Hengge apátnak plébániáját egy év múlva betöltötték, az apátságot azonban a törvény szerint 30 éven át betöltetlenül hagyták, s legutóbb hivatalos hirdetményben jelentkezésre szólították fel az ismeretlen tartózkodásu apátot. A hirdetményben kitűzött jelentkezési határidő is letelt anélkül, hogy csak valami eredménye is lett volna a felszólításnak s így az apátot — holttá nyilvánították. Ezek után az apátság betöltésének sem áll már útjában semmi és az adományozás jogában élő Erdődy grófi család már meg is állapodott az uj apát személyében, aki nem más, mint Polgár Dénes, volt egyedi, jelenleg nagycenki plébános, kinek prezentájához azonban még a veszprémi püspöknek kell hozzájárulnia. Káuzli Gyula csatári plébános, kinek az uj apát egyszersmind kegyura is lesz, az apátság betöltésétől a csatári hivek lelki és anyagi ügyeit illetőleg sok előnyt vár, amiben remélhetőleg nem is fog csatlakozni. Gyászrovat. Stobitzer József mintegy 2 évtizeddel ezelőtt telepedett le Dákán, ahol 100 holdas kis birtokot vásárolt. Néhány évi gazdálkodás után a birtokot eladta s csak a falu közepén levő kényelmes lakóházát és ahhoz néhány hold belsőségét tartotta meg magának, s itt visszavonultan éldegélt. Ezelőtt még sokszor bejárt Pápára s innen is sokan keresték fel dákai vendégszerető házát, az utóbbi években azonban már betegeskedett és szinte emberkerülő lett. Világlátott ember volt, aki bejárta Amerikát, Ausztráliát, s aki több nyelven beszélt. Letelepedése első éveiben részt vett Dáka község, s a r. k. hitközség vezetésében s az ottani új r. k. iskola létesítése körül is voltak érdemei. Mint most sajnálattal értesülünk, e hó 10-én meghalt 57 éves korában. Özvegyet és két felnőtt gyermeket hagyott hátra. Temetése (Dákán e hó 12-én d. u. tartott beszentelés után) Budapesten volt, hol családi sirboltba helyezték. Ny. b! Elhunyt katona. Győrök Imre 19 éves pápai származású 20-as honvéd, aki Nagykanizsán volt kiképzés alatt, egy gyakorlat alkalmával kapott hülés következtében súlyosan megbetegedett s néhány heti szenvedés után ott meghalt. Szülei a holttestet hazahozatták és itt a Kisfaludy-utcai gyászházból e hó 11 én a kálvárián díszes gyászpompa mellett eltemették. A ravatalt a bánatos szülőkön és 7 testvéren kivül nagy rokonság és sok ismerős állotta körül. Ny. b! Egyről-másról. Három temetőnk közül különösen az alsóvárosi temetőt keresik fel szivesen olyanok is, akiknek ott semmi dolguk sincs. Egész nap, legkivált á korai délutáni óráktól kezdve késő estig ott tanyáz a dologkerülő ifjúság. Nevezetesen leginkább a még serdületlen ifjak szokott találkozóhelye lett e temető, melynek minden részét elárasztják s a kegyeletsértés minden nemével megszentségtelenítenek istentelen gyerkőcök. — Idegenbe szakadt földieink, ha néhány évi időkőzben Pápára vetődnek és ily alkalommal felkeresik szeretteik sirját, hogy ott, ha csak rövid időre is mély imába merüljenek és áldozzanak elhunyt hozzátartozóik emlékének, megbotránkozva panaszkodnak arról, hogy micsoda goromba inzultusokat kénytelenek eltűrni az ott csavargó neveletlen gyerekek és suhancok részéről, akik egyenesen kigúnyolják őket. Még jól jön ki az, aki ezt eltűri; mert az idegesebbje, aki türelmétveszítve rájuk szól, rendreutasítja őket, vagy éppen érdem szerint meg akarná őket fenyíteni, hallatlanul merész és szemtelen haddal találja magát szemben, mely elől csak — menekülni tanácsos. Hát meddig fog ez így tartani ? Nincsen ez ellen orvosság ? Talán egy kis hadimunkára kellene küldeni a dologkerülőket! Éretlen suhancok garázdálkodnak az Erzsébetligetben. Esténként, mikor a tikkasztó hőségben kimerült polgárok az Erzsébetliget kényelmes sétautjain és padjain keresnek üdülést és egy kis friss levegőt, méltán botránkoznak meg az ott tanyázó éretlen suhancok minősíthetlen, durva viselkedésén, sőt a jobbérzésű sétálók sietve kénytelenek is otthagyni a ligetet. Még férfiak is elpirulnak azon ások trágár dolgon, mocsok éneken, erkölcstelen beszéden, mit ezek a gyerkőcök véghez visznek. Nők, már t. i. a szó tisztes értelmében vett nők meg éppen halálra ijedten menekülnek ezek elől az éretlen suhancok elől, akik ugylátszik tervszerűen zavarják el onnan a jobb elemet, hogy az ottmaradottakkal annál zavartalanabbul kéjeleghessenek. Még a megfogyatkozott rendőrlétszám mellett is feltétlenül szükségesnek tartjuk legalább az esti órákra (este 8—10 óra táján) egy rendőr odarendelését,