Pápa és Vidéke, 12. évfolyam 1-53. sz. (1917)
1917-04-15 / 16. szám
1917 ja hu ár 59. PÁPA ÉS VIDÉKE 3. Felhivás. A dunántuli ág. h. ev. egyházkerület 1916. aug. 23-án Nagykanizsán tartott évi rendes közgyűlésén elhatározta, hogy a kőszegi felsőbb leányiskolát a leányközépiskolai reformnak megfelelően felső leányiskola és leánygimnáziummá szervezi át. Az intézet kettős irányú, egyrészt hétosztályos felső leányiskola, másrészt nyolc osztályos leánygimnázium. E két irány közös alsó tagozat (I —IV. osztályok) után csak az V. osztálynál válik szét. Ugyanis az V. oszt. kettős, az egyik a felső leányiskolái, a másik a gimnáziumi. A latinnyelv tanulása az V. gimnáziális osztályban kezdődik s a VI. gimnáziumi osztálytól kezdve a francia helyett lehet görögöt tanulni. Az alsó tagozat (I—IV. osztályok) tanulmányi szempontból magában is befejezett egészet alkot olyformán, mint a polg. leányiskola, amelytől főleg abban tér el, hogy a III. és IV. o.-ban rendes tárgyként tanulják a francia nyelvet is. A gimnáziális V. o. felállítását az e.kerület a jövő iskolai évre még nem határozta el. Amennyiben azonban a tanulók már most a jövő 1917—18. iskolai évre elegendő számban jelentkeznek, a helyi iskolai bizottság gondoskodni kíván arról, bogy a felső leányiskolái V. o. mellett a gimnáziális V. o. már 1917 szeptember liavában megnyitható legyen. Az V. gimnáziumi osztályba felvehetők nemcsak a IV. fiu- vagy leányközépiskolát végzett növendékek, hanem egy különbözeti vizsga alapján a polg. leányiskola IV. osztályát jó sikerrel végzett tanulók is. E különbözeti vizsgálatban nem szerepel a latinnyelv s azok, akik a francia nyelvet sem tanulták, engedélyt kaphatnak arra, hogy a francia nyelvből a vizsgálatot a tanév folyamán tegyék le s addig az V. gimnáziumi osztálynak ideiglenes rendes tanulói lehetnek. Az iskola internátussal kapcsolatos. Az ellátási díj — a tandíjat is beleértve — körülbelül évi 1300 K-a lesz. Tekintve a rendkívüli viszonyokat, az egyházkerület egyelőre nem helyezhet kedvezményeket kilátásba. Felvehetők bejáró tanulók is. Felkérjük különösen azokat, akik a szervezendő V. gimnáziumi osztályba felvétetni kivánnak, s általában mindazokat, akik a jövő iskolai évben mint új növendékek az intézetbe (bármelyik osztályába) lépni óhajtanak, hogy ideiglenes felvétel végett az igazgatóságnál (Az ág. h. evang. leányközépiskola igazgatósága Kőszeg, Vas-vm.) minél előbb jelentkezzenek. A 20 K felvételi díj már most beküldendő, ezt az összeget azonban indokolt elmaradás esetén az intézet visszafizeti. A végleges felvétel junius hó utolsó hetében fog megtörténni. Ha a tanulók kevés száma vagy bárminő más ok miatt az V. gimnáziális osztály nem volna megnyitható, az V. gimnáziális osztályba jelentkezők julius hó l-ig a befizetett felvételi díj visszaküldése mellett fognak értesíttetni. Kőszeg, 1917. április hó 2-án. A helybeli iskolai bizottság. HÍREKÁprilis ii. Az 1848. évi törvénycikk szentesítésének idei évfordulója alkalmából szerdán, április 11-én délelőtt 9 órakor a pápai r. k. plébániatemplomban ünnepi istentisztelet volt, melyre a fővárosban tartózkodó pápai esperesplébános még elutazása előtt a szokott módon meghívta a grófkegyuradalom és a helyőrség tisztikarát, a hatóságokat, tanintézeteket és hivatalos személyeket. A szentmisét Viglás Lajos, t. tábori lelkész celebrálta Kreutzer Ferenc és Németh Imre pápai káplánok segédletével. A kóruson a húsvéti ünnepi misék alatt is működött vegyeskar és szólisták szerepeltek. A nagy szentegyház hajójának első padsoraiban ünnepi díszben helyet foglaltak a meghivott előkelőségek. A szentély végén és a padsorok mentén a r. k. hitközségi elemi iskolák növendékei állottak sorfalat, mig a feninaradt ülőhelyeket a szokatlanul nagyszámban megjelent ájtatos hivek foglalták el. Az ünnepi istentisztelet végén felhangzott a kóruson Kölcsey Himnusza, melyet a jelenlevők állva hallgattak végig. A hivatalokban és tanintézetekben e napon szünet volt és a város középületein nemzeti zászlók lobogtak. * A szentbenedekrendi főgimnázium ifjúsága április 11 én szentmisét hallgatott, mely után Barcza Leánder bencés tanár méltatta felolvasásban az ünnep jelentőségét. — A bencés főgimnázium növendékeiből alakult énekkar idén ismét énekelt a pápai plébániatemplomban a Nagyhét és Húsvét alkalmából. Virágvasárnapon és Nagypénteken a Passiót énekelte a kar, Virágvasárnapon és Húsvét hétfőn (11 órakor) pedig a többi miserészeket is énekelték a fiuk. Ezért a szereplésükért, mellyel a nagyszámban egybegyűlt hivek áhítatát emelték, nemcsak a kis diákok, hanem kiváló dirigensük, Teli Anasztáz dr. igazgató, valamint Vörös Balduin bencés tanár, aki gyönyörűen énekelte Nagypénteken az Evangélista szólamát, a pápai kathólikusok legnagyobb háláját érdemelték ki, melyet ezúton tolmácsol Szentgyörgyi Sándor, pápai r. k. hitközségi karnagy. — Hannig János, t. pápai káplán, kemenes'nőgyészi plébános, mint értesülünk, Markovits Arnold dr. kenyerii plébánossal (az illetékes kegyúr beleegyezése és a szombathelyi megyéspüspök intézkedése folytán) javadalmat cserélt. Ezek szerint Hannig János, aki kedves földink, Kemeneshőgyészről a szomszédos Kenyeribe költözött át. — Egyházi hangverseny Veszprémben. Mint jól értesült forrásból halljuk, a veszprémi székesegyházban legközelebb nagyszabású egyházi hangversenyt rendeznek, melyen neves művészek közreműködése mellett a Veszprémi Dalárda fog szerepelni Gaál Sándor vezetésével. A hangverseny idejét az új veszprémi püspök fogja megállapítani, akinek kineveztetése már csak napok kérdése. — Szeőke alezredes, a pápai helyőrség parancsnoka a v. tanács utján kérdezteti az illetékes tanintézetek vezetőit, újságírókat, s általában a város közönségét, hogy vannak-e Pápán a világháború emlékeiből összeállított gyűjtemények, s ha igen, úgy milyen tartalmúak ? Pl. fényképek, újságcikkek, nyomtatványok, füzetek, könyvek, tábori naplók, levelek stb. A választ a polgármester 8 napon belül közvetíti. — Jótékonycélu képkiállítás. Hénel Gusztáv festőművész képkiállítása — tekintettel a fokozódó érdeklődésre -— folyó hó 18-ig, vagyis szerda estig még megtekinthető. — Hangverseny. A református nőegylet nagyobb szabásúnak Ígérkező hangversenyt fog tartani e hó 29-én este a Griffszálló nagytermében. Jónevü szereplők fognak közreműködni a fővárosból és a vidékről, meg Pápáról is. A meghivók még nincsenek kibocsátva. — A hadinyereségadó vallomási ivek a pénzügyminiszter legutóbbi rendelete értelmében f. hó 30-ig adhatók be a v. adóhivatalnál. Akik a jelzett időig vallomásukat beadják, a törvényben előirt pótlék alkalmazása mellőzve lesz. — Felmentések revíziója a címe annak a 62 oldalos füzetnek, mely a H. M. 4100/eln. sz. a. kiadott ismeretes rendeletét és a jegyzékbe vételhez szolgáló mintákat tartalmazza. A katonai ügyosztály vezetője a felmentetteket közelebbről érdeklő fontosabb részleteket a napokban hirdetmény alakjában köztudomásra fogja hozni. — A bevonulás elhalasztása. A polgármester plakáton értesítette az illetőket, hogy a H. M. a f. hó 16-ára kitüzőfE bevonulási határidőt megváltoztatta, de ez csak az 1872—1886 év közt született népfelkelőkre vonatkozik, Ezek ugyanis csak május 14-én tartoznak jelentkezni, ellenben a többieknek holnap be kell rukkolniok. — A munkásházak építésének ügye került a minap újra a v. tanács elé abból az alkalomból, hogy a Magyar Földhitelintézetek Országos Szövetsége a 350,000 K-s kölcsönre most tette meg (94'/ 2% árfolyamú) ajánlatát. A tanács kimondotta, hogy ezt az ügyet ezidőszerint elejtette. — Németországi diákok. Szeged város példájára Pápa város tanácsa is elhatározta, hogy a szünidőre néhány németországi diákot vállal ellátásra s megkérte a főiskolai gazdasági tanácsot, hogy e célra engedje át a ref. fiuinternátust. — Emlékeztető. Ámbár a napilapok annak idején közölni szokták a közönséget érdeklő kormányrendeleteket teljes szövegükben, mégis megtörténhetik, hogy azok egyik-másik polgártársunk részéről feledésbe mennek, miáltal könnyen kár, vagy büntetés érheti őt. Ennek elkerülése végett emlékeztetjük t. olvasóinkat a következőkre: 1. Nyári időszámítás. Április hó 16-án éjfél után 2 órakor az összes órák 3 órára lesznek igazítva. Iskolák, hivatalok, pósta- és vasúti menetrendek az új időszámítás szerint igazodnak. 2. A 20 filléres nikkelpénzeket f. é. április 30-án túl sehol és senkinek sem kell elfogadni. 3. A fémbeváltás, illetve fémbeszolgáltatás ideje f. é. április 30-án lejár.