Pápa és Vidéke, 12. évfolyam 1-53. sz. (1917)

1917-04-08 / 15. szám

XII. évfolyam. Pápa, 1917 március 11. 11. szám. Szépirodalmi, közgazdasági és társadalmi hetilap. A pápai Katholikus Kör es a oaDa-csóthi esoeresi kerület tanítói körének hivatalos lapja. Előfizetési ár: Kiadótulajdonos: Szerkesztőség: Főtér 10. házszám. Egész évre 12, fél évre 6, negyedévre 3 K. A Pápai Katholikus Kör. A kiadóhivatal vezetője: Egyes szám ára 26 fillér. A szerKesztésért felelős : Pados Antal, Csatorna-utca 8. házszám, A lap megjelenik minden vasárnap. Szentgyörgyi Sándor. ahova az előfizetési- és hirdetési-dijak küldendők. Előfizetéseket és hirdetéseket felvesz Hajnóczky Árpád könyvkereskedése és lapunk nyomtatója Stern Ernő. Húsvét. — Irta: JVIaár dános, szűcsi plébános. — Mint minden keresztény ünnepet, úgy a húsvétot is valami sajátos varázs veszi körül, melynek lélekemelő hatása az egész természetre is kiterjed. Ha húsvét napján reggel künn jársz a kertben vagy a mezőn, bizonyára láttad és szinte érezted, amint mindenütt minden fakad, nő, rügyez, amint a növényi természet mellett az állatvilág is megmozdúl, oly szorgalommal, oly élénken, mintha a tél halálthozó napjai után most kellene az elhanyagoltat helyrehozni s új, vig életre készülni. S ha azután a húsvét aranyos napja a millió rügy és kikikandikáló levélke és a zümmögő, cirpelő, csicsergő állatvilág felett szétküldi éltető sugarait, nem úgy érzed-e, mintha ezen ünnepélyes húsvéti reggelen megszámlálhatatlan muzsikus állna készen minden elképzelhető hangszerrel, hogy a karmester várva-várt intésére megszólaljanak a nagy, az egész világot átzúgó — Allelujára. Hogy ők is beleszóljanak a húsvéti szózatba: Surrexit — vere resurrexit! Valóban feltámadott ! Igen, amint minden teremtmény nyögi a bűn átkát és szabadulás után sóhajt, úgy résztvesz, habár öntudatlanúl, a Megváltó feltámadása által megpecsételt tény, a megváltás felett való örömünkben is. Azért látjuk a húsvét reggelén sokkal szebbnek az egész természetet, mint más napokon; és aki ezt szivének legmélyebb rejtekében már nem érzi, — az hát imádkozzék a mennyei Atyához, hogy adja néki vissza az ártatlan, hitmeleg gyermekszívet, melynek kiváltsága oly sokat látni és érezni, a minek megértéséhez való fogékonyságát az élet háborgó hullámain tova rohanó többé-kevésbbé már elvesztette. S ha egy szép húsvéti reggelen megfigyeled a napot, nem veszed-e észre azt, hogy ünnepiesebben ragyog, hogy a belőle áradó fénycsóvák sietve viszik a víg húsvéti örömöt palotába, gunyhóba, mindenekét melegítve, vigasztalva, kik a nagyhét túlnagy fájdalmaitól lesújtva, bűnbánó szívvel mellüket verve mondták: Istenem! Irgalmazz nekem, szegény bűnösnek! Elet, új életre törekvés mindenfelé. És ezen fakadó, duzzadó, nagyobbodó, életerőtől lüktető feltámadt természet példát ad az embernek! — Törekedjél ember felfelé a megújhodás felé. És ezen törekvés elkerülhetetlenül szükséges. Az ember züllésének első jele a törekvés elszikkadása. Az órának lehetnek legjobb kerekei, gyémántokkal kirakott óralapja, ha hiányzik belőle a rugó, — áll, — mint óra semmit sem ér. Ilyen az ember törekvés híjával. Elkedvetlenítő dolog olyan embereket látni, kiben hiányzik a nemes elégedetlenség, kik híjával vannak a kezdethez szükséges tettrekészséggel és a folytatáshoz szükséges kitartással. Magasra kell előbb törekednünk, ha magasra akarunk jutni. Nem törtethetünk felfelé, míg lefelé nézegetünk. Sokak részére ott a hiba, hogy céljuk nem elég magasztos, nemes, reményeik nem elég távolnyulók, törekvésük nem elég erős. Az általános felfelé való törek"és módja és ereje határozza meg egy nép rangját a kultura létráján; az egyes és az egész nép ideáljai határozzák meg helyét a jelenben, s reményét a jövőben. Ma a villámgyors haladás idején magasztos, nemes ideálokra, mindinkább erősbülő törekvésre, nagy lelkierőre, határozott erőkifejtésre van szüksége a/ egyednek, mert szüksége van ilyenek összműködésérc a köznek. Ki úgy megy munkájához, mint régente a rabszolga evezőpadja láncaihoz, vagy mostanában a gebe tú terhelt kocsijához,— nem sok hasznot hajt. Sok ember úgy van, minr a vasutak. Sokan holt vágányon állnak, — tüzük lelohadt, vizük a kazánban elhűlt, s csodálkozunk, hogy a gyorsvonatok elrepülnek mellettük. Nem tudjuk — úgy látszik, hogy lelohadt tűz, langyos viz nem produkálhat gyorsvonati sebességet. Mindenben a régi mellett maradnak, s azon jajgatnak, hogy nem érnek el rendeltetésük helyére, hogy náluk minden lassabban mozog, mint a szomszéd vágányon, hol az ip kifogástalan s a legújabb mozdonyok és kocsik járnak. S ha ósdi talpfáikon és rozsdamarta sineiken kisiklanak, azt mondják — szerencsétlenül jártak. Holt vágányra került, vagy kisiklott ember a legtöbb esetben törekvés nélkül szűkölködött. Ha a törekvés nem talál fogyasztásra, úgy lassankint elsatnyúl, megbénul, elhal. Nem elraktározni való. Úgy vagyunk vele, mint a zsidók a mannával: amennyire naponkint szükségük volt, annyit szedhettek, de el is kellett használniok, mikor elraktározták, — megromlott. Alkalmazhatnók Goethe mondását: »Begeisterung ist keine Heringsware die man einpöckelt für viele Jahre.« Fáradt, elernyedt törekvés — bűn, mert minden más tulajdonságot is fáradtá, ernyedté tesz, összemorzsolja az