Pápa és Vidéke, 12. évfolyam 1-53. sz. (1917)

1917-09-30 / 40. szám

2. PÁPA ÉS VIDÉKE 1917 szeptember 16. Uj világrend. Felséges Urunk, dicsőségesen uralkodó IV. Károly király, Őszentsége XV. Benedek pápa békefelhivására adott válaszjegyzékében uj világrend elkövetkezését hirdeti és ennek oszlopaiul a fegyverkezés mértékének leszállítását, a kötelező döntőbíróságok elfogadását, valamint a tengerek szabadságának biztosítását jelöli meg. Valóban méltó válasz egy korra még fiatal, de gondolkodásra, lelkületre' nemes, alattva lóinak millióiért mélyen aggódó uralkodóhoz, aki úgy érzi át Istentől neki kijelölt szent és magasztos hivatását, hogy uralkodása a béke jegyében, a reá bízottaknak boldogságában virágozzék fel. Ha van vigasztaló számunkra, különösen reánk magyarokra nézve, a világháború kimondhatatlan szenvedései között, hát az mindenesetre vigasztaló, hogy apostoli királyunk együtt van velünk, együtt érez velünk a szenvedésekben, s együtt akar lenni velünk majd a béke örömeiben is. A válaszjegyzéknek nem kisebb fontossága azon körülmény, hogy apostoli királyunk a legmélyebb hódolattal veszi fontolóra a pápának a hadviselő felekhez küldött intelmeit. Bárcsak,.. valamennyi nagyhatalom hasonlókép járna el, hamarosan kivirágoznék a béke olajága, egyúttal.pedig szeplőtelen dicsőségében, régi fényében ragyogna fel újból a pápaság elévülhetetlen erkölcsi hatalma. A nagy küzdelem. Minden jóérzésű, a hazaszeretetnek csak egy atomját is keblében hordozó magyarnak gondolkodóba kell esnie azon aknamunka felett, amely a háború kezdete óta, és ma már nyilt szemérmetlenséggel folyik a nemzet ellen. A nagytőke iparlovagjai, a nemzetköziség darabontvitézei, úgy látszik, elég erősnek érzik magukat arra, hogy hadat üzenjenek a földnek, a néptömegek megélhetésének és úgy vélik, itt az ideje, hogy a nemzet ideáljainak lerombolásával a konjunktura álisteneit ültessék a nemzet oltárára. Valutánk, pénzértékünk folytonos hanyatlásáról panaszkodunk és mintha nem akarnánk látni, hogy nemzeti vagyonértékünk egyenlőtlen eltolódása, a produktiv munka hiánya, a föld terményeinek az ország határán túl való átcsempészése és itthon az ügynökök minden fortélyt és ravaszságot túlhaladó spekulációs üzérkedése hátráltatja a nemzeti vagyonerő gyarapodását; ellenben sietteti a már álig elviselhető drágaságot, amelynek végkövetkezménye az leszen, ha a hatalom kezelői idejekorán meg nem akadályozzák, hogy két táborból fog állani a nemzet egésze, amelynek egyike a koldus, elnyomorodott népmilliók tömege, másika a nagytőkések erős, hatalmas tábora, amely nem ismer nemzeti hagyományt, történelmi multat; hanem aranyparipájára ülve, gúnykacajjal intézi el a hozzáfordulók panaszát s rombolja szét a korlátokat, melyek eleddig a haza, a nemzet együvétartozásának, örök fennmaradásának biztosítékai voltak. Jelenleg különösen három belső ellenséggel kell szembeszállnia a nemzeti erőnek; ezek: a szeszkartell, a malomipar és a sertéshizlalási monolium. Mindegyik szervezet óriási pénzösszeget von el a társadalom százezreinek zsebéből. Ezekhez járul, hogy mások igen sok élelmi- és iparcikket elrejtett helyeken halmoznak össze, melyeket azután százszoros nyereség mellett bocsátanak a közönség rendelkezésére, végül, hogy külföldi ágensek az ország határán igyekeznek átcsempészni a nemzet számára felette értékes és nélkülözhetetlen élelmicikkeket. Ezen alattomos és javarészben nyilt ellenségeivel hazánknak kell felvennie a harcot a nemzet minden hű fiának-s zárt sorokban tömörülni azok tnögé, akik a harcot már is vivják a a törvényhozás utján, a gazdasági és társadalmi téren, legfőként pedig a sajtó terén, mert ha belső ellenségeinket legyőztük, számíthatunk csak külső ellenségeink felett kivívandó teljes győzelemre. SZIHHÁZ. A hét folyamán ismét több újdonsággal lepte meg a szinház vezetősége a színészetért lelkesedő pápai közönséget. Hétfőn, kedden és szerdán a Schubert szerelmi történetét földolgozó »Három a kislány« vonzott telt házat. A darab művészi értékét a Schubert műveiből összeállított hangulatos, finom zene adja, de szövege is felülmúlja a divatos, sovány és silány librettókat. Schubert köpcös alakját a magas termetű Molnár János játszotta, kiről csak a legnagyobb dicséret hangján szólhatunk; a félszeg, szentimentális, jólelkű Schubert nála megértőbb interpretálói nem találhatott. Érzés, lélek volt minden mozdulatában; művészi játéka különösen a második felvonás végén érte el tetőpontját. Kár, hogy színházlátogató közönségünk egy része annyira nélkülözi a finomabb felépítésű darabok megértéséhez szükséges intelligenciát, mert a legkomolyabb jelenetekben is nevetett. Molnár különben komikus és komoly szerepekben egyaránt tehetsége javát adja. Médi szerepét Juhász Margit játszotta, ki kedves játékával, gyönyörű énekével vezetett a három kislány között; Hédi (Nádassy Mici) és Édi (Ekecs Manci) is megfelelőek voltak szimpatikus szerepkörükben. Tschöll papa tipikus bécsi polgár, kedves öreg ur, de nem annyira bohózati alak, amivé Dezső Vilmos tette, ki mókás betétekkel is megtoldotta szerepét; az ilyen betétek hatnak ugyan a közönségre, de kirínak egy nívósabb operett ügyesen megírt szövegéből. Különösen kellemetlenül hatott a második felvonás végén a Tschöll papa és mama duettje előtt produkált mókázás és tubákolás, mely épen nem diszponálta a közönség nagy részét a következő érzékeny, szép jelenet élvezésére. Novotny titkosrendőr alakját Endrődi Sándor hozta szinpadra mngfelelő komikus beállításban. Kedves volt Szigethy Annus játéka is Grisi szerepében. Örvössy (Schober báró) szépen énekelte Schubert fülbemászó dalait. A kisebb szereplők szintén kellőkép beleilleszkedtek a darab cselekvényébe, csak egyik-másik érezte magát Tschöllék szalonjában úgy, mintha nem is koncertet hallgatna, hanem szinpadon, közönségnek játszanék. A közönséggel való összeköttetés keresése bántólag hat akkor is,' ha valaki kisebb szerepe -miatt nem tudja, mit csináljon. Csütörtökön és pénteken Bródy Sándor darabját, »Timár Lizá«-t mutatta be a színtársulat. Az erkölcsrajz kettős mozgató ereje a pénz és szerelem, melyeknek rabságában metsző éllel vizsgált, hidegen szemléit alakok szenvednek. Tímár Liza, az elkényeztetett kis »fenség«, unja már a jó módot, a folytonos spekulációt, a józanságot s mivel anyja rejtett szavaiból herceg lányának hiszi magát, megtagadja apját; de a tartálmatlan, gyönge jellemű katona-grófból, aki miatt apját elhagyta, csakhamar kiábrándul s a derék háziorvos felesége lesz, aki mindeddig reménytelenül szerette. Timár Liza nehéz, kettős szerepét: a jogaiban komolyan hivő, de tapasztalatlan, szeszélyes leányt Nagy Erzsi játszotta; művészi játékában egész skáláját láttuk az érzelmeknek, indulatoknak; kifejező mozdulatai, finom, változatos arcjátéka csak fokozták kitűnő hanghordozását. Tímárt, a pénzembert Pogány Béla alakította, aki jeles drámai színésznek bizonyult, megrázóan játszotta el a lenézett, lánya szeretetétől megfosztott, tehetetlen apa fájdalmát. Az arisztokrácia lágyjellemű képviselőjét, Kunó grófot Kállay Sándor személyesítette; a darab szerint is lehetetlen alak ez az elszegényedett, üres fejű grófocska, kinek a halálra készülése is mosolyra indít, ép azért Kállay sem tudta, mit csináljon vele; sokkal hálásabb szerep jutott Molnár Jánosnak, ki a háziorvos hűséges ragaszkodását és áldozatkészségét megértő gyöngédséggel fejezte ki. Homokay Gábriella (Timárné) szintén jól játszotta meg az új világba csöppent, hamis értékek közt ragyogó asszony és lányáért aggódó anya szerepét. A többi szereplőről alig van mondanivalónk. Endrődy Sándor túlságosan fürge volt a 70 éves nagyapa szerepében; úgy futkosott, mint egy csintalan gyerek; Telekán Valér pedig úgy akart életet önteni a házi káplán jelentéktelen, bár bizonyos tendenciával megirt szerepébe, hogy egymásután öntögetett magának a pálinkás pohárba; de sajnos, még a kevésbbé intelligens közönség sem honorálta kellőképen ezt az elcsépelt, régen megúnt produkciót. Színházi műsor. Vasárnap: d. u. mérsékelt helyárakkal »Lavotta szerelme«; este itt másodszor »Csárdáskirálynő« operett-sláger. Hétfőn: itt harmadszor »Csárdáskirálynő«.