Pápa és Vidéke, 12. évfolyam 1-53. sz. (1917)
1917-08-12 / 33. szám
2. PÁPA ÉS VIDÉKE 1917 szeptember 16. Fakó zászlók. Városunk egynémely háziura rendszerint hosszabb időn át künn felejti az egy-egy ünnepélyes alkalomra kitűzött nemzeti zászlóját. Ez a rossz szokás a komolyság és az ünnepi hangulat rovására megy. Évek óta tapasztaljuk ezt, s hogy most végre szóvátesszük, arra a jövő napokra eső két ünnepélyes alkalomnak, ifjú királyunk trónralépése óta első születésnapi évfordulójának, aug. 17-ének és legelső magyar királyunk, Szent István idén még a szokottnál is bensőbben megülendő nagy ünnepének, aug. 20ának közeledte késztet bennünket. Sőt tovább megyünk. A künnfelejtett, vagy esetleg szándékosan künn hagyott zászlók rendszerint a legfakóbbak, olyanok, melyekről csak a valószínűség gondolatával tudjuk megállapítani, hogy valamikor háromszinű, még pedig piros, fehér és zöldszinüek lehettek és azok ilyeneket is vannak hivatva pótolni. Azelőtt aug. 18. és aug. 20. között csak egy nap, az aug. 19-e volt az a közbeeső nap, melyen (miután az új zászlókra az illetőknek jobban volt gondjuk,) a fakó zászlók disztelenkedtek, idén, és lehet, hogy még egy íélszázadon át azonban már két szürke nap esik a két ünnep közé, amiért is a feledékenység, vagy hanyagság kétszeresen rossz szokás, mely, mint mondottuk fennebb már, a komolyságot és ünnepi hangulatot bántóan érinti. Ha végre a mostani körülmények folytán uj zászlók beszerzése nincsen egyeseknek módjában s csak fakó zászlókkal tudnak részt venni az ünneplés külsőségeiben, és ez így megbocsátható, hát legalább más formában, mely módjukban áll, igyekezzenek megőrizni a nagy napok komolyságát. Értesítők ismertetése. v. Ref. Főiskola. (A dunántuli református egyházkerület pápai főiskolájának Értesítője az 1916—17. iskolai évről. Kiadták: Csizmadia Lajos theol. akadémiai és Faragó János főgimnáziumi igazgatók. Nyomatott a főiskolai könyvnyomdában, 149 oldal.) Városunk e legrégibb és legnagyobb tanintézete 2 részből áll, egy 4 évi tanfolyammal biró theologiai akadémiából és egy 12 (4 párhuzamos) osztályból álló főgimnáziumból. Ezt a főiskolát az egyházkerület tartja fenn, a kerületi közgyűlés kormányozza, illetve a püspök, a főgondnok és gondnokok, valamint igazgatótanács kormányzására bizza. Az akadémia tanári testülete 11 tagból állott, hallgatóinak száma volt 50. A főgimnázium tanári kara 25 tagból áll, ezekhez csatlakozik még 3 másfelekezeti hitoktató. Itt a növendékek száma év végén 583. És ez a hatalmas tantestület, ez a sok deák idén is kiszorult a saját tanintézetéből. A teologiát a püspök házában, a gimnáziumot egyes elemi iskolákban helyezték el — már 3. éve. És mégis! Az eredmény mindkét részében a főiskolának, elég szép. Az Értesítő mindenről sokkal részletesebben foglalkozik, mint amennyit itt felsorolhatnánk. Az Értesítő egyebekben először közli Faragó János srép Emlékbeszédét, melyet a király halála alkalmából tartott gyászünnepélyen elmondott, majd pedig a tanév történetébe vágó adatokat sorolja fel, először együtt, azután iskolánkint külön-külön. A személyi részek következnek ezután, majd pedig az alapítványok vannak felsorolva. Az Értesítő a jövő tanévre szóló tudnivalókkal záródik. Szokásunkhoz hiven megemlítjük, hogy a főgimnáziumban 601 vizsgálatot tett tanuló közül 54 volt az r. k. vallású, vagyis mintegy 9°/oi akiket Bereczk Gyula dr. hittanár oktatott. Élelmiszer küldés hadifoglyok részére. A Hadifoglyokat Gyámolító és Tudósító Hivatalnak sikerült nagy áldozatok árán Oroszországban lévő hadifoglyok részére nagyobb mennyiségű élelmiszert megszerezni Dániában. Az élelmiszerek bádog dobozokba zárt konzervekből állanak és igy nem romlandók. A hivatal ezeket az élelmi szereket 6-féle csomagolásban hozza forgalomba és pedig az 1. számú csomag 3 doboz 1—1 klgr. kondenzált tejet tartalmaz és ára K ló"50. 2. számú csomag 2 doboz 1 — 1 klgr. zsiros sertéshúsból áll és árá K 25'50. 3. számú csomag 1 doboz 1 klgr. zsiros sertéshúst és 1 doboz 1 klgr. kondenzált tejet tartalmaz és ára K 18'—. 4. számú csomag 1 doboz 1 klgr. kondenzált tej, 1 doboz 1 klgr. zsiros sertéshús, 1 doboz 1 klgr. marhahús és 1 doboz fél klgr. vaj, ára K 36'—. 5. számú csomag pipadohányból és 1 pipából áll és ára K 12 —. 6. számú csomag szivart és cigarettát tartalmaz, ára K 36'—. A Hadifoglyokat Gyámolító és Tudósító Hivatal (IX., Ollői-út 1.) elvállalja ezeknek az élelmiszereknek Dániában való megrendelését és gondoskodik azoknak hadifoglyokhoz leendő elküldéséről, ha a hozzátartozók a küldendő csomag árát postautalványon a hivatal pénztárához (IX., Ráday-u. 16.) beküldik és magán az utalvány szelvényen közlik, melyik számú csomag küldését kívánják és milyen ezred, milyen századbeli, milyen rangú s b. hadifogoly részére? Ezek az adatok különös figyelemmel a hadifogoly pontos cimére .feltétlenül az utalvány szelvényén közlendők, mert a hivatalnak technikai okokból nem áll módjában a külön érkező leveleket és külön érkező utalványozott összegeket kezelni. Ha közlemény az utalvány szelvényére ki nem fér, a péns pénzeslevélben küldendő. Közli még a hivatal a hozzátartozókkal, hogy az esetben, ha a hadifogoly az illető hadifogolytáborból időközben máshova helyeztetett, a csomag tartalma a fogolytáborban levők között lesz elosztva. Utánküldés nem lehetséges. Felhívja végül a hivatal a hozzátartozókat, hogy hasonló megrendelésekkei a wieni Gemeinsames Zentralnachweisebureauhoz ne forduljanak, mert magyar illetőségű hadifoglyok részére egyedül a hivatal illetékes az élelmiszerek beszerzése és összeállítására. Csomagonként 1 K kezelési költség is küldendő. A közvetítést gróf Jankovich Bésán Endréné tudakozódó irodája Gicz-Hathalom is szivesen eszközli. Hadifoglyokat Gyámolító és Tudósító Hivatal Budapest, IX, Üllői-út 1. Végre! Árva lelkem hányt-vetett hajóját Megfoga a sok hinár. Aeolus nyisd fel szelid kapuját, Mely szabadulást kinál. De nem jön szél, se vihar, se orkán, Bilincsbe verten állok És lelkemnek összeszorult torkán Nem jön ki más, csak átok. Átok a sok hínárra, ... a bűnre, Amely durván átkarolt, Melynek akaratlanul is lelkem Eddig mindég rabja volt. S ezer áldás arra a szent kézre, Mely megmentette hajóm. És ez te voltál ... te jöttél végre, Istenem, oltalmazóm! salfai Szita István Ferenc. Felhívás előfizetésre. A Pápa és Vidék é-nek alapítása óta az volt a célja, hogy a szépirodalmi, társadalmi és gazdasági élet minden ágán keresztül átvigye a katholikus szellemet az olvasók szívébe. A régi nyomokon akarunk haladni ezentúl is. Hogy ezt anyagi gondoktól mentesen tehessük: szükségünk van régi, hű előfizetó'ink további kitartására és támogatására, de szükségünk a világháború mindent felforgató viharában megfogyatkozott előfizetőink pótlására is annál inkább, mert a régi előfizetési árak és a megnövekedett kiadások mellett csak is így állíthatjuk előlapunkat. Tisztelettel kérünk mindenkit, hogy az alábbi táblázatban foglalt díjszabás mellett lapunkra mielőbb előfizetni szíveskedjék. . Egy évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K.