Pápa és Vidéke, 12. évfolyam 1-53. sz. (1917)
1917-08-05 / 32. szám
2. PÁPA ÉS VIDÉKE 1917 augusztus 12. Viszont a másik két tételnél K 5902*42 csökkenés mutatkozik az előirányzattal szemben. A két végeredményt szembeállítva egymással kitűnik, hogy a számadási bevétel K 11352'49 fillérrel kedvezőbben záródott, mint azt a költségvetési tervezet alapján várni lehetett volna. Ezen örvendetes eredmény kialakulására befolyással voltak a következő számtényezők: 1. A mult évi pénztári maradvány áthozat K 2946 94, mely Összeg a költségvetésben névleg ugyan szerepel, de, mint számtanilag még ismeretlen mennyiség beállítható nem volt. 2. A hitközség kezelésében levő alapítványok takarékpénztári tőkevagyona K 2461*41, mely összeg hadikőlcsön jegyzésre vétetvén igénybe, mint átmeneti tétel a költségvetésben szintén nem szerepelhetett, 3. Az 50 fill, és könyvtár illeték különbözet K 98*—. 4. Polg. leányiskola tandíjtétele 565*60. 5. Az elemi leányiskola tandíjpótló államsegélyének 1915. évről visszamaradt összege K 739*50. 6. Állami menhelyi tanköteles fiuk után kiutalt tandíjpótló államsegély K 388*—, mely összeg esedékessége bizonytalan, s igy a költségvetésbe sem vonható be. 7. Javította a bevételi eredményt aliitk. kezelésében levő alapítványok takarékpénztári kamata. 8. A térítmények és különfélék címe alatt összefoglalt tételek K 214661. 9. Végül az adóhátralékokból befolyt jövedelem, mely K 8008*59 fillérrel járult a bevételi eredmény emeléséhez. Ezen pontnál jelezni kívánom, hogy úgy a hitk. adószedő, mint a hatósági végrehajtó közeg elismerésre méltó buzgalmat fejtett ki a hátralékok behajtása körül. Hogy egyeztetésünk végeredményében helyes legyen, a fenti részletezéssel összefüggésben álló bevételi csökkenésről is kell említést tenni, mely a hadikőlcsön kamatnál mutatkozik K 144*— Ennek a csökkenésnek azonban reális alapja nincsen, mert a költségvetésben, valószínűleg tévedésből kétévi kamat összege állíttatott be, pedig az egyik év (1915) már nem lehetett e szempontból esedékes. Tulajdonképeni bevételi csökkenés csak a fent kimutatott K 590242, mely összeg az 1916. évre előirányzott, s kivetett hitközségi adónak 1916. év lezárásakor hátralékban maradt része. (Folyt, köv.) Értesítők ismertetése. in. i Áll. polg. leányiskola. (A pápai állami polgári leányiskola és a vele kapcsolatos kézimunka-tanfolyam XLlI.i Értesítője az 1916—17. tanévről. Szerkesztette: 1 Nagy Gabriella igazgató. Nyomatott a főiskolai könyvnyomdában, 37 oldal.) j A gondosan szerkesztett Értesítő dacára 1 annak, hogy a háborúra való tekintettel az; előző éviekhez képest sovány külsőben jelenti meg, • mégis könnyen áttekinthető hatalmas : adathalmazt , tartalmaz .az iskola tanévéről, 1 melyét a katonai-kórházzá átalakított intézetéből kilakoltatva ezúttal is, mint már az előző két évben a ref. nőneveldébén kezdett meg és fejezett be. Az igazgatói jelentés szerint okt. 1-től május 26-ig tartott a tanév és az iskolának 212 rendes , és 52 magán-, összesen tehát 264 növendéke volt, mig a kézimunka-tanfolyamot 14 növendék végezte. A tantestületben csak a hitoktatói karban állott be változás. Igy többek között a r. k. növendékeket dr. Bereck Gyula hittanár helyett Németh Imre káplán oktatta. A statisztikai adatokból vesszük ki a következő számokat. (Csak a rendes tanulókra vonatkoznak). A 212 növendék szülei leginkább kereskedők (56) és iparosok (51), a növendékek több mint fele (121) pápai születésü, pont fele (106) izraelita vallású, egy negyede (56) katholikus. . IV. Izr. iskolák. (A pápai aut. orth. izr. hitközség polgári fiu- és elemi iskolájának Értesítője az 1916—17. iskola évről. Közli: Blau Henrik, igazgató. Nyomatott a főiskola könyvnyomdájában, 46 oldal.) Fennevezett hitközség városunkban egy 4 osztályú polgári fiúiskolát, és egy (ez évben) 6 osztályból álló elemi fiu- és leányiskolát tart fenn. Tanintézetük idén is kórház lévén, az osztályok ugy mint az előző háborús években mindenféle kölcsönvett, vagy bérlelt helyiségben voltak szétszórva, ami a tanításnak éppen nem vált valami nagy előnyére. 5 ha mindamellett ugy a felettes hatóságok, mint a szülők kénytelenek voltak a tanítás eredményéről a legteljesebb megélégedéssel nyilatkezni; ez mindenesetre a kitűnő tanerők kiváló szaktudásának és a körülményekkel megalkudni biró nagy tevékenységének irható a javára. A polgári fiúiskolának év végén 130 növendéke volt, akik nagyrészt (57) kereskedők és iparosok (27) gyermekei, csaknem kétharmadrészben (78) izraelita vallásúak (r. k. vallású volt 33), 2 kivételével magyar anyanyelvűek, fellrészben (66) pápaiak. Ezeket 1 igazgatóból (aki szintén heti 16 órát tanított), 2 r. tanítóból, 4 óraadóból, 4 izr. és 3 másvallásu hitoktatóból álló tantestület oktat. Az elemi fiu- és leányiskolának idén 6 osztálya volt, még pedig az I. és II. o. vegyesen a III. és IV. osztályok pedig nem szerint osztottan. E hat osztályt 3 férfi- és 3 nőtanító vezette és egy talmudtanító is tanította. A növendékek száma összesen 290 volt, ezek-: bői levizsgázott 264, a többi kimaradt, meghalt stb. A tanítás eredménye igén szép, amennyiben 64 kitűnő, 64 jeles eredménnyel' vizsgázott. Az Értesítő az iskolában működő izr.: ingyen népkonyháról is számot ad. Ez a nemes intézmény nov. 7-től márc. 23-ig mű-* ködött, s ez időn belül 17 ezer ingyen ebéd; lett kiosztva. i ; ; ~~ ! — Vigalmiadó behozatalát tervezi a v. tanács. Az erre vonatkozó tanácsjávaslatot dr. Csoknyay János v. főügyész már elkészítette s a tanács azt kiadta a v. rendőrkapitány1 nak, aki majd annak idején a képviselőtestület elé fogja terjeszteni. Felkérés. Énekesek figyelmébe. Az egyházkarnagy felkéri a pápai nagytemplomban szerepelni szokott énekkar úgy leány-, mint fiu- és férfitagjait, hogy a közeledő 3 nagy ünnep, mint Nagyboldogasszony, király születésnapja és szent István ünnepe istentiszteletein énekelendő kardalok begyakorlása céljából e hó 10 én és következő napjain d. e. 10 órakor az elemi fiúiskolában jelenjenek meg. Álom . . . mese. Az élet kinos útjáról letérve, Madárdalos tájra fáradtan érve; Az egyik felén, a morajló tenger . . . Másik felén csergedező kis patak Altat el engem .. . Elszokok ilyenkor mindent feledni, A pázsitos gyepre le... lepihenni; Vadrózsa szirmokból vetve az ágyat, Setét bíborszínű estipír adja Az én párnámat. S, megszólal a fülemile trillája, Akkord hozzá bús tenger morajlása; Lágy szellő kiséri ez altató dalt, És csendesen . . . álmosan teszek még egy Utolsó sóhajt ... Mély álomban halkan elszenderűlve, Álmodom, egy szép »paradicsom« kertbe'; Paradicsomkert közepén egy tó van, S mámorosan, képzelődve ülök egy Ringó csónakban . . . És csónakomat a part-felé hajtja A szélfuvástól feszült vitorlája: S partot érve, nagyot zökken a csónak, Mire a paradicsom tündérei Hozzám szaladnak . . . Körülvesznek üveglantot pengetve. Bevezetnek a tündérek kertjébe'; Mesélgetnek, hogy csak maradjak ottan, Mert igazán az »Élet« csakis ott van Szép mámorosan . ..— Megkínálnak »tündérkerti« forrással, Arany heggyel, gyémántos palotával; . . . Ámde, egyfelől a morajló tenger, Másik felől] csergedező kis patak Éelébreszt«ebgem . . .— Szkurszky Pál. Heti naptár» A veszprémegyházmegyei Directorium alapján. Augusztus 5. V. Pünk. u. X. vas. (Havi Boldogasszony). 6. H. Kr. U. szinevált. (Kszisztus és vt. társ.) 7. K. Kajetán hv. (Donát pk. vt.) 8. Sz. Cirjék és vt. társai. , 9. Cs. Lőrinc vigiliája (Román vt.) 10. P. Lőrinc vt. 11. Sz. Egyszerű Márianap (Tiborc és Zsuzsanna vt.) 12. V- Püök- u. XI. vas. (Klára sz.) Szentségimádások: Mihátd,. Somogyszentmiklós, Muralcerésztúr, Veszprémfajsz, Németbarnag, Nagyvázsony, Kislőd és Városló'd.