Pápa és Vidéke, 12. évfolyam 1-53. sz. (1917)

1917-07-15 / 29. szám

XII. évfolyam. Pápa, 19x7 julius 15. 29. szám. Szépirodalmi, közg-azdasági és társadalmi hetilap. A papai Katholikus Kör es a oaoa-csothi esperesi kerület tanítói körének hivatalos lapja. Előfizetési ár: Kiadótulajdonos: Szerkesztőség: Főtér 10, házszám. Egész évre 12, fél évre 6, negyedévre 3 K. A Pápai Katholikus Kör. A kiadóhivatal vezetője: Egves szám ára 26 fillér. A szentesítésért felelős Pados Antal, Csatorna-utca 8. házszám. A lap megjelenik minden vasárnap. Szentg-yörgyi Sándor. ahova az előfizetési- és hirdetési-dijak küldendők. Előfizetéseket és hirdetéseket felvész Hajnóczky Árpád könyvkereskedése és lapunk nyomtatója Stern Ernő. A hivatalos lap f. évi julius 10-i száma a következő legfelsőbb kéziratot hozta: Vallás- és közoktatásügyi magyar miniszterem előterjesztésére dr. Rott Nándor pápai prelátust esztergomi főszékesegyházi kanonokot, és a budapesti központi papnevelő intézet kormányzóját veszprémi püspökké kinevezem. Hadszintér, 1917. évi május hó 16-án. KÁROLY s. k. Jankovich Béla s. k. Hát legyünk őszinték, tisztelt V. I. úr. Megbecsültük rutinozott tollát, mikor apróbb-cseprőbb dolgokkal foglalkozott és színesen festette akár a megélhetés nehézségeit, akár a piacon talalt viszás állapotokat. Megdicsértük ötleteit, mikor Tiszának pápai tartózkodásáról emlékezett meg. Megsajnáltuk, amikor a nyulkérdés-, ben a tájékozatlanságért Bogár István megöklelte, megmosolyogtuk, mikor a zendülés alkalmából nagy merészen kivágta, hogy a zendülőket egy nádpálcával lehetett volna szétverni, szóval mindig olyan érzelmekkel fogadtuk utóbbi időben mindsürűbben megjelenő cikkeit, aminőket azok természetszerűleg kiváltottak. Az emlékezetes nádpálca-sorok megjelenése óta kénytelenek voltunk gyanúba venni, hogy a nagy hőségben valami baj érte a tollát, mert igen nehezen szebadultunk attól a gondolattól, hogy V. I. úrnak az emlékezetes jun. 25-én nádpálcával való szereplése micsoda kitűnő, humoros mozifelvételre alkalmas jeleneteket rögtönzött volna. Már akkor szerettük volna figyelmeztetni, hogy álljon meg, mert a pillanatnyi sikerek ugylátszik elkapatták. Nem tévedtünk, mikor láttuk, hogy nem áll meg, nem fordul vissza, hanem csak botorkál és törtet előre, hogy előbb-utóbb elébe kell állanünk és Megálljt kiáltanunk. Megálljunk tehát és feleljen arra a kérdésünkre, hogyan meri a pápai dohánygyár igazgatóságát, majd pedig direkte a gyár igazgatóját ebbe az egész ügybe belekeverni ? Hát szabad egy intelligens embernek annyira megfeledkeznie magáról, hogy ötletszerűen, tájékozatlanúl, akárcsak a nyulkérdésben, itt, amikor a törvény teljes szigorával megtorlandó zendülésről van szó, egész ártatlanul meghurcoljon egy úriembert, akit mindig mindenki csak nagyrabecsül ? Ismerje el, hogy nagy pökhendiségre vall a Pápai Közlönyben leadott Utóhangoknak az a sora, melyben az igazgató utódját emlegeti. Ezt a sort Megálljunk, tisztelt V. 1. úr, megálljunk! Ne tegyen egy lépést se tovább, mert vagy a nyakát szegi, vagy pedig a lábát töri. Ez az ut, melyre ujabban rátért, nem vezet célhoz sem, és annyira járhatatlan, hogy gyenge lábai nem tudnak megküzdeni a nehézségeivel. Hát legyünk őszinték, tisztelt V. I. úr. Megbecsültük rutinozott tollát, mikor apróbb-cseprőbb dolgokkal foglalkozott és színesen festette akár a megélhetés nehézségeit, akár a piacon talalt viszás állapotokat. Megdicsértük ötleteit, mikor Tiszának pápai tartózkodásáról emlékezett meg. Megsajnáltuk, amikor a nyulkérdés-, ben a tájékozatlanságért Bogár István megöklelte, megmosolyogtuk, mikor a zendülés alkalmából nagy merészen kivágta, hogy a zendülőket egy nádpálcával lehetett volna szétverni, szóval mindig olyan érzelmekkel fogadtuk utóbbi időben mindsürűbben megjelenő cikkeit, aminőket azok természetszerűleg kiváltottak. Az emlékezetes nádpálca-sorok megjelenése óta kénytelenek voltunk gyanúba venni, hogy a nagy hőségben valami baj érte a tollát, mert igen nehezen szebadultunk attól a gondolattól, hogy V. I. úrnak az emlékezetes jun. 25-én nádpálcával való szereplése micsoda kitűnő, humoros mozifelvételre alkalmas jeleneteket rögtönzött volna. Már akkor szerettük volna figyelmeztetni, hogy álljon meg, mert a pillanatnyi sikerek ugylátszik elkapatták. Nem tévedtünk, mikor láttuk, hogy nem áll meg, nem fordul vissza, hanem csak botorkál és törtet előre, hogy előbb-utóbb elébe kell állanünk és Megálljt kiáltanunk. Megálljunk tehát és feleljen arra a kérdésünkre, hogyan meri a pápai dohánygyár igazgatóságát, majd pedig direkte a gyár igazgatóját ebbe az egész ügybe belekeverni ? Hát szabad egy intelligens embernek annyira megfeledkeznie magáról, hogy ötletszerűen, tájékozatlanúl, akárcsak a nyulkérdésben, itt, amikor a törvény teljes szigorával megtorlandó zendülésről van szó, egész ártatlanul meghurcoljon egy úriembert, akit mindig mindenki csak nagyrabecsül ? Ismerje el, hogy nagy pökhendiségre vall a Pápai Közlönyben leadott Utóhangoknak az a sora, melyben az igazgató utódját emlegeti. Ezt a sort TÁRCA. legszomorúbb emlékű idejéből való, mert már 1256-ban lett felszentelve. Különös érzés fogja el az embert, ha ez ódon, 1904-ben renovált román stilusu épületbe belép. A belsejét sokkal világosabb nak találja, mint a hogy kivülről szemlélve gondolja. Homlokzata, faldíszei, a Teremtő és Fentartó Isten dombormű, a két vaskos, három emeletes remek egyszerűségű torony, mely utóbbiakat körives díszítések, körivablakok és gyönyörű nagy ablakrozetták ékítenek, de legkivált a kapu, mely az ajtósaroktól tágasan kifelé tágul mintegy hívogatva: »Jöjjetek Hozzám mindnyájan . . .« mindmegannyi csodás alkotása a XIII. századbeli, kiváló műizléssel bíró szerzeteseknek, a jáki monostor bencéseinek. A kapu felett Krisztus és a 12 apostol szobra egy-egy fülkében van elhelyezve, félkörös frizben, mintegy várva, híva és fogadva az Isten háza felé járókat. Ez gyönyörű facade. A domborművek közöl a fennemlitett Deus Factor et Conservator emelkedik ki abban a felfogásban, melyben a régi századokban képzelték a bibliai és dogmatikai symbolumokat: t. i. komolyaknak, természetfelettieknek, mytikusoknak, oktatóknak, megragadóknak. Az oltár, a szószék, a keresztkut hasonlóan egy-egy remeke a kőfaragásnak, mig a freskók, az immár elhomályosodott oltárkép, mely Szt. György vértanút ábrázolja, továbbá a mellékhajók egyes részein látható festmények majd a tervbevett renoválás után újra fogják hirdetni a régiek kitűnő ecsetét és festőművészetük dicsőségét. Aki sokat jár közeli-távoli vidéken s amellett érző gondolkodó fej, vagyis, amint Kölcsey mondja: »Aki sokat érzett és gondolkodott s érzeményeit és gondolatait nyom nélkül elreppenni nem hagyta«: azt többször fogja megörvendeztetni a dicső Árpádkor egy-egy tiszteletreméltó műemléke. A Csallóközben, az erdélyi részeken, Dunántulon sok ilyent találunk tán épen oly helyeken, ahol legkevésbé keresné. De a jáki templom, szerintem, fénypontja a régi dicsőségnek. 3 nap üákon. Németh Imre, pápai káplán szives meghívására e hó elején néhány napot Jákon töltöttem. Ják, vasmegyei községnek tudvalevőleg nagy nevezetessége az apátsági templom, melyet vasmegyei tanítóskodásom, s később, körmendi katonáskodásom idejéből néhány km-nyi távolságból kivülről több izben láttam, leírásokból, rajzokból és említett káplán úr szavaiból eléggé ismertem, de a maga valóságában, közelről, kivülről, belülről közvetlenül csak most volt alkalmam megélvezni. Az Árpádkori hazai román műemlékek nem vetekedhetnek ugyan a francia, angol, olasz és német e nemű építési remekekkel, de dacára annak mégis a román építésmód alkotja Magyarország építészetének a fénykorát. Ennek a stílusnak legkiválóbb régi példánya hazánkban a jáki templom, mely IV. Béla idejéből, tehát éppen a tatárjárás legszomorúbb emlékű idejéből való, mert már 1256-ban lett felszentelve. Különös érzés fogja el az embert, ha ez ódon, 1904-ben renovált román stilusu épületbe belép. A belsejét sokkal világosabb nak találja, mint a hogy kivülről szemlélve gondolja. Homlokzata, faldíszei, a Teremtő és Fentartó Isten dombormű, a két vaskos, három emeletes remek egyszerűségű torony, mely utóbbiakat körives díszítések, körivablakok és gyönyörű nagy ablakrozetták ékítenek, de legkivált a kapu, mely az ajtósaroktól tágasan kifelé tágul mintegy hívogatva: »Jöjjetek Hozzám mindnyájan . . .« mindmegannyi csodás alkotása a XIII. századbeli, kiváló műizléssel bíró szerzeteseknek, a jáki monostor bencéseinek. A kapu felett Krisztus és a 12 apostol szobra egy-egy fülkében van elhelyezve, félkörös frizben, mintegy várva, híva és fogadva az Isten háza felé járókat. Ez gyönyörű facade. A domborművek közöl a fennemlitett Deus Factor et Conservator emelkedik ki abban a felfogásban, melyben a régi századokban képzelték a bibliai és dogmatikai symbolumokat: t. i. komolyaknak, természetfelettieknek, mytikusoknak, oktatóknak, megragadóknak. Az oltár, a szószék, a keresztkut hasonlóan egy-egy remeke a kőfaragásnak, mig a freskók, az immár elhomályosodott oltárkép, mely Szt. György vértanút ábrázolja, továbbá a mellékhajók egyes részein látható festmények majd a tervbevett renoválás után újra fogják hirdetni a régiek kitűnő ecsetét és festőművészetük dicsőségét. Aki sokat jár közeli-távoli vidéken s amellett érző gondolkodó fej, vagyis, amint Kölcsey mondja: »Aki sokat érzett és gondolkodott s érzeményeit és gondolatait nyom nélkül elreppenni nem hagyta«: azt többször fogja megörvendeztetni a dicső Árpádkor egy-egy tiszteletreméltó műemléke. A Csallóközben, az erdélyi részeken, Dunántulon sok ilyent találunk tán épen oly helyeken, ahol legkevésbé keresné. De a jáki templom, szerintem, fénypontja a régi dicsőségnek.