Pápa és Vidéke, 11. évfolyam 1-52. sz. (1916)
1916-04-16 / 16. szám
1916 március 25. PÁPA ÉS VIDÉKE. 93. egyes tagja annyira ismeri, hogy felmentve érezzük magunkat méltatásának a kötelessége alól. S lia mégis megemlítjük, hogy közel 20 évi összes köztevékenységét a kath. érdekek szolgálatának s azok fellendítésének szentelte, e mondat csak keretül szolgál Martom falvay Elek céltudatos, következetes és mindenek felett értékes munkásságáról alkotott képünkhez. Eklatánsabb megnyilatkozását az általános tiszteletnek és közbecsülésnek, melynek Martonfalvay az iskolaszékben örvendett, keresve sem lehetne találni, mint, hogy az iskolaszék nemcsak hogy el nem fogadta a lemondást, hanem Martonfalvay Eleket a gróf Esterházy Pál által betöltött, de hősi halála óta üresedésben levő világi elnökség székébe ültette. Mielőtt az ülés lefolyásának alább, a részletekben is csak száraz leközléséhez fognánk, a legnagyobb sajnálattal kell felemlítenünk, hogy Martonfalvay Elek, akinek az elnökké való megválasztatását az iskolaszék testületileg tett tisztelgés keretében hozta tudomására, nem fogadta, szerinte nem fogadhatta el az elnöki tisztet. Viszont azonban kétszeres örömmel regisztráljuk, hogy az általános nagyrabecsülés e spontán kifejezésrejuttatásával sikerült őt a tagságról való lemondásának visszavonására bírni. Az ülést Krise/ Jenő elnök '/,4 órakor megnyitotta és felolvastatta, majd pedig hitelesítette a mult ülésről felvett jegyzőkönyvet. Az elnök ezután bemutatta Martonfalvay Eleknek hozzá, mint iskolaszéki elnökhöz intézett levelét, melyben iskolaszéki tagságámunkások csákányainak zörgése hozott némi neszt ... ez is elmúlt. — Nem tudom hány nap múlhatott így el . . . Feltámadott a szél, a csupasz faágak tompán verődtek egymáshoz és szívszaggató, fájdalommal telt, panaszos leányhang ütődött felém: — Hova lettél egyetlenem ?! Merre járhatsz? Ki mondja meg ezt nekem?... Szegény vőlegényem . . . — Megremegett minden tagom. Gondoltam, hogy ez nem jelent jót . . . Egy vállamon megpihenő kuvik árulta el nekem az igazságot . . . Hegyről le, völgyből fel; hullámzik a föld a határmentén ... A malom-rom most is ott áll régi helyén. Mereven bámul kipattant ablakával a szomszéd domboldalra, a honnét viszont, mint a fenyegető nemezis jelképe, egy durván ácsolt fakereszt mered rá, egy árván, egyedül felugró sírhalomból, amit egy leányka öntöz könnyeivel ... Bent a sikon, az Alföld rónáin megint megunta magát a szél s most újra itt nyargal; veszettül sipol, szitálja a havat morogva ... A zúgás csendesedett, de a messze távolban még hangzik a szélvihar üvöltése . . . Egy szürkésbarna hófelhő pedig elborította az eget s ráült a hegycsúcsokra ... Madarász József. ról lemond. A lemondó levélben azzal indokolja visszavonulását, hogy nem akar tovább felelős rés,.ese lenni annak a sziszifuszi munkának, melyet a mindenkitől elhagyóit iskolaszék végez. Felpanaszolja, hogy az iskolaszék oly oldalakról nincs támogatva, melyeknek ez hivatásszerű tiszle volna; megjósolja, hogy a hitközség lassan, sőt talán nem is oly lassan az erkölcsi és anyagi csőd felé halad és iskoláink elébb-utóbb meg fognak szűnni katholikus jellegű iskolák maradni, mely előrelátható eseményt nem óhajtja bevárni s ezért visszavonul. Emellett azonban szívből kívánja, hogy az iskolaszék többi tagjai, kik tán nem látják oly sötétnek a jövőt, a siker reményében friss energiával, bizakodó lélekkel folytassák a munkát, melynek eredményes voltában ő már nem tud remélni. A levél az iskolaszékre igen leverőleg hatott. Mindenki érezte a levélben felsoroltaknak igaz voltát és nyomasztó súlyát. Elsőbben Kriszt Jenő, majd később dr. Telt Anasztáz tették meg észrevételeiket, s e két beszéd hatása alatt határozta el az iskolaszék, hogy Martonfalvayt, testületüknek eme mindig őszinte, mindig jóakaró és mindig nélkülözhetlen tagját épp e válságos viszonyok között nem engedik távozni, sőt megválasztják világi elnöküknek, hogy tágabb hatáskörben még inkább gyümölcsöztethesse széles tudását és megalkuvást nem ismerő katholikus meggyőződését a pápai r. k. hitközség javára. Megtoldották egyhangúlag és nagy lelkesedéssel hozott határozatukat azzal, hogy az ülés befejezte után testületileg keresik fel Martonfalvay Eleket a lakásán, hogy ezzel is súlyt és dekorumot adjanak határozatuknak Az ülés további folyamán sajnálattal vették tudomásul Kalmár Károly főgondnok és pénztáros lemondását s helyébe Süle Gábor, r. k. főgimnáziumi tornatanárt választották meg. Kalmárnak az iskolaszéki tagságról való lemondását azonban nem fogadta el az iskolaszék, miután azok az okok, melyek Kalmárt a pénztári tisztségről való lemondásra késztették, az iskolaszéki tagságra egyáltalán nem vonatkozhatnak. A tárgysorozat többi pontja már gyorsan nyert elintézést. Tudomásul vették, hogy a katonai kincstár dr. Bereck hittanár után, kit szabad lakásából az iskolának kórházzá való átvétele folytán magánlakásba költöztettek, a lakbérkárpótlást megadta; továbbá, hogy a tanítók az állampénztárból hadisegélyt kaptak; azonkívül, hogy Tauber Géza tanító a katonai szolgálatból szabadságoltatott, de betegsége miatt elnöki intézkedésre csak könnyebb beosztást fog nyerni az iskolában; végül, hogy Turner Nándor, orosz fogságban levő hitközségi tanító az iskolaszéki elnök útján üdvözli az iskolaszéket. Miután még elhatározták, hogy a folyó tanévről idén a szokásos Értesítőt nem adja ki az iskolaszék, valamint néhány hitközségi tagnak a hitközségi adóra vonatkozó előterjesztését elbírálták, megbízták az elnökséget, hogy a kálváriái temető kibővítésére még boldogult gróf Esterházy Páltól adományozott teleknek a mostani temetőnek ellenkező oldalán levő uradalmi telekkel való kicserélését a hitbizomány jelenlegi urától, gróf Esterházy Jenötöl kérje. A hitközségi karnagy pinceügyében megállapítást nyert, hogy, miután n pince a karnagynak a díjlevélben is biztosított javadalmához tartozik, azt tévesen vétette szerződésbe s adta ki bérbe az iskolaszék az Erhardt Testvéreknek. Azután a gyűlés felkereste Martonfalvayt a lakásán és tisztelgésének az volt az eredménye, hogy Martonfalvay Elek az elnökséget ugyan nem fogadta el, de a tagságról való lemondását visszavonta és így megmaradt az iskolaszék tagjának. Az első ötvenezer korona. Elértük tehát az első állomást; Mikor mult év december havában e cikk írója a hadi rokkantak menházának előkészítő nagybizottságában előterjesztéseit tette, a bizottság tagjainak túlnyomó része csöndes, egy része hangos kétkedéssel fogadta, mondván, hogy teljes lehetetlenség lesz a tőkeszegény pápai lakosságtól az előterjesztett 100.000 koronát összegyűjteni, talán ltusz, talán harmincezret. Az előadó azonban hangsúlyozta azon mély lelki hatást, melyet a háború kétségtelenül minden érző emberre gyakorol, bizott kissé a saját energiájában és azon véleményét kockáztatta, hogy március végére az első 50.000 korona együtt lesz és íme, nem tévedett túlságosan. Hála érte a pápai intelligentiának! Ahol e cikk írója akár bizottságának más tagjával, akár egyedül megjelent és megmagyarázhatta a keletkező egyesület céljait és azon eszközöket, melyekkel e céljait elérni véli, a végén hangoztatott kérő szavai nem voltak kiáltó szó a pusztában, hanem visszhangot keltő, meleg érzések nyomán lényeges adományokat fakasztó szavak! Hála érte a pápai intelligentiának! Nem tudom megállani, hogy a köszönet, a hála érzetének némi kifejezésekép fel ne soroljam újra azon kisszámú, de annál előkelőbb lelki érzésű urak és úrhölgyek neveit, kik e szép eredmény elérését adományaikkal lehetővé tették. Nem teljes még a névsor: vannak, kik még fogják követni a példát; mélyen meg vagyok győződve róla, hogy a második ötvenezer koronát is belátható rövid időn belül el fogjuk érni: a nagyobb adományokon kívül a kis adományok raját is várjuk még. íme az adakozók sora: Böhm Ignác és neje 5000 K; Pápa városi és vidéki takarékpénztár 2000 K; M. K. Dohánygyár hivatalnokai, altisztéi és munkásai 1500 K; Wittmann Ignác volt nagybérlő 1200 K; Hungária r.-t. központi igazgatósága 1000 K és évente 200 K; Perutz testvérek 1000 K és évente 100 K; Klein József nagybérlő, Gaál Gyula, bold. Korein Jenő testvérei, Horváth István, Deutsch Ignác (Győr), Piatsek Gyula, dr. Kende Ádám és neje, dr. Antal Géza, Wittmann Mihály, Közgazdasági Bank R.-T., Steinberger Lipót, Klein Vilmos. Ungár Manó, Ungár Mihály és neje, N. N., dr. Hirsch Vilmos 10001000 K; Állami Tanítóképző 750 K; Beck