Pápa és Vidéke, 11. évfolyam 1-52. sz. (1916)

1916-03-26 / 13. szám

2. PÁPA ÉS VIDÉKE. 1916 március 2. rendes szokástól és a mai közgyűlést rendkívülivé és emlékezetessé óhajtom tenni az által, hogy néhány kegyeletes percet szentelek a hős Esterházy Pál gróf emlékének, aki 1915. junius 25.-én a galiciai harctéren hősi halált halt. Ha semmi viszony nem kötött volna bennünket a nemes grófhoz, akkor is a hazafias kegyelet sarkalna arra, hogy róla tisztelettel emlékezzem meg, mert Esterházy Pál gróf egyike azoknak, akik a borzalmas háborúban a legnagyobb áldozatot hozták a haza oltárára. Sok magyar vér öntözte a csatatereket, sok ezren áldozták életüket a hazáért; de Esterházy Pál a hősi halált halt vértanuk közül is kimagaslik. Virágzó ifjú kor, szerető nagylelkű hitves, magas rang, óriási vagyon, nagyrahivatott társadalmi pozíció, sokat igérő nagy tervekkel megindult életpálya volt birtokában s minden rendelkezésére állott, ami a földi életet széppé, boldoggá és értékessé teheti s mindezt feláldozta, mert jobban szerette a hazát, mint a földi élet minden kincsét. Valóban ez oly nagy áldozat, mely minden jóérzésű emberben tiszteletet és méltó csodálatot ébreszthet. Annál inkább tiszteletet és kegyeletet kelt bennünk, akik a nemes grófban díszelnökünket vesztettük el. Sokkal rövidebb volt az idő, semhogy egyesületünk iránti jóindulatát nagy tettekben nyilváníthatta volna, de már azon körülmény, hogy a díszelnökséget örömmel elfogadta és azon Ígérete, hogy egyesületünket anyagi és erkölcsi támogatásban részesíti, a legnagyobb jóindulatról tanúskodik. Ezért nemcsak a hazafias kegyelet, hanem a hála is arra ösztönöz bennünket, hogy róla megemlékezzünk és emlékét egyesületünk történetében megörökítsük. nehezebben folytak be, mint más években, illuzóriussá vált az 1915. évi március 25.-én tartott közgyűlés által elfogadott költségvetés több bevételi tétele, mint Felolvasóestély után 50 K, Teaestélyek után 40 K, Hangverseny után 40 K stb. Ezzel megmondottam azt is, hogy mindezeket, a kör lüktető életét eddig oly impozánsan visszatükrőztető részben szórakoztató, részben ismeretterjesztő estélyeket több oknál fogva idén nem tarthattuk meg. Felolvasóestélyeket, ugyan hol tartottunk volna? Teaestélyt, vájjon kinek? Kinek van most kedve táncolni és mulatni, mikor fejünk felett vészteljes felhőkből egyremásra csattognak a villámcsapások, mikor üres kezek emelkednek a magasba, siró, kérő hangok olvadnak egybe segítségért, mikor körülöttünk félkarú emberi, falábat, árvákat és özvegyeket találunk ? Háborús jótékonyság. Ez a két szó ma minden. Ez a fogalom szent. Ennek kell most élni, ennek kell naggyá lenni. Milliók sorsa kapcsolódik hozzá. Özvegyek, árvák, rokkant hősök, beteg katonák, feldúlt tűzhelyek, elvesztett otthonok, kenyér nélkül sinylő emberek — most erre várnak, a háborús jótékonyságra. Reánk várnak, arra a szép, a szent jótékonyságra, amelynek forrása az élő emberi szív, a könnyebben, a jobban élő emberek szeretete. Régente a befolyó jövedelmeket nagyrészt elhabzsolták a műGróf Esterházy Pálban nagynevű őseinek nemes erényei, a legszebb harmóniában voltak; a vallásosság és hazaszeretet voltak azon erények, amelyekben az Esterházy-csaldd tagjai mindenkor kitűntek s hazánknak a legválságosabb időkben is oszlopai voltak. Ezt a két erényt örökölte gróf Esterházy Pál őseitől. Vallásos meggyőződéséről tanúskodhatnak azok, akik hozzá legközelebb voltak, akik ismerték magánéletét s hallották nyilatkozatait; hogy pedig milyen volt hazaszeretete, megmutatta legendás vitézségével és hősi halálával. Erényeit nem annyira szavakkal, mint tettekkel bizonyította. Azért, akármikép változzanak is a háború után a kor viszonyai, akárhogyan alakuljon a társadalmi felfogás, Esterházy Pál erényei nem fognak elhomályosulni, mert az emberek az idealizmus előtt mindig kénytelenek meghódolni. Sőt az a meggyőződésem, hogy ebben a vérkeresztségben megtisztulnak az erkölcsi léhaságtól megmételyezett szívek is és a hazaszeretet vértanúi tisztább fénnyel ,fognak ragyogni a jövendőben. Egyesületünk mindig büszke lehet arra, hogy gróf Esterházy Pálban díszelnökét tisztelhette, mert a gannai sírbolt csak azt rejti magában, ami a földé és enyészeté, a szellem a koporsóból kikel és örökké él. A nagy temetésen egyesületünk küldöttségileg résztvett, koporsójára koszorút helyeztünk, és a gyászba borult főrangú családnak mélységes részvétünket nyilvánítottuk; szóval leróttuk a kegyeletet, a mellyel diszelnöl^ünknek tartoztunk; de sokkal jobban lerójjuk a kegyeletet, ha emlékét szívünkbe véssük és nemes példáját az utódok elé állítjuk. Legyen áldott a nemes gróf dicső emléke«! vészerők, szétszedték a hölgyeknek felnyújtott virágcsokrok, babérkoszorúk. Ma a közönség áldozatkészségének jelentkezése jusson a szép és szent célnak, a háborús jótékonyságnak. Részleteket körünk választmányának később tárgysorozatra kerülő indítványai során fog megtudni a t. közgyűlés, s így már áttérhetek az elmúlt év főbb eseményeinek felsorolására. Az igazgatóválasztinány összesen csak 3 ülést tartott. Többre nein volt szükség és nem volt alkalom. Azt a keveset, mit bátrakötött kezek mellett elvégezhettünk, így is meg tudtuk tenni. Nem szabad azonban figyelmen kivül hagyni, hogy a kör tagjai személyenkint, mindenki a maga állásának és tehetségének megfelelően, kivették bőven a részüket mindabból a munkából, mely most a társadalom minden rétegére bárul, b itt legyen szabad csak megemlítenem szeretett elnökünket, dr. Teli Anasztáz urat, kiről kőztudomásu, hogy városunk ez irányú tevékenységének egyik vezéralakja és legfáradhatatlanabb előharcosa. A körnek a mult évi közgyűlés napján volt 34C tagja. Meghalt 7, kilépett 10, távozott 8 és töröltetett 4, összesen 29; felvétetett 7 rendes, 1 pártoló és 1 vendégtag, összesen 9. Ezek szerint a taglétszám idén 20 szal csökkent. A közgyűlésen résztvevők a fájó emlékek hatása alatt néma csendben hallgatták a gyönyörű beszédet, melynek befejeztével az elnök még néhány kegyeletes szót szentelt néhai Hanauer Zoltán és néhai Wachsmann János emlékezetének. Hanauer Zoltánt, mint a Kath. Kör érdekeit annak keletkezése óta mindig szívesen előmozdító férfiút aposztrofálta, kit épp e szép jellemvonásáért a mu't évi közgyűlés tiszteletbeli tagul választotta. Wachsmann János, a köri kert felügyelője pedig erős katholikus volta mellett széles szaktudással szolgálta a kört. Nagy természetbarát volt és szaktudásánál csak szerénysége volt nagyobb. Azután így folytatta az elnök: Nincs olyan kulturális egyesület, mely a mai nehéz viszonyok között úgy teljesíthetné feladatát, mint békés időben. Nemcsak egyesek, hanem egyesületek is érzik a nehéz idők nyomását és súlyát. Még az iskolák élete is sebektől vérzik, pedig a legfontosabb kultúrintézmények. Annál jobban érzik az idők nyomasztó súlyát a többi kultúrintézmények, így a mi egyesületünk is. Eddig talán frázisnak tartottuk a régiek szálló igéjét: Inter arrna silent Musae; de most a szomorú tapasztalat győz meg bennünket arról, hogy a régieknek igazuk volt A kultura munkája csak békében lehet tevékeny és gyümölcsöző. Most minden érdeklődést, minden gondolatot és érzelmet a nagy küzdelem köt le, mert az élet előbbrevaló a kulturánál. A mi egyesületünk is kulturmissiót teljesít békés időben, de most megbénult a működése, mert egyesületünk 60 tagja hadi szolgálatot teljesít, az itthonmnaradottak Dr. Niszler Teodóz könyvtárost, kit Pápáról Pannonhalmára diszponáltak, az elnökség felkérésére 1915 julius 31-től mai napig Tomor Árkád helyettesítette. Legyen szabad mindkettőjük részére a t. közgyűlés elismerését kikérnem. A könyvtárosi tisztség a nem honoráltak közül a legtöbb vesződséggel és időveszteséggel jár, de egyébként js sok hozzáértést követel. Ugy a volt, mint a mostani könyvtárosunk pedig ugyancsak pontosan, lelkiismeretesen, szakszerűen és végül még nagyon szívesen látták el vállalt tisztségük minden dolgát. Illő, hogy megháláljuk szívességüket. Hálátlanok volnánk továbbá, ha csak egyszerűen napirendre térnénk egy másik oszlopos tagtársunk, Martonfalvay Elek ama elhatározása felett, hogy a ma megalakítandó új igazgatóválasztmányból magát kihagyatni kérte. Martonfalvay Elek közel husz éven át, vagyis a Kör keletkezése óta mindig a vezető emberek sorában küzdött körünk felvirágoztatásáért. Volt társelnöke, majd elnöke is a körnek, melynek az utolsó másfélévtizedben egyik legértékesebb választmányi tagja volt, ki az üléseket szorgalmasan látogatta s a tárgyalásokban nemcsak tevékeny részt vett, hanem széles látkörével úttörő és irányító szerepet vitt Elhatározása tántoríthatatlan, már csak mint egyszerű közember akar köztünk maradni. Nem vclnánk méltók önma-