Pápa és Vidéke, 11. évfolyam 1-52. sz. (1916)

1916-03-12 / 11. szám

XI. évfolyam. Pápa, 1916 március 12. 11. szám. ES VIDÉKE. Szépirodalmi, közvHzdaüa»i e« társadalmi hetilap. A pápai Katholikus Kör es a oáDa-csóthi esoeresi kerület tanítói körenek hivatalos lapja. Előfizetési ár: Egész évre 12, fél évre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 26 fillér. A lap megjelenik minden vasárnap Kiadótulajdonos A Pápai Katholikus Kör. A szerkesztésért felelős: Szentgyörgyi Sándor Szerkesztőség: Főtér 10. házszám. A kiadóhivatal vezetője: Pados Antal, Csatorna-utca 8. házszám, ahova az előfizetési- és hirdetési-dijak küldendők. Előfizetéseket és hirdetéseket felvesz Hajnóczky Árpád és Wajdits Károly könyvkereskedése, valamint Stern Ernő könyvnyomdája. Etika nélkül. Szándékom ellenére használom ezt az idegen szót. Az olvasó megbocsátja nekem, ha egyenes magyarázatát nem adom; meggyőződésem ugyanis, hogy az alább elmondandókból magától is megsejti, mi az az etika s megfogja érteni, mit jelent az: etika nélkül. Altalános a panasz, a félelem — kivált a pesszimisták részéről, hogy im — lássátok, kihal a nemzet, kipusztulnak, mert elvéreznek a harctéren szegény magyarjaink; nincs a magyarságnak jövője, mert gazdagsági megbénulását a harctéren bekövetkező elvérzése, pótolhatatlan számbeli vesztesége követi. Statisztikai adatok mondják, hogy Magyarország népesedése negyedmillióval kevesbedett az 1915. évben; negyedmillióval csökkent a születések száma s ugyanakkor a halálozások száma aránytalanul megnövekedett. Megdöbbentő, gondolkodóbaejtő jelenség kétségtelenül. Ez indította a belügyminisztériumot arra, hogy országos ankétot hívjon össze, amelyen megvitassák, mi a teendő e nagy veszedelmet magában hordozó jelenséggel szemben, miként lehetne útját állani a nemzet háború-okozta nagy vérvesztésének. Orvoslásul a nemzet frontmögötti elvérzésének megakadályozását, a csecsemőhalandóság megszüntetését ajánlották s tették egyúttal kötelezővé az egész országra nézve úgy, hogy ahol szépszerével nem lenne keresztülvihető, ott hatósági kényszer útján állítják fel a cél elérésére szükséges és az egész országra szóló szervezetet. Az országos szervezet egyik fiókegyesülete — mint tudjuk — a közelmúlt napokban Pápán is megalakult. A szervezet megalakulásával kapcsolatban egy jól ismert és neves orvos megkérdeztetvén, ha igaz-e az, hogy törvénytelen gyermekek a háború folyamán törvényesíttetni fognak, azt az érdekes kijelentést tette, hogy biztosan ugyan nem tudja, az eszmét azonban helyesli, mert — úgymond — most nem érünk rá etikák után járni, az etikát jelenleg félre kell tennünk; nekünk most az a fő kötelességünk, hogy a meglevő új nemzedéket a jövő számára megmentsük, felneveljük. Az új nemzedéknek, a gyermekeknek a jövő számára való megmentése és felnevelése elsőrendű nemzeti érdek. A törvénytelen gyermekek törvényesítésének nem akarhat az útjába akadályt gördíteni az, aki bele tudja képzelni magát ama szerencsétlen gyermekek helyzetébe s meggondolja, hogy ők maguk nem hibásak abban, amiért törvénytelenek, mert egyáltalában nem okai annak, hogy úgy születtek. Eddig tehát rendben volnánk. Nagy tévedés azonban az általam is egyébként igen nagyrabecsült orvos úr részéről, hogy ő a nemzet legdrágább kincsének, a gyermekseregnek felnevelését s vele a nemzetnek jövő boldogulását az etika mellőzésével véli elérhetőnek. Ugy hangzik e kijelentés, mintha valaki azt mondaná: nekünk emberanyagra van szükségünk csupán, itt az erények, akár vallási, akár hazafiúi erények azok, egészen mellékesek: legyen tehát csak minél több emberünk, törvényes avagy törvénytelen, akkor boldog lesz a magyar. Szegény boldogság te, amely erényekben szükölködöl, szegény magyarság te, amely etika nélkül keresed boldogságodat! Ha széttekintek Magyarország nagyobb városaiban, különösen pedig az ország fő- és székvárosában, mindenütt a talált gyermekek légióival, a lelencházak senkifiaival találkozom. Ok etika nélkül látták s ismerték meg a napvilágot, de mint apró emberek, mert gondolkodni sem tudnak, még ártatlanok. Mikor azonban elérkezett az ideje annak, hogy öntudatra ébredve felismerjék önmagukban az elhanyagolt erények, a társadalmi bűnöknek, az emberi szenvedélyeknek áldozatait, jórészben maguk is a bűnözés útjára lépnek s megtelik velük a javítóintézet, majd később a börtön. Ha nem kell etika, úgy teljes jogosultsága van a szabadszerelemnek. Követői már úgy is vannak az elvnek, s még többen is lesznek, ha látják, hogy az anya még segélyben is részesül, a gyermeket pedig vállalja s felneveli az állam. Erkölcsrendészetünk gyatrasága vájjon nem az etikanéküli gondolkodásnak és cselekvésnek tudandó-e be ? Es ennek legszomorúbb következménye a szekszuális bajoknak a katonaságban épp úgy, mint a polgári életben való rohamos terjedése, ami végeredményében az életnek már csirájában való megsemmisítésére vezet, nem is említve ama gonosz kezeket, titkos szereket, preventív eszközöket, amelyek az élet megölésére működnek közre. Im, ide vezet az etikátlanság! Azért, mikor arról van szó, hogy kövessünk el mindent az új nemzedéknek a jövő számára leendő megmentése, felnevelése végett, azt mondom, helyezzük ezt az akciót etikai alapra, mert a csecsemőgondozás, a hadiárvák nevelése csak így lesz tökéletes és hasznos az államra és társadalomra nézve. Emellett mutassunk reá a házasságra, mint új életforrásra, melyben a hűség és szeretet s a vallás által közvetített felsőbb kegyelmi hatás oly egyedi és lelki gyarapodást nyújt a magyar nemzet számára, amely a most folyó háború okozta vérveszteséget pótolni fogja. De ezt is csak etikai alapon; mert különben a keltető gép szerepére vállalkoznánk, amelyben nincs lélek s amely a tömegszaporításra alkalmas lehet ugyan, de arra sohasem, hogy egy nemzetet lelki-erejének tudatában éltessen és győzelemre vigyen. s. P.