Pápa és Vidéke, 11. évfolyam 1-52. sz. (1916)

1916-12-24 / 52. szám

6. PÁPA ÉS VIDÉKE 1916 augusztus 20. Várbeli sebesült katonák karácsonyfája. A nemessziviiségéről és páratlan jóté­konyságáról városszerte ismert, városunk iga­zán jótevő grófja és grófnője, gróf Esterházy Jenő és gróf Esterházy Mária-Anna rövid néhány hónapi itt tartózkodásuk alatt már számtalan esetben fényes tanújelét adták nemcsak a helybeli szegények, de az erdélyi menekültek s szegény hazánk védelmében megsebesült s rokkanttá vált szegény har­cosaink iránt is. E nemes jószívűségüket fé­nyesen igazolja az e hó 22-én a várbeli se­besült katonák részére rendezett fényes ka­rácsony est. Az a páratlan meleg szeretet, mellyel gróf úr a sebesült katonákat fogadta, leírhatatlan. Az est. lefolyása a következő volt: Az agancs-teremben felállított, fénye­sen díszített és kivilágított karácsonyfa kö­rül felállított sebesült katonák Wepner Ágost kórház szakaszvezető harmonium kísérete mellett áhítattal énekelték a »Mennyből az angyal« c. karácsonyi éneket. Az ének el­hangzása után Kvardián bácsi tartott igazán szép, s meleg hazaszeretettől áthatott s az ünnep méltóságát nagyban emelő szent be­szédet; szép szavakban méltatva a szeretet ünnepének, karácsony estnek jelentőségét. Ezután gróf úr és grófnő Őméltóságaik sorsolás utján osztották ki a sebesült kato­nák ajándékát. A sok értékes tárgyak között voltak karórák, szivar- és cigaretta tárcák, tajtpipák, pénztárcák és még igen sok emlék­tárgy. Mindegyik sebesültnek jutott belőle. Az emléktárgyak s a karácsonyfára aggasztott sütemények kiosztása után a Him­nusz eléneklésével az ünnepély véget ért. Nagyon lebilincselte a figyelmet a ka­Ezuián nem tudott ellenállni. Levelet írt a lánynak, de bátortalan hangja inkább csak sejtette, mint kifejezte érzelmeit. Még­egyszer kiment a kedves faluba. Ürügyet is keresett a találkozásra: levelet vitt a lány­nak valamelyik volt iskolatársnőjétől. A ka­puszin alatt találkozott vele. Oh, hogy re­megett hangja. Sohasem tudott rá vissza­emlékezni, mit mondott akkor. Kereste, hol találhatja, ha meglátta, szinte futott előle. Többet azután nem is találkoztak. Ele­mért minden nyáron meghívta barátja, ő mindannyiszor megígérte, tervezte, de az utolsó percben lemondott az utazásról. Félt­Ezekben az években, mióta őt nem látta, teljesen az ábrándok világában élt. Tanul­mányait rendben végezte, de minden, amit tanult, minden szó, könyveinek minden lapja egy ábránddal, egy őhozzá fűződő emlékkel tapadt össze. Evek múlva is, ha régi iskola­könyveit nézegette, ha valamelyik részüket elolvasta, rögtön felmerült álomvilágának az a részlete, mellyel nyugtalan képzelete elő­ször kötötte össze. Evek során át nem látta őt, de lelkében teljesen kiépült a lánynak lelkivilága is. Tiz szavát sem hallotta, de sej­tette, hogy a kedves arc, az örökké mosolygó szemek csak egy teljesen eszményi szép lé­leknek lehetnek tükrei. Ez a sejtelmekből kiépített, teljesen objektíve meg nem ismert leánylélek lett lelkének bitvallása, mindene. Az élet keserű óráiban itt kereste a meg­rácsonyfa alatt felállított és festőiesen meg­alakított betlehemi élőkép. Az ünnepély végén a sebesült kato­nák egyike egyszerű, keresetlen, de meleg szeretettől áthatott szavakban mondott tár­sai nevében hálás köszönetet azon sok jóért, amelyben gróf úr és grófnő Őméltóságaik kegyességéből részesültek. Az ünnepélyen gróf úr Őméltósága meghívása folytán résztvettek: Mayer Istvánné úrnő, Mészáros Károly polgármester, dr. Darányi Árpád főtörzsorvos, dr. Kövi József kórházi főorvos, Horváth József szent Ferenc­rendi házfőnök és az urad. tisztikar. Százezrek jótékonycélra parafadugókból. Nyuljunk le a földre és szedjük fel az eldobált kincsekét. Surányi Langer Károly nógrádberceli gyógyszerész űr ajánlatot 'adott be, hogy gyűjtsenek az iskolákban használt, vagy át nem lyukasztott parafadugókat (pezsgő du­gókat is). Kilogrammonként 3 K-t ád a du­gókért, s a beérkezett összegeket a Balassa­gyarmati Népbank R. T.-hoz küldi be elesett tanítók özvegyeinek és árváinak javára indí­tott gyűjtéshez leendő csatolás végett. Ha egy vármegyére csak 30 ezer tan­kötelest számítunk s egy-egy tanuló csak 10 dugót hoz hazulról — miután 600 dugó kö­rülbelül kitesz egy kilógrammot — akkor az ország 63 vármegyéjéből összegyűlhet, ha csak 4 milió tankötelest számítunk, aki hoz fejenként 10-10 dugót — körülbelül 150,000 korona. íme a semmiből szinte százezreket hoz­hatunk össze a kegyeletes és nemes célra, Egyedül a postaköltség terhelné a gyűjtést, nyugvást, a megtisztulást. Azóta többször voltak futólagos ismeretségei, rövid, felületes szerelmei. Lányokat megismert és kiismert. Keresett más ideálokat, de hiába. Az idő és a megismerés leleplezte ezeket az áleszmé­nyeket s ő egyre erősödött hitében, hogy első ideálja az igazi, első szerelme az egyetlen. Sokszor jöttek győzelmes, gondolatai. Ha onnan való ismerősökkel beszélt, tetetett egykedvűséggel kérdezte, hogy van, férjhez ment e már? A lány gazdag volt s ez a kö­rülmény csak valószínűbbé tette a félelmetes lehetőséget, hogy a lányt egykor elviszik, el­vihetik. Nála csak egy-két évvel volt fiata­labb s nem merte remélni, hogy valaha az övé lehessen, hogy a gyönyörű lány az ő felesége legyen. Kevés önbizalma volt. Ma­gamagát sohasem becsülte túl, noha ez az ideális szerelem mindig feljebb emelte lel­két. Az életről más nézetei alakultak, mint az átlagembereknek. Ábrándos lelkében sok volt az ideálizmus. Míg társai víg éjszakákat dorbézoltak át, ő csendesen visszavonult. Itt a fronton különösen megtanult helyesen ítélni az élet igazi értékéről. Ha társaival a bizony­talan sors tromfjára csinált néha egy-egy víg estét, arcán észre lehetett venni, hogy lelkét nem egészen adta oda ennek az órá­nak, egy rész mindig rejtve volt, hova az ő képe, az ő világa volt elrejtve . . . A fronton. Itt szerette volna, ha látná őt a lány. Önbizalma lassankint kezdett visz­Ne feledkezzünk meg a pápai kórházakban tartózkodó sebesült és beteg katonákról. de ezt 1—1 fillér adakozással maguk a ta­nulók összeszedhetik. Az eszmét a legmelegebben ajánlom vármegyém tanítói figyelmébe s felkérem őket ezúton, hogy a gyűjtést mielőbb meg­indíttatni és a gyűjtött dugókat surányi Lan­ger Károly gyógyszerész úr címére Nógrád Bercel-re elküldetni szíveskedjenek. A gyűjtés lezárása után két nógrád­megyebeli tanító fog megbízatni azzal, hogy a gyógyszerész könyvét átvizsgálják, ezt a Balassagyarmati Népbank R. T. könyveivel összehasonlítsák. Ezután a begyült összeget illetékes helyére juttatják s a Néptanítók Lap­jában az nyugtatva lesz. Felkérem a tanító urakat, hogy az el­küldött dugók súlyáról pontos jelentést ter­jesszenek hozzám, hogy az erről összeállított kimutatást illetékes helyre elküldhessem. Veszprém, 1916 dec. 16 án. Dr. Vértesy Gyula kir. tanácsos, tanfelügyelő. hirer. Lapunk tisztelt előfizetőinek, barátainak zavartalan boldogságot nyújtó, kellemes, kedves karácsonyi ünnepeket kívánunk. — A megyés bibornok-püspök kör­levele. Hornig Károly báró veszprémi püs­pök körlevelet adott ki a koronázás alkalmá­ból. Elrendeli, hogy a koronázást megelőző napon délután félórán át zúgjanak a haran­gok, a koronázás napján pedig az egész ak­tus alatt, tehát délelőtt féltíz órától egy órán keresztül. szatérni. Az ellenségnek többször helyt ál­lott, a süvöltő, dörgő, sziszegő alattomos halállal szembe nézett, lelkével nekifeszült viharnak, zivatarnak. Kezdte hinni, hogy majd egykor, ha visszakerül, mikor ismét talál­koznak, szemét nem süti le többé a lány előtt, belenéz az örökké mosolygó tiszta szemekbe, mégegyszer összeül a sorssal, fel­teszi mindenét a játszmára, s kikényszeríti boldogságát. Ezen gondolkozott oly elmélázva a kis kadét a ledőlt, szomorú, halott fenyőtörzsek közt. Saját tüzérségünk már rég elhallgat­tatta a hetyke tarackokat, ott a domb túlsó hajlásában. Betakarja a tüzér az ágyukat szép, zöld fenyőlombbal, mint a gondos anya gyermekét. . . Aludjatok, ha minden úgy megy, mint eddig, holnap délig nyugodtak lehettek ti üvöltő, sikoltozó jószágok. Az embert csaknem megsüketítitek, de mégis milyen kedves jóbarátaink vagytok, ha a muszka elkezd tapogatni a bakaságra s ti hirtelen beleszóltok, hogy: csend legyen odaát! Elbújtak az ágyuk. A koravénült téli délután már vége felé jár. Nem akar menni a munka. A kis kadét vidám arccal vezeti embereit »haza« — a svarmléniába. Csendes itt minden, egyedül az avízó-poszt szól hátra: — Aztán Pesta, a menázsi részemet mög ne ögyétek!

Next

/
Thumbnails
Contents