Pápa és Vidéke, 11. évfolyam 1-52. sz. (1916)

1916-02-06 / 6. szám

XI. évfolyam. Pápa, 19x6 február 6. 6. szám. PÁPA ES VIDÉK Szépirodalmi, köz»:izdasa^j e» társadalmi hetilap. A papai Katholikus Kör es a paoa-csóthi esoeresi kerület tanítói körének hivatalos lapja. Előfizetési ár: Egész évre 12, fél évre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 26 fillér. A lap megjelenik minden vasárnap Kiadótulajdonos A Pápai Katholikus Kör. A szeraesztésért felelős : Szentgyörgyi Sándor Szerkesztőség: Főtér 10. házszám. A kiadóhivatal vezetője: Pados Antal, Csatorna-utca 8. házszám, ahova az előfizetési- és hirdetési-dijak küldendők. Előfizetéseket és hirdetéseket felvesz Hajnóczky Árpád és Wajdits Károly könyvkereskedése, valamint Stern Ernő könyvnyomdája. Lubienszki ezredes Pápán. Mult csütörtökön a déli 1 órai vonattal Budapestről Pápára érkezett Lubienszki János gróf, a pápai 7. honvédhuszárezred legendáshírű, vitéz ezredese és parancsnoka. Az állomáson Szeőke Bálint őrnagy és néhány tiszt várakozott az ezredesre, kit megérkezése után a tiszti étkezdébe kisértek, hol a helyőrség és »a katonai kórházparancsnokság többi tisztje díszebéddel várta őt. Ebéd alatt és után a gróf élénk előadásban közölte tiszttársaival fogságának és szökésének részleteit, melyeket nagyjából a lapok közléseiből ismertek ugyan, de a közvetlen, személyes, élénk előadásból még jobban megjegyezhettek maguknak. Mondanunk sem kell, hogy a bátor ezredest állandóan meleg és őszinte ovációban részesítették, kívánván neki, bogy a kiállott szenvedések és nélkülözések, nemkülönben egyéb izgalmak következtében megfogyatkozott egészségi állapota mielébb jóra forduljon s hogy kívánsága, minél elébb visszatérni az egyik harctérre, hamarosan teljesüljön. Végül megjegyezzük, hogy a grófezredes ismert szerénységét jellemzi, hogy jövetelét csak katonai körök s azok is csak az utolsó órákban tudták meg, mert ezzel elkerülni kívánta, hogy a polgári lakosság részéről esetleg ünnepeltessék, ami ellenesetben bizony el nem. maradt volna. így még csak egy zászló sem jelezte, hogy milyen hires emberünk jött haza. Gazdasági jövőnk megalapozása. A világháború még folyik. A véres küzdelem, melyet a nemzetek hatalmi versengése, gazdasági féltékenysége, kapzsisága hozott a felszínre, teljes mértékben dühöng s azért szinte közömbösen avagy kétségbeesve tekinthetnénk a bizonytalan jövőbe, ha nem villanik meg szemeink előtt egy reménysugár — a montenegrói fegyverletétel, mely azt súgja nekünk: bízzunk az igazság erejében, bizzunk a nemzet fiainak hősiességében s bizzunk mindenekelőtt a Gondviselés bölcs intézkedésében és — győzni fogunk. Nem vagyunk utópisták; nem futunk üres ábrándok után; még nem tudjuk az időpontot, melyben a várvavárt béke napja felvirrad reánk: de már most gondoskodnunk kell a nemzet jövendő boldogulásáról s leraknunk amaz alapokat, melyekre építve a jövendő boldogulás lehetőségét könnyebben s biztosabban elérhetjük. Akié a föld, azé a jövő. A magyar egykor vérrel szerezte meg a földet, melyet azután izzadságával, könnyeivel öntözve termékenyített meg, tartott fenn s hagyott hátra az utókor magyarságának. Ki gondolta volna, hogy ezt a földet ismét vissza kell szerezni egy XX. századbeli borzalmas háborúban, illetve megőrizni, megtartani könnyel, fegyverrel, vérrel ? Egyébként a háború előtti békés időben is sok-sok kisebb és nagyobb földbirtok csúszott ki éppen azok lábai alól, kik a földért és földnek éltek, akik, mikor önhibájukon kívül elvesztették azt, zokogva búcsúztak a kicsiny birtoktól, az ősi háztól, még a kapufélfától is, hogy másutt, egy idegen világban, Amerikában keressék a megélhetés biztosabb feltételeit. TÁRCA. — Küzdések — elmúlások. — A nóták. 1. Csöndes, álmosító ebédutáni idő bujt el minden zugba. Befutotta a kis falusi utcát, a széleset, körtefákkal és diófákkal szegettet. Betolakodott a konyhákba s a kis pesztrák kezéből pajkosan kilopta a mosogatásra váró edényt, hangosan földhöz csapta s aztán rohant a háziasszonyhoz. Annak ráült a szemére, csak a fülét nyitotta meg a nagy csörömpölésre. No, meg a száját. Menekült is ám a sárgaruhás, pajkos délutáni, álmos csönd a házból. Menekülése közben benézett a kutyához, a lovakhoz, elaltatta őket, aztán ment a kertbe, annak magányos útjaira. Itt azután megmaradt alkonyatig, mig gyermekjáték, vidámság ki nem verte innen is. A műhelybe nem tudott bejutni a délutáni álom. Ott a munka strázsált. Még közelébe sem férhetett. Lüktető, zajos sürgésforgás messze elijesztette. Helyét a sok szerszám foglalta el. Egyik sarokban magas, hosszú gyaluk ágaskodtak, a másikban köszörűkő gubbasztott. A műhely közepén huszárosán ült vonópadján a mester és vájta a finom tölgyfát, jó hordónak valót. Lábai ropogós tölgyfaforgácsban voltak eltemetve. A vonókés sercegve hasította fel a dongák mellét és belemelegedett a kemény munkába a kés is, az ember is, Az ablak erősvonalú napsütéses terében finom fapor szállt. Szivárványosan törte meg a napsugarakat. Körötte töigyfaillat terjengett. Egészségesen, munkára késztetve. Elkészült az utolsó donga vájása is. Láttára már készülődött az egyik hosszú gyalu a sarokban. Hamar két lábra állt, megvetette elejét egy kis padban és csiszszanva szelte a dongák élét. A mester finoman, kis görbe fácskával nézte, mérte, jól van-e a donga éle. A szög, a liajlás pontos-e ? Megfelel-e a tervezett hordó domborúságának ? S ha megvolt, lekerült a földre a donga. A kigyalult dongák már abroncsba szorítva körben álltak. Még egyik végük nyitott volt, de már égett a tűz a hordó közepén, már szorult a kötél, hogy összehúzza őket és abroncsot nyomjon nyakukra. Hogy szép, domború, finomhajlású hordóvá legyenek .. . Csattogott a kettős kalapácsolás. Nóták születtek abroncsok verésén. Soha meg nem írt költemények pattogtak. Mint a kovácsműhelyek üllője, muzsikáltak az abroncs s a kettős szorítókalapácsok. Volt benne szöveg, volt taktusa, dallama. Volt a nótájukban erő, finomság, csábítás. Csak úgy, mint a szép cigányzenében, a halkan lendülő táncban, a szépen megírt versben. Ez is összhangból született, lelkek termése volt. Ez is összhangot keltett, szerelmet ébresztett s álmokat szőtt .. . 2. Ottbenn a szobában, a kis hálószobában halkan hangzott a kalapácsok ritmikus tánca. Lebocsátolt függönyök félhomálya, be-be-