Pápa és Vidéke, 11. évfolyam 1-52. sz. (1916)

1916-10-22 / 43. szám

6. PÁPA ÉS VIDÉKE 1916 augusztus 20. ezrivel véreznek s elhullanak a hó's apák a szent hazáért, s így árvaságra kerülnek a gyermekek . . ., akiknek igen nagy százaléka »patronage tevékenysége nélkül« a legtöbb esetben a züllés útjára jutna. Dacára az elég szépen megalapozott gyermekvédelemnek, a züllésnek kitett gyermekek ügye országszerte nagyon silányul áll. S ennek a főoka az, hogy a »patronage« ügyhöz is, mint minden nemes ügyhöz anyagi erők is kellenek. Szóval ehhez is, mint a háború folytatásához három dologra van szükség, amint azt még Montecuculi már régen megmondotta: »pénz, pénz, pénz»! A mi társadalmunkkal úgy állunk, illetve jobban mondva álltunk a múltban, hogy csak »bálok, színielőadások« stb. stb. által volt kisajtolható némi nagyobb jótékonyság. Ma azonban a nagy világégés leolvasztotta a szivekről a nemtörődömség vastag kérgét s ha a nép hivatott nevelője az elhagyott gyermekek ügyében kopogtat a tehetősek ajtaján, megvagyok róla győződve, hogy nem távozik el üres kézzel...! A közoktatásügyi minisztérium patronage rendelete anyagi eszközök híján nem érheti el kellőleg a célját. A kormány pedig ma minden irányban annyira megvan terhelve óriási kiadásokkal, hogy erre a célra eleget adni nem képes. A nép igazi nevelőire, a néptanítókra háramlik tehát a feladat, hogy e kérdést erős helyi szervező képességgel állítsák be, dacára a nagy nehézségeknek. Az erős akarat mindent legyőz, ha hittel párosul. Hiszen a biblia is azt mondja, hogy »Erős hittel a hegyeket is ellehet mozdítani«. Sajnos, ez az ország azok egyike, hol a társadalom evolúciója még gyermekcipőben jár. Ez az ország az, melyen a többek közt az alkoholizmus réme ül, mint olyan, mely egész gyermekseregek züllésének okozója. Ez az ország az, hol a vázolt irányelvek csak szépenhangzó »elvek«. Ez az ország az, hol a tanítást nem látjuk érvényesülni úgy, ahogy kellene. Innen van, hogy társadalmi munkáját nagyon nagy nehézséggel küzdve, alig vagy sehogyse teljesítheti. Én azonban ezen pessimista átlátás dacára, egész lényemben az Optimismus embere vagyok, Ez ügyben tanítótestvéreim sajátjává szeretném tenni Balogh igazságügyminiszter mondását: »Nekünk pedig nem szépen megfogalmazott szabályokra van szükségünk, hanem tettekre és nem lankadó, el nem csüggedő munkásokra«. Optimismusom azt mondja, hogy országunk tanítóságának nagy többsége így fogja fel a »patronage-ügyet«. S az esetleges vagy sokszor biztos sikertelenség annál inkább is tettekre sarkalja. Az alapvető munkálatok már mindenhol megtétettek, most következzék a szürke köznapi, de nemes felemelő munka, mely a társadalom javítására közrehat. A humanismus átható érzésével felvértezve sikereink nem maradhatnak el. Aki tanító — különösén, ha családapa is — szeresse a gyermeket. A halhatatlan Hugó Viktor irja az általunk is felkarolandó nyomor gyermekeiről »Le orphelin« c. költeményében a hasonlatot: »Három diadémmel vannak ékesítve: ártatlanok, szegények, gyermekek«! Mig társadalmi fejlődésünk egészségesebb lesz, addig is ne csak hirdessük, de hiusítsuk meg preventiva a bűnöző és bűnös elemek képződésének lehetőségét. Ha erre vonatkozólag minden lehetőt megteszünk, nem csüggedünk, kitartunk, akkor annál inkább lehetünk örömteljes résztvevői a — hiszem — közel jövőben elkövetkező dicsőséges s diadalmas békének. Ugy legyen. Sásony. Boross Géza áll. isk. igazgató. (A győri fiatalkorúak felügyelő hatóságának tagja). A »Korona«. A pápai esperesség papságának mult kedden Pápán tartott őszi értekezletéről röviden a következőkben számolhatunk be: A 9 órai Veni Sancte-n, melyre a hivek is igen sokan jelentek meg, a vidéki és helybeli lelkészkedő papság csaknem teljes számban vett részt s csak éppen a pápakovácsi és nagygannai papok, bizonyára a fuvarnehézségek miatt, nem lehettek jelen. Mise után a ferenciek pápai házfőnöke tartott a kápolnában tartalmas előadást az imáról, majd a katholikus körben megkezdődött a tulajdonképeni értekezlet, a Korona. A gyűlés lefolyásáról, miután a tárgysorozat s annak mikénti elintézése amúgy sem való a nagy nyilvánosság elé, csak anynyit közlünk, hogy Schermann József nagygannai plébános mint kerületi jegyző helyére, aki e tisztet már nyolc éven át viselte s most erről lemondott, Szentgyörgyi Ignác külsővathi plébánost választották meg. A gyűlés folyamán Dragovics Isván, pápai hittanár ís tartott pasztorális előadást e címen: A mai viszonyok közt egyik legfontosabb lelkipásztori feladat a katholikus öntudat fejlesztése. A háború sokoldalú kérdéseket vetett fel, miért, hogyan tűrheti Isten a sok szenvedést stb. Hangzottak el kulturális, gazdasági fejtegetések, de legjobban megfelel minden kérdésre, a szenvedések problémájára az öntudatos hivő lélek. Ez az öntudat azért is szükséges, mert ellenségeink, kik közül sokan csekély részt vettek a szenvedésből, sőt gyarapodtak anyagilag, már is éreztetik háború utáni akciójukat. Különösen pedig azért kellenek az öntudatos, erkölcsös, jellemes katholikus emberek, mert a háború felett csak egy hatalom győz, a tiszta erkölcs. Ha igazság lesz, nem lesz háború. Ezt kereste Krisztus is, erről énekelt a latin költő: Si fractus illabatur orbis, impavidum ferient ruinae. Ezt kell nekünk is fejlesztenünk magányosan és nyíltan, társaskörökben és különösen az iskolákban. A tartalmas előadás témájához a jelenvoltak nagyrésze élt a hozzászólás jogával s mindinkább megerősítette az előadó szavainak igazságát. Szóba került a lapunkban is már említett ügye a dákai r. k. iskolának is, melyre nézve elhatározták, hogy a kerületi papság kérni fogja a biborospüspököt, hogy az unitáriussá lett dákai grófnő iskolafentartásf s illetve hozzájárulási kötelezettségének a megállapítását ügyésze utján szorgalmazni kegyeskedjék. Gyászrovat. Nagy idők tanuja. Szentendrén e hó 12-én örök álomra hunyta le szemét idb. Gárdos Lajos, ny. fővárosi tisztviselő, SzentEndre egyik legtekintélyesebb és legvagyonosabb polgára, aki az 1848—49-i szabadságharcot mint honvédhadnagy küzdötte végig. Az öreg úr, ki 89 évet élt, édesatyja v'oh ifj. Gárdos Lajosnak, a pápai m. k. 19. felmérési felügyelőséghez beosztott, jelenleg Nagykanizsán dolgozó kataszteri mérnöknek. A vitéz 48-as tisztet e hó 14-én a kis város, a környék, a főváros és a 48-as honvédek egyesületének nagy részvéte mellett temették el a szentendrei temetőben levő családi sírboltba. Gárdos mérnököt és családját a gyászeset alkalmából igen sokan keresték fel őszinte részvétnyilatkozatokkal, melyekhez mi is csatoljuk a mienket. Elhunyt körjegyző. Kováts Endre homokbödögei körjegyző e hó 18 án éjjel 11 órakor Homokbödögén meghalt. Az elhunyt jegyző a pápai járás jegyzőkarának egyik legrégibb tagja volt. Zalamegyéből származott, Pápán végezte tanulmányait s a jegyzői pályára lépvén, először 10 évig Mihályházán volt segédjegyző, majd Homokbödögén lett segéd-, később helyettesjegyző, 1894 óta ugyanott körjegyző. Irodáját rendben tartotta s úgy elöljárói, mint pedig a nép mindenkoron nagyrabecsülték, mert kiváló szaktudása mellett rendkívül simulékony természetű volt, mellyel úgy fel-, mint lefelé biztosította magának a legnagyobb népszerűséget. Utóbbi időben, körülbelül egy éve, gyengélkedni, majd komolyan betegeskedni kezdett, úgy, hogy a háború következtében a jegyzői irodákban beállott munkatorlódással nem tudott megbirkózni. Munkabírása megcsappant, ereje meggyengült, s régóta megrendült egészsége mindinkább kezdte őt elhagyni. Ágyba dőlt, melyből immár holtan vitték ki tegnap délelőtt nagy részvét mellett a homokbödögei temetőbe. Agglegény volt, de testvéreit és azok gyermekeit tehetsége szerint szívesen istápolta, s bizonyára ők fogják örökölni megtakarított kis vagyonát is, mely falusi jegyzőről lévén szó, elég tekintélyesnek mondható. Irodáját Figura Kálmán, bakonyjákói segédjegyző látja el, aki Kovátsnak betegsége alatt már hónapok óta volt a helyettese s kinek (értesüléseink szerint) biztos kilátása van arra, hogy utóda is legyen Kováts Bandinak, ahogy becézve nevezték a bizony korán sírba tért bödögei jegyzőt, kit az Isten nyugosztaljon. Népfelkelő halála. Csépi)&nos, 44 éves pápai cserepesmester, az Esterházy-uradalom állandó cserepese, aki legutóbb népfelkelői szolgálatot teljesített, nemrég súlyos, szinte gyógyíthatlan betegségbe esett, mire neje kívánsága szerint házi kezelésbe hazabocsátották, hol Zrínyi-utcai házában e hó 18-án meg is halt. Temetése mult pénteken volt katonai dísszel. Ny. b!