Pápa és Vidéke, 11. évfolyam 1-52. sz. (1916)

1916-08-06 / 32. szám

1916 szeptember 24. PÁPA ÉS VIDÉKE 5. lyel csak halvánv módon is utánozni lehetne őket. Csipkefinom minden náluk. A hires brüsszeli csipke valóságos fércmunka, egy kezdőnek a Klöpplije ahhoz a végtelenül pontos kidolgozáshoz, melyben kis fiaink excelláltak. Az embernek megáll az esze. Hát lehetséges ez ? Álom, vagy pedig valóság ? Mese. Mese a tündérvilágból. A szopránisták még a beavatottakat is dubiumba ejtették s tán még ma is van hallgató, aki egyszerűen logadást ajánl fel, hogy lányok is énekeltek velük. Az altok, mint a vonósnégyes brácsája adták a telt, tömör hangot. Bajusztalan, még a legifjabb népfelkelők táborába se tartozó ifjak, mint tenoristák mászkáltak a magas d-k régióiban és hasonlóan csupaszszáju gyerekemberek hangszálaiból került elő az orgona pedáljait is csúffá tevő lágy, meleg, sima, mély Basszus. S ha igaz az, pedig igaz, hogy az énekcélja a szöveget széppé tenni, szóval a szöveg tartalmának az ének előadásából ki kell tűnnie, hát csak emlékezzünk vissza akár a templomban előadott egyházi, akár a hangversenyteremben bemutatott világi műsor minden egyes pontjára, a műsorszámok minden egyes taktusára, s illetve szavára. Nem markolt-e szivünkbe a »da robur« ereje, »fer auxilium« kérő szava, nem látták-e szemeink »Betlehem« jászolát? Behunyt szemmel is láttuk, mert előttünk lebegett, a Magyarok Nagyasszonyának a képét. A Griffben ott volt Rákóczi fejedelem, ott láttuk a malmot, hallottuk a békákat kuruttyolni és láttuk, mikor a csizmadia beleffullladt a csirizestálba. Kristálytiszta, átlátszó volt minden mélysége és feneketlensége dacára az a tengeri gyönyörűség, melyben usztunk. Most már el leitet hinni, hogy ezek a fiuk, ha nem is éppen ezek, de elődjeik, már a pápa előtt is énekeltek, már a Sixtinakápolnában is szerepelhettek, meg hogy a Szentatya egyenkint és külön-külön megáldotta őket. El lehet hinni, hogy a világ egyik leghíresebb karmestere, Perosi, megölelte és megcsókolta P. Feliciánt. Most már mindent, még ha nagyitottan tudnának beszélni P. Eeliciánról és énekkaráról, még azt is el lehelne hinni. Ezek után, miket tapasztaltunk, fel merjük tenni, hogy a Felicián-kar képes rablóvezérekct kezes bátányokká tenni, betegeket gyógyítani, halottakat feltámasztani, sőt még ellenségeinket is kibékíteni. Aztán pedig meg se erőltetik magukat. Könnyedén, mint mikor valaki kimenni készül s a fogasról leemeli a kalapját, egész lezséren állnak fel és kapnak bele az énekbe. Drukkolni, izzadni: ezek ismeretlen fogalmak. Őnekik mindez olyan természetes valami. Egy kis fiúnak szeméből kiolvastuk, hogy mennyire csodálkozik ö azon, hogy mi menynyire csodálkozunk az ö énekükön, mikor az olyan természetes. Kicsi kis fejébe nem fért az a gondolat, hogy máskép is lehet énekelni, mint a hogy ók énekelnek. Hiszen ez olyan természetes. Boldog kis fiúcska. Igazad van, nagyon természete», mert hiszen így kell énekelni. Igy, amint ti énekeltek. Hogyan énekeltek? Ezt a kérdést vetettük fel, itt a válasz: úgy, amint kell. MU énekeltek? A műsor a karénekek gyöngyeiből ál lott. A világ leghíresebb egyházzeneiróinak légértékesebb művei kerültek bemutatásra. Nincs helyünk, de feleslegesnek is tartjuk újra leközölni a műsort, melyet mult számunkban amúgy is hoztunk, de nem térhetünk ki annak a hangoztatása elől, hogy véletlenül történt-e, avagy szándékosan, hanem mesterileg volt összeállítva. Mint mikor a parkok díszmadarat kibontják szárnyaikat és színpompás tollazatúk ragyog á nap fényében, úgy, mint egy gyémántkövekkel kirakott selyemiegyező — került elénk a műsor. Elejétől végig csupa remekmű. Nem a nehézség szerint kell megitélni a zeneszámok értékét, hanem a szépségük után. Mert nehézséget a Eelicián-kar egyáltalában nem ismer, ez a tulajdonsága a zeneszámoknak figyelembe nem jő és csak az abszolút szép művek kerülnek forgalomba. Minden műsorszám magában véve és külön külön is elég bő alkalmat nyújtott az énekkar alapos tudásának a bemutatására és az elég hosszú műsor így fenékig kiürítette a fiuk zenei kincses kamráját. Rheinberger Christus factus est-jét ha külön említjük, nem azért tesszük, mintha zenei értékben tán Cornelius Betlehemje v. Mozart Ave verumja fölé akarnók helyezni, de megemlítjük, mint olyan müvet, amely a maga abszolút műbecsén kívül a legalaposabb próbakő énekkarok számára. Ezt a hatalmas müvet, különösen a végét, a fugát vagy tudni kell, vagy nem. Ezt rosszúl énekelni nem lehet, legfeljebb sehogysem. Egy 4-es fuga (... quod est super oiiine nomen) így felépítve még 4, a hangszereiken művész muzsikusembereknek is kemény dió, s elmondhatjuk, hogy a fiuk gyönyörűen oldották meg feladatukat: az Allegrotempóban előadott fuga egy hajszálig stimmelt. A bevágások, dallamkiemelések, melyek mind megannyi kőszirtek a tenger nehézségek között, s melyekbe rendesen beleütköznek a hajókázásban gyakorlatlan énekesek, a mi művészeink előtt semmi sem volt. Oly szépen, biztos léptekkel sétálgattak ők e nehéz terepen, mintha szőnyegeken jártak volna. Polyphonikus motettnek nevezték el ezt a mesterművet, melynek szövege a Nagycsütörtöki mise Gradualejából van véve (Philipp. 2.). Pater Felicián ebben is nagy ember. Széles látköre van, ismeri a zeneirodalom minden termékét a iegrégiebbektől a legújabbakig és biztos, szakértelmes kézzel válogat benne. Mint a búvár leszáll a tengerfenékre és felszínre hozza a kincseket. Igen, ez a P. Felicián abban is nagy, hogy finoman tud műsort összeállítani. A közönségnek minden oldaltól enged bepillantást titkaiba és művészetébe. Igazságtalanok lennénk, ha a közreműködő zenészekről nem tennénk említést, Milota (hárfa) és Reckl (hegedű) urak a sz.fehérvári katonazenekar tagjai, művészei. Holler Konrádot pedig egyébként ismertük. Gounod elcsépeltnek tartott, mindamellett mégis csak örökszép Ave Máriája hárfán, hegedűn, cellon és orgonán, vagyis Faust nagynevű szerzőjének eredeti beállításában — felséges valami. Sírni lehetne mellette. Igazi ima ez, azt pedig nem lehet elcsépelni. Händel Largoja hasonlóképen mestermü és bár nem egészen egyházi, a templomban mégis sokkal nagyobb hatást gyakorol a hallgatóra, mint világi pódiumról előadva. Kik hallgatták ? Úgy a nagytemplom, mint a Griff terem ülőhelyei el voltak foglalva. A templomban ugyan ínég elfért volna néhány száz állóember, a Grifföen tán 20 sem. Előkelő, finom, műértő, figyelmes, udvarias közönség volt különösen a templomban. A pápai hotvolén kivül a délutáni vonatok, majd pedig a különböző urifogatok, automobilok csak úgy ontották a sok hallgatót és messze vidékről Sopronból, Nagykanizsáról voltak direkt erre a hangversenyre érkező uri vendégeink. Nem is bánta ám meg senki a fáradságot, sem a kiadást, mert bánni valója bizony csak annak van, aki — nem volt jelen. Örömünkre szolgál, hogy különösen közvetlen környékünk plébánosai, a legtöbbje a tanítóval, majdnem teljes számban megjelentek és élvezték az egyházzene oly ritkán hallható kiváló gyöngyeit. Köszönet. Köszönjük ezt a műélvezetet elsősorban Báró Hornig Károly biborospüspök urunknak, aki a templomi hangversenyt kegyesen engedélyezte. Végtelen hálára kötelezett bennünket Holler Konrád, pápai bencéstanár, aki az egésznek főrendezője volt. Sokat lótott-futott, irt, beszélt, dolgozott a siker érdekében, — de nem is volt a hangverseny után boldogabb ember, mint ő. Kriszt Jenő esperes a terv első percétől kezdve a legnagyobb készséggel támogatta az egész ügyet, s ezzel szintén kivívta elismerésünket és hálánkat. A tulajdonképeni rendezőség, a Pápai Jótékony Egyesületek Közös Bizottsága, élükön Galamb Józsefnével és dr. Antal Gézával ugyancsak fáradhatatl an volt és minden elismerésre méltó. Hálára kötelezték a rendezőséget a fiuinternátus és a konviktus vezetősége és a fogattulajdonosok, egyáltalában mindazok, akik vendégeink elszállásolásánál és ellátásánál a legnagyobb készséggel ajánlották fel, amivel rendelkeztek. Oly szép volt az az egyöntetű eljárás, mely a szeretetreméltóságban megnyilvánult. Mindehki szívesen, örömmel foglalkozott a kedves fiukkal és P. Feliciánnal, akiket azonban elsősorban kellett volna itt felemlítenünk. Hiszen tulajdonképen őnekik tartozunk mi legelsősorban hálával. Köszönjük, kedves P. Felicián, köszönjük jó kis fiuk, hogy eljöttek és énekeltek Pápán is. A viszontlátásra! A rcndczőíéK köezönctct mond a felülfizetésekért: gróf Wallisné 20 K, dr. Antal G., dr. Steiner J., Csaplár A., Rupprecht A., Horváth I, 10—10 K, Mészáros I. 6 K, Okolicsányi J., Kálovits R., Reményi F., N. N, 5 — 5, Lengyel Testvérek 4, Juhász I.-né 3, Kalmár K., Deutsch Gy., Zsilavy S.-né, Kiss I.-né, N. N. 2-2, Hannig J„ N. N. 1 — 1 K; összesen 115 K. — A tiszta jövedelem 1017 K 84 f.