Pápa és Vidéke, 11. évfolyam 1-52. sz. (1916)

1916-07-02 / 27. szám

1916 ju|ius 2. PÁPA ÉS VIDÉKE. 3. — A róm. kath. hitközség elnöksége értesíti a hitközség adófizető polgárait, hogy az 1916-ik évre meg­állapított hitközségi adó jegyzéket a mai naptól kezdve folyó hó 16-ig bezárólag d. e. 9 órától d. u. 5 óráig Süle Gábor hitközségi főgondnok lakásán (Viasz-u. 15. sz. alatt) az érdekeltek megtekint­hetik. — A kálváriái sövénykerités helyett a hitközség a várossal, mint a kálvária-alap kezelőjével, tüskés dróttal ellátott léckerítést akart készíttetni, hogy a viráglopást és egyéb kegyeletsértést megakadályozhassa. A tanács szerint az alap ezt a most nagyon drága be­fektetést nem birja meg s a kérelem teljesí­tését megtagadta, illetve a háború tartamára felfüggesztette. — Előadás volt mult vasárnap d. u. a Keresztény Munkásegyesület udvarán, mely alkalommal Kreutzer Ferenc káplán, egye­sületi főtitkár tartott tanulságos felolvasást »A nők és a háború« címmel. A nő — úgymond — ma, kétszeresen kiveszi részét a munkából, mert legtöbb helyen, ahol a férfi hiányzik, annak a gondjait is viselnie kell s amint örömmel tapasztalható, dereka­san helyt állnak. Sokoldalú lefoglaltsága mellett látjuk a nőt mindenütt, ahol a gi­gászi küzdelem sebesültjeit kell vigasztalni, ápolni s valamennyi jótékony akció élén. Hogy ha győzelmesen vívjuk végig e hábo­rút, annak elősegítésében hálás szerepet ját­szik a nő. — A műsorban játékukkal el­ismerést arattak: Barbarits Lajos, aki első­izben szerepelt az egyesületben és máris okkupálta magának a közönség tetszését, Breznatics Eánika egy monológgal, Hegedűs Annuska és Tomor Vince párjelenettel, Van­csák Ludvinka, Kóres Annuska egy-egy ügyesen előadott szavalattal. — A Keresztény Munkásegyesület ma délután 6 órakor tartandó szokásos dél­utánján Kraft József képezdei tanár tart elő­adást. — Jövedéki bizottsági ülés volt m. hó 23.-án a városházán. Átvizsgálták illetve elfogadták az adókezelőségnek a borfogyasz­tási és kövezetvámi egyezségkötésekre vo­natkozó javaslatait; Mayer Gyula kezelőségi ügynöknek megszavazták a drágasági pót­lékot; elfogadták az 1914. és 1915. évi szám­adásokat. — Jegyzőválasztás Ugodban. M. hó 29-én délután Ugod nagyközség képviselő­testülete Bélák Lajos főszolgabíró elnöklete alatt 5 pályázó közül egyhangúlag jegyző­jévé választotta Kozlovszky Iván, bakonyjákói segédjegyzöt, eddigi helyettes jegyzőt. A fiatal, munkabiró, szorgalmas, új jegyzőhöz gratulálunk az ugodiaknak. — Katonatemetések. Balázs István lóápoló katona a pápai lókórház padlásán felakasztotta magát. Tettét — aminek oka Ismeretlen — m. hó 23.-án este vagy éjjel hajtotta végre, mig holttestére szombaton délután akadtak rá bajtársai. Kath. szertar­tással 26.-án temették a mizeriek hullaházá­ból. — Ugyaninnen temették m. hó 28.-án Subolov Nikolaj Feodorovics elhunyt gör. kel. vallású orosz hadifoglyot evang. szer­tartással. A keddi hetivásár beszüntetése. Pápa város tanácsa a miniszteri ren­delet értelmében a pápai KEDDI hetivásár megtartását — további ren­delkezésig — beszüntette. A pénteki azonban megtartatik. Az új rend természetesen az orszá­gos vásárokra nem vonatkozik. — A bencés főgimnáziumban tegnap megkezdődtek a beiratások. Ma és holnap is lehet még iratkozni a rendházban, az igaz­gató elsőemeleti lakásán. — Találkozó — és lelki magány. Ma az irgalmas nővérek pápai házában ne­vezett nővérek tanintézeteinek volt növen­dékei, akik 1906-ban és 1911-ben végezték itt tanulmányaikat és üt, illetve tízéves talál­kozóra kötelezték magukat, az intézeti fő­nöknő meghívására mint annak szívesen látott vendégei találkoztak és élvezték a viszont­látás örömeit. Este megkezdik a 3 napos lelki magányt és jul. 6.-án közös szt. áldozás után szétoszolnak. — Szerkesztői üzenetek helyett itt írjuk meg, hogy már egyízben kijelentettük, hogy akik partecédulára nem méltatnak ben­nünket, hiába számítanak arra, hogy halot­taikról megemlékezzünk. Ez igen természetes. — Postai csomagok nem vitetnek házhoz. A postai csomagok házhoz kézbe­sítése julius 1-töl megszűnt. A postautalvány összegek továbbra is a háznál fizettetnek ki. A kézbesített szállítólevél ellenében a posta­hivatalban kiadják a csomagokat. — Szabadságra jöttek a következő ismerős hadfiaink: Erhardt Imre, Kummer János, Kónya István, Schönbüchler Géza, Hancsics Boldizsár, Csoknyay Gyula, To­mengó József, Szalay István és mások. — Ausztriában levő hadikórházakban ápolt katonákat Magyarországból csak azok látogathatják, akik igazolják, hogy a háború óta himlő ellen be lettek oltva. — Országos vásár. Holnapután, szó­val kedden és szerdán megint országos vá­sárunk lesz Pápán, az u. n. Sarlós-vásár. Ha csak az időjárás újra el nem rontja, ez a vásár hivatva lesz kipótolni a kéthételőtti vásár gyenge forgalmát. § A legideálisabb tüzeló'anyag — úgy háztartási célokra, mint töltő­kályhák fűtésére — a Friedlánder-féle porosz koksz. Kapható Pápán: Deutseh Herman és Társa cégnél Bástya-utca 11. sz. — Iparügyek. Vida János hentes-, Grünberg Jenő szobafestőiparát beszüntette. Gigler Béla a könyv-, mű-, zenemű-, hang­szer-, papir-, iró- és rajzszer- és fényképészeti kellékekkel való kereskedéshez (Wajdits Károly utódaként) iparigazolványt nyert. — Felemelt munkadíjak. A v. tanács a kéményseprés díját a háború tartamára 10 fillérrel emelte. Lapunk nyomdájába, Stern Ernőnél EGYTANONC azonnal felvétetik. Segítsük és helyezzük el a hadi­árvákat! Gyűjtsünk ingyentartásra vállalkozó jótevőket és örökbefogadókat, adakozzunk a hadiárvák javára! A jótevők nevei Yesz­prémvármegye árvaszékének adandók tudo­mására, a kagyes adományok pedig »Hadi­árvák« részére megjeleléssel a veszprémi m. kir. adóhivatalhoz küldendők. Emberbaráti kötelességet teljesítünk, mikor a hadiárvák sorsát felkaroljuk és ezzel egyúttal édes ha­zánk iránt tartozó kötelességünket is lerójuk. ZONGORALECKE adására vállalkozik özv. Molnár Gézáné Kard-utca 4. szám. M. kir. anyakönyvi kivonat. 1916 junius 23-tól 29-ig. Született: Bugovits Lajos molnár és neje Baráth Karolina leánya: Karolina, ref. — Leiner Ferenc szabó és neje Kovács Lajos fia: Fe­renc, rk. — Edelényi Szabó Ferenc vendég­lős és neje Kovács Lujza fia: Ferenc, rk.— Varga István postaszolga és neje Lebhard Katalin leánya: Mária, rk. Halálozás: Goldschmid Mór keieskedő izr. 62 éves, orbánc. — Cz. Horváth Mária ref. 14 napos, bélhurut. — Lővy József magánzó izr. 63 éves, agyvérzés. — Kulcsár Anna dohány­gyári munkásnő 44 éves, szívbaj. — Wurzer Alojzia magánzó rk. 54 éves, gyomorrák. Házasságot kötöttek: Imre István vámszedő rk. és Burucs Lujza, rk. Szerkesztői üzenetek. P. C. V. Nk. Levelezőlapját átadtuk a kiadó­hivatalnak, amelyre tartozik a kérdéses ügy. Kérjük egyébként valamennyi olvasóinkat és előfizetőinket, _ hogy a kiadóhivatalra tartozó ügyekben egyenesen oda szíveskedjenek fordulni. B. R. D. Nem sért meg. Küldheti bátran. Többeknek. Annak idején megígértük és meg­írtuk, hogy 6 oldal helyett egyik héten 8, a másik héten meg 4 oldalas lesz a lapunk. Ezt betartottuk. Egyszer-kétszer megváltoztattuk a sorrendet, de rö­vidítést emiatt nem szenvedtek az előfizetőink. Lám, a többi helyi lapok már évek óta négy oldalasak. 2/jk. 916. Árverési hirdetmény. Kup község képviselőtestületének megbízásából közhírré teszem, hogy az ezen község és a gróf Esterházy-ura­dalom közös tulajdonát képező, Kup községben levő vizi hengerműmalom Kup községházánál augusztus hó 21.-én délután j órakor megtartandó szóbeli nyilvános árverésen 1917 január 1-én kezdődő 3 évre bérbeadatik. Az árverési feltételek alulírottnál és a községi bírónál megtekinthetők. Pápakovácsin, 1916 junius 26.-án. Fráut Aurél körjegyző.

Next

/
Thumbnails
Contents