Pápa és Vidéke, 11. évfolyam 1-52. sz. (1916)

1916-06-11 / 24. szám

142. .PÁPA ÉS VIDÉKE 1916 május 28. belül a legtöbb helyen hasonló jelenetek peregtek le. Még mielőtt a szigorú emberek tovább mentek volna, alig észrevehetően elébük kerül egy öreg, nagy kendős anyóka: — Még nem találták meg a leányomat? — Egy anya, aki leányát keresi az éjszaká­ban, aki még eddig nem került »hurokra«. Az anyóka, mielőtt tovább bicegne, sóhajtva teszi hozzá: »Ezt is elrontották, pedig jó leány volt«. Azután lassan megindultak, de az asz­szony és a rendőrök is más-más irányba, míg a történet színhelyén egyedül maradtam mélyen gondolkodva; folyton bántott e két mondat: Mit keres maga itt? — Még nem találták meg a leányomat? Mind a kettő egy fogas problémában összpontosul, abban a kérdésben, "amely mos­tanában, különösen a háború óta foglalkoz­tatja intenzivebben az illetékes köröket. Sü­lyedünk, be kell ismernünk, mert ellenkező állításunkat megcáfolnák a tények — az erkölcsrendőrség lajtstroma. Az utóbbi idő­ben a rendőrség radikális, erőszakos uton törekszik megoldani a morál gordiusi cso­móját, s ezért dicséret illeti, de nem eléged­hetünk meg ennyivel, hanem ehhez szükséges még az erkölcsi testületek szelid, lélekmentő> megnyerő társadalmi munkája is, hogy amaz sikerrel járjon. Azért kell ezeket a testüle­teket támogatni, hogy munkaképesek lehes­senek, mert különben ama radikális kezelés mellett is szaporodik az éj leányainak száma, mert a lélek hiányzik, amit csak a keresztény nővédelem adhat meg. Addig amíg a közömbösek ezt meg nem értik, még sok változatban lesz hallható : Mit keres maga itt? — Még nem találták meg leányomat ? — s a fájdalommal telt anyai szív panaszos siráma: . . . pedig jó leány volt . . . volt . . . volt ... — Borzasztó, hogy csak »volt« — és ezt nem igen lehet vissza­csinálni, csak megelőzni legfeljebb. Csertői nem változtatjuk, nem regenerájuk. Ez az a pont, kedves hallgatóim, hol mi keresztény szocialisták a világ minden szocialistájával szemben állunk. Hiába reformáljuk a gaz­dasági életet, ha első sorban önmagunkat nem reformáljuk, sohasem leszünk boldogok. Talán a mindennapi nagy darab kenyér, vagy a mindennapi hófehér kalács mellett nincsen boldogtalanság ? Talán a méregcsüpp mézzé válik, ha mézbe csöppenik ? Szükséges a min­dennapi kenyér, de még szükségesebb a derült, boldog élethez az Isten kegyelme. Enélkül üres, cinikus az élet. Önreform, isteni kegyelem pedig vallás nélkül nem lé­tezik. Az égig magasztalt kultúra jelen ka­tasztrófájából ezt a föleszmélést, Istenhez­térést reménylem én. Kedves hallgatóin), ma még véres va­lóság a háború, de eljön az idő, midőn megenyhült fájdalommá, sajgó emlékezetté szelídül. Már ma kezdjük meg, hogy akkor teljesen megvalósíthassuk ez elébb rajzolt, szebb jövendőt. Ha egytől egyig hősei le­szünk e szent munkának, akkor a nehéz csatákat kipihenő hőseinknek idegen főidben porló csontjai felől áldást lenget felénk az alkonyi szellő; akkor megbékül korán el­szállt lelkük, meit méltókért, mert nem hiába haltak. Gondolatok. — Irta: Boda Béla őrmester. — Kórágyamon mozdulatlanul pihenek, fájdalmaim kissé csillapulnak. Üres óráimban visszapillantok a tenger szenvedés skáláján lemorzsolt 21 hónapi harctéri szenvedéseimre. Pár hete már, hogy gondos női kezek figyelmes ápolása alatt a kórház szokatlan levegőjét szivom, s még mindig álom előttem ez az élet, ez a környezet, e szokatlan figye­lem, bánásmód és kiszolgálás. Hogy miért? Megmagyarázom. 21 hó­napi élet nagy idő, szokásai, szenvedései felejthetetlen nyomot hagynak a lélekben, testben egyaránt. Kezdem a nyugalommal. Érről beszélni sem lehet 1 A katonának, ki fronton van, sem éjjele, sem nappala nem nyugodt. Ágy­ról, kényelmes levetkőzésről szó sem lehet. Volt idő, amikor 4—5 hónapig blúzom volt a hálóköppeny, s cipőmet csak nappal fűztem ki pár órára. Ezzel szemben ? Oh Isten 1 Ma padlós szobában, ágyban, párnák közt, ké­nyelmesen pihenek. Igaz, hogy néha még felrettenek éjjel s bakancsomat tapogatom, de teljesen felébredve kellemes meglepetés ér. Csend és nyugalom, sőt még őrszemre sincs szükség, csupán egy fegyvertelen kórházi ápoló nyújtózkodik ott a terem padján, s helyettesíti a harci riadó akkordjait hangos horkolásával. Éj van! Körülnézek a kórágyakon! A legtöbb bajtárs pihen, gondolataik bizonyára otthon, a kis családi tűzhely körül járnak, s kedveseik ajkára forró csókot lehel az egyik ölömében — mert érkezik, s fájdalomköny­nyeket hullat a másik — mert búcsúzik . . . Ni, ott egyik álmában beszél; halljuk csak: »Bajtársak, bajtársak, segítség... ne hagyjatok itt .. . a lábam, jaj a kezem . . .« Ismét csend és tovább alszik. Szegény bajtárs, még mindig a harctéren van gondo­latban, még mindig kinozzák régi emlékei. Ni, ott egyik üldögél! Csak az egyik lába van meg, a másikat Tarnopolnál hagyta. Beszélgetünk. — Miért nem alszik ? — kérdem. — Nagyon fáj a lábam, őrmester úr. — Látom maga könnyezik, bajtárs, miért ? — Van okom reá, kérem. Egyik lába­mat a harctéren elveszítettem, de azért bol­dogan siettem haza, hogy szeretteim körében lehessek. Szivemet meghoztam a harctérről, s mi tagadás benne, lángoló szeretettel imád­tam egy leányt, kinek itt van a levele ke­zemben, melyben arról értesít, hogy férjhez megy egy özvegyemberhez, ki, mert birtoka van, fel van mentve. A hajnali napsugár beszűrődött a kór­terem ablakain s bajtársam fakó arcán rez­gésbe hozta csillogó . . . könnycseppeit. Egy ideig bámult a felkelő nap suga­raiba. Később mankóját felemelte s avval fenyegetett napnyugat felé, közben érthetet­len neveket mondogatva. Hanyattdőlt s el­csendesült.További kérdéseimre nem válaszolt. A kakasok megszólaltak. Az ég kiderült, megélénkült a kórterem, csevegtek, beszél­gettek a katonák, csupán egy ajk maradt szótlan, kinek derűs, ifjú napja lenyugodott. Helybeli előfizetőinkhez lapunk kiadóhivatalának igen nagy ké­rése volna. Ugy jártunk ugyanis, hogy a lapkihordó bevonult katonának, fele­sége pedig megbetegedett. Magát a lap­kihordást a kis fiuk ugyan el tudja intézni, de már az előfizetési pénzek beszedését meg sem lehet rá bizni. Ezért azzal a kérelemmel fordul a ki­adóhivatal a pápai előfizetőkhöz, hogy postautalvány útján teljesítsék fizetései­ket, legyen az akár előfizetés, akár pe­dig hirdetési díj, vagy hátralék. A pos­tán nyerendő feladóvevény nyugta gya­nánt szolgálhat. Megjegyzi azonban a kiadóhivatal, hogy ily 'természetű fize­tések leróhatok személyesen is, s külö­nösen d. u. 2 és 5 óra között bármely napon szívesen tartózkodik otthon a hivatal vezetője, hogy a pénzt átvegye és a nyugtát átszolgáltassa. Erős a reményünk, hogy a háború okozta körülményekből származó, de t. előfizetőink részéről is bizonyára indo­koltnak talált eme szerény kérelmünk, dacára annak, hogy megterheljük vele előfizetőinket, nem fog visszatetszést szülni. Nagyon természetes végül, hogy ez csak ideiglenes intézkedés, melyet a körülmények javulása esetén ismét a régi, előfizetőinkre kényelmesebb el­járásnak a visszaállítása fog nyomon követni. PÁPA ÉS VIDÉKE szerkesztősége. Heti naptár. A vcszprémegyházmegyei Directorium alapján. Junius 11. V. Pünkösdvasárnap. 12. H. P.-hétfő. 13. K. P.-kedd. 14. Sz. Kántorbőjt (nagy Vazul pk., hv., dr.). 15. Cs. — (Vitus s tsai vt.) 16. P. Kántorbőjt. 17. Sz. Kántorbőjt. 18. V. Szentháromság-vas. Szentségimádás: Dabrony, Felsőiszkáz, Deve­cser, Somlóvásárhely, Somlószőllős, Nosz­lop, Tüskevár és Halimba. NEDVES FALAK r Watpro'of-fal. \/l7EQ DIMPCI/ Bái milynemü VIZ.LO rll\lutl\ ác sV éA k ö/"'ves munkák, beton­és vasbeton munkák, teljes építkezések szak­szerű kivitele és tervezete CZIFRA JÓZSEF építész, a Watproof művek képviselője Pápa, Anna-tér 9. Telefon 123-

Next

/
Thumbnails
Contents