Pápa és Vidéke, 11. évfolyam 1-52. sz. (1916)

1916-06-04 / 23. szám

XI. évfolyam. Pápa, 1916 a

ug

usztus 6. 135. szám. PAPA ES VIDÉKE Szépirodalmi, közgazdasági és társadalmi hetilap. A pápai Katholikus Kör es a papa-csóthi esDeresi kerület tanítói körének hivatalos lapja. Előfizetési ár: Egész évre 12, fél évre 6, negyedévre 3 Egyes szám ára 26 fillér. A lap megjelenik minden vasárnap K. Kiadótulajdonos: A Pápai Katholikus Kör. A szersesztésért felelős : Szentgyörgyi Sándor Szerkesztőség: Főtér 10. házszám. A kiadóhivatal vezetője: Pados Antal, Csatorna-utca 8. házszám, ahova az előfizetési- és hirdetési-dijak küldendők. Előfizetéseket és hirdetéseket felvesz Hajnóczky Árpád és Wajdits Károly könyvkereskedése, valamint Stern Ernő könyvnyomdája. Nagy János volt aláírva gépírással. Győri postabélyegző. Az állt abban a levélben, hogy legyünk oly szívesek és tegyük közzé a következő panaszát: A napokban Pápán egy meglehetősen látogatott vendéglő kerthelyiségben töltött el egy félórát. Többet is szívesen eltöltött volna, mert vidékről jött, dolgát már elvégezte, a vonat még nem indult, a bor meg izlett. Csakhogy ő egy kissé ideges ember és nem birta ki tovább azt a borzasztó dolgot, hogy egy fiatal emberekből, nagyrészt önkéntesekből álló társaság, mely a kuglipályán szórakozott, félretéve minden tisztességtudást, éles és már zenei szempontból is rossz, tehát hatványozottan bántó fütyürőzéssel molesztálta a vendégeket. »Megkíséreltem, — írja levelében Nagy János — megkérdeztem a vendéglőst, hogy türi-e és miért türi ezt a botrányos viselkedést? A vendéglős, azt felelte, hogy őt is nagyon boszantja az önkéntesek s különösen azok egyikének feltűnően kihívó viselkedése, látja, hogy a vendégek egyik-másika emiatt a szokottnál korábban hagyja el a helyiséget, de kénytelen tűrni az önkéntes úr fütyürőzését, mert már csak nem mondhatja meg ő, mint egyszerű vendéglős annak az érettségit tett, vagy tán éppen érettségi tanfolyamon levő fiatalembernek, akinek a karján ott díszeleg a »műveltség« pertlije, hogy mi illik és mi nem ?« A levél további részében elmondja Nagy János, hogy bár nem adott igazat a vendéglősnek abban, hogy »nem mondhatja meg vendégének, hogy mi illik és mi nem«, kénytelen volt fizetni és eltávozni. Végül arra kéri a szerkesztőséget, hogy ha már a vendéglősök Pápán nem merik, vagy nem akarják megmondani, mondjuk meg hát mi azoknak, akik nem tudják (vagy ha tudják, hát annál rosszabb), hogy »nyilvános helyen fütyölni nem illik«. Ezt a kérését a levélírónak ezennel teljesítjük, dacára annak, hogy igazán nem tudjuk, ki lehet az a Nagy János Győrből. Hozzátesszük azonban azt is, hogy igen szomorú dolog, ha ilyen szürke nevű, egyszerű emberek több illemtudással bírnak, mint a »tanult« fiatalság, a »büszke« hadfiak, a »leendő« tisztek. Szomorú bizony az is, hogy a vendéglős még a vendégek korábbi távozásából származó anyagi kár mellett sem meri megkérni azt a fiatal katona urat, hogy ne fütyüljön állandóan, mert hiszen láthatja, hogy a helyiségben nem egyedül van, hanem mások is, akik szórakozni és nem boszankodni jöttek ide. Nem meri, mert fél a katona »úr« esetleges neheztelésétől, amely valami gorombaságban nyilvánulhatna meg. Szomorú dolog biz ez végül azért, mert restelni való mindazokra nézve, akik tehetetlenül állanak szemben a műveletlenséggel s annak képviselőivel. Nagy János »poste restante Győr« név alatt mai lapszámunkból egy példányt kért küldeni, hogy meggyőződjék arról: »bátrabbak-e az újságírók, mint a vendéglősök?« íme tehát. Csak azt sajnáljuk, hogy ez — Pápán történt. Szentgyörgyi Sándor. A harangokról. Adatok a harangok történetéhez.*) Az első harangöntök a bencések voltak. Az ő zárdáikban már az V. századtól kezdve használatban voltak a harangok és egybehangzó vélemény nekik tulajdonítja a harangöntés művészetét. Toursi sz. Gergely (t 594) olyan jelzésről (signum) tesz említést, mellyel az istentisztelet és karima kezdetét jelezték. Egy VI. századbeli kézirat pedig egy barát rajzát *) A Havi Közlöny legutóbbi számából. mutatja, ki egy kalapáccsal harangjátékot ver, mely 5 csengőből áll. A VII. században a harangok nyugaton mindenütt elterjedtek. Ekkor készítenek már nagyobb harangokat is. Sz. Forkernus, trimi püspök, a harangok védőszentjéről (kinek ünnepe február 17-ike), azt beszélik, hogy hivataláról lemondván, elvonult egy pusztába és ott harangokat öntött. Legrégibb harang a »S. Filans Bell« és az Orkney harang. Ezen időből való emlékünk a kölni Ceciliatemplom harangja is, melyet a kölni városi múzeumban őriznek. Alakja kolompra emlékeztet, három rézszögekkel összevert lapból áll; átmérője lent 0 33 ni., fent 022 m., magassága 0 42 m. A VIII. században a harangok már mindenütt elterjedtek voltak. Sőt ekkor a nép már babonás erőt is tulajdonít nekik, ezért rendelte el Nagy Károly: Ut cloccas non baptizent neque cartas per perticas (babonás feliratok) appendant propter grandinem. Ezzel természetesen nem a harangszentelést, hanem a babonát óhajtja kiküszöbölni. A harangok eleinte külön álványon lógtak, azután kerültek a tornyokba. A IX. században keleten is bevezették a harangok használatát, bár mellettök szent fadeszkáikat még sokáig szintén használták. Nemsokára profán célra, városházakra is függesztettek harangokat s lassankint megszokták az emberek, hogy az élet minden nevesebb, fontosabb eseményét a harang hivó vagy figyelmeztető szava jelezze. Ugy, hogy külön harang jelezte az ünnepet, a vasárnapot, a zsolozsmát, az Ave Máriát, a győzelmeket, a tűzvészt, a vihart, a lélekválságot s a halálra itéltnek utolsó útját. A XI. és XII. század harangjai kicsikék voltak, átmérőjük alig több mint 80 cm, alakjuk hosszúkás és nem szép. Ekkor máikülönféle felírásokat és díszítést is találni rajtuk. Pl. O rex gloriae Christe veni cum pace. (1200 — 1650). A XIII. században alakjuk nagyobbodik, felső részük tagoltabb lesz és ékesebb díszítményeket alkalmaznak. A XIV. században terjedelmük feltűnően nő, de alakjuk is arányos lesz. Ekkor már nemcsak latin, de nemzeti nyelven való irást is találni rajtuk. A harangok neve: signum, clocca (középfelnémet glogge, ir clog, angolszász clucge