Pápa és Vidéke, 11. évfolyam 1-52. sz. (1916)

1916-05-07 / 19. szám

2. A jegyzőkönyv hitelesítésére felkérettek OÍcolicsányi József és Leiner Ignác részvényesek. Az elnöki megnyitó és felolvasott igazgatósági jelentés szépen és behatóan körvonalazta azokat a tűzpróba számba menő körülményeket, melyekkel a Szövetkezetnek az 1915. évben meg kellett küzdenie. A mérleg és számadás előterjesztése után elfogadtatott az igazgatóságnak az a javaslata, hogy az 5523 K 12 f-t kitevő haszonból az alapszabályszerű dividendákon kívül a Belvárosi Kath. Körnek, a Felsővárosi Kath. Olvasókörnek és a Keresztény Munkásegyesületnek 100—100, a Vöröskereszt Egyletnek, a Kárpáti falvak felsegélyezésére, a bencés főgimnázium és az áll. tanítóképző 2—2 hadbavonuló tanulójának 50—50, s végül a Hráme-nek (értsd Hadi Rokkantak és Árvák Menház-egyesülete) a jelen évtől kezdve 5 éven át évenkint 100 K adassék és az igazgató, igazgatósági és felügyelőbizottsági tagok is megfelelően jutalmaztassanak. A még fenmaradt 2486 K 12 f a tartalékalaphoz csatoltatott. A felügyelőbizottságba dr. Bereck Gyula és Hollendonner József helyére Puck József és Töreki Vendel választatott meg. Az igazgatóság és a tisztviselői kar megmaradt változatlanul. A gyűlés, mely d. u. fél 4 órakor kezdődött, minden zavaró incidens nélkül simán folyt le és még a korai délutáni órákban véget ért. Egyről-másról, I. Az utcavilágltás és az új óra. Amióta az új számítás életbelépett, a mi közvilágításunk is sietett ahoz igazodni, ami annyit jelent, hogy ha következetes lesz, maholnap csak elméletben fog létezni, legalább is szept. 30-ig. A lámpagyújtás most 9 órakor (új) történik, s a féléjjelesek ugyancsak az új fél 11-kor, ami tudvalevőleg csillagászatilag fél 10, eloltatnak. Égnek tehát ma még másfél órát. Később,-e hó derekától és jún., tán fél julius hónapokban, 10 (régi 9) felé fogják felgyújtani és fél 11 (fél 10 r.) fogják lefújni, amikor is ég majd pazar fél órát, amiért igazán kár is meggyújtani. Ez azonban sehogy sincs jól így és sem nem jogos, sem nem helyes. Nem jogos, mert a város, mint a villanytelep tulajdonosa, a várossal, mint adófizető közönséggel, úgy egyezett meg a költségvetésben, hogy a féléjjeli lámpák féltizenegyig égnek. Égnek tehát a fenti időkben a lámpák 2 és fél, illetve 2 órát. Az, hogy most rendkívüli viszonyok az időszámításon úgy változtak át, amint van, nem ad alapot arra, hogy a közönség, akár járókelői, akár adófizetői minőségében, rövidebbre jusson, csak azért, mert az óráknak most más a számolásuk, s ami eddig »8 felé« vagy »i/

29 felé« volt, az most egyegy órával többnek tartandó, s ezen felgyújtási időkhöz igazodnak a lefújási idők is. —• Az emberek nagyjában — nyáron — még PÁPA ÉS VIDÉKE. is csak úgy élnek mint eddig, s az üdülésre, a többnyire üiő foglalkozás utáni szükséges esti mozgásra, egy-egy kis szórakozásra, most is csak a régi 9—10 — '/jü óra fog és lehet igénybe vehető lenni. Világos tehát, hogy a gyújtásnak az esthomály beálltával, az eloltásnak pedig abban az időben kell megtörténnie, ami a közszükségnek és a városi igényeknek megfelel, vagyis >/

212-kor, az új óraelnevezés szerint. Felhívjuk erre a természetes kívánságra úgy a hatóság, mint a villamosbizottság figyelmét és kérünk sürgős intézkedést. Csak nem akarhatják a városias jelleg ilyen visszafejlesztését, aminek az is egyik tényezője, hogy az üdülnivágyó, s erre jogosított, sőt ráutalt közönség, ne kényszerüljön a tyúkokkal lefeküdni, s ne legyen kénytelen nolens-volens vagy ezt mégis megcselekedni, vagy pedig, amikor az utcára lép, csakhamar amolyan egyptomi sötétség fogadja, amelynek sűrűségét — különösen a befásított utcákon — csak itt-ott kísérli meg lebírni egy-egy »egész éj jeles« méla, nem túlságosan erős, fényforrás. y11. Az emberi méltóság- nevében. Utóbbi időben szinte szokássá lett, hogy a város elszegényedett betegeit egyszerű kocsin, trágyás szekéren szállítják be a mizeriek kórházába, amikor — mint a közelmúlt napokban történt — még a megázás lehetőségének is ki van téve a beteg. Mi úgy tudjuk, hogy van a városnak mentőkocsija, amelynek éppen az a rendeltetése, hogy szerencsétlenül járt embertársaink praktikusabb és gyorsabb beszállítására használtassék fel. Azért az emberi méltóság nevében tiltakozunk a betegeknek trágyás szekéren való beszállítása ellen s felhívjuk a rendőrhatóságot, hogy ezen visszaélésnek a jövőben elejét vegye. A Perutzgyáriak ügye. A szövőgyári nein hadimunkások ügyében április hó 26.-án tartott békéltető tárgyalás folyományaként az iparhatósági elnök a tanács 4492/1916. számú határozatával f. hó 3.-ára tűzte ki az újbóli tárgyalást. Ezzel szemben, ugyancsak az április hó 26.-án tartott tárgyalás intenciói alapján a munkások és közvetlen a gyárvezetó'ség között megindult tárgyalások eredményeként időközben a 43C9/1916. szám alatt elkönyvelt memorandum 1., 5. és 6-ik pontjainak részbeni elfogadása a gyár részéről alapot ad a munkásoknak a még fennálló pontok tárgyában a további tárgyalásokra, miért is f. hó 2.-án egy beadvánnyal fordultak a tanácshoz, hogy a kitűzött tárgyalást halassza el egyelőre — addig, amíg majd esetleg a helyzet kényszerűségére azt újból nem kérik. A munkásokban nem hiányzik a jóakarat a kölcsönös egyetértésre. Jól tenné a gyár, ha olyan engedményeket tenne, amelyek véglegesen megoldanák ezt a zavaros bérkérdést. A nagyközönség ítélete a munkások mellett döntött. De hisszük, hogy a gyárvezetőség végre a jobb belátás álláspontjára helyezkedik és a még szóbanforgó pontokat is teljesíti olyan alakban, ami közmegnyugvást tud kelteni. 1916 március 112. A hangverseny. Kárpátok felsegélyezése. Az a nexus, mely lapunkát a bencések pápai réndtagjaihoz fűzi, arra késztetett bennünket, hogy a Kárpátok felsegélyezésére városunkban tartott ünnepélyek közül a bencés főgimnáziumét hozzuk ugyan legelőször s — helyszűke miatt — egyedül, de viszont arra is kötelezett bennünket, hogy erről ne a magunk, hanem mások véleményének adjunk helyet. Lapunk barátjai közül ketten is siettek referádát írni, s mi mindegyikükét alább leadjuk a következő szép sorokban. Jóleső megnyugvással konstatáljuk mindenek előtt, hogy a Szentbenedekrendi főgimnázium által május l én rendezett hangverseny nivója nem fulladt bele a reklámhajsza nem mindig ideálisan tiszta áradatába. Alig pár nappal a hangverseny előtt küldték szét a meghívókat s a városi színház zsúfolásig megtelt díszes közönséggel, bizonyságát adván ama tisztelet és bizalomnak, mely ez iskola, — és minden ténykedése iránt általános. Jelen alkalommal is legjavát adta annak, ami egy középiskola keretében előállítható. Kitűnő igazgatás, nemes hivatásának magaslatán álló tanári kar és lelkes tanulóifjúság együttműködése csak szépet, jót, nemeset hozhat létre. A hangverseny két részből állt, az első résznek zeneszámait a Győrből átrándult bosnyák gy.-e. zenekara szolgáltatta, kitűnő karmesterük vezetése alatt művészi tökéllyel adván elő indulókat, operarészleteket, Rákóczy-motivumokat s egyéb magyar dalokat. Egy darabról mégis külön meg kell emlékezni, ez egy világszerte ismert, nálunk is nem egyszer előadott örök becsű és életű zeneköltemény: Ch. Gounod Ave Mariá-ja. A maga teljességében, szépségének minden pompájával oly ritkán hallható fenséges imát most úgy hallhattuk, amint az a nagy szerzőnek költői lelkében életre kelt. A vonóshangszerek mellett a mindenféle fuvóhangszerek és az obligát hárfakíséret felülmulhatlan művészi tökéleteset nyújtott. Blazovich Jákó főgimn. tanár ünnepi beszédben méltatta a Kárpátok jelentőségét, lelki szemeink elé varázsolván égbe nyúló bérceit, járatlan, járhatlan rengetegeit, hymnuszt zengvén a világra szóló hőstetteknek, s meleg, lelkes szavakban dicsőítvén a magyar nemzetnek soha-soha ki nem haló erényeit. Holba Miklós VII. o. t. szavalata úgy a főgimn. énekkara teljesen megfelelt a hangverseny színvonalának, mely után következő 2-ik részt egy iskolai színjáték töltött be. A 48 dicsőségtől ragyogó napjait, majd az elnyomatás sötét éjszakáját átélt vén honvédnek szíve még egyszer feldobban a titáni küzdelem zajára, s álmában 86 esztendejét bele viszi a csaták zajába, hol aztán halálra sebesül. Valóban pedig kerti karosszékében, unokáinak — kik katonákról, vereskeresztes vonatról beszélnek neki — társaságában hunyja le örökre szemeit. Barbarits Lajos VII. o. t. az öreg honvéd, Szabó Imre II. o. t.,