Pápa és Vidéke, 10. évfolyam 1-52. sz. (1915)

1915-02-28 / 9. szám

X. évfolyarrt. Pápa, 1915 február 28. 9. szám; PAPA ES VIDEKE Szépirodalmi, közgazdasági és társadalmi hetilap. A pápai Katolikus Kör és a papa-csóthi esperes-kerület tanítói körének hivatalos lapja. Előfizetési ár: Egész évre 12, fél évre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 26 fillér. A lap megjelenik minden vasárnap. Kiadótulajdonos: A Pápai Katholikus Kör. Ideigl. felelős szerKesztő: Szentgyörgyi Sándor Szerkesztőség: Főtér 10. házszám. A kiadóhivatal vezetője: Pados Antal, Főiskola-utca 3. házszám, ahova az előfizetési- és hirdetési-dijak küldendők. Előfizetéseket és hirdetéseket felvesz Hajnóczky Árpád és Wajdits Károly könyvkereskedése, valamint Stern Ernő könyvnyomdája. A magyar tanítóság győzelme.*) Még javában folyik a küzdelem e rettenetes világháborúban s nincs emberfia, aki józan ésszel befejezésének időpontjára nézve jóslatokba bocsátkozni merészelne. A háború mikénti befejezését sem láthatjuk előre, jóllehet ügyünk igazságos volta, vitéz seregeink magatartása, nemes és hatalmas szövetségesünk testvéri támogatása a biztos győzelem reménységére feljogosítanak. S mi mindezek dacára már győzelemről irunk, amelyben nagy része lesz a magyar tanítóságnak is. Nem azt a tényleges harcot értjük ezalatt, amelyet 8 ezer tanító vív a tűzvonalban s melynek folyamán máris több. száz hősi halált halt a csatamezőn. Azt a hazafias buzgalmat sem értjük ezalatt, amelyet az itthon maradt tanítói kar a háború kitörése óta nemcsak az iskolában, de *) E szép szavakkal emeli ki az »Alkotmány« hasábjain a magyar tanítóság érdemeit Gáspár Ármin kir. s.-tanfelügyelő. künn a társadalomban is folytat harcban álló fiaink érdekében s amelyről a Hadsegélyző Hivatal csak a közelmúltban oly elismerőleg nyilatkozott. A magyar tanítói kar győzedelmes csatáját az utóbbi félszázad alatt teljesített becsületes munkásságával, a magyar kultura megalapozásával vívta ki. Igen, a magyar kulturának szilárd pillérjei a tanítóság lelkes münkásságán épültek fel. Volt idő, amikor ezt a nemes munkát a legszerényebb díj ellenében teljesítették. Nemes münkájukat csak a hazafias érzelem szent tüze s a jobb jövőben vetett reménység segítette elő. És két új generációt 1 rilett a tanítóság nestorainak felnevelnie, hogy a társadalom ezt az állartnalkotó nemes munkát értékelni képes legyen. Népes városok, nagykiterjedésű nemzetiségi vidékek szívben és lélekben való megmagyarosodása hirdetik a magyar tanítóság győzedelmes csatáját. A szorosan vett tanításon kivül a fiatalságnak valláserkölcsös és hazafias irányban való nevelése az a munka, amely a mai háborús napokban tűnik ki a harctéren s amely büszkeséggel tölti el lelkünket. Igen, a magyar tanítóságnak nemzeti szelleme vezérli hős fiainkat a harctéren, amikor rettenthetlen bátorsággal s igazi héroszi lelkesedéssel Európa népei előtt vívják ki maguknak az osztatlan elismerés pálmáját. Magukkal vitték a harctérre azt a honszerelmet és lelkesedést, mit derék tanítóik az iskola padjai közt csepegtettek szivükbe. Most látjuk csak valójában nagynevű minisztereink jelszavának : »a valláserkölcsös hazafias nevelésnek« igazi horderejét. És a derék, becsületes magyar tanítói karnak elévülhetlen érdeme, hogy e jelszavak hatása alatt indultak el hódító munkájukra. Mert jól emlékszünk még azokra a kulturpolitikusokra, akik holmi modern jelszavakkal egy új tanítási és nevelési rendszert iparkodtak nálunk is meghonosítani. Azokra, akik féltve őrzött történelmünk kedves szineTÁRCA. flz iharos tetején. - Irta: M. J A segédtiszt, meg az öreg István lomha, fáradt járással mentek az erdő szélén. Nem is csuda; egész nap az ölfahordásnál topogtak. Istentelenek ezek a fuvarosok, csalnak, lopnak, ahol csak tehetik. KSnnyebb a leiküknek, ha egy-egy hasábot behajíthatnak a gazos közé, s azután éjszaka érte jönnek. — Látja úrfi! — szólt a vén kerülő megkopott mély hangon — mégis jó, hogy a szakadás árok felé jöttünk; most már bizonyos, hogy a disznók ott járnak keresztül. — Te öreg! láttad azt a hatalmas csapát? Ne szólj ám senkinek! hallod-e? még a főerdész úrnak se! Ezt a vén remetét én fülelem le. Öt pengő nyomja a markodat! — tette utána a segédtiszt biztatólag. — Hej! úrfi, de jó is volna az az öt pengő! Sohasem voltam olyan szegény, mint most. A kis gabonám fogytán van; a krumpli meg mind megfagyott, még az állat sem eszi. Pedig a krumpli az nagy dolog a szegény embernek. Ami kis hus volt a padláson, azt mind elhordta a gyerek. Az-a gyerek! az a gyerek! Mióta házas, meg van bolondulva. — Azelőtt szerzett, volt ruhája, pénze. Hisz tetszik tudni, a lőpénzeket se vette ki újév előtt soha. Most ? soha sincsen semmije. Előre kiszedi minden járandóságát. De még nekem is elhordja mindenemet. Kell annak a cifra fehérnépnek. — Van ám annak mindene: kendője, viganója, pántlikája, gyöngye. Olyan mint a páva. Még az erdész úr leánya se olyan cicomás. — Az én Pistám az szinte rongyos. Mikor legény volt, rendes volt, most, hogy asszonya van, rongyos. — Még a lelke sincs meg, — dohogta tovább az öreg István, — azt is kilopta az a céda fehérnép. Hiszen csak ne volna az egyetlen gyermekem, nem is állnék velük szóba soha. A segédtiszt elmélázva ballagott elől a kitaposott gyepes erdőszéli úton. Az esze benn járt valahol a postáskisasszonyoknál a faluban, honnan a tompa bús estéli harangszót fülébe csapta az éles alkonyborító bakonyi szellő. Az öreg tovább beszélt: — Ha legalább szeretné a fiamat, de tudom, hogy nem szereti. Hűtelen kutya lelke volt annak lánykorában is. A gyerek meg majd beleveszett a féltésbe; most még jobban. Pedig nincs is itthonn az a legény, az erdész úr eltetette a sümegi erdőre, haza se jön tán többet. A segédtiszt éppen most gondolta el, hogy holnap vasárnap délután lemegy a postára a leányokkal lórumozni, oda sem hallgatott az öreg beszédére. Egyszerre egy éles, csattanó dördülés hallatszott az iharosi hegyhát felől. Megálltak, hallgatóztak. A lövés hangja sikoltva csapott át a hegyeken és jajgatva veszett bele a párás levegőbe. — Ez a Pista járásában volt — mondja az öreg. — Az Isten akárhová tegye ezeket