Pápa és Vidéke, 10. évfolyam 1-52. sz. (1915)

1915-11-14 / 46. szám

4. PÁPA ÉS VIDÉKE 1915 november 14. és némi jövedelem befektetésére: ügyeljenek föl a munkások vallás-erkölcsi életére és legyenek irgalmas szivüek a szerencsétlenekkel szemben; a gazdagok pedig fölöslegükből — isteni parancs alapján — segítsék a szegényeket, árvákat, ügyefogyottakat, a különböző jótékony és karitativ egyesületeket és intézményeket. — A munkás pedig elégedjék meg a kialkudott bérrel, ne zúgolódjon, éljen erkölcsösen és a vallás törvényei szerint, dolgozzon lelkiismeretesen: akkor a boldogság és a szívbeli megnyugvás otthonos lesz a nagyobb termeiben csak úgy, mint a munkások szerény, de tisztességes házaiban. Mi nem akarjuk föltartóztatni a kultúrát haladásában. Azért van értelmünk és akaratunk, hogy hassunk, alkossunk és gyarapítsunk; csak egyet emelünk ki: legyen igazság és maradjon a kultúra — a vallásosság és a tiszta erkölcs szférájában ! Innen-onnan. Az élet iskolája — ront is .. . Sokszor elmondtuk már, hogy ősz van. A sárga levelek a földön hevernek s tompítják a lépteink zaját. A falevelek hullása megszűnt, de még néhány fennmaradt az ágakon és azt játszi kedvvel zörgeti a hűs szél. I lervadás, — egy elszáradt, színevesztett koszorú fonja körül Thália templomát. Mintha csak a Múzsák is éreznék a tél közeledtét, mert nem regélnek, nem zenélnek hárfán, tamburisson, — a Gül Baba kertje helyén az ódon kulisszák ringatják álomba magukat s az egyhangú kerregés, zongora-akkordokkal telt levegőben a Múzsák velük alszanak. — Nem. Nem jól mondtam. A Múzsák kőzött megszűnt az egyetértés . . . Terpsichore, a tánc, Euterpe, a zene múzsája kecses testével kilépett az utcára, tán azért, hogy a hervadás okozta lehangoltságot eloszlassák, a szomorkodók arcát derűsre keltsék?! — A promenáddal szemben nagy a csoportosulás... A két Múzsa meg áll vándorútján, egy Széchényi-téri házban. Bent a világos ablakok mögött pereg a nóta, táncol a vonó, reng a padló a táncoló lábak alatt . . . Kint, csenevész, apró gyerkőcök állnak az ajtó előtt... hallgatnak . . . Egyik-másiknak nincs ünnepi kalapja, mert a hétköznapi mész-freccsenés ma, vasárnap is meglátszik rajta. Néhánynak foltos a ruhája . . . tán a cipőtalpa is lyukas — kár, hogy oda nem látok, meg este is van; az arcokat csak a zenés ház ablakából a hegedűszó szárnyán repdeső fénysáv világítja meg egy kicsit. Alkonyat óta tanakqdik a vézna csoport. Most beszélgetésük erősebbé válik s így sikerül ellesni egy-két szót: — Pisti! hány krajcárod van. — Biztosan nem tudom. Várj, rögvest megnézem! (Ezzel a beszélő először a felső, azután az alsó zsebjeit kotorja végig, mindeniknek sötét fenekéből elővesz néhány garast. A rézkrajcárokat erősen csengetve egyik markából a másikba olvassa hangosan: kettő, négy, hat .. ., tizennyolc, husz . . ! huszonöt!) Kerek huszonöt vasam van, Jancsi. — Nekem harminc! Öt vas kerül a cigánynak is! Vannak vagy hatan-nyolcan a fiúk. Kettő közülük sehogy sem tud kijönni pénzével, mert egyik tíz krajcárt szorongat markában, a másik tizenötöt. Végre úgy egyeznek öszze, hogy akinek kevesebb van, annak a pénze átvándorol a másik nagyobb összeghez; amaz ezt a műveletet e szavakkal kiséri: Jó! tehát ketten kérünk egyet és te fizeted..! A gyerekcsoport az ajtó felé húzódik. Bent épen most ránt a cigány egy régi, elnyűtt keringőre. Felpattan az ajtó; a nyíláson kifelé tódul a dohányfüst s a sokféle ital szagkeveréke s még mielőtt helyére fordulna vissza, vékony gyerek hangok sipítják: — Kérek egy dupla-rumos teát . .! Alsó oldalán mindinkább emelkedő helyzetben az elesett körül átkozódó asszonyok foglalnak helyet. Fölöttük simul bele a háromszög idomába szabadon, minden erőltetés nélkül az árva, a hitves és az anya csoportja. A vonalvezetés és a szinezés a kép alaphangulatához alkalmazkodik; nyugtalan, éles, olyan, mint az egész mű. Mégis a legteljesebb összhangot adja. így fejezi ki a művész megragadó koncepciójában a háború benső, lelki pusztításait. Ez a kép a harcot mutatja, a fájdalmat, mely összezúz lelkeket, de mely megnyugvásra nem talál. És mégis, csodálatos útja a művészi ihletnek, Feuerstein e kép előtanulmányaiból rátalált arra a motívumra, amely ennek kiáltó elégedetlenségét, meg nem nyugvó fájdalmát letompítja, kiengeszteli. A férje holttestére boruló hitves motívuma ez. Az egyik tanulmányon a hitves az elesett fejét emeli maga felé és fájdalmas arccal tekint rája. Ez fönséges Pietájának alapmotívuma, így született meg a Bella matribus detestata legtökéletesebb kiegészítése. A Szűzanya Fiának holttestére borúi, jobbjával gyengéden emeli maga felé a halott fejét, balját szívére teszi; fájdalmas arccal merően tekint a halott arcába. De ez nem Niobe fájdalma; az Isten Anyja fájdalma ez, melyben ott játszik a megnyugvás, ott fakadozik a remény, az élet, a feltámadás reménye. Feuerstein, a legkiválóbb német vallásos művészek egyike, így oldja meg a háború borzasztó disszonanciáját. Az átkozódó anyákat az Isten Anyjához vezeti. Fiára borul ez is, de Fiából meríti reményét is. Fájdalma halott Fiában is megtalálja megnyugvását, mert hite van, megtörhetetlen hite. Az »anyák átkozta háború« mellé, ennek egyik alapmotívumából megfesti az Anya kiengesztelődött, megnyugvó fájdalmát, a Pietát.*) Innsbruck. Kühár Flóris. *) Feuerstein (szül. 1856 január 6.-án Bariban) (Elsass.). Művészetét teljesen az Egyház szolgálatába állította. Nagy jelentőségű működésének az ismertetett képek legújabb termékei. Sikerült reprodukciójuk megtalálható a »Die christliche Kunst«, 1915 okt. számában. — Mi is kérünk egyet . .! Az ajtó becsapódik. A kintrekedt füstfelhőt elnyeli az esti levegő. Bent szeszes teát isznak a gyerkőcök egész héten át spórolt garasukon, végignézik — élvezik — a tagbaszakadt katonák duhaj dáridóját addig, amíg a zene, a tánc mámora, a rumos tea, a borgőz, a mulatság kéje el nem áztatja, vagy a vendéglős meg nem unja őket és végre újra az utcára lépve, nagy lendülettel neki esnek a járókelőknek, akik közül az egyik így fakad ki: — Ez mégis sok. Hát nem lehet ezeket a tacskókat ilyenkor már haza parancsolni és megtiltani nekik a korcsmázást ? Alig látszik ki a földből, máris a korcsmát bújja. Hogy' gondolkodik az a szülő, aki gyermekének ezt megengedi ?! — De van egy alispáni rendeletünk is, ami szabályozza a gyermekek mulatóhelyekre való járását — miért nem ellenőrzi annak érvényben tartását a hatóság is?! • • - Vigyázzunk kissé jobban az ifjúságra, mert erre a jövőben nagy feladat vár. Ha most mindent a maga rossz medrében engedünk folyni, akkor ez a generáció, mint az őszi levél, testileg és lelkileg elfonnyadva kerül arra a helyre, ahol erős lélekre, édzett, pihent testre van szükség . . . Rossz leckét tanulnak ezek a zsenge fiúk az élet iskolájában, mert aki teán kezdi, könnyen pezsgőn végezheti s mi marad a kezében: koldusbot. Csertői. Gyászrovat, Nagy Margitka. Dr. Nagy Imre, pápakovácsii körorvost és családját nagy gyász érte. Elvesztette a család kedvencét, a 21 év minden bájával ékes Margitkát. A viruló, szépséges hajadont élte legszebb éveiben gyilkos kór támadta meg és pedig oly erővel, hogy sem a leggondosabb ápolás, sem az egyébként gyógyító hatással biró délvidék, melyet felkeresett, sem pedig a nagy praxisszal, széles tudással biró doktoratya minden kezelése megmenteni nem tudta az életnek. A korán sírba szállt ifjú úrleányt nemcsak Pápán, hol iskoláit végezte, hanem messze földön ismerték műveltségéről és kedvességéről is, s különösen Pápán, már tanulóéveiből s későbbi fellépéseiből, mint kitűnő szavalót s előadót tanulták ismerni. Temetése igen nagy részvét mellett mult pénteken délután volt Pápakovácsiban. A szertartást Pethő János, pápakovácsii plébános végezte még pedig Csaplár Antal pápasalamoni, Schermann József nagygannai plébánosok és Zarka József nagygannai sírbolti lelkész segédletével. Az örök világosság fényeskedjék a drága halottnak! Gyászhír. A vett gyászjelentés szerint e hó 10.-én Veszprémben meghalt Huber Antalné, szül. Namijeszki Erzsébet. Férje a veszprémi r. k. kántor, fia és veje veszprémi tanítók. Ny. b! Jegyezzünk hadikölcsönt.