Pápa és Vidéke, 10. évfolyam 1-52. sz. (1915)

1915-09-19 / 38. szám

4. PÁPA ÉS VIDÉKE 1915 szeptember 4. Kérelem a vármegye közönségéhez! Most, amikor győzelmes hadaink hatalmas szövetségesünkkel az északi Colossuson napról-napra újabb és a világtörténelemben páratlanul álló diadalokat vívnak ki, s amikor fegyveres erőnk másik része az orvul .reánk támadt hitszegő volt szövetségesünk ádáz hadait oly vitézül és eredményesen tartják távol határainktól: minden magyar embernek önkénytelenül is az érettünk küzdő vitéz katonáink felé kell fordulnunk, kik veszélyt nem ismerve, bátran állják az ellenség rohamait, majd előre törnek, hogy a végleges és nagy győzelmet részünkre biztosítsák. Ezen gigászi küzdelem természetes folyamánya, hogy harcoló övéink soraiból sokan pecsételik meg vérükkel a diadalt és nagy azoknak a száma, kik elmentek védeni a hazát, itthon hagyva aggódó feleséget és gyermekeket, kiket többé viszontlátni nem fognak. A hazáért hősi halált haltak emléke legyen áldott! Vérük nyomán fakadjon egy jobb jövő és biztos béke, melyen az egységes és nagy Magyarország megdönthetetlen bástyái épüljenek fel. Amikor tehát a hősök emlékének a köteles tiszteletet megadjuk, velük szemben méltó hálánkat is le kell róni akként, hogy nevüket a késő utókornak követendő példaként örökül hagyjuk, s azon hozzátartozóikat pedig, kiknek a hazáért hősi halált haltak gyámolai voltak, a legmesszebb menő módon segélyére siessünk és őket felkaroljuk. És az öltőzéshez fogott. De igaza is volt, mert csudálatosképen nem érezte baját. — Régen mondtam kendnek ugye, hogy menjen orvoshoz? De használt is, — mondotta az asszony elégedett hangon. Kint a verandán most jön sietve Bódis Sándor. Azért ilyen korán, hogy érdeklődjön, hogy' és mint érzi magát a beteg a kiruccanás után, részben pedig, hogy az elmaradást illetőleg kimagyarázni segítsen komájának. Egészen mást várt, mint amit ezután látott és hallott. Az örömben uszó Zsuzsa asszony elébe sietett s a konyhában újságolta: — Meggyógynlt az uram! Semmi baja neki! Bódis rázta a fejét: — Nem hiszem el! Bár adná az Isten — ezzel berontott a szobába s amint látja a volt beteg mosolygós arcát, kacagva kiáltott fel: — Az ám! semmi baja, csak a füle kormos..! Takó-Mihályon volt a sor, hogy a tükörbe nézzen . . . Látja ám, hogy igazándiban kormos a füle hegye, még pedig az éjjel kente be, amikór olyan iszkábás fejjel világot gyújtott. No és lett is olyan kacagás, hogy még az alvó Pista gyerek is felébredt rá . .. Es Mihály gazda nem volt beteg, még pedig az okból, — mint maga mondta jókedvűen, — hogy akinek a füle kormos, az nem lehet beteg . . . A hála méltó adóját szebben és magasztosabban le nem róhatjuk, mintha a hősök árváit magunkhoz emeljük, ha azok megélhetését lehetővé tesszük, ha a könnyeket töröljük és pótoljuk azt, kit az árva atyjában, a hősben elvesztett! Könnves szem ne legyen e hazában! Nyomorba^ élni, nélkülözni, egy ily hadiárvának sem szabad. Ez a legelső és elengedhetetlen kötelessége a társadalomnak. Megvagyunk győződve arról, hogy az áldozatkészségre mindig hajlandó magyar társadalom ezúttal is meghallja a hivő szót és mindenki sietni fog tehetségéhez mérten segédkezet nyújtani a gyámhatóságnak, hogy azon kitűzött magasztos célt, hogy minden hős árvája legjobban legyen elhelyezve, megva'ósíthassa. A háború első hónapjaiban e tárgyban már felkérte a gyámhatóság Veszprémvármegye társadalmát a hősök árvái érdekében, mely kérelemre jelentkeztek is jótevők, kik részint pénzbeli segélyt adtak, vagy helyeztek kilátásba, részint pedig hajlandóságukat tudatták oly irányban, hogy a hősök árvái közül egyet-egyet örökbe fogadnak. A jótékonyság legkimagaslóbb s a hősök emlékének legméltóbb módja az örökbefogadás. Aki ezen módot választja, az legnemesebben cselekszik, mert ezáltal az árvának legmegfelelőbb módon iparkodik pótolni azt a nagy veszteséget, melyet hős apjában elvesztett. Akiket tehát a Gondviselés nem áldott meg gyermekekkel, vagy akiktől a haza a legnagyobb áldozatot, gyermekét követelte, azoknak mód és alkalom kínálkozik, hogy gyermekük legyen, kik még élnek, az örökbefogadott gyermekben vigaszt és támaszt nyernek, s maguk után nevük viselőjében utódot hagyhatnak hátra. Második módja a jótékonyságnak az ingyentartásra és nevetésre való vállalkozás, ezt pedig azon nemes gondolkozású családok valósíthatják meg legjobban, kiknek háztartásában az, hogy egy gyermekkel több ül az asztalhoz, külömbséget nem tesz. A harmadik mód a pénzbeli segély. Amikor a haza a nemzethez fordult kölcsönért, az áldozatkész magyar nemzet mint egy ember állt talpra, s a polgárság egymással vetekedve vitte felesleges pénzét a haza oltárára; a hadi-kölcsön jegyzésében a magyar nemzet nagy erőt és nagy fokú áldozatkészséget tanúsított, mely tényével bámulatba ejtette nemcsak szövetségeseinket, de a semleges államokat is és lehetővé tette, hogy a világháborút a hadsereg minden fennakadás nélkül dicsőségesen tovább folytathatja. A hadi-kölcsön jegyzésével míg egyrészt a nemzet áldozatot hozott a hazának, másrészt az egyes polgárok tőkéjüket oly módon helyezték el, mely elhelyezési mód által jelentékeny kamatszaporulatra tettek szert. A jövödelem-többletből kérünk a hősök árváinak! Akiket az isteni Gondviselés megáldott földi javakkal s módjuk volt hadikölcsönt jegyezni s ezáltal jövödelmüket nagymértékben növelhették: O hozzájuk fordulunk az érettünk halt hősök árvái nevében, hogy a hadi-kölcsön kamatjövedelméből 1%-ot a hősök árváinak engedjenek át. Nem kérünk sokat, csak a kamat szaporulat csekély hányadát, s hisszük, hogy ezekből a fillérekből olyan összeg fog rendelkezésünkre állani, hogy abból a könnyeket letörölni s az árváknak biztos jövőt és megélhetést tudunk biztosítani. A nemzetnek minden fiára szüksége van, aki fegyverrel nem tud eleget tenni a nagy védelmi harcban a haza iránt tartozó kötelességének, annak meg kell osztani azt a módot és vagyont, amelyet az értünk küzdött és értünk elvérzett hőseink nekünk megmentettek. A legcsekélyebb adományt is köszönettel fogadunk, s mindenkinek, ki bármely irányban gyakorolni kívánja jótékonyságát, azonnal útbaigazítást és felvilágosítást fogunk adni. A hősök árvái szaporodnak, tehát a jótékonyságnak is a legfelsőbb fokig kell elmenni. Azon kéréssel fordul tehát Veszprémvármegye árvaszéke Nemes Veszprémvármegye közönségéhez, hogy mindenki, kit a Gondviselés némi tekintetben is vezetőszerephez juttatott, karolja fel a legnemesebb ügyet, gyűjtsön örökbefogadó szülőket, ingyentartásra vállalkozó jótevőket, ossza meg mindenki feleslegét az árvákkal, mert csak úgy pótolhatjuk a munkaerőben megfogyott polgárság hasznos tagjait, ha módot és alkalmat nyujtunk arra, hogy az apát vesztett árvák édes hazánknak majdan támaszai és védő hős apjuknak méltó utódai lehessenek. Veszprém, 1915 augusztus 28. Hazafias üdvözlettel: Takách Ádám s k., vármegyei árvaszéki elnök. IRODALOM. Magyar Kultúra. Társadalmi és tudományos folyóirat. (Megjelen havonként kétszer: 5.-én és 20.-án, legalább 3 ívnyi terjedelemben). A keresztény nemzeti kultúrát szorgalmazó, öntudatos és cselekedni kész katholicizmus orgánuma. Több tagból álló szerkesztőbizottság szerkeszti, melynek nevében a szerkesztésért Bangha Béla S. J. felelős. Előfizetési ára: egész évre 12 K, félévre 6 K„ negyedévre 3 K; tiz példány egy címre rendelve: egész évre 8 K, félévre 4 K, negyedévre 2 K. Egyes szám ára 70 fillér. Megrendelhető: Budapest, VIII., Horánszky-utca 20. szám.