Pápa és Vidéke, 10. évfolyam 1-52. sz. (1915)

1915-08-22 / 34. szám

1915 augusztus 29. PÁPA ÉS VIDÉKE. 3. j j Legjobb minőségű [ j ! i őszi kelmék és mosóáruk! I SS • • igen nagy választékban megérkeztek Barna Ignác céghez. • m ? • karban felhangzottak a különböző alkalmi énekek, offertoriumra a »Boldogasszony Anyánk«, mise végén a háborús időkben használatos egyházi dal. Közvetlenül az utolsó evangelium után a misét celebráló káplán az oltártól mintegy 10—12 percig tartó, szép és emelkedett hangú szentbeszédet mondott, majd pedig imádkozott a királyért és a hadseregért, továbbá a hazáért. Mise végén a kórus megkezdette a Kölcsey-himnusz éneklését, melybe csakhamar belevegyült az ezrekre menő egybegyűltek éneke és megindítóan törtek a magasba a sebesültek áhítatos hangjai is, hogy »Nyújts feléje védő kart, ha küzd ellenséggel«. Pont 10 óra volt, mikor az ünnep egyházi részének vége volt. A katonaság. A pápai m. k. 7-ik honvédhuszárezred parancsnoksága részéről már hetekkel ezelőtt megkezdődtek az intézkedések, hogy a király 85-ik születésnapját minél nagyobb ünneppé avassák. Az eddigi szokástól eltérően nemcsak a katonai személyeket, hanem az egyházi és polgári hatóságokat is megkérték a nap minél ünnepélyesebb megülésére. A tábori mise ugyan elmaradt, mert a minisztérium időközben máskép rendelkezett, de a főistentiszteleten a templomban a helyőrség és a kórházi parancsnokság minden tiszte részt vett. Délben egy órakor a Griff-szálló nagytermében díszebéd volt. A 80 terítékes díszebédre hivatalosak voltak többek között Mészáros Károly, a Ferenc-József-rend lovagja, Pápa polgármestere, továbbá Sült József kir. tanácsos, kir. közjegyző, dr. Teli Anasztáz és Tar Gyula, igazgatók, velbergi Wüest Ferenc, uradalmi felügyelő, Mayer István, póstafőnök, Okolicsányi József, dohánygyári igazgató és más előkelőségek. Az ebéd alatt óvári Szeőke Bálint m. kir. honvédhuszárőrnagy, a pápai helyőrség ezidőszerinti parancsnoka egy gyönyörű, magyar pohárköszöntőt mondott a királyra, kit a jelenvolt tisztek és vendégeik hatalmasan megéljeneztek. A vendégsereg, mely a helyi tisztikaron és a civilvendégeken kivül a Pápa körül fekvő garniziók, mint Csót, Ihász, Marcaltő tisztjeiből állott, miután a legjobb hangulatban délután négy óráig együtt maradt, azután kivonult a kaszárnyába, hol megfelelő katonai parádé mellett átadták két altisztnek a szerzett kitüntetéseket. (Itt jegyezzük meg, hogy a csikótelep és a fogolytábor tisztjei Marcaltó'n, illetve Csóton voltak jelen az istentiszteleten és csak a díszebédre érkeztek Pápára). A polgárság. Pápa város polgársága, mely koronás királya iránt érzett lojális érzelmeinek kifejezésében mindig előljárt, idén is kivette a maga részét a király születésnapjának megünnepléséből. Középületeken a nemzeti zászló lobogott, de különösen a forgalmas utcákban a legtöbb magánházra is kitűzték a háromszínű lobogókat. S bár sokakat az országos vásár visszatartott, mégis rendkívül számosan vettek részt a szentmisén. Azt hisszük nem tévedünk, ha állítjuk, hogy a polgárság hazafias viselkedésén kivül, mely a külsőségekben nyilvánult, szivében is őszintén kívánta dicsőségesen uralkodó agg királyunkra, I. Ferenc Józsefre az Úristen bőséges áldását; egy napra félretette saját gondjait; hódolatteljes tisztelete és szeretete középpontjába helyezte a királyt, aki már 67 éve viseli két nagy nemzet gondját. így ünnepelt Pápa városa. Adja Isten, hogy a következő évforduló alkalmával már azokkal együtt ünnepelhesfiizte gondolatait. Egyszer csak határozottan dörmögte bajusza alatt: — Én nem fogok fiam útjába állani . Ha szereti, vegye feleségül. Jó hiren ismeri a leányt mindenki. Azt, hogy szegény nem bánom, én is- ilyet vettem el. Van miből megélni . . . — Isten vele fiam. Jó éjszakát! — Adonyiné konyhai karosszékében ülve búcsúzik a fiatal Törekitől, azután a szokásos köhögési roham ragadta meg és köhicsélt jó ideig A leány a kapuig kiséri el a fiatal molnárt. Az ifjú pár egymáshoz simulva halkan beszélgetett: — Kedvesem, nem nézhetem tovább szükölködésteket . . . véget kell vetnem . . . Anyád is jobb gyógykezelésre szorul. Ide pedig sok pénz kell, de legalább is annyiba kerül, hogy keresményed nem elegendő oda. A mi portánk jórésze üressen áll. Beszélni fogok apámurammal holnap és hamarosan elviszünk titeket... így elérjük régi vágyunkat s boldogok leszünk, úgy-e ? — Nagyon boldogok Lőrinc — súgta Borbála. — Sokat dolgoztál lelkem eddig . . • többet sokkal, mint szabad lett volna. A te egészséged is kockán forog. Könnyen áldozatává lehetnél a megerőltetésnek. — Kérlek Lőrinc ez szót sem érdemel. Kötelességem volt ezt tenni. Mondd csak, a fű, elnyelte, magába fojtotta a cipő kopogás zaját.. Olybá tünt ez a kép fel, mintha félig testet öltött szellemek járnának-kelnének, a hid körül adva egymásnak találkozót. Ez a másik alak elhaladt a bokor előtt s egyenesen befordult a legelső ház hátsó kis kertkapuján. Ez a ma-holnap összeomló régi épületforma Tőcsör Dávid tulajdonát adja. O maga őszbeborult agglegény még. Itt lakik még Bozsáry Örzse is, akit leánykori ismerősei, a mai öregek, hajadonkori nevén említenek, bár öreg töpörödött anyóka már. Nagy szegénységben él leányával. Tudja mindenki, hogy nem így volt náluk sem valamikor. De ezt az asszony férjeurának köszönheti, aki kártyán fütyültette el a szép kis vagyonkát, aminek most csak a csücske van már meg. Amikor ez megtörtént, Tóbiás gazdából egy részeges zsellér lett, mert a szégyent nem birta józan fejjel s így Adonyit hamarosan eltemették. Az öreg beteges Adonyinénak és leányának most a szerencse folytán visszamaradt földecske termi meg a legszükségesebb kenyérnek valót, a más házi szükségletekre Borcsa keres varrással. Az öreg Töreki közelebb húzódott a düledező deszkakerítéshez, amit mindenütt belepett a sovány zöldes moha. A hátsó lakás ajtaja feltárult. A konyhai mécses halványan táncoló fénye végig vágódott az udvaron. A legény átlépte a küszöböt. Az ajtó visszacsukódott és újra csendes sötétség lett. Amikor a vén molnár magára maradt, úgy járta körül a házat, mintha még soha nem járt volna e tájon. Pedig ha a belsőjét láthatta volna valaki, ugyancsak meglepődött volna azon az érzelmi képen, ami balfelől rajzott szivében. No igen, valjuk be őszintén, az a harmincöt év nem törölt el mindent s úgy rémlett előtte, hogy nem is fia, hanem ő maga jár a régi nyomokon ahhoz a kedves lényhez, akinek Borcsa a neve. A csudás véletlennek játéka ez, vagy egyenesen az Ur akarata — a leánynak szintén Borbála a neve ... A lakók után Ítélve itt nincs más leány e házban, mint Adonyi Borbála . . . — Boldogult nőm neve is ez volt — suttogta Töreki — ugyané házban lakott. . Hej, de nagyot zökkent a világ azóta sarkaiban. Ez a viskó is sokszor cserélt gazdát, lakót egyformán . . . Fiatal éveinek kellemes emlékei fűzik e házhoz. De egyszersmint agyába tódultak azoknak a fájó érzéseknek emlékei is, amiket atyja hosszú ideig tartó ellenzései váltottak ki szerelmesen makacs szivéből . . . Visszatért előbbi helyére és tovább