Pápa és Vidéke, 10. évfolyam 1-52. sz. (1915)

1915-07-11 / 28. szám

1915 junius 27. PÁPA ÉS VIDÉKE. 3. másszóval Liberánál már asszisztáltak az esperesnek. A kóruson 48-tagu vegyeskar működött. Introitusra és Sequentiára vegyeskar Offertoriumra magánének volt. Ezt Tóth Anna produkálta, elénekelvén egy neves zeneszerző' szöveg nélküli gyászindulójára helybeli poéta által írt alkalmi szövegű dalt. A szöveg egy része így szólt: » míg élt, szíve csak a hazáért vert Pirosló vére, erős karja A haza javát akarta S ezért az áldott honért áldozott, Melyért a szíve folyton dobogott És vert . . . Adj fönn a mennyben vértanúid közt E hős áldott lelkének . . .« stb. Sanctus, Benedictus, Agnus és Communióra vegyeskaru énekek lettek előadva. Mise végén férfikar szerepelt ugyancsak alkalmi szövegű gyászdalokkal ugyanattól a helyi költőtől, ki ezeknek dallamát is komponálta. Mikor felhangzott, hogy ». . . . de lelked él s emléked élni fog, Míg csak magyar lesz és szíve dobog, Nyugodj tehát csendben hős babéridon Azt most kívánja a néma fájdalom ....« akkor alig maradt szem szárazon. Az énekesek maguk is átérezték, mit mondtak s a szívből jövő ének szívhez is szólt. Már Tóth Anna gyönyörű, művészies éneke is belemarkolt a szívekbe, a férfikar hatalmas akkordjai még nagyobb erővel játszottak a fájdalom húrjain. Mise után, illetve a ravatal körül végzett Libera után Kriszt Jenő esp.Kriszt Jenő búcsúztatója. Mélyen tisztelt gyászoló Közönség ! Szeretett Hiveim! Megdicsőült hősünk, grófkegyurunk védőszentjének, szt. Pál apostolnak nyolcadát ünnepli még a keresztény katholikus világ. Szent Pál kézmives volt, Tarzusban tanult sátorkészítő mesterséget, szegénysorsú volt, hozzá életének sötét foltja is volt, mert vakmerőségében Krisztus üldözőjévé lett. És a nagyirgalmú Isten megbocsátott neki és most Krisztus jegyese, az anyaszentegyház büszkélkedik vele, a világnak egyik legragyogóbb templomát építették tiszteletére Rómában és a nemzetek apostolának nevezzük őt. Mily vigasztaló érzés, mennyire felemelő gondolat az nekünk, hogy lelkünk ártatlanságának vesztével, szívünk nyugalmának pusztulásával még nem veszett el minden, mert ugyanazon erő és az a hatalmas szó, mely Sault Damaszkus kapujánál levetette lováról és Pállá formálta át, még nem vesztette el erejét, még mindig ott van a megtestesült Ige isteni ajkán, hogy könnyforrást fakasszon szivünkből, a gyűlölködés lángját eloltsa és a szeretet szent tűzét szítsa föl, melyet Krisztus urunk hozott le magával a menymyekből. plébános felment a szószékre és az ő ismert eloquentiájával, páratlan előadó képességével mintegy 20 percig tartó emlékbeszédet, quasi búcsúztatót mondott a halott grófkegyúr felett. Gyönyörű beszéde nagy hatást keltett a néma csendben figyelő nagyszámú hallgatóságban, melynek jórésze bizony alig tudta visszatartani a hangos zokogást. (E beszédet a vonal alatt hozzuk. A szerk.) Beszéd után ismét gyászdalt énekelt a férfikar, majd pedig megkezdődött a temetési szertartás, a beszentelés. Ezt is, mint általában a Pápán lefolyt összes szertartásokat, Kriszt Jenő esperes végezte. A szertartások elvégzése után megindult a menet Nagyganna felé. A menet. Megkondult a pápai öregtemplom nagyharangja s egyedül szólt, míg a menet a Széchenyi-térre ért. Ekkor már a többi harang, s a többi templom minden harangja is szólt. így rendezte ezt az esperes. S az egyedül kongó nagyharang mély búgása oly szép, oly megható és oly melegen fájdalmas volt. A menetben elől az egyház jelvénye: a kereszt. Utána Remete Aladár kapitány vezetése alatt egy honv.-huszár díszszázad lóháton és egy gyalogos díszszakasz, a nép, a cigányzenekar, a küldöttségek jórésze, az egyesületek, a Mária-lányok, Őrangyal-társulat, az énekkar, a papság. A papság után a halottat vivő uradalmi kocsi, a koszorúskocsi Szeretett Hiveim! Az emberek nem ismernek félelmet, ott ahol reszketniök kellene, a bűn elkövetésénél s épen akkor gyávák, amikor hősiességet vár tőlük hitünk és hazánk, mikor a halállal kell szembe nézniök. Csak olyan ember áll ilyenkor helyt, mint szt. Pál apostol, kinek van hite és szeretete, az ilyen megáll, mint a villám tüzében a százados tölgy. Azt a láthatatlan erőt, mely a nagy mindenség csillagvilágát együtt tartja, mint játszó golyócskáit tenyerében a gyermek, a nehézkedés törvényének nevezik. Egymás útját az égi testek sohasem keresztezik és úgy repdesnek alkotóik körül, akár szent János-bogárkák a virágos csalitban. A társadalomnak ilyen törvénye a hit. Hit nélkül nincs béke, nincs boldogság, nincs haladás, ha megsemmisülne a hit, a legvirágzóbb kulturával visszaélnének az emberek és barbárokká lennének. A hit adja meg a felsőbbségeknek a tekintélyt és az alsóbbrendüeknek a biztonságot. A sátán a paradicsomban gyilkos merényletet követett el a hit ellen és az elveszített Istenért hamis isteneket adott az embereknek és kényszerítette őket, hogy előttük hajladozzanak, testüket metélve és ártatlan kisdedeket áldozzanak föl a tüzes Molochnak. Legújabban a s a család, végül még a népnek ezrei. Amerre a menet elvonult, mindenütt kíváncsi néptömeg állt sorfalat, az ablakokból sokan nézték a kitűnően rendezett s így gyönyörűen lefolyt gyászmenetet. Bántó volt, hogy a Fő-utcán éppen aszfaltoztak s az otromba katlanok alatt rakott széntűz fojtó füstgomlyokat árasztott a menetben résztvevő ezrekre. Útközben felváltva a kar éne

7 • . ' & 1 - ' • - . r •: kelte a Miserere zsoltár egyes verseit, majd pedig a cigányzenekar húzott bús gyászindulót. A Jókai-utca végén, a Csóka-vendéglő előtt a menet rövid időre megállott. A dalárda éneke után Kriszt ]enő esperes újra beszentelte a drága halottat és rövid, megható magyar imát mondott felette. A dalárda újabb éneke után »Isten veled hát drága halott, Nyugodj békén őseid között. Halálod élet, bár távozásod fáj Csak tested az, mely most elköltözött...« a gyászmenet csendben tovább haladt Nagygannára, a családi sírbolthoz, melyben a nemes hősnek már annyi őse és a főúri család annyi tagja pihen. A menetben, melyet, miután a legközelebbi út a sok esőzés miatt nem volt igénybe vehető, Pápakovácsi és Kup felé irányítottak, már csak a fennebb említett huszárkülönítmény, néhány díszruhás hajdú és erdész kisérte. A menetet JVüest Ferenc, jószágfelügyelő rendezte és kisérte ki Nagygannára, hol a ravatalt a templom szentélyében felállították. gőgös embert tette meg istenné és a hitetlen ember vakon borúi le maga-maga előtt. Az eget átengedi az angyaloknak és verebeknek és Ézsauval falja a lelke árán szerzett lencsét, a tékozló fiúval habzsolja a testiség moslékját. Ellenben az igaz hit változtatta át Sault a világ tudósait megszégyenítő apostollá, Pállá, aki örömmel halt meg Krisztusért. Példáját követték gyenge szüzek ezrei, akik elviselhetetlen kínokat tűrtek el mosolyogva és a pogányok, kik eddig a legkisebb szenvedésre, mint halálra sebzett farkasok üvöltöttek, most lecsendesedtek, mint a vágóhídra hurcolt bárányok. Megszámlálhatatlan sereg volt a hitvallók száma, megharsant a riadó: »Előre!« És Jézus, az isteni fővezér olyan gyönyörködve nézte híveinek hósi harcát, mint grófkegyurunk főpiebániatemploma védőszentjének, az első vértanúnak, szt. Istvánnak bajvívását, — és ma ? Tán sírva fakad az Úr, ha a magasból seregszemlét tart felettünk! Elmegyünk a vizkeresztségig, örvendezünk a pünkösdi tűzkeresztségnek, a bérmálásnak, de már a nagyhetet s még inkább a Golgotát, Krisztus keresztjét óvatosan, félve elkerüljük. De megdicsőült hősünk, grófkegyurunk, védöszentjétől tanult, hitből fakadó hősies bátorsággal jól tudta, hogy Krisztus és a magyar haza vitézének hátrál-