Pápa és Vidéke, 10. évfolyam 1-52. sz. (1915)

1915-01-03 / 1. szám

1915 január 3. PAPA ÉS VIDÉKE. 3. lyek mind összefüggésben vannak az 1914. események eléggé megtaníthattak arra. hogy milyen törpe az egyedül álló ember, és mily kisértékü ínég az egyedül álló nemzet is. Az Isten végtelen kegyelmére van szüksé­günk, hogy az egyedül álló emberek össze­forradjanak, hogy a nemzet minden egyes fiában lángra gyúljon az összetartás érzése. Csakis így tud unk helyt állni, így tudjuk át­szenvedni, átharcolni azt az óriási zivatart, ami körülöttünk dúl. Imádkozzunk I Ez az egyetlen üdvös dolog, amit új esztendő napján tehetünk. A jövendőt jósolgatni most dőreség volna. Az imádság megerősíti önbizalmunkat, amire mulhatlanul szükségünk van. Imádkozzunk, hogy az a kitartás, az az áldozatkészség, ami a nemzet fiaiban az elmúlt napokban mutat­kozott ne apadjon meg, hanem inkább gya­rapodjék. Az, aki a népek sorsát intézi, egy­formán gondol minden országra. Az ő tró­nusát most ezerfelől is ostromolja imádság, de hitünk szerint csak annak az imádságnak lesz foganatja, ami igazságos hivő lélekből fakad. Mi tisztában vagyunk a magunk- iga­zával, ami imádságunk tehát meghallgatásra fog találni. Ne szűnjék meg tehát az Istenbe vetett hitünk, legyen az első gondolat az új esztendő napján azé, akitől mindent várha­tunk. Ha az Isten nevével kezdjük az új esz­tendőt, számíihatunk rá, hogy az Isten nem fog elhagyni bennünket. Az áldozatos munka. Már fél század óta dolgoznak vá" rosunkban imádságos, áldozatos 'l'éfckkel' a világtól elvonulva és mégis a világ' a társadalom javára. Hogy kik ezek' mindenki tudja. Nevük: irgalmas nó'vé­rek, programmjuk: imudkozzál és dol­gozzál. Tehát jubiláris év volna ez szá­mukra, érdekes, puskaropogással, ágyu­dörgéssel, halálhörgéssel telt jubileum. Ugy keltene, hogy a hálás társa­dalom, az a sok száz ember, kiknek szívébe a hit és áldozatos munka igéit csepegtették, kiknek nyomorán vigasz­teljes szavuk és jótékony kezük enyhí­tett, odazarándokoljon az irgalmas nő­vérek házához és hálás szívvel kérje reájuk Isten áldását. De ők nem ünnepeltek, hanem tovább és most fokozottabb hévvel, sőt lelkesedéssel dolgoznak a sújtott embe­rek javára. Sokan vannak közölük a harc szolgálatában, a sebesültek ápolá­sánál, más jó részük itthon hirdeti a hit és tudomány igéit, csepegteti hon­leányaink szívébe a honszerelmet, mi­közben dolgozik és tanítványaival dol­goztat a sebesültek számára. Nélkülöz, gyűjt, lelkesít, hogy minél több jusson a hadfiaknak és minél nagyobb szeretet­tel gondoljon az ifjúság a hazáért' meg­sebesültekre. Megilletődve álltunk meg eddig is minden újév küszöbén, de most térdre kell borulnunk és az ágyuszó mellé oda­kiáltanunk: Irgalmas Isten, könyörülj népeden! Vagy nem repül-e a sóhajok és remények milliója a kilőtt golyók után, melyek összetéve adják a nemzet reményeinek, vágyainak, győzelme hité­nek eredőjét ? Itt vannak ők, kik a kápolna csend­jében az ima fegyverével ostromolják az eget a győzelemért, a harcosokért, a sebesültekért, »•' szenvedőkért. És e szeltem tölti be intézetüket is, erre tanítják növendékeiket is, kik hazánk honleányai. Mig telkük lelkesedve bízik és remél, kezük nem pihen. Ott csattognak az egész vonalon a kicsi fegyverek: a kötő- és varrótű és halomra kerülnek elő a telkes munkából a hó­sapkák, harisnyák, láb-, kézvédők, kö­tözőruhák stb. Mily öröm látni, hogy a sok ifjú leány: képzősök és polgáristák az apá­cák példája és lelkesítő szavai mellett versenyezve adják össze filléreiket, hoz­zák az otthon nélkülözött ruhákat, fol­toznak, varrnak, miközben reálehelik a katonáknak szánt holmikra ifjú telkük jókívánságait. Sőt nem marad el a ciga­rettagyártás sem, ezerszámra készítettek és már többször megörvendeztették a szegény sebesülteket süteménnyel és cigarettával. De hogy némileg számokkal is szolgáljak, ime a szerény viszonyokhoz képest a képzősök a hadbavonultak ré­szére gyűjtöttek 106 K 6 fill.-t, részint a harcolóknak, részint a sebesülteknek készítettek 100 drb haskötőt, 20 drb flanell-inget, 40 alsónadrágot, 12 inget, 72 hósapkát, 61 térdmelegítőt, 44 pár csukló védőt, 16 drb kis és 14 drb nagy borogatóruhát és 40 pár kapcaruhát. A polgáristák is gyűjtöttek 117'81 K-t. Készítettek 51 drb alsóruhát, 20 darab ágyneműt, 45 pár harisnyát, 12 darab törülközőt, 15 pár érmelegítőt, 5 pár térdmelegítőt, 6 zsebkendőt és 5 pár kapcát. A társadalom szépen megnyilvánult, nagy adakozásai mellett ez nem sok ugyan, de a viszonyok szerint hangosan szól amellett, hogy az irgalmas nővérek intézete is kiveszi részét az áldozatos munkából és megérdemli a társadalom elismerését. Külön felemlítem főtiszt. Wimmer Károly igazgató urat, aki 100 koronát bocsátott tanítványai rendelkezésére, Regula Sz. Benedekje, a »discretione praeci­puus«, hanem egy zord, elégedetlen, villogó tekintetű, egyébként karakterisztikus szerzetes. A renaissance két legkitűnőbb Szent Benedek-képét Peruginonak és Ráfaelnak köszönhetjük. Perugino egy triptychonon, mely a keresztrefeszítést ábrázolja, állítja elénk a Szentatyáf, amint végtelen fájdalommal, mégis bizó, imádságos lélekkel tekint a keresztre. A történelem Szent Benedekjének jelleme ragyog le tisztán e képről. Ez az extatikus Istenbemerülés, ez a szelid, alázatos, vonzó tekintet — Perugino gazdag talentumáról, művészetének átérzettségérő! tesz tanúságot. Rafael (tudvalevőleg Perugino tanítványa volt egyideig) mesterét a Szent arcának mű­vészi felfogásában, nem belső életének gaz­dag kifejtésében multa felül. Ráfaelnél a Szent arca tekintélyesebb, monumentálisabb, gyönyörűen iveit homloka, szeméti keresztül­törő mély, intuitiv lelkülete szellemének egész fönségét éreztetik. Perugino Sz. Bene­dekje közvetlenebb, mélyebb érzésű, Ráfaelé zártabb, harmonikusabb lelkű. A florenzi művészek közül Ghirlandajot, Fra Bartoloneot, Andrea del Sartot, az um­briaiak közül Pinturiahiot kell még e téren említenünk. Több sienai mestert is találunk azok közt, akik a Szent életének egyes jele­neteit feldolgozták (Sans di Pietro, Franc, di Giorgio Martini, Beccafumi). A velencei iskolából Tommaso da Mo­dena (1351—1375) gótikus stílusban festett meg egy ülő Sz. Benedeket, akit ezen leg­találóbban a nemzetek tanítójának lehetne elnevezni. A kép Trevisobnn van. A velen­ceiek egyéb ily irányú működésének értéke nem nagy. Néhol — a kor szokása szerint — anochronismussal találkozunk náluk. Szent Benedeket hol kanoncki, hol koruk ponti­fikális öltözetében ábrázolják. A. Vivarini, Girolano, Romanino, Giovanni Martini, Bor­done, Giovanni Bellini, Tintoretto juttatnak műveiken Szent Benedeknek is helyet, bár többnyire csak staflage-szerüt. Ilyen szerep jut Szentünknek Mantegno (1431 — 1506), mantuai festő képein is. A genuai iskola képei közül Marco Palmezzam művén: A Bold. Szűz megkoro­názásán Sz. Benedek újra Assisi Sz. Ferenc társaságában található. Ez a Sz. Benedek-arc új ugyan, de nem tartozik a sikerültek közé. Délitáliában is gyakran találkozunk Sz. Benedek ábrázolásokkal. A nápolyi nemzeti muzeum Andrea del Salerno három képét őrzi, melyek a Szent életét érzékítik meg; Palermoban Pietro Novelli készített a del Cancelliere templom számára egy képet, mely Sz. Benedeket és két kedves tanítvá­nyát állítja elénk; Marzeale apátságának is ő festette meg a védőszentjét. Italiának tehát minden része bővelkedik nagy Szentjének emlékévél a művészetben. Eldugott falvak templomai és sekrestyéi, apátságok egyházai, nagy városok gyűjtemé­nyei és muzeumai elevenítik fel az ő alakját, symbolizálják eszmevilágát és jelentőségét, élesztik az utókor kegyeletét iránta. Hiszen ez a föld szülte őt meg az egész keresztény világ számára, innét ragyogott életszentsége és innét indultak ki fiai; innét ment ez a hódító sereg — Szent Benedek gondolataival, Krisztus eszméivel, hogy a Nyugatot meg­hódítsa. Ezért természetes, hogy elsősorban Italia földje gondoskodott arról, hogy szel­leme ki ne vesszen, tisztelete, emléke el ne apadjon. Az olasz művészetet e téren nem is multák felül a többi nemzetek művészei. Nemcsak művészi érték dolgában vezetnek az olasz művészet Sz. Benedek-cyclusai, ha­nem számbeli többségüknél fogva is. A francia renaissance és barokk több müvet alkotott, melyekről itt megemlékez­hetünk. Köztük egész cyclus a brüsseli mu­zeumban valószínűleg Louis Silvestre le

Next

/
Thumbnails
Contents