Pápa és Vidéke, 10. évfolyam 1-52. sz. (1915)

1915-06-06 / 23. szám

1915 ápr ili s 5. PÁPA ÉS VIDÉKE 3. magasztos eszméikkel. A verselés is gon­dos, csiszolt, sőt néhol mesterkélt, de ez utóbbi mit sem von le a versek értékéből, melyek nagyon alkalmasak a vallásos és hazafias érzelmek ápolására. IRODALOM. Elienne. Történeti színművet irt ily c. alatt egyik nagyrabecsült munkatársunk, ol­vasóink kedvence, Pater Mattoska J. Libór, pozsonyi franciskánus. Ez az öt fölvonásos szinmű VIII. Henrik, angol király idejében játszik és előadásához 7 női, 12 férfi és 1 kis fiu, tehát összesen 20 szereplő kell csak, s ezek közül 2, de csak egy izben énekel. Elolvasásakor is már sok élvezetet találha­tunk e sikerült műben és így mindazoknak, akik azt előadják vagy látják, bizonyára még ennél is nagyobb élvezetben lesz részük. Ára 40 fillér s kapható a szerzőnél, vagy Kolozsvárott »Szent Ferenc Hírnöke« utján. Az előadási jog 4 koronáért szerezhető meg, azonban ez összegért 10 ingyen-példányt is küldenek, szóval szerény viszonyok között tengődő egyesületek színpadjai számára már e szempontból is igen alkalmas mű. De leg­kivált ajánljuk Eliennet pompás, gördülé­keny nyelvezetéért, és a szerző ama meg­lepően ügyes scenirozásáért, mellyel művét kiállította. Nem is említve természetesen a mű gyönyörű alapgondolatát, minden jele­nete ujabb meg újabb fordulatban szórja szét katholikus anyaszentegyházunk szent tanait, s ez teszi a művet örökbecsüvé. Havi Közlöny. Ilyen címen Temes­váron egy havi folyóirat jelenik meg, mely­nek tartalma a lelkipásztorkodás és rokon­tudományok köréből kerül ugyan ki, de oly érdekes, hogy azt nemcsak papjaink, hanem a tanítók és általában egyházi szolgálatban levők, de az egyházi ügyekkel szívesen fog­lalkozó magánosok is sok élvezettel és ha­szonnal lapozgathatják. A Havi Közlöny 39. évfolyamát érte el. Minden dicséretnél fé­nyesebb bizonyítéka életrevalóságának. Elő­fizetési ára aránylag igen csekély, 10 korona egy évre. Terjedelme nagy és bő, úgy, hogy az ötödik füzet utolsó lapszáma 398. A lap­nak dr. Czapik Gyulá, temesvári teologiai tanár a szerkesztője és kiadótulajdonosa, de a munkatársak sorában ott találjuk minden egyházmegye kiválóbb tollforgatóit. A vesz­prémi papság köréből sokszor találkozunk dr. Luttor Ferenc nevével. A legutóbbi füzet cikksorozatainak főcímei: Korszerű egyesület, A háború nevelő ereje, Lelkipásztor, Er­kölcstan, Gyakorlati esetek, Szónoklat, Szó­noklati anyagok, Hitoktatás, Hitoktatási váz­latok, Liturgia, Egyházi ének, Jog, Történet, Acta et Decreta, Rendeletek és Döntvények, Krónika, Tárca, Könyvismertetés stb. Meg­ragadja az embert az a világos, értelmes stilus, mellyel közleményeit megírja, s alka­lomadtán — a lapravaló hivatkozással — olvasóink számára egy-egy cikket át is fo­gunk venni. A Havi Közlöny kiadóhivatala Temesvár, Szeminárium cím alatt található. HIRER. A Zárda záróünnepélye. Mult számunkban tett igéretünkhöz képest visszatérünk a holnapi zárdai záróünnepélyre, melyre, mint már emlí­tettük, külön meghívókat nem bocsátot­tak ki. Az ünnepély a Zárda tornater­mében holnap, hétfőn d. u. 5 órakor kezdődik és a várható nagy érdeklő­désre, nemkülönben a pontos kezdetre való tekintettel ajánlatos az időben való megjelenés. A Zárda főépületén keresz­tül az udvar felöli bejárásnál a belépők­nek műsort és szövegkönyvet ajánlanak, melyért 30 fillér fizetendő. Valamint a szövegkönyv és műsor elfogadása nem kötelező, épúgy, tekintettel arra, hogy az esetleges tisztajövedelem jótékony célra, valamely irányú hadsegélyezésre van szánva, szivesen vesznek és a nyil­vános nyugtázás végett jegyzékbe fog­lalnak esetleges felülfizetéseket is, sőt felülfizetések úgy is eszközölhetők, hogy a szövegkönyv- és műsorból álló füze­tekből két, esetleg több példányt vált az illető. Gyermekeket nem tanácsos elhozni az ünnepélyre: a záróünnepély műsora az alkalomhoz mért komoly pontokból áll s a gyermeket nem ér­dekli, amiért az csak útban van. A ve­zetőség szivesen látja a gyermekeket akkor, amikor valami látványosság, tündérjáték stb. van a műsoron, de most nem. A felnőtteket is megkérik, hogy a csendet megőrjznj törekedjenek. A műsor 10 pontból áll, ebből 1 dal­játék, 1 melodráma, 1 karének, 1 ma­gánének, 1 citerajáték, a többi 5 pedig kettő-, négy- és hatkezes zongoraszám. A daljáték szövege a fennemlített szöveg­könyvben van s ugyanott az utolsó ol­dalon megtalálható a műsor is, melyet teljes részleteséggel és kellő ismertetés­sel mi már mult számunkban leközöltünk. — Szentségimádás. Junius 6.-a Pápán a Szentségimádás napja. Az egyes egyházmegyékben ugyanis naponta más­más plébániatemplomban (esetleg fili­álisban) teszik ki a legfelségesebb Oltári Szentséget egész napra imádásra. A veszprémegyházmegyei dátumokat és helyeket ujabban lapunkban is közölni szoktuk Az egyházi hét c. állandó hí­rünk végén. Ma tehát Pápán a plébá­niai főtemplomban 6 órakor reggel ki­teszik az Oltári Szentséget és rögtön csendes misét mondanak. Még 7 órakor is lesz egy csendes mise, míg 8 órakor kezdetét veszi az ünnepélyes nagymise, mely után megindul a körmenet, melyet Űrnap nyolcadába eső vasárnap címén tartanak. Ha marad idő, még a kör­menet után is lesz csendes mise, s végül 11 órakor a szokásos vasárnapi csen­des mise mondatik. Délután 3 órakor ünnepélyes vecsernye, este 6 órakor litánia és szentségeltétel. Másnap, hét­főn 6 órakor reggel újra csendes mise a kitett Olt. Szentség előtt, s ezzel át lesz adva a szentségimádás Marcaltőnek. — A főapát köszönete. Dr. Hajdú Tibor, pannonhalmi főapát Pápán tartózko­dása alatt felkereste Kriszt Jenő esperes­plébánost, úgy is mint a r. k. bitközség el­nökét, hogy az elemi fiúiskolának a főgimn. céljaira való átengedését személyesen is meg­köszönje. — Megismételt urnapi körmenet. Pápán igen régi szokás az, hogy az Űrnap nyolcadába eső vasárnapon meg­ismétlik az Űrnapon tartott körmenetet. Ma tehát, ha az időjárás engedi, d. e. 8 órakor lesz a plébániai mise s utána a mult csütörtökihöz teljesen hasonló körmenet a városban felállított 4 oltár körül. Mint tudni vélik, ez a megismé­telt körmenet abból az időből maradt ránk, mikor Pápán a katholikus hivek anyanyelv szerint két részre voltak osztva, s egy alkalommal magyarul, másik alkalommal németül énekeltek a körmeneteken. Mint tudjuk a XVIII-ik század első felében német tannyelvű iskolájok is volt a pápai németeknek s így a következtetés elé logikus. Van azután még egy harmadik körmenet is Pápán, Űrnap nyolcadán, jövő csütör­tökön, ekkor azonban csak a nagytem­plom körül lesz megtartva. — Koronázási évforduló. Jövő kedden, junius 8.-án lesz 48. évfordulója annak, hogy dicsőségesen uralkodó apos­toli királyunkat, I. Ferenc Józsefet meg­koronázták. Ez alkalomból országszerte fényes istentiszteleket tartanak s a Kath. Egyház buzgó imában kéri a király éle­tére és uralkodására a jó Isten bőséges áldását. Pápán a plébánia főtemplomban d. e. 9 órakor lesz az ünnepi mise, melyre az összes hatóságok és hivatalok, nemkülönben a tanintézetek is hivatalo­sak. — Jézus Sz. Szíve. Az Úrnap nyolcada utáni péntek ez évben tehát jun. 11.-e tudvalevőleg Jézus Szentsé­ges Szívének az ünnepe. Boldogult X. Pius pápának még 1906-ban kiadott parancsa szerint e napon minden plé­bániatemplomban a mise után, esetleg délután a kitett oltári szentség előtt elmondandó a Jézus Szívéről szóló litánia. Kik ezen ájtatosságon részt vesznek és a pápa szándékára imádkoznak, búcsú­ban részesülnek. Akik pedig ezenfelül meggyónnak és megáldoznak, teljes bú­csút nyernek, mely a tisztítótűzben szen­vedő lelkekért is felajánlható. — Indexre tett könyvek. A pápa Őszentsége 1915 április 12.-én a következő könyveket tette indexre: 1. La Constitution divine de l'Eglise. Szerzője Macaire Cirill, Genf, 1913., 2. Von der Kirche des Geistes. Religiöse Essays im Sinnre eines modernen Katholicizmus. Szerzője Funk Fülöp, Mün­chen, 1913., 3. Les remédes divins pour l'ame et le corps. Szerzője Saltzmann Alfonz, Páris, 1912. és Le román merveilleux. Szer­zője Coulevain Péter, Páris, 1915. Ezen köny­veknek olvasása, illetve ezek felolvastatásának meghallgatása bűn terhe alatt tilos.

Next

/
Thumbnails
Contents