Pápa és Vidéke, 10. évfolyam 1-52. sz. (1915)

1915-05-30 / 22. szám

176. PÁPA ÉS VIDÉKE 1915 április 18. szövetségeseinknek a nagytakarítást végeznünk az itt ragadt és beözönlött százezrekkel. És az újabb kor? Ki nem ismeri? Nagy Napoleon felszabadította őket, s amikor csillaga hanyatlott, bújtak vissza mint a birkák régi zsarnokaik igájába. A kis Napoleon, a Ill-ik, ismét hónuk alá nyúlt, szarvat adott nekik, és gerillaharcokban, Európa türelméből lépésrőllépésre összelopták, összetákolták országukat. Külellenséggel szemben mindig vesztesek voltak, csúfos vereségeket könyvelt el történelmük, de azért nőttek, gyarapodtak, mert Európa, benne főkép mi és Németország, nem látta bennük az alattomos, perfid, becstelen bandát, hanem jóakaratulag módot adott nekik kalandor — kondottieri — arcátlankodásra. Belekötöttek pár éve a törökbe s elvették pimasz ürügyek alatt egy nagy tartományát s néhány szigetét. A balkán-háborúk által igénybe vett nemzet, — a világ legtisztességesebb népe, — nem védekezhetett ellene, de Tripolisz lakossága csúnya pocsékolást tett a talián betörők seregeiben, s ha Európa, — különösen Anglia, — nem játszik kezére, úgy járhatott volna ez a parvenü nagyhatalom, mint ahogy Menelik császárral járt, aki megmutatta neki a Kelet-Afrikából kivezető utat és rongygyá mállott seregei a világ gunykacaja közt hajóztak vissza az idegenek kegyelméből létesült, abból élő, erkölcsileg és anyagilag züllöft hazájukba. * Egy ilyen hallgatás közben a zongorámhoz mentem. Halkan kinyitottam a födelét. A kottatartón még ott feküdt a tegnapi szonáta. Megütöttem az első akkordot. Az én emberemnek eltorzult az arca. Riadtan szökött oda hozzám és lefogta kao romát. — Ne .. . ne bántson kérem. Úgyis elmondom. Abbahagytam. Odaült a pamlagsarkába és sokáig hallgatott. Nem biztattam. Tudtam, hogy úgy is beszélni fog. — Lássa — mondotta — ezért maradtam el. Tudtam, hogy maga megérzett valamit. Éreztem, hogy megfigyel. Ez pedig borzasztó dolog. Ugy éreztem, hogy mindig a nyomomban jár, kilesi a gondolataimat. Pedig el akarom titkolni, nem akarom, hogy az emberek kinevessenek . . . Csodálkoztam. — Ön is ki fog nevetni — mondotta. — Bolondnak fog tartani, mint azok, akik megtudták. Pedig olyan messze vagyok ettől, hogy szinte magam sem szeretem. Mert az őrültek nem veszik észre, hogy mások figyeMajdnem hat évszázaddal ezelőtt a magyarok egy nagy királya, Lajos, megboszulandó testvéröccse, Endre nápolyi király aljas, olasz modorú meggyilkolását, büntető hadjáratot vezetett az akkor legnagyobb olasz királyság: Nápoly ellen. Kegyetlen volt a megtorlás, a Durazzo-család sok tagja jutott hóhérkézre, köztük a család méltó női sarja, Johanna, Endre özvegye és gyilkosa. Vigyázzon a taliánok becsületből teljesen kivetkőzött népe és dinasztiája, hogy a nagy Lajos egy késő utóda és hadai a savoyai-ház tagjaival meg ne ismételje az istenitéletet, ha nem Aversában, hát másutt. m. EA Zárda záróünnepélye. — Előzetes tájékoztató. — A irgalmas nővérek pápai tanintézetei, nevezetesen a r. k. tanítónőképző és a r. k. polgári leányiskola már évek óta rendszerint közösen szokta tartani ama nyilvános előadásait és ünnepélyeit, melyekre a nagyközönség is hivatalos s melyeken az igen szép számban meg is szokott jelenni. Ezen ünnepélyek közé tartozik az évvégi záróünnepély is, melyet idén június 7.-ére tűztek ki. Tekintettel arra, hogy a belépődíj nélkül tartandó ünnepélyre külön meghívókat nem bocsájtanak ki, a tanintézetek vezetősége felkért bennünket, hogy lapunk útján mi tájékoztassuk az érdeklődőket az idei záróünnnepélyről. A Záróünnepély 1915 június 7.-én (holnaphoz egy hétre) délután 5 órakor kezdődik a zárda tornatermében. A műlik, hogy mások kutatnak az életében, hogy ő különbözik a többitől. Én érzem. És valahányszor elmondom valakinek, mindig elveszítem. Önt is el fogom veszíteni, ön is nevetni fog rajtam. Tiltakoztam. — Hagyjuk el kérem, — felelte és tovább beszélt. Beszédje közben az arca egészen megváltozott. Mintha olvasott volna egy láthatatlan könyvből. — Valamikor, — mondotta — kis városban laktam. Boltíves szobáin volt. Csodálatosan hangulatos hely volt, amilyet csak régi emberek tudtak építeni, akik életük nagyobbik darabját otthon élték le. Az ablakon kosaras rács, az ajtón régimódi nehéz vasalás. Az ajtó zára valami komplikált nehéz kulcsra nyitt, amit nem lehetett álkulcscsal fölnyitni sehogy. Szomszédaim csupa elszáradt öreg emberek voltak, akiket valahogy itt felejtett a mult, akik sehogysem illettek bele a mába. Fölöttem is egy öreg úr lakott. Hosszú hófehér haja a vállát verte. Ugy festett, mint a nyugdíjas kóristák, akiknek a múltból már csak a hajuk van meg. Eleinte azt hittem ő is közéjük tartozik. De a ruhája, az arca, az életmódja rácáfoltak erre. Mindig kocsin járt, ha kimozsor 10 pontból áll, melyet felváltva polgári és tanítónőképzői növendékek adnak elő. Lesz karének, daljáték, melodráma, zongora úgy két-, mint négyés hat kézre, továbbá citerajáték, szóval elég változatos programm ahhoz, hogy ének- és zenebeli jártasságukat bemutathassák a szülőknek és a vendégeknek. Részletek a műsorról: 1. Beethoven: Isten dicsősége című kardalát négyszólamban énekli a tanítónőképző énekkara. Hatalmas koncepciójú zenemű, melyet ez a képzett, soktagu énekkar bizonyára hatásosan fog előadni. 2. Tarnay: Dallamtár. Négykézre előadják Fa Mária p. III. és Frank Emma p. IV. o. növendékek. Tarnay Alajos, ki Pápán már több ízben hangversenyzett, a jelen kor egyik legnépszerűbb zeneirója, akire mi magyarok méltán lehetünk büszkék. 3. Szentgyörgyi Sándor, lapunk szerkesztője, ki a polgári leányiskolában tanítja az éneket, A vizsga c. alatt daljátékot írt, melynek szövegét lapunk mult számában le is közöltük. Ezt a daljátékot a polgári leányiskola növendékei mutatják be a szerző zongorakisérete mellett. Hogy a daljátékot könnyebben megérthesse a közönség, Szövegkönyvet bocsát rendelkezésére a vezetőség. E szövegkönyv nemcsak a daljáték szövegét, hanem az egész műsort is közli. Ára 30 fillér lesz, és a zárdában előre is, vagy pedig az előadás napján, illetve a belépés alkalmával kapható. Az esetleges tiszta jövedelem jótékony célra lesz fordítva s e célból 30 fillérnél nagyobb összeget adományozók neveit feljegyzik. 4. Horváth Géza: Magyar dallamok. Schmidt Gizella, Magyary Ánna és Hnát dult s ünnepnap csillogó érdemrendekkel tűzködte tele a mellét. Szerettem volna megismerkedni vele, de nem lehetett. Nem voltam tolakodó ember, már pedig csak ezen az úton lehetett volna hozzáférni valahogy. Éjszakánkint, amikor hazajöttem, mindig égett nála a világ. Azután különös dobogást hallottam. Sokáig azt hittem, vendégei vannak, de később rájöttem, hogy valaki táncol. Akármilyen hihetetlen volt is, — táncolt. Önkéntelenül ritmusba szedtem a kopogást. Tánc volt. Valami régi elfelejtett lejtés, aminek ma már éppen hogy az emléke él. A dolog annyira izgatott, hogy aludni sem tudtam. A kopogást, a ritmusjárást egész hajnalig hallottam nap-nap után. Néha azt hittem, hogy képzelődöm, de hiába, a dolog igaz volt. Egyszer odaültem a zongorához és követni próbáltam. Az ujjaim addig-addig ketestek a billentyűkön, amig rá nem tévedtek egy menüettre. Eleinte halkan, később hangosan, egész erővel játszottam. A kopogás, a csoszogás megszűnt. Ugylátszik az öreg elrestelte, hogy kilestem hóbortját. Ezentúl amikor csak föltoppant fölöttem a lépése, zongorához ültem. Mulattatott, hogy egyszerre abbahagyta.