Pápa és Vidéke, 10. évfolyam 1-52. sz. (1915)

1915-05-16 / 20. szám

1915 ápr ilis 161. PÁPA ÉS VIDÉKE 3. irányt mutasson Istenhez, az erősség és vi­gasztalás örök kútfejéhez. Ezt a szerepet akarja betölteni szerzőnk jelen kis művével, mikor a maga vallásos érzéseit, buzgó fohászait és égő reményeit a költészet egyszerűen kellemes bájaival észre­vétlenül akarja belopni a vérző szívekbe. A versekből mindenki meggyőződhetik, hogy a szerző egy mélyen érző lélek, esz­ményekért lángoló szív, ki nemes érzelmeit, magasan szálló gondolatait költői formába is tudja önteni és akárhány versében a költői zengzetesség a nyelv kelleme, az érzelmek és gondolatok megkapó kifejezése olyan magaslatot ér el, hol a kényes és kicsiszolt izlés is élvezettel futhat át sorain. Elsősorban a vallásos énekek számát akarta gyarapítani, az egyházi zeneköltésnek alkalmas anyagot szolgáltatni és a háborúban sokat szenvedő népnek vigasztalására és épülésére lenni. Ezen elsőrendű céljának a szerző min­denesetre szépen megfelel és reméljük, hogy a megnyugvás után epedő lelkek sok vigasz­talást merítenek énekeiből. Ára fűzve 70 fillér, kötve 1 korona. Megrendelhető a »Katholikus Kántor« (egy­házzenei szaklap) kiadóhivatalában Eger, Gimnázium-utca 3. szám. HÍREK­— Személyi hír. Dr. Vértesy Gyula, Veszprémvármegye kir. tanfelügyelője mult csütörtök óta városunkban tartózkodik és a bencésrend helybeli székházának szívesen látott vendége. A tanfelügyelő, ki a pünkösdi ünnepekig marad Pápán, többrendbeli hiva­talos dolgot intéz el. Tegnap és tegnapelőtt a r. k. elemi fiúiskola VI. oszt. vizsgálatát vezette, ma az izr. polgáriban vizsgáztat, s a jövő hét első napjaiban a többi felekezet VI. o. vizsgálatain elnököl, szerdától pedig a ref. tanítónőképzőben tartandó képesítőn lesz mint miniszteri biztos. — Esterházy Móric gróf emlékezete. Mult kedden, a keresztjáró napok másodikán, a pápai plébániai főtemplomban, valamint az összes kegyúri templomokban és a sírbolti kápolnában (Nagygannán) gyászmisét szolgál­tattak Esterházy Móric gróf, néliai földes­urunk, v. b. t. t., Veszprémvármegye főispánja lelki üdvéért. E napon volt ugyanis 15. év­fordulója a nemes gróf Bécsben bekövetkezett korai halálának. A pápai főtemplomban, az­alatt, míg a keresztjáró körmenetet Németh Imre káplán a Kálváriára vezette, 9 órakor Kriszt Jenő esperesplébános dr Bereck Gyula hittanár és Babies József papnövendék segéd­letével ünnepélyes gyászmisét celebrált s a szentélyben felállított, a grófi címerekkel és délszaki növényekkel gazdagon díszített tumba körül elvégezte az Absolutio-t. A kóruson a tanítóképző kath. növendékei énekeltek. A misén jelen volt az uradalom központi tiszti­kara és személyzete. — Első áldozás. Röviden már meg­emlékeztünk az első áldozásról, mely szép ünnepség Pápán ma megy végbe. Itt újra adunk hírt róla. A plébániai főistentisztelet már 8 órakor kezdődik. Az első áldozók, fiúk és leányok tanítóik felügyelete alatt a szentélyben sorakoznak. A mise előtt Vidi aquam-ma\ vízhintés. A szentmise, melyet Kriszt |enő esperes tart káplánok és kleri­kusok segédlete mellett, tekintettel, hogy Ujholdvasárnap van, az Oltári szentség ki­tételével kezdődik és evangélium után az esperes beszédet intéz az első áldozókhoz. A Credo és Offertorium alatt a gyermekek Grátzer János igazgató-tanító vezetése mellett közös hangos imában megújítják a hitvallást és a hit, remény, szeretetet. Közvetlenül ál­dozás előtt hasonlóképen megújítják a bá­natot, mire megáldoznak. Áldozás után az esperes újra beszél a gyermekekhez s azután befejezi a szentmisét. Prédikáció e napon nincsen. Az első áldozók azután közös reg­gelire gyűlnek össze az iskolában, hol e szép ünnepély emlékére szép képet, illetve emlék­lapot is kapnak. — Keresztkútszentelés. Jövő szom­baton, Pünkösd vigiliáján mindazon templo­mokban, melyekben van keresztkút, megtar­tandó a keresztkútszentelés szép szertartása, mely csaknem azonos a Nagyszombat-napjára előírt szertartással. A pünkösdi kútszentelés a próféciák éneklésével kezdődik és a Min­denszentek litániájával végződik, melybe szinte beleolvad már a szentmise. A mise Glóriájánál megszólal az orgona, meghúzat­nak a harangok stb., akárcsak Nagyszombat­napján. Elő van írva, hogy oly templomok­ban, hol nincs keresztkút, a 6 próféciát és a Mindenszentek litániáját szintén el kell énekelni. Pápán a plébániatemplomban 7 órakor kezdődik e szertartás. — Szent-János-ájtatosságok. Ámbár az Egyház ünnepeire vonatkozó újabb ren­delkezések szerint Nepomuki szent János ünnepéről idén, legalább Magyarországban, illetve a veszprémi egyházmegyében még csak megemlékezés sem lesz, oly helyeken, hol eddig is szokás volt, hogy a Nepomuki szent János szobornál, kápolnánál, avagy ol­tárnál külön ájtatosságokat tartottak, ezentúl is megtarthatók, illetve megtartandók ezek. A pápai főplébániatemplom keresztkút mel­letti mellékóltára Nepomuki sz. János tiszte­letére lévén emelve, Pápán már régi kegye­letes szokás, hogy az emlékünnepet, május 16.-át megelőző estétől kezdve 8 napon át esti 6 órakor sz. János-litániákat tartanak. Tekintettel azonban arra, hogy ez évben úgy a hadilitániák, mint pedig a májusi ájtatos­ságok ugyancsak a nagytemplomban, s ugyan­csak 6 órakor este tartatnak, a sz. János­ájtatosságokat ezekkel kapcsolatosan, ezek­nek a keretében fogják megtartani olykép, hogy bár az istentisztelet a Mária-oltárnál folyik, a sz. János-oltár is fel lesz díszítve s a gyertyák meggyújtva, a litániák- és imák­ban pedig e szentnek érdemeiről megemlé­kezés történik. Az első ily közös ájtatosság tegnap, szombaton, május 15.-én volt, az utolsó pedig 22.-én, Pünkösd vigiliáján lesz. — A Korona elhalasztása. A május 18.-ára összehívott papi értekezlet, u. n. Ko­rona, melyen a pápai espereskerület lelkész­kedő papságának kellene részt vennie, több­rendbeli akadály miatt elhalasztatott. Rész­ben az egyes plébánosoknak, mint iskola­igazgatóknak a most folyó Vl-ik osztályú vizsgálatoknál való hivatalos elfoglaltságuk, részben pedig, hogy a tavaszi sürgős mun­kálatok miatt neliezen kapható fuvar miatt úgy sem tudnának most teljes számban meg­jelenni, oka annak, hogy Kriszt Jenő pápai esperes bizonytalan időre elhalasztotta a Koronát. — Köszönet. A Perutz gyár alkalma­zottjai a hadbavonultak családtagjai számára, a népkonyha javára 20 K-t voltak szívesek gyűjteni. Az adományért a szegények nevé­ben hálás köszönetét nyilvánítja Mészáros Károly, polgármester. — Katonai előléptetés, A király dr. Kardos Károly, pápai ügyvédet, a m. k. 20. népfelkelési parancsnokság kötelékében álló hadnagyot főhadnaggyá léptette elő. — Nagybeteg 1 birtokos. Nemesszalóki Szalóky Géza, nemessszalóki földbirtokost, mint sajnálattal értesülünk, mult kedden, néhány éven belül immár másodízben agy­szélhüdés érte, mely e népszerű, jótékony­ságáról megyeszerte előnyösen ismert és vá­rosunkban is közbecsülésnek örvendő urat valószínűleg huzamosabb időre ágyba dön­tötte. Kiterjedt rokonsága és ismerőseinek széles köre részvéttel fordul a lelkületében is nemes birtokos ágya felé s bizonyára őszin­tén kívánja az ő mielőbbi felgyógyulását. — A VI. osztályosok vizsgálata. A pápai r. k. elemi fiúiskola VI. o. tanulóinak a vizsgája mult pénteken egész nap és szom­baton délelőtt folyt le. Jelentkezett 35 nö­vendék, ebből 13 elmaradt, 22 pedig levizs­gázott. A vizsgálatot Kriszt Jenő esperes, valamint Mayer Lajos osztálytanító és Kreut­zer Ferenc káplán, mint ez osztály hitokta­tója jelenlétében dr. Vértesy Gyula, kir. tan­felügyelő vezette. — Poros utcák. Hacsak valami jótékony esó' nem, melyre különben igen égető szükségünk volna, hát mos­tanában nem igen öntözte senki sem az utcákat. A Belvárosban még csak hagyján, de a külvárosokban, így pl. a Csókavendéglő és az országos marha­vásártér közti útszakaszon, valamint a Viasz-utcától a felsővárosi temetőig rémséges már a por, melyet egy-egy kocsi úgy felver, hogy 300 méternyi körben mindent ellep. Az öntözést tudvalevőleg az önkéntes tűzoltó-egye­sület vállalta évi 2000 K-ért, s mind­eddig el is végeztette fizetéses tűzoltói­val. A háború itt is áthúzta a számí­tásokat. A fizetéses tűzoltókat egymás­után hívták fegyver alá, úgy, hogy ma már csak egy maradt a 10-ből itthon. Nagyon természetes, hogy így a tűz­oltó-egyesület nem tudja ellátni vállalt kötelezettségét. A v. tanács ezért utasí­totta a városgazdát, hogy az öntözést azonnal kezdesse meg napszámosokkal. Egyben beszüntette a tanács a tűzoltó­egyletnek megszavazott 2000 K évi szubvenciót, illetve öntözési díjat, sőt felhívta a testületet, hogy a már felvett havi részleteket fizesse vissza a v. pénz­tárba. Fő természetesen maga az öntözés. Mert ilyen veszélyes időben, mikor azt sem tudjuk, hogy mely napon mely jár­vány szakad a nyakunkba, s mikor mindenütt csak a tisztaságot és csak a tisztaságot hangoztatják, mint legfonto­sabb óvószert a veszély ellen, akkor a poros utcákat nem szabad megtűrni egy órára sem. — Elhunyt katona. A cs. és kir. 27. Landwehr-ezredben szolgált Csus József, Kar­freit kerületből származó 35 éves, r. k., nős, polgári foglalkozására nézve asztalos, kit el­fagyott lábakkal és tüdővészesen hoztak a pápai katonai kórházba, ápr. 12.-én meghalt. Mult pénteken temették az alsóvárosi teme­tőbe a szokott katonai dísz kifejtése mellett. Ny. b!

Next

/
Thumbnails
Contents