Pápa és Vidéke, 10. évfolyam 1-52. sz. (1915)
1915-05-16 / 20. szám
1915 ápr ilis 159. PÁPA ÉS VIDÉKE 3. belement abba, hogy az ifjúság az előadáson részt vehessen s egyes osztályfőnökök ki is hirdették a fiuknak, hogy elmehetnek, akik ráérnek. Mert közbevetőleg azt is meg kell jegyeznem, hogy másnap volt intézetünkben az utolsó előadás, amelyre a tanulóknak fokozott munkával kellett készülniök. S talán ez volt még a szerencséje igen sok tanulónak, akit így a kötelesség otthon tartott! Négy óra felé szállingóztak a gyerekek a színház felé. Inkább a kisebbek, mert azoknak nem oly aggódó a tanulói lelkiismeretük; s talán dolguk sincsen annyi 1 Mily nagy volt a meglepetésük, mikor az ajtón azt kellett olvasniok, hogy hat órára halasztották az előadást! Ezt — úgy látszik — a többi intézeteknek tudomásul is adta a rendezőség, mert azoktól nem volt diák ott látható 4 óra tájban. A két kiküldött felügyelő-tanár nem tudván mire vélni a dolgot, szintén tudomásul vette az elhalasztást. Talán nem akarják a többi intézetek tanulói szétforgácsolni az idejüket! Mert nagyon csekély ismerete kell a tanulók lelki világának ahhoz, hogy biztosra vegye az ember, hogy az ilyen »hazafiasan szórakoztató« üdülés után nem igen megy már a tanulás. Tehát 6 órakor. Holmi kis incidens után (egy páholyért hat koronát kértek a három felügyelő tanártól, de ez talán csak azért jutott eszükbe, mert »hat« órakor volt az előadás. Egy kis magyarázat után kettőre mérséklődött a koronák száma!) végre ott ültünk a jobbadán első, második és harmadik osztályos diákokkal a nézőtéren. Kellemetlen meglepetés! — Ugyan atyámfia, ha szómmal nem vétek, mi lehet abban a kalitkában ? — Ebben?—feleli Smiley félvállról — hát, tudja barátom, lehetne benne papagály, vagy akár kanárimadár is, tényleg azonban egyik se, hanem igenis van benne egy béka. Az idegen kezébe veszi a kalitkát, nézegeti innen is, onnan is és hümmöget hozzá, hogy: — Abbizony béka; oszt' miről jó az? — Miről — válaszolja Smiley kölletlenül — ha egyébről nem is, arról bizonyosan jó, hogy ez a béka akkorát ugrik, amekkorát ebben a tartományban egy béka se! A másik még jobban szemügyre veszi a kalitkát tartalmával együtt és hosszas vizsgálódás után kiböki a véleményét. — Hát az igazat megvallva, én ezen a békán nem látok semmi olyast, amiért különb lenne más emberfia békájánál. — Megengedem, hogy maga nem lát — replikáz Smiley. Lehet, hogy ért a békákhoz, lehet, hogy nem ért; lehet, hogy szakember ebben a dologban, lehet, hogy csak dilettáns. De bármit mondjon is az úr, nekem megvan a magam véleménye és negyven dollárt akármikor fölteszek erre a dögre, hogy nagyobbat ugrik minden békánál. Jó sok katona s mindenféle más közönség is ülte a helyeket. »Dehát nekünk ehhez nem lehet közünk — gondoltuk, -— nekik is lehetnek hazafiasan szórakoztató igényeik. Talán különben nem lett volna elég nagy a közönség«. Első szám! Pompás! Katona ir levelet a harctérről s eldanolgatja mellette az érzelmeit. Azután ismét két kabarészám-féle. Az egyiken agyon nevetik magukat a gyermekek; a másikon — egy nő énekén — elkomolyodva gondolkoznak, mutatván, hogy nem nekik való. Dehát az egyik »műdal« úgyis német volt, hát nem sokat értettek belőle. Végre! Megjelentek a vásznon a szokásos bemutató képek és felírások: tehát kezdődik az »Attak«. A fiuk arcán a tűrhetetlen izgalom rakódik ki! Mi magunk is vágyunk már a harcias és hazafias mozgók után. Hadd szíjjuk már a hősies szellemet. A mai világba való! Hirtelen megkezdődik. Orosz katonák jönnek olyan kávéház félébe! Ahá, hát így készülnek ott a tisztek a háborúira! Egy kis diák mindjárt magyarázni kezdi a képeket társainak: »Nézzétek, most leülnek. Az ott a pincér . . .« Aztán elhallgat, mert egy furcsa ruháju »hölgy« pöndörödött be, aki az orosz tisztekkel illetlenül viselkedett. Rohanok a mozigép fülkéjébe. — Mondja csak, mind ilyen lesz? kérdezem. — Nem — feleli az — ezek a legrosszabb képek benne. Az idegen gondolkodik egy jó darabig, végül megszólal: -- Ismeretlen vagyok ugyan ezen a vidéken, meg azután békám sincsen; de ami azt illeti, ha békám volna, fogadnék. — Ha csak ez a baja, akkor semmi baj sincs, — mondja örvendezve Smiley — tartsa ezt a kalitkát, fogok én magának békát annyit, amennyi csak kell. Avval átadja a kalitkát, mindketten kiteszik a negyven dollárt, Smiley eltávozik békát fogni, az idegen pedig letelepszik a kalitka mellé. Amint ott ül és gondolkodik és nézi a békát, egyszer csak eszébe jut valami; kiveszi Danit a kalitkából, fölpeckeli a száját és egy teáskanálial annyi srétet töm bele, amennyit megpukkadás veszélye nélkül beletömhetett, utána szépen leteszi a földre. Smiley ezalatt ide-oda ugrált a közeli tóban, mig végre sikerült neki egy jól megtermett békát zsákmányul ejteni. — Itt a békája — szólt az idegenhez; állítsa Dani mellé úgy, hogy első lábaik egy vonalba essenek. Aztán vigyázzon, majd én olvasok. Háromra indulás: Egy, kettő, három! Egyszerre érintették meg békáikat és az új Félreértettem a feleletet. Ő a filmek kopottságára gondolt. Mire a helyemre visszaértem, már az »Éjfél felé« részlet rezgett a vásznon. A kis fiuk zavartan néztek összevissza. Legtöbbször mifelénk. Egészen biztos, hogy a legtöbbnek fogalma sem volt arról, hogy a világon ilyen jelenetek is vannak. Mire azonban zavarunkból magunkhoz tértünk, már javult a helyzet: a furcsa ruhájú nő menekül, mert kitört a háború, ő pedig magyar volt! jó, hogy nem mondja meg, talán a fiuk nem ismerik szegény véreink ilyen szerepeit! De óh szerencsétlenség! Hamarosan véget ér a film s kezdődik a »szinpad«. Itt aztán a furcsa ruhájú hölgy elevenben megjelenik s .mindent kipakkol élő szóval, ami felül azt reméltük, hogy mégis elrejtve marad a tanulók értelme előtt. Kimegyek a páholyból és keresem a rendezőt. Nem találok senkire, aki kifakadásaimra reagálna. Egy néhány felnőtt gúnyosan mosolyog . . . Megadtam magam a sorsnak. Végig néztük a hazafias szellemet és hősi lelkületet alig, de mételyt bőségesen hintő » Attak«-ot. Éreztük, hogy »Attak« ez. De a tanulók zsebe és lelki épsége ellen. És a tanári karok jóhiszeműsége ellen. Egyebet ne mondjunk róla. A rendőrséget se emlegessük! Csak a tanulságot jól tegyük el magunknak. Nehéz árt fizettünk érte! Bár nyomtalanul elfeledhetnék az egészet növendékeink, kik szégyenkezve pirulták végig az egészet. Mátrai Guidó. béka fürgén ugrott el a starttól, mig Dani csak a vállát emelgette, mint a beteg francia, de egy lépés nem sok, annyit se mozdulta helyéből. Mintha levasmacskázták volna. Smiley roppantul meg volt lepődve és bántotta a kudarc, de hogy hol van az esetnek a bibije, arról sejtelme sem volt. Az idegen vette a pénzt és ajánlotta magát. — De nem állhatta, hogy mentében vissza ne szóljon: — No, ugy-e megmondtam, bogy a maga békája semmivel se különb a másik békáknál? Smiley a fejebubját vakargatta és csak nézte egy ideig a békáját. — Hm! — morfondírozott magában — evvel a békával történt valami, nem szokott az ilyen testes lenni. Azzal megfogta nyakánál és fölemelte. Ejha! szaladt ki a száján a csodálkozás, akármi legyek, ha nem nyom öt fontot. Megfordítja fejjel lefelé és egy jó marék srét hullott ki belőle. Rögtön megértette a helyzetet és utána iramodott az idegennek, de az a negyven dollárral egyetemben örökre eltűnt a szeme elől.
