Pápa és Vidéke, 10. évfolyam 1-52. sz. (1915)

1915-05-16 / 20. szám

X. évfolyam. Pápa, X915 április 18. 157. szám. VIDEKE Szépirodalmi, közgazdasági és társadalmi hetilap. A pápai Katholikus Kör és a pápa-csóthi esperes-kerület tanítói körének hivatalos lapja. Előfizetési ár: Egész évre 12, fél évre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 26 fillér. A lap megjelenik minden vasárnap. Kiadótulajdonos: A Pápai Katholikus Kör. Ideig], telelős szeraesztö: Szentgyörgyi Sándor Szerkesztőség: Főtér 10. házszám. A kiadóhivatal vezetője: Pados Antal, Csatorna-utca 8. házszám, ahova az előfizetési- és hirdetési-dijak küldendők. Előfizetéseket és hirdetéseket felvesz Hajnóczky Árpád és Wajdits Károly könyvkereskedése, valamint Stern Ernő könyvnyomdája. Háború a háború előtt. — Irta: Siposs Ágoston. — Európa népeinek az isteni gondviselés több évtizedes békét juttatott. A népek nem háborgatták egymás határait. Folyt a munka, dolgozott az emberi szellem és a tudomány, különösen a technika terén csudálatosan nagy és maradandónak látszó dolgokat alkotott. Most azonban a csalódás érzete jelentkezik lelkünkben, mert azt kell látnunk, hogy mindazt, mit az emberi tudás a béke idején alkotott, szolgálatába fogta a háború és amiről azt véltük, hogy az emberiség boldogságának útját fogja egyengetni, az az emberirtás eszközévé lett. Nagy csalódás, keserű kiábrándulás! Úgy tetszik nekünk, mintha az emberi ész számításába valahol hiba csúszott volna be, mintha a tudás csődbe került volna. Úgy is van. A hiba ott történt, hogy míg anyagi téren épített a szellemi, a lelki világban rombolt. Rontottuk, gyengítettük önnönmagunkat — a mások példájára és tanácsára. És ezek a mások nem jóbarátaink, hanem ellenségeink voltak. A rombolás munkájához az eszméket és sablonokat Franciaország szolgáltatta. A francia nép, mely a nagy forradalom óta magát a nemzetek szellemi vezérének és tanítójának hirdette, a saját romlásának miazmáit átplántálta a többi nemzetekbe. Eljutottak a németekhez és az ő révükön hozzánk is. És megfertőztek bennünket. Bevallja ezt egy jeles német moralista is, amikor így ír: »Ezernyolcszáz hetvenben és hetvenegyben külsőleg legyőztük ellenségeinket, a négy évtizedes békeidő alatt azonban ők győztek le bennünket belsőleg«. Meg hagytuk magunkat fertőztetni az istentelenség és vallástalan bacillusa.i által. Divattá lett a vallási kötelmek elhanyagolása és széles rétegekben terjedt el maga az atheizmus, az istentagadás. A felső körökben a szabadkőmivesség, a nép alsó rétegeiben pedig a szociáldemokrácia terjesztette az ellenség által favorizált elveket. A két szövetséges együttes erővel támadt Krisztus egyházának. A parlamentek által törvénybe iktatta a felekezetnélküliség a vallás szabad gyakorlásának törvényeit. És így elvonta a népeket Krisztus egyházának léleknevelő, erkölcsnemesítő befolyása alól. Gondoljunk vissza csak a mult esztendőre, mikor a vallás ellenségei már odáig merészkedtek, hogy táborukba kerítvén a tanitóság egy részét, mozgalmat indítottak a hitoktatásnak az iskolából való kiküszöbölése érdekében, hogy francia mintára bevezessék helyébe a laikus morált, mely nem ismer Istent, sem másvilágot. A páholyokban, szakszervezetekben, népgyűléseken, korcsmákban nyaltán izgattak az egyház, haza és a kormány, mint társadalmi intézmény ellen. Magában Berlinben, nyilvános nyári ünnepélyt rendezett az istentelenek egyesülete. Fájdalom, mi az ő elveiket ajkunkon a haladás és radikálizmus jelszavával magunkévá tettük. Mintha bizony a haladás és rombolás ikertestvérek volnának. Boldogulásunkat Isten nélkül kerestük. Ideáljainkat, multunkat, hagyományainkat, azok kedvéért, kiknek TÁRCA. Levélhullás. — Anyus, mondd csak édes, mért hogy a levél Remeg a diófán, ha felkel a szél; Mért, hogy puszta minden, lehullott a lomb Minden kicsi ágról s kopár lett a domb; Mért hord a siró szél hulló levelet, Mért, hogy a fagyos hó mindent betemet: Csak a nagy fa áll még büszkén, gazdagon, Csak egy-két levele fekszik a havon ? Mért nem veszti már el elszáradt diszét ? Mért nem hordja azt el a szél szerteszét ? Emlékszel-e édes, azt mondta apus, Mikor messze indult, — tudod mily borús Volt akkor az ég is, — úgy-e már tudod ? Nohát akkor tőlünk azzal búcsúzott: Mire a fa ága puszta lesz, kopár, Nem lesz több ellenünk, nem lesz egyse már S hazajön majd ide. Hozzád meg hozzám. De aztán én neked szót fogadjak ám! S aztán —, édesanyus, ezt nem értem én, Mért hordja csúf lombját a fa még fején ? — — Bohó kicsi szentem, ne várd azt soha, Hogy a lomb lehulljon: elszáradt a fa; Majd visszajö apus, várj csak kedvesem. — Elfordúlt az anya — könny volt szemeiben. — Mondja István bácsi, mondja igazán, Tudna maga mászni itt azon a fán ? Le kellene verni rendre, apróra — Vigyázzon, ne szóljon anyusnak róla — Mind a sok levelet, hulljon a földre Mert hát az apus úgy hazajönne. O mondta, de hiszen úgy is tudja már . . . Jaj, csak hamar, lássa, ottbenn anya vár! Hullik a tarlevél, az öreg kocsis Hosszú rúddal veri, tépi kézzel is. Boldogan a fiú anyjához szalad: — Anyukám, anyukám, apuska szabad. — Sirt ásnak északon. Csendesen hantolják Könnyezve szomorún meglett családapák. Letesznek egymásra sok névtelen nagyot, Közéjük egy délceg magyar főhadnagyot. — Kár érte pedig nagy, hogy szerethették, Utolsó szóval is hívta gyermekét. — Haza megyek — úgymond — lehullott a lomb.— De arcán ott ült a gyötrelem, a gond. — Amint a sír borúi, felette jár a szél, Útjában kiséri sok-sok zörgő levél. S végső pihenésre csendes takarót ad A lehullott le\»cl s ki lenn nyugszik: szabad. Hazatért egy boldog égi hazába. Néha a kopasz fát a szél úgy rázza . . . Sulyok Dezső. flz ugró béka. Irta: Mark Twain. — Fordította: Púcza Ferenc. Az öreg Wheeler beszélte el nekem ezt a történetet. Jim Smiley az ötvenes években messze földön ismeretes személyiség volt. Fogadási mániában szenvedett és nem mulasztott el alkalmat, hogy nemes passzióját kielégítse. Tökéletesen mindegy volt neki, mire fogad, csak fogadhasson. Hozzá még ostoba szerencséje is volt: mindig nyert. Lófuttatás, kutyaviadal, macskaviadal vagy kakasviadal nem eshetett meg nála nélkül. Sőt, ha két madarat látott valami keritésen, nyomban kész volt fogadni, melyik röpül el először. Jackson tiszteletes felesége egyszer súlyos nyavalyába esett és úgy látszott, el is pusztul bele. Egyik reggel Jim Smiley találkozik Jacksonnal és felesége után kérdezősködik. A tiszteletes köszönte az érdeklődést és örömmel újságolta, hogy a beteg állapota váratlanul jobbra fordult; most már reményli, hogy a Gondviselés kegyelméből